Trianon után sokan gondolták úgy, hogy a háborúvesztés, a Károlyi-féle „őszirózsás” pacifista önfeladás, a kommün 133 vérgőzös napja, a teljes kifosztással és megaláztatással egyenértékű román, szerb és csehszlovák megszállás, illetve a nemzet torkát átvágó békediktátum után rosszabb már nem következhet. Aztán eljött az 1921-es esztendő, amely újabb próbatételek elé állította a nagybányai Horthy Miklós kormányzó vezette, külpolitikailag teljesen elszigetelt, gazdaságilag, társadalmilag, katonailag megnyomorított, csonka Magyar Királyságot.
A szöveg első részének szerzője: Babucs Zoltán hadtörténész
Az első királypuccs után formálódó kisantant fojtogató gyűrűt vont hazánk köré, amikor 1921 augusztusának végén Magyarországnak ki kellett ürítenie Moson, Sopron és Vas vármegye nyugati részét – így Sopront és környékét is –, hogy azt a saint-germaini béke értelmében átadja Ausztriának.
A nyugat-magyarországi felkelés rövid története
„A békekötés elrendelte – olvashatjuk gróf losonci Bánffy Miklós külügyminiszter visszaemlékezésében –, hogy azonnal annak ratifikációja után végleges határok lépjenek életbe. A szerbek ki kell ürítsék Baranyának nekünk meghagyott részét, mi pedig át kell adjuk a Burgenlandot Ausztriának. Ez az átadás rendkívül fájdalmas volt. A többi országrész, amit szomszédainknak juttatott Trianon, már a háború vége óta meg volt szállva, onnan a magyar tisztviselőket már a fegyverszünet után kiűzték azok, kik birtokba vették. – Burgenlanddal azonban más volt a helyzet. Ott még mi voltunk birtokban. A magyar kormány kellett hogy rendelkezzék: ő maga kellett hogy parancsot adjon. Ő maga kellett, hogy kiparancsolja a hatóságait. Olyan volt ez, mintha valakinek lecsapták a kezét, ráadásul azt kívánnák, hogy szépen megmosva, ezüsttálcán maga szolgálja föl. Tetézte ennek fájdalmasságát, hogy nem valamelyik győző országnak kellett átadnunk Sopront és vidékét, hanem Ausztriának.”
A Dél-Erdélyből menekült Maderspach Viktor tartalékos huszárszázados arról írt, hogy „hivatalos katonáék nem csinálnak irredentát” és „1921. augusztus havában nyilvánvaló lett, hogy a magyar kormány elvesztette azt a diplomáciai hadjáratot, melyet Nyugat-Magyarország megmentése érdekében folytatott. Bekövetkezett az idő, amidőn hazánk ezen kulturális tekintetben pótolhatatlan értékű területének megmentésére a társadalmi szervezeteknek kellett akcióba lépniük.” A magyar kormány hivatalosan nem támogathatta a felkelőket, de titokban jákfai Gömbös Gyula szolgálaton kívüli vezérkari százados is részt vett a felkelés szervezésében és kirobbantásában. A győztesek nyomására betiltott Nyugat-magyarországi Liga, az Ébredő Magyarok Egyesülete, a Kettőskereszt Vérszövetség és más irredenta szervezetek, egyesületek kezdtek toborzásba, csakúgy, mint a soproni Ifjúsági Kör vagy a magyaróvári gazdasági akadémia hallgatói. Ekkor mozgósított ismét az 1919. április 18-án létrejött Rongyos Gárda is, amelynek nemzeti és honmentő tevékenységét a fősodorhoz tartozó történészek egy része még ma is eleve elítéli.
