A hervadhatatlan magyargyűlölet jutalma: egy újabb mozgalmi plecsni

„Ne csak őrizd, gyűlöld is!” – szólt az ÁVH jelmondata. A Jézus Krisztusból és a magyarok trianoni tragédiájából gúnyt űző Pápai Gábor „karikaturistáé” pedig ez lehetne: „Ne csak rajzold, gyűlöld is!” S gyűlöl is a Pápai, derekasan, amiért most újabb díjat kapott a haveroktól az eddigiek mellé. Már csak a Hős Szovjet Anya-érdemérem hiányzik a gyűjteményéből, de haladó világunkban már ez sem megoldhatatlan…

Itt van ez az egykori KGB-s fedőszervezet, a MÚOSZ. „Magyar Újságírók Országos Szövetsége” – állítólag így nevezik. Vagy mi a szösz. Arról ismerszik meg, hogy egykori bolsevik tartótisztek, ügynökök, soha el nem számoltatott kommunista hazaárulók vezették, vezetik. A módszerváltás előtt a szovjet titkosszolgálat helyi lerakataként pórázon tartották a honi zsurnalisztákat, majd az ülepváltás után Brüsszel és a honi balliberalizmus lelkes fáklyavivőivé lettek. Működési modelljük a következő. Nemzeti kormányzás idején közlik, hogy oda a sajtószabadság, s nem mulasztják el e rémhírrel teleríni az összes külföldi lapot. Ami viszont kormányokon átívelő a munkásságukban: agyonajnározzák a haveri ballib sajtómunkásokat, a „Szakma” egyedüli és kizárólagos letéteményeseit. Annyira nyalnak egymásnak, hogy az már kínos.

Nos, egy ilyen nyalakodás esett meg a minap is MÚOSZ-éknál. Az úgynevezett „karikaturista szakosztályuk” idén is kiosztotta éves plecsnijét (Kétfilléres-díj) az arra legérdemesebbnek. Hogy, hogy nem, a kitüntetést Pápai Gábornak, a Népszava „művészének” ítélték oda. Egészen konkrétan a Jézust és Müller Cecíliát gyalázó áprilisi firkálmányáért. Ezért, itt:

A humort nyomokban sem, gyűlöletet és zsigeri keresztényellenességet annál inkább tartalmazó rajzocskával és elkövetőjével annak idején magam is foglalkoztam. Mező Gábor kollégám pedig föltárta: Pápai Gábor annak a Kaján Tibornak volt a tanítványa, aki az ötvenes években a Ludas Matyiban közölt gyűlöletkeltő karikatúráival lincshangulatot keltett a keresztény egyházak és kiemelten Mindszenty bíboros ellen. Megágyazott annak, hogy a kommunisták tömegesen legyilkolják, bebörtönözzék a papokat. E bolsevik hagyományt viszi tovább Pápai meglehetős lelkesedéssel. És oly nagy „bátorsággal”, hisz pontosan tudja, a keresztények sosem ütnek vissza. (Sajnos.)

Bár a rajz nyomán volt némi tiltakozás, talán még feljelentés is, de a magyar bíróságokat ismerve nyilván nem lesz semmilyen következménye. Egyvalami nem volt: bocsánatkérés. Sőt, még Pápainak állt följebb: a volt népszabadságos haverjának nyilatkozva elkövetőből áldozattá maszkírozta magát, s azt magyarázta, mennyire félreértik az ő műremekét…

• Újabb bizonyíték: a balliberálisnál gátlástalanabb, erkölcstelenebb létforma nincs a Földön.

Aztán ment tovább minden a maga medrében. Napra nap, jöttek az újabb és újabb rajzok Pápaitól. Karikatúrának nem nevezném, amit művel. Ahhoz ugyanis humor kéne. Emelkedettség. Derű. Ez az ember viszont be van oltva tréfa ellen. (Mint az „ikertesója”, a Farkasházy…) Nézzék meg néhány alkotását: eltorzult pofák, csúf grimaszok, visszataszító összkép. Úgy kelt gyűlöletet a célszemélyek ellen, hogy kifacsart gnómként ábrázolja őket. Szelíd irónia? Emelkedett lazaság? Frászt! Vicsorgás és hörgés. Ilyen lenne a világ? Nem hiszem. Valószínűbb, hogy Pápai Gábor ilyen belülről. Tudniillik mindenki magából indul ki – honnan máshonnan.

• A célszemély, persze, tízből kilencszer Orbán. Ki más? Őt régebben a valósnál sötétebb bőrszínnel rajzolta a Művész úr. Szóval kijárt már neki a Radnóti Miklós antirasszista-díj, amit idén végre megkapott Hanti Vilmoséktól…

Aztán elkövetkezett 2020. június 4-e, a magyar nemzet legnagyobb nemzeti tragédiájának századik évfordulója. Pápai Gábor sem maradt veszteg, ezzel a rajzzal köszöntötte, vigasztalta a világ gyászoló magyarságát:

Ugye, milyen vicces ez is? Milyen mély magyargyűlölet, beteg lélek, szaremberség kell hozzá, hogy e gyásznapon a halálraítélt, megcsonkított, siralomházba küldött magyarságon gúnyolódjék valaki? Nincsenek szavak. Csak hányinger.

Tanulság azért akad. Miközben a nemzeti oldal a legapróbb hibáiért is folyton bocsánatért esedezik, sőt, olykor a sajátjaik lövik hátba a vétkezőt – addig a túloldalon soha semminek nincs következménye. Lámpavassal fenyegetőznek, IFA-platóra lapátolással, akasztással, földönfutóvá tétellel és vagyonelkobzással. Na és? Semmit soha meg nem bánnak, elnézést nem kérnek, a sajátjaik pedig a végsőkig falaznak nekik. Sőt, még jól ki is tüntetik a legótvarabb gyalázkodóikat. Lám, Niedermüller Péter is mikor kapjon antirasszista-díjat, ha nem a fehér keresztény heterók vérig sértése után? Miként a Pápaira is most hull díjeső, mikor a szottyos gyűlölet már a fülén habzik kifelé…

Itt éppen Szabad sajtó-díjat vesz át Tóbiás Józseftől 2015-ben (Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt)

• Nyakunkon a kampány. Az ideiglenesen Magyarországon állomásozó ellenzék már a meszes gödröket ássa nekünk. Bele kell állnunk a harcba! Ha bátrak leszünk és elszántak, akkor az ellenzék ’22 után is marad a vokálban. S akkor aztán kit érdekel majd, ha Pápaiék karácsonyfaként földíszítik egymást a mozgalmi kitüntetésekkel? A hajukra is kenhetik.