Budapest és Szuez, Kijev és Hormuz – Megismétlődik az alkuk háborúja
Az arcod, mikor rájössz, a Hormuzi-szoros miatt senkit nem érdekel Harkov
Valahányszor felmerül, hogy a világ túl globalizált ahhoz, hogy egy újabb világháborút kockáztassanak, az egymás gazdaságától nagyban függő felek, mindig megmosolyogtat a tény, hogy a második világégés előtt a németek látták el Nagy-Britanniát acéllal, az első előtt a belgák a németeket gumival, a bronzkorban meg a hettiták tenyésztették az egyiptomi harciszekerekhez a lovakat, mégsem zavarta őket, ha háborúzni kell egymással. Ahogy a hidegháború alatt is voltak átfedések, kereskedelmek, alkuk a felek között, köztük egy olyan, ami minket fájdalmasan érintett, ilyen volt a szuezi válság. Nézzük, hogy most hogyan fogja megismételni magát a történelem.
1956-ban Washington és Moszkva egy rövid telefonbeszélgetés során megbeszélte, hogy a szovjetek azt csinálnak Budapesten, amit csak akarnak, cserébe a NATO rendezi a szuezi válságot. Nem mintha a nyugati hatalmaknak nagy kedvük lett volna minket támogatni, azon kívül, hogy a Szabad Európában naponta kétszer elmondták, hogy mindjárt itt vannak, és nem először, de nem is utoljára rendesen átvágtak minket, hogy aztán a menekültjeinket úgy pakolják le az osztrák táborokban, mint egy rabszolgapiacon (tudniillik, akkor még nem volt wilkommenskulture és örök barátaink aszerint válogattak, hogy kinek a befogadását tartották "hasznosnak"). Cserébe a Szovjetunió magára hagyta a számára sokkal kevésbé fontos Egyiptomot, Európára összpontosított, és legközelebb akkor ment vissza a Közel-Keletre, mikor mudzsahideket kellett felpofozni (vagy támogatni, képlékenyek voltak a viszonyok arrafelé, ahogy most is).
Szuez most már nem annyira fontos kereskedelmi útvonal. Persze, még mindig van jelentősége, de ahogy átalakultak az erőviszonyok, úgy átalakult a csatorna fontossága is. A helyébe lépett a Hormuzi-szoros. Most, hogy kitört az izraeli-iráni háború hirtelen mindenki felfedezte, hogy ott bizony a világ energiakereskedelmének jelentős része zajlik. Ambrózy kolléga ITT olvasható fogalmazásában kifejtette, hogy a csatorna leginkább Kínának fontos, de azt azért ne felejtsük el, hogy Hormuznál nem kizárólag Irán küldi az olajat a világba, de a perzsákkal szomszédos (és gyakran ellenséges) államok is. A szoros lezárása nekik és a velük szövetséges USA-nak pont annyira betenne. Igaz, a kockázata túl nagy ahhoz, hogy Teherán meg merje lépni. Valószínűleg nem is fogja, különösen izraeli és amerikai légifölénnyel a feje felett.
Mi a fene köze van a két fenti bejegyzésnek egymáshoz?
Nos, kirobbant egy új konfliktus, ami az USA-nak és Kínának is fontosabb, mint az ami Ukrajnában zajlik, de tudvalevő, hogy senki nem meri meglépni a végső gazdasági csapást (ti. a szoros lezárását). Arra viszont elegendő, hogy figyelmet ismét a Közel-Keletre irányítsa Ukrajna helyett. Zelenszkij fel is sóhajthat:
Most nem kap fegyvert, nem kap lőszert és valószínűleg pénzt sem, mert kell a támogatás Izraelnek.
Ha az ukrán elnök nem orosz-zsidó lenne, most valószínűleg olyan antiszemita szöveggel követelné a pénzt az ENSZ-től, hogy az Azov neonácijai is megnyalnák a szájukat. Az Ukrajnára irányított figyelem egyébként is megkopott az elmúlt hónapokban, leszámítva azt a pár sikeresnek nevezhető merényletet, amit az SZBU levezérel, szinte be sem kerül a vezető hírek közé a fősodratú médiában (nekik ugyanis nem érdekük beszámolni arról, hogy Szuminál például 6 óra alatt 50 kilométert nyomultak előre az oroszok).
Nyugodtan kimondhatjuk, hogy Ukrajnáról lassan a kutya se beszél. Még az orosz hírcsatornák is az iráni eseményekkel foglalkoznak, nem is véletlenül. Ők tökéletesen kiegyeznek azzal, ha senki nem szól bele a dolgukba és szépen csendben elmennek Odesszáig. És akkor itt visszakanyarodtunk az alkuhoz. Mi van akkor, ha a nagyhatalmak kiegyeztek: amíg Hormuz átjárható, addig az amerikaiak és a zsidók azt tesznek ott amit akarnak, cserébe Ukrajnát felejtse el mindenki. És ahogyan most a dolgokat nézzük, hamarosan talán az ukránok is elfelejtik, hogy egykor külön nemzet akartak lenni...