Hiába tiltakoztak a soproni „póncikterek”, a magyar hivatalok fogcsikorgatva kiürítették az átadandó területeket, majd onnan a Nemzeti Hadsereg is kivonult, hogy augusztus 29-én átadják Sopront. A szomorú aktus levezénylése gróf alsó- és felsősurányi Sigray Antal kormánybiztos feladatául jutott, míg a közrendet a lovag Ostenburg-Moravek Gyula őrnagy parancsnoksága alatti II. csendőrtartalék-zászlóalj vigyázta. „Sopron magyar kincs, ezer éve az”, „Sopron a soproniaké” – vélték a helybeliek, ezért kétségbeesésükben tótprónai és blatnicai Prónay Pál alezredes, az 1. vadászzászlóalj parancsnokának segítségét kérték.
Az osztrák csendőrök augusztus 28-án lépték át a történelmi határt, de Ágfalvánál Francia Kiss Mihály gyalogos őrmester, a Nagy Háborúban kilenc légi győzelmet aratott oszlányi Kaszala Károly repülő őrmester és a románok által rettegett Maderspach Viktor huszárkapitány „rongyosai” tűzharcban állították meg a betörőket. Ostenburg-Moravek csendőr őrnagy bevonult Sopronba, hogy megakadályozza a város és környéke osztrák megszállását, majd kijelentette Sigraynak, hogy a várost nem adja fel és „élve nem hagyom el Sopront”. A felkelők visszafoglalták Ágfalvát és Brennbergbányát is, s a harcokban nagy szerepet játszottak a különböző különítmények – mint például a Rongyos Gárda –, amelyekben hazaszerető, antibolsevista, haditapasztalatokkal bíró tisztek, altisztek és katonák, a volt Székely Hadosztály tagjai, Kecskemét, Kunszentmiklós, Gödöllő környéki parasztemberek, soproni főiskolások, magyaróvári mezőgazdászok, pesti műegyetemisták, menekült selmecbányai akadémisták, kecskeméti és győri középiskolások, sőt albán és bosnyák népfelkelők is küzdöttek. Héjjas Iván tartalékos repülő főhadnagy emberei több helyen felszedték a síneket, hogy megakadályozzák az osztrákok utánpótlását.
A Lajta és a Pinka vidékén kitört a két hónapig tartó nyugat-magyarországi felkelés, amelynek kétszáz km-es arcvonalán öt „felkelő hadsereg” tevékenykedett, a magyar vasutasok és a cserkészek hathatós támogatásával. A Sopron környéki harcokban huszonnégy felkelő esett el, egy pedig betegségben halt meg. Az ő emléküket is hirdeti Somogyváry Gyula És mégis élünk című regénye.
A gerilla hadviselést folytató felkelők – akiket az osztrák sajtó „banditáknak”, a nyugati lapok pedig „inszurgenseknek” és „honvédőknek” hívtak – miután több ütközetben (pl. Ágfalva, Pinkafő, Alhó, Burgóhegy) megállították az osztrákokat, az általuk birtokolt területen 1921. október 4-én kikiáltották a Lajtabánságot, amelynek bánjává Doborján Pál néven Prónay Pált választották. A 4000 km² területű, kétszázezer lakosú, efemer államalakulat már létezésével is támogatta a magyar kormányt politikai célkitűzései elérésében, hiszen a második sikertelen királypuccsot követően, olasz közvetítés révén Magyarország és Ausztria tárgyalóasztalhoz ült Velencében. A magyar fél vállalta, hogy kiüríti a felkelők kezén lévő területeket, Ausztria pedig elfogadta, hogy Sopron és vidéke hovatartozásának ügyében népszavazás döntsön.
