Pesti Srácok

nyomravezetői díj

Az Alkotmánybíróság kezében van a móri vérengzés nyomravezetői díjának sorsa

Csibra Tibor Az alvilág titkai 2020 február 25.
Alkotmányjogi panaszt terjesztett be az Alkotmánybírósághoz a tizennyolc évvel ezelőtti, nyolc halálos áldozatot követelő móri bankrablás egyik kulcsfigurája, a támadáshoz használt fegyverek és egyéb eszközök egy részét megtaláló, ezzel a hatóságokat a valódi tettesek nyomára vezető férfi – tudta meg a PestiSrácok.hu. Szebenyi István azért fordult a testülethez, mert a nyomravezetői díjért, illetve annak egy részéért beadott kereseteit immár az összes hazai bírói fórumon elutasították, jogorvoslati lehetőségei ezzel az ítélkező bíróságok tekintetében kimerültek, így egyedül az Alkotmánybíróság hozhat már csak olyan döntést az ügyben , amely a perdöntő bizonyítékokat szállító felfedező számára kedvező lehet. Panaszában Szebenyi István arra hivatkozott az Alkotmánybíróságnak, hogy korábbi pereiben hátrányos megkülönböztetés érte, mivel őt kizárták a móri nyomravezetői díj kedvezményezettjei közül, míg az ügyben bizonyítottan hamisan tanúskodó, a vizsgálatot ezzel vakvágányra terelő Kiglics Attilának ugyanakkor aggályok nélkül kifizettek huszonötmillió forintot, amit a döntéshozók ma is helyénvalónak tartanak. Beadványában Szebenyi az Alaptörvény hátrányos megkülönböztetést tiltó passzusaira hivatkozott. A megoldóember nemcsak jog-, hanem igazságszolgáltatást is kért az Alkotmánybíróságtól.

Nem Magyarországon mondják ki a végső szót a móri mészárlás nyomravezetőjének ügyében

Csibra Tibor Magyar ugar 2020 január 4.
Nem hozott meglepetést a 2002-es, nyolc halálos áldozatot követelő móri vérengzés ügyében egykor kiírt nyomravezetői díj ügye, mivel az abban döntő Fővárosi Törvényszék a korábban eljáró bíróságokhoz hasonlóan lesöpörte azt, és megállapította, hogy a mészárlás valódi elkövetőinek felderítésében kulcsszerepet játszó Szebenyi Istvánnak nem jár pénz. A törvényszék novemberben még zárt tárgyalást írt ki a polgári perben, amiből arra is lehetett következtetni, hogy végre meghallgatják azt a különösen védett tanút, aki már korábban egyértelművé tette: Szebenyi felfedezése, és annak a nyilvánosságra kerülése nélkül benne sem állt volna össze a kép, amely végül a tényleges tettesek azonosításához, majd elfogásához vezetett. Szebenyi István újabb keresetét is erre a körülményre alapozta, de a zárt ülésen a bírói tanács jogászkodása megfosztotta attól, hogy érveit végre hivatalosan is felsorakoztathassa. Mivel a Fővárosi Törvényszék döntése jogerős, Magyarországon megszűnt a jogorvoslat lehetősége Szebenyi számára, aki így az Emberi Jogok Európai Bíróságához fordul. Így immár bizonyos, hogy a modern kori Magyarország legvéresebb rablótámadásának ügyében Strasbourgban fogják kimondani a végső szót arról, hogy kit illet meg a nyomravezetői díj, és ugyan nincs a móri rémtörténethez hasonló sztori a nemzetközi joggyakorlatban, az elmondható, hogy Strasbourgban többnyire nem a magyar bíróságok javára szoktak ítélkezni. Meg lehetett volna ezt oldani elegánsabban is a hazai hatóságok, döntéshozók részéről.
Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?