életfogytiglan
Életfogytiglant kapott a soroksári futónő gyilkosa
Elsőfokon életfogytiglani szabadságvesztésre ítélte a soroksári futónő megölésével vádolt R. Szilvesztert. Gyurik Krisztinát 2013-ban gyilkolták meg, a futónő, szokásos kocogására indult Soroksáron, ahonnan nem tért vissza. Az ügyben R.Szilvesztert gyanúsították, majd vádolták meg, aki a vád szerint először megerőszakolta, majd megölte a nőt, ezek után kifosztotta és elmenekült a helyszínről. A férfire a nyomozók öt évvel később találtak rá, kezdetben tagadta tettét, azzal védekezett, hogy ő már holtan találta Krisztinát. Életfogytiglant kapott Hasszán Farhud, az Iszlám Állam Magyarországon elfogott terroristája
Életfogytig tartó fegyházbüntetéssel sújtotta csütörtökön a Fővárosi Törvényszék az egyebek mellet terrorizmussal vádolt Hasszán Farhudot. A bíróság emberiesség elleni bűntett elkövetésében találta bűnösnek a huszonnyolc éves férfit. A szír állampolgárt csaknem két éve a budapesti Liszt Ferenc repülőtéren fogták el, miután fennakadt a biztonsági ellenőrzésen. Hamis okiratokkal próbált repülőre szállni egy női utasával. Embercsempészés és hamis közokirat felhasználása miatt rövid időn belül felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte a bíróság, és kiutasította Magyarországról, majd kiderült, hogy Farhud azonos lehet azzal a férfival, aki a belga titkosszolgálat szerint 2016-ban, a szíriai Homsz városában társaival terrortámadást követett el. Adataik és a rendelkezésre álló bizonyítékok, többek között vallomások, operatív adatok és videofelvételek szerint húsz embert végzett ki, akik megtagadták csatlakozásukat az ISIS-hez. A gyanú szerint Hasszán Farhud parancsba az emberek kivégzését, lefejezését és maga is részt vett a gyilkosságokban. Ajánljuk még
Szivárványos madáremberek, és “büszke” céltalan nullák akarják megmondani, hogyan éljünk, vagy inkább dögöljünk-e meg egy háborúban
Valójában az a lényeg, hogy megmutatták magukat teljes valóságukban, a természetes közegükben azok, akik meg akarják mondani a gyerekes, családos, dolgozó, adófizető, a nemzetért aggódó többségnek, hogy hogyan kellene élnie, miben kellene hinnie és mit kellene tolerálnia. És akkor utolsó beszédében kazánb@szóknak nevezte párttársait Annalena Baerbock
Nem ez volt az első nyelvbotlása a leköszönő német külügyminiszternek. Belső lázadás Ukrajnában, begőzölt Zelenszkij
Az ukrán kormány folyamatosan botrányokba keveredik, lassan minden miniszterről kiderül, hogy sáros. Patyomkin Petike