A soproni népszavazásra jogosultak nemzetiségi összetétele
A szöveg második részének szerzője: Jeney János térképész
1921. december 14-én Sopronban, majd az azt követő két napban a környékbeli településéken népszavazást tartottak a település hovatartozásáról. Sopront, ahogy az akkori nyugat-magyarországi terület egészét, Ausztriához csatolták az első világháborút lezáró békediktátumok aláírását követően. A Rongyos Gárda hősies tevékenységének nyomán Sopronban és nyolc településen népszavazást rendeztek a település hovatartozásáról. Ezek a települések a következők: Ágfalva, Harka, Fertőboz, Kópháza, Fertőrákos, Sopronbánfalva, Balf és Nagycenk. Brennbergbánya már akkor is Sopron része volt, így az ott leadott szavazatok a soproni körzetbe lettek megszámolva. A népszavazás összeredménye az összes településre vonatkozott, ezért fordulhatott elő az, hogy olyan települések is Magyarországhoz kerültek, amelyek nem Magyarország mellett szavaztak. Bár a Rongyos Gárda több települést is visszafoglalt, azért követelte a magyar kormány erre a kilenc településre is a népszavazást, mert abban biztosak voltak, hogy ezt meg tudják nyerni.
Ha megnézzük az érintett települések etnikai összetételét, akkor azt láthatjuk, hogy legnagyobb részt németek lakták a területet, ezt követték a magyarok és jelen volt még egy kisebb számú horvát kisebbség is. Miután a népszavazás 1921-ben volt, az 1920-as népszámlálás számított akkor a legfrissebb adatsornak. Ugyanakkor érdemes megnézni az 1910-es népszámlálás eredményeit is, ugyanis 1920-ban elég kaotikus volt a helyzet a városban és környékén. Az 1910-es népszámlás szerint az érintett települések etnikai összetétele az alábbi táblázat szerint alakult.
Település |
Összesen |
Magyarok |
Németek |
Szlovákok |
Románok |
Horvátok |
Szerbek |
Ruszinok |
Egyéb |
Sopron |
38144 |
15435 (40,46%) |
21001 (50,01%) |
305 (0,79%) |
13 (0,03%) |
790 (2,07%) |
8 (0,02%) |
2 (0,005%) |
616 (1,61%) |
Ágfalva |
1922 |
85 (4,42%) |
1830 (95,21%) |
2 (0,1%) |
0 (0%) |
2 (0,1%) |
0 (0%) |
0 (0%) |
3 (0,15%) |
Harka |
1062 |
26 (2,44%) |
1031 (97,08%) |
0 (0%) |
0 (0%) |
5 (0,47%) |
0 (0%) |
0 (0%) |
0 (0%) |
Fertőboz |
518 |
26 (5,01%) |
490 (94,59%) |
0 (0%) |
0 (0%) |
2 (0,38%) |
0 (0%) |
0 (0%) |
0 (0%) |
Kópháza |
1855 |
44 (2,37%) |
38 (2,04%) |
0 (0%) |
0 (0%) |
1773 (95,57%) |
0 (0%) |
0 (0%) |
0 (0%) |
Fertőrákos |
2980 |
150 (5,05%) |
2766 (92,81%) |
0 (0%) |
0 (0%) |
4 (0,13%) |
0 (0%) |
0 (0%) |
60 (2,01%) |
Sopron-bánfalva |
2789 |
205 (7,35%) |
2570 (92,14%) |
8 (0,28%) |
0 (0%) |
5 (0,17%) |
0 (0%) |
0 (0%) |
1 (0,03%) |
Balf |
1393 |
208 (14,93%) |
1161 (83,34%) |
7 (0,5%) |
2 (0,14%) |
4 (0,28%) |
0 (0%) |
2 (0,14%) |
9 (0,64%) |
Nagycenk |
1740 |
1625 (93,39%) |
97 (5,57%) |
3 (0,01%) |
0 (0%) |
7 (0,4%) |
0 (0%) |
0 (0%) |
8 (045%) |
Az 1920-as népszámlálás eredményét az alábbi táblázat ismerteti.
Település |
Összesen |
Magyarok |
Németek |
Szlovákok |
Románok |
Horvátok |
Szerbek |
Ruszinok |
Egyéb |
Sopron |
39525 |
16540 (41,84%) |
20780 (52,57%) |
93 (0,23%) |
21 (0,05%) |
751 (1,9%) |
11 (0,02%) |
6 (0,01%) |
323 (0,81%) |
Ágfalva |
2006 |
62 (3,09%) |
1936 (96,51%) |
1 (0,4%) |
0 (0%) |
5 (0,02%) |
0 (0%) |
0 (0%) |
2 (0,1%) |
Harka |
1075 |
6 (0,5%) |
1065 (99,06%) |
0 (0%) |
0 (0%) |
4 (0,37%) |
0 (0%) |
0 (0%) |
0 (0%) |
Fertőboz |
591 |
33 (5,58%) |
557 (94,24%) |
0 (0%) |
0 (0%) |
1 (0,17%) |
0 (0%) |
0 (0%) |
0 (0%) |
Kópháza |
1795 |
59 (3,28%) |
48 (2,67%) |
1 (0,05%) |
0 (0%) |
1681 (93,64%) |
0 (0%) |
0 (0%) |
6 (0,33%) |
Fertőrákos |
3025 |
62 (2,04%) |
2923 (96,62) |
0 (0%) |
0 (0%) |
6 (0,19%) |
2 (0,06%) |
0 (0%) |
32 (1,05%) |
Sopron-bánfalva |
2995 |
327 (10,91%) |
2640 (88,14%) |
8 (0,26%) |
0 (0%) |
5 (0,16%) |
0 (0%) |
0 (0%) |
1 (0,03%) |
Balf |
1282 |
47 (3,66%) |
1229 (95,86%) |
0 (0%) |
1 (0,07%) |
3 (023%) |
0 (0%) |
2 (0,15) |
0 (0%) |
Nagycenk |
2004 |
1763 (87,97%) |
164 (8,18%) |
4 (0,19%) |
0 (0%) |
24 (1,19) |
0 (0%) |
0 (0%) |
49 (2,44%) |
A fenti táblázatból látszik, hogy Sopron egyértelműen a legnagyobb város. Az is látszik, hogy tíz év alatt lélekszáma kicsit növekedett, és az arányok eltolódtak a magyarság javára, de még így is egyértelműen német többségű város maradt. Azt is látjuk, hogy a falvakba csak enyhén változtak az arányok, volt ahol a magyarság javára, és volt ahol a németség javára. A magyarok és németek mellett az egyetlen nemzetiség amelyik jelentős számban volt jelen az érintett településeken, azok a horvátok, és ők is csak Kópházán. Az arányuk tíz év alatt enyhén csökkent, de így is a túlnyomó többséget ők képezték. Az érintett települések közül csak Kópháza és Nagycenk nem volt német többségű.
A népszavazáson összesen 26 879 fő volt jogosult részt venni. Arról nincs adat, hogy milyen volt a választói névjegyzékben a nemzetiségi összetétel, így abból a feltételezésből kell kiindulni, hogy a fenti táblázat arányait tükrözte, ugyanis nem volt nemzetiségi szempont a népszavazáson való részvételi jogosultság megállapításánál. Az összes szavazásra jogosultból 24 063 fő vett részt a szavazáson, ami azt jelenti, hogy 89,52%-os volt a részvételi arány. Feltételezhető lenne, hogy elsősorban a magyarok és a németek voltak érdekeltek a részvételben, de ugyanakkor ha az összképet nézzük, akkor a többi nemzetiség elenyésző volt, és a horvátok is csak Kópházán tették ki a többséget, ami viszont lélekszáma miatt az érintett területen elenyésző volt. Ugyanakkor az teljesen világosan látszik az adatokból, hogy Kópházán a horvátok nagy számban vettek részt a népszavazáson.
Maga a népszavazás olasz felügyelet mellett lett lebonyolítva, és úgy zajlott, hogy két darab cédulát kapott a szavazó. Az egyikre Ausztria, míg a másikra Magyarország volt írva. Az egyik cédulát ketté kellett tépni, majd mindkettőt bele kellett helyezni egy borítékba. Az épen maradt cédulára írt országra vonatkozott a szavazat. Ha nem tette bele mindkét cédulát, mindkettő ketté volt tépve, vagy egyiket sem tépte el, akkor a szavazat érvénytelen volt. Az alábbi táblázat mutatja a népszavazás eredményeit. Az érvényes szavazatok melletti százalékos arányok az összes érvényes szavazathoz képest vannak számolva, míg az érvénytelen szavazatok aránya az összes leadott szavazathoz képest.
Település |
Szavazásra jogosultak |
Leadott szavazatok |
Érvénytelen szavazatok |
Ausztria melletti szavazatok |
Magyarország melletti szavazatok |
Sopron |
18994 |
17298 (91,07%) |
351 (2,02%) |
4620 (27,2%) |
12327 (72,8%) |
Ágfalva |
1148 |
848 (73,86%) |
18 (2,12%) |
682 (82,2%) |
148 (17,8%) |
Harka |
668 |
581 (86,97%) |
9 (1,54%) |
517 (90,4%) |
55 (9,6%) |
Fertőboz |
349 |
342 (97,99%) |
11 (3,21%) |
74 (22,3%) |
257 (77,7%) |
Kópháza |
948 |
813 (85,75%) |
30 (3,69%) |
243 (30%) |
550 (70%) |
Fertőrákos |
1525 |
1370 (89,83%) |
33 (2,4%) |
812 (60,7%) |
525 (39,3%) |
Sopron-bánfalva |
1538 |
1177 (76,52%) |
35 (2,97%) |
925 (81%) |
217 (19%) |
Balf |
668 |
595 (89,07%) |
17 (2,85%) |
349 (60,4%) |
229 (39,6%) |
Nagycenk |
1041 |
1039 (99,08%) |
8 (0,76%) |
5 (0,5%) |
1026 (99,5%) |
Összes szavazat |
26879 |
24063 (89,52%) |
512 (2,12%) |
8227 (34,9%) |
15334 (65,1%) |
A fenti adatokból látszik, hogy az érvénytelen szavazatok aránya elenyésző. Az is látszik, hogy a német többségű települések közül Sopron és Fertőboz szavazott Magyarország mellett, mindkettő nagy fölénnyel. Ez egyben azt is jelenti, hogy számos német is Magyarország mellett kellett, hogy leadja voksát annak érdekében, hogy kijöjjön ez az eredmény. Ezen kívül a horvát többségű Kópháza is Magyarország mellett szavazott. Itt már csak a puszta számokból következik, hogy a horvátok jelentős része Magyarország mellett szavazott. Az, hogy az ott élő németek közül szavazott-e bárki Magyarország mellett, azt nem lehet tudni, ugyanis a számuk elenyésző. Ugyanakkor az egyetlen érintett magyar többségű településen is kellett, hogy legyenek olyan németek, akik Magyarország mellett szavaztak, ugyanis másképpen nem jött volna ki ez az eredmény.
Ugyanakkor érdemes azokat a településeket is megnézni, amelyek Ausztria mellett szavaztak. Ezek közül Fertőrákos és Balf azok, ahol, bár a többség Ausztria mellett szavazott, de elég nagy arány volt Magyarország mellett. Ezeken a településeken jelentős volt a különbség a Magyarország mellett szavazók és a magyarság aránya között. Itt egyértelmű, hogy nagy számban szavaztak németek Magyarország mellett. De a három további településen sem jöttek volna ki ezek az arányok, ha nem szavaznak németek Magyarország mellett. Harkán szavaztak a legkisebb arányban Magyarország mellett, ott ugyanis 9,6%-a a szavazatoknak volt Magyarország mellett. Ugyanakkor a településen élő németek aránya 99,6%. Még ha feltételezzük, hogy az összes nem német lakos részt vett a népszavazáson és érvényes szavazatot adott le, akkor is szükség volt jelentős német szavazatra, hogy az eredményben látható arány kijöjjön.
Ha tehát a soproni népszavazás eredményeit összevetjük a város akkori lakosságával, akkor látszik, hogy Magyarország német és horvát nemzetiségű polgárainak is egy része a haza hűséges polgára volt. Itt bizonyosodott be, hogy nem abból a feltételezésből kellett volna kiindulni, hogy minden, nem magyar nemzetiségű Magyarországon kívül akar élni, igaz, a népszavazás előtti határok sem tükrözték a nemzetiségi elvet, ugyanis Nagycenk magyar többségű település volt, és az érintett terület keleti szélén volt, vagyis a megmaradt Magyarországgal volt határos.
A soproni népszavazás volt ezidáig az egyetlen sikeres és tartós revízió a trianoni békediktátum hatályba lépése óta. Egy olyan revízió, amit nemcsak a magyaroknak, hanem a magyarországi németeknek is köszönhetünk, ezért nem lett volna szabad őket a második világháború után kitelepíteni.
Schenkhyalfonz
2023-12-14 at 20:07
Mindig van pár barom, akik szerint a soproniak megbánták a szavazást. Ők a telepesek közül kerülnek ki leginkább vagy csak szimplán idióták; soproni ugyanis az, akinek a felmenői már ’45 előtt is a városban éltek.
egresi istván jános ernő
2023-12-14 at 15:43
Esti Kornél, 2023-12-14 at 14:15:
A folytatás:
1848 és 1867:
1867-ben (ahogyan 1848-ban), a külpolitikai helyzet miatt, nem volt esély a független Magyarország megteremtésére (továbbá a magyar társadalom elfásult, a neo-abszolutizmus alatti, passzív ellenállás során). A korszak első számú nagyhatalmának, Angliának, az Európát illető külpolitikája, ugyanis még mindig az öt nagyhatalom (Anglia, Franciaország, Poroszország, az Orosz Birodalom és a Habsburg-Birodalom) egyensúlyán nyugodott. Ebben az angol külpolitikában csak jóval, évtizedekkel később, akkor következett be változás, amikor – csak az 1867 után (!) létre jött – Német Birodalom trónjára, II. Vilmos császár lépett (1888), aki menesztette Bismarck kancellárt, és új, más külpolitikát folytatott: Nem csak a „hagyományos” francia-ellenes politikát vitte tovább, hanem a brit tengeri nagyhatalomnak is a „kihívója” lett. Csak 1904-ben (!) kötötték meg az antantot, csak ez, valamint az 1907-es orosz-angol megállapodás, egyértelműsítette, véglegesítette, az angol külpolitika megváltozott “alapállását”.
(1848-hoz: Lord Palmerston, brit külügyminiszter ezért, a leírtak miatt, tájékoztatta Szalay Lászlót, Kossuth angliai képviselőjét arról, hogy “a brit kormánynak Magyarországról csak mint az osztrák birodalom részéről van tudomása.” (1848. december 13.). Kossuth 1849. évi londoni megbízottja, Pulszky Ferenc, arról informálta Kossuthot, hogy az angolok “… erős Ausztriát akarnak mind az orosz, mind a német ellen, annyiban jó, hogy rendkívül ellenséges az orosz ellen.” Továbbá, Lord Palmerston megjegyezte neki (Pulszkynak), hogy “… Ausztria oly hatalom, melyet fel kellene találni, ha nem léteznék már, mint európai szükségességet, s Angolországnak szövetségesét keleten”; és tőle nem lehet többet várni, mint “legfeljebb rokonszenvét Ausztria politikájának mérséklésére”. Az orosz beavatkozás kapcsán, a várható brit álláspontról érdeklődő cári követnek, Lord Palmerston által adott, a magyarokra utaló válasza közismert: “Talán igazuk van, de végezzenek velük gyorsan.”)
A fentiek miatt volt Deák Ferenc álláspontja az, 1867-ben, hogy akik Ausztria felbomlását óhajtják, azok ezt nem magyar érdekből kívánják; Magyarország nem tudna fennmaradni a hatalmas német és orosz birodalom között; a közös ügyek meg nem teszik Magyarországot csekély autonómiával bíró osztrák tartománnyá.
Továbbá, a konkrét történelmi helyzetben, Kossuth Lajos a magyar politika számára nem mutatott fel reális alternatívát, hiszen az európai hatalmi egyensúlyban nem történt elmozdulás 1848/49-hez képest; és Kossuth Lajosnak az Európát érintő változtatási elképzelései (a Dunai Konföderáció terv) a nagyhatalmaknak a tetszését nem nyerték el, de a magyar közvélemény többsége sem pártolta. A trianoni diktátum alapjául szolgáló körülmények nem vetíthetők vissza 1867-re, ez történelmietlen; annak ellenére, hogy gyakran felmerül a Kasszandra-levél látnoki előrelátásnak tekintése.
“… Podmaniczky Frigyes báró pedig naplójába a következőket írja…: ‘Ha már a Reichsratba kell mindenáron mennem, csak inkább megyek Bécsbe a németek, mint Belgrádba a rácok közé.’ ”
Forrás: Gróf Apponyi Albert: Emlékirataim, Helikon, 2016.
Tisza István: “… a magyar érdek követeli, hogy az osztrák – magyar monarchia nagyhatalmi állása csorbítatlanul fennmaradjon.”
Továbbá: “Ezek, az 1903-ban hangoztatott gondolatok végső soron a Húsvéti cikk logikáját követik. Deák is leírta, hogy magyar érdek a ‘Habsburg-birodalom szilárd fennállása, melyet nem kívánunk semmi más tekinteteknek alárendelni’.” “Azaz, a magyarság biztonságát az erős Habsburg-nagyhatalom képes garantálni, s ennek természetesen egyik legfontosabb eszköze az erős hadsereg.” E két, idézet mondatnak (és Tisza István szavainak) a forrása: Tisza István, két korszak határán. Országgyűlés Hivatala, Budapest, 2016.
Még Trianonhoz (arról, hogy miként viszonyultak hozzánk a “cseh-szlovákok” vezetői):
“Tisztelt uraim!
Hálásan köszönöm a szlovák képviselőknek, hogy interpelláltak a magyar kérdéssel és a békekonferenciának a magyar kérdésekkel összefüggésben végzett munkájával kapcsolatosan. Úgy vélem ugyanis, hogy a magyar kérdéskör – amint ez a békekonferencián kitűnik – még korántsem eléggé világos, továbbá hogy e nemzetközi szervezet nem ismeri kellőképpen, és nem érti jól a magyarok valódi helyzetét.
Megragadom az alkalmat, hogy minderről ejtsek néhány szót. A Szent István egykori koronájához tartozó területek uralkodó osztályai által képviselt magyar népet minden szövetséges egyöntetűen a világháború legfőbb segítőjének, ha ugyan nem az első számú felelősének tartja. A magyarok már a háború előtt is azon mesterkedtek, hogy a propaganda minden eszközével elkendőzzék a korábbi magyar kormány és főleg bizonyos arisztokrata kormánykörök tetteit. Ám mindezek ellenére a háború folyamán sikerült lelepleznünk a magyar oligarchia valódi lényegét, valamint Magyarországon a háború előtt és alatt uralkodó valódi állapotokat. Az egész világ elborzadt ezeknek a tősgyökeres mongol politikai viszonyoknak a láttán, és megértette, hogy a háborút nem egyedül az egykori Osztrák–Magyar Monarchia végzetes politikája robbantotta ki, hanem sokkal inkább Budapesten, mint Bécsben készítették elő.” Edvard Beneš csehszlovák külügyminiszter beszéde a nemzetgyűlésben, 1920. február 23-án.
Péter Pál Gonda
2023-12-14 at 15:42
Dicsőség a hősöknek!
lhotx
2023-12-14 at 15:23
Felsőőr?
egresi istván jános ernő
2023-12-14 at 15:12
Esti Kornél, 2023-12-14 at 14:15:
Látom, folytatjuk a régi “rög-eszmecserénket”, csak én másként látom a Habsburg-uralmat, például úgy, mint azok a bölcs emberek, akiktől idézek, vagy akikre hivatkozok:
„Aki történelmünket ismeri, tudja, hogy éppen egy évvel születésem előtt hozta létre Deák Ferenc, „a haza bölcse”, Ausztria és Magyarország között a „kiegyezést”, ahogyan Budapest és Bécs kölcsönös megbékülését nevezni szokás. Amióta Habsburg I. Ferdinándot 1527-ben megkoronázták, a magyar nemesség és a Habsburgok állandóan viszálykodtak, akárcsak a német-római szent birodalomban a fejedelmek és a rendek. A Kossuth vezetése alatt lefolyt 1848-49-es szabadságharcban a Habsburgokat a magyar tróntól megfosztották, és Ferenc József, az ifjú uralkodó, csakis az oroszok segítségével – akik akkor hatoltak be először hazánkba – tudta uralmát Magyarországra ismét kiterjeszteni. 1867-ben aztán Magyarország ősi szuverenitását újra elismerték. Ferenc József megkoronáztatta magát, és független, alkotmányos magyar kormányt nevezett ki.” Horthy Miklós: Emlékirataim, Európa – História, Budapest, 1993.
“A magyarországi törökellenes határvédelmi rendszer fenntartása még a Habsburgok osztrák ága által irányított egész Duna-menti Monarchiát is óriási pénzügyi nehézségek elé állította. A nagyhatalom éves összbevételei (kb. 2 000 000 rajnai forint) ugyanis a magyar-horvát határvédelem évente szükséges költségeire (kb. 1 700 000 – 2 100 000 rajnai forint ) csak akkor lettek volna elegendőek, ha a közép-európai birodalom minden jövedelmét csaknem kizárólag erre fordítják. A Habsburg Birodalom országai és tartományai tehát összességükben sem lehettek képesek a törökellenes határvédelem rendszeres finanszírozására! Ennek ellenére Magyarország a 16-17. században fennmaradásához – amely egyúttal a tőle nyugatra fekvő tartományok védelmét is jelentette – óriási katonai és pénzügyi segítséget (évente több százezer forintot) kapott. A Magyar Királyság és egyúttal a magyarság megmaradásához sajnos más út nem vezetett.” Pálffy Géza: A másfél évszázadnyi török uralom mérlege. Terebess Ázsia E-tár (Interneten elérhető /volt?/).
A vallási háborúk, villongások időszakában, nem feledkezhetünk meg a következőkről: A Habsburg-ház, kezdetektől fogva, az ellenreformációt pártolta. A korszaknak, a katolikusok és a protestánsok közötti küzdelmeiben, azonban nem csak az ellenreformációt támogató kormányzatok léptek fel erőszakosan, hanem a reformáció oldalára állt államok szervei is! Ez utóbbira talán az egyik legjobb példa, az I. Erzsébet királynő uralkodása alatti, angliai és írországi katolikus üldözés, ami aztán az angol polgári forradalom eklatáns szereplőjének, Cromwell Olivérnek, a „Lord Protectornak” az állam-fősége alatt, még erősödött is. III. Vilmos angol király uralkodása alatt, az 1689-ben (!) kiadott, a vallásgyakorlás rendezését célzó, „türelmi rendelet”, pedig nem terjedt ki a római katolikusokra! A francia uralkodó, XIV. Lajos király, akitől a bujdosók I. Lipót kormányzatának abszolutisztikus törekvéseivel szembeni fellépésükhöz a támogatást remélték, 1685-ben, visszavonta az úgynevezett nantes-i ediktumot, betiltva a református vallás gyakorlását. Ehhez még annyit: Szeptember 7-e, a kassai vértanúknak (Szent István, Márk és Menyhért) az emléknapja, akik Bethlen Gábor fejedelem – a későbbi I. Rákóczi György fejelem által vezérelt – protestáns hajdúinak az áldozatai voltak. Félreértés ne essék: Minden erőszakot elítélek, de egyoldalú képet, beállítást, nem tudok elfogadni, csak a teljeskörűséget