szuperliga
Az anyagilag gondban lévő klubok erőltetik a legjobban a Szuperligát
Egyelőre úgy tűnik, hogy amit az utolsó Szuperligáról szóló cikkünkben írtunk, hogy töredezik a Szuperliga teljesen igaz, annak ellenére, hogy a legnagyobb európai klubok még kitartanak. Ezek pont azok a csapatok, akik a leginkább el vannak adósodva. A Juventus, Real Madrid és Barcelona trió közös nyilatkozatot adott ki, amiben sok olvasnivalót találunk, de semmi érdekeset.Kétszázmillió font mínusz: kihátrált a megállapodásból a THG az Old Trafford balhé miatt
Alig telt el egy hét az angol futballban példátlan botrány óta – melynek következtében el kellett halasztani a Manchester United–Liverpool Premier League-rangadót –, máris visszalépett az első szponzor. A The Hut Group (THG) nevű e-kereskedelmi cég tíz évre kétszázmillió fontért lett volna a klub edzésszerelésének a mezszponzora, a szerződés július elsején lépett volna életbe, a THG azonban a múlt vasárnapi botrány hatására kihátrált a megállapodásból.Bár a Szuperliga elvérzett, a futball jövője így is egyirányúnak tűnik (PS-elemzés!)
Miután egyre több csapat jelenti be hivatalosan is a visszalépését, szép lassan kijelenthető, hogy a Labdarúgó Szuperliga – az eredetileg elképzelt formájában – még azelőtt megszűnik, hogy elkezdődött volna. Ennek csak örülni lehet; nem véletlen, hogy szurkolók, játékosok, edzők és klubvezetők egyöntetűen tiltakoztak az új küzdelemsorozat bevezetése ellen. Fontos azonban kiemelni, hogy a labdarúgás strukturális és morális értelemben így is kérdéses jövő előtt áll. Elemzésünkben erről kívánunk szólni.Már töredezik a labdarúgók európai Szuperligája
Napról napra változik a hangulat a Szuperliga körül, a téma folyamatosan foglalkoztatja a médiát, hiszen az angol klubok biztos kivonulásával elkezdett töredezni az ESL. A Juventus alelnöke úgy nyilatkozott, hiába dobta be a törülközőt több csapat, ők bizony vérszerződést kötöttek és mennek tovább, míg a szervezet és a Real Madrid elnöke már óvatosabban fogalmazott: szerinte át kell gondolni a következő lépéseket.A magyar televíziós szakemberek szerint nem lehet megállítani a globalizációt, de egyáltalán nem biztos a Szuperliga sikere
Rengeteg ember megszólalt már a Szuperliga ügyében, ami egy globalizációs folyamat a profi labdarúgás világában. Vannak olyan sportszakértők, akik még most is csak annyit mondanak az ügyre: blöff, azonban a Spíler TV szerkesztője, Bencsik Róbert, aki épp a spanyol bajnokságot közvetíti a magyar képernyőkön, már vészjóslóan nyilatkozott a Szuperligáról, amelyet 2000 óta terveznek a nagy klubok vezetői. Megkérdeztük a témáról Knézy Jenőt is, aki szerint vannak olyan csapatok, melyeknek nagyon jól jönne az új versenyrendszer.Határozott nemet mondott a Szuperligára a Bayern München
Rövid közleményt adott ki kedden a német élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Bayern München, amelyben hivatalosan elhatárolódik az Európai Szuperligától. A bajor klub tagsága, és a szurkolói nevében is visszautasította a szereplést a tervezett sorozatban. A Bayern szolidáris a Bundesligával. Mindig nagy öröm volt és öröm számunkra, hogy a németeket képviselve játszhatunk a Bajnokok Ligájában. Mindannyian szívesen emlékszünk még mindig a 2020-as lisszaboni BL-győzelemre, egy ilyen boldog pillanatot soha nem felejtünk el. A Bayern számára a Bajnokok Ligája a világ legjobb klubversenye – jelentette ki az egykori legendás játékos, Karl-Heinz Rummenigge, aki jelenleg a Bayern Münchent működtető gazdasági társaság vezérigazgatója.Farkastörvények - Egyre szélesedik a tiltakozás a Szuperliga ellen, ahol a nagyok már a játszóteret sem akarják megosztani a kisebbekkel
Tovább szélesedik a felháborodás a nemzetközi labdarúgó-életben a tegnap bejelentett Szuperliga küzdelemsorozatával szemben. Immáron egykori és aktív legendás játékosok, edzők is tiltakoznak a nyilvánosságra került tervek ellen, amelyek még az érintett klubok szurkolóinak sem tetszenek.Nem veszélyezteti a Szuperliga az Eb-t Csányi Sándor szerint
Az MLSZ elnöke a Nemzeti Sportnak adott interjúban hangsúlyozta, amióta a Bajnokok Ligája elindult, a nagy klubok évről évre javították a pozícióikat, ám úgy látszik, ez már nem volt elég nekik. Az UEFA magyar alelnöke szerint a kiválásnak több oka van: egyrészt a klubok egy nehéz pénzügyi helyzete, amelybe főleg a játékosok irreális fizetései révén sodródtak, s amelyet tovább nehezített a pandémia. Másrészt sok pénz jelent meg a piacon, kevés a jó befektetési lehetőség és a Szuperliga most annak tűnik.Florentino Pérez: Meg akarjuk menteni a labdarúgást
A Szuperligát a bevételek csökkenése keltette életre, és a vágy, hogy a legjobb csapatok gyakrabban játsszanak egymással, ezáltal pedig a bevételek növekedjenek, a szurkolók pedig megkapják, amit akarnak – hangsúlyozta a Szuperliga és a Real Madrid elnöke, aki egy spanyol TV műsorban beszélt a labdarúgást alapjaiban megváltoztató kezdeményezésről. Az interjú végén, amelyet a penamadridista.hu szemlézett néhány Real Madriddal kapcsolatos kérdés is szóba került.Ajánljuk még