halloween
David Pressmannel ellentétben a Halloween legalább nem akarja szétbarmolni a kultúránkat
Október 31-én jön megint a Halloween. És mint minden évben ilyenkor, meghallgatjuk, hogy „az egészet be kell tiltani,” hogy „van nekünk saját ünnepünk,” és hogy ez amúgy is „sátánista” – valahogy úgy, mint régen a rockzene. Aztán a másik oldalról halljuk, hogy a jobboldali konzervatívok maradiak, boomerek, és hogy a Halloween amúgy menő, de ezt általában olyanok mondják, akik nem tudják, miről szól a Mindenszentek. Az amerikai WOKE oldalról pedig azt halljuk, hogy a Halloween rasszista. Nyilvánvaló, hogy bármit is mondanak, nekünk, magyaroknak nincs szükségünk a Halloweenre, de közel sem olyan káros, mint a közösségi médián keresztül alattomosan bekúszó nőnek öltözött férfiak videói, vagy a szintén USA-ból „importált”, Lakatos Márkot ölelgető David Pressman. Ehhez képest egy kis csokikéregetés kultúra-kisajátító indián jelmezben, vagy akár egy blackface-ben sem tűnik olyan szörnyű dolognak. Kivéve persze, ha reformátusként azt gondoljuk, hogy a Halloween egy katolikus ármánykodás. De ez nyilván csak vicc. Útmutató a Halloweenhez, kizárólag fehéreknek – Dezse Vű
Halloweenkor semmiképp ne öltözz indiánnak. Mert az sérti az amerikai őslakosokat, és egyébként is sztereotíp. Kivéve, ha olyan indiánnak öltözöl, amelyik fehér telepeseket gyilkol. Akkor is rasszista vagy, de akkor lesznek, akik megbocsátanak neked. De inkább, ha teheted, akkor ne öltözz indiánnak. A nők főleg ne öltözzenek szexi indiánlánynak, mert az meg ráadásul a férfiaknak jó, és tudjuk, hogy mindent aszerint kell csinálni, hogy a fehér férfiaknak rossz legyen. De ne öltözz CowBoynak sem, mert az western és azok meg a filmekben mindig nagyon férfiasak voltak, whiskey-t ittak, izzadtak és a Saloon-ban örömlányokkal lógtak, ami toxikusan maszkulin. Arról nem is beszélve, hogy nem voltak transzneműek közöttük, ja és indiánokat öltek a filmekben. Ne vegyél fel szombrérót sem, mert akkor a mexikóiakat sérted meg. Ajánljuk még
Ha egy zenész buta, akkor nagyon buta, avagy Azahriah és a politika
Kedves Fegyir, várjuk azt a bocsánatkérést
Sándor Fegyir most kijelentette, hogy bocsánatkérésre lenne szükség, hogy rendezzük a magyar-ukrán viszonyt. Hát tessék, itt az alkalom, várjuk Kijev bocsánatkérését. Karácsony Gergely egy román politikusnak "hálás", hogy végül maradhat a székely zászló a Városházán
Budapest "tarka" főpolgármesterének egy gondolat, illetve egy mondat erejéig úgy tűnt, hogy mégis csak fontos a határon túli magyar kisebbség ügye, de a valóságban az ideológiai változás mégsem érte utol Karácsony Gergelyt. Kedves liberális embertársam! Az oktatás nem egyenlő a pride-dal, ahogy az egészségügy sem a zsírleszívással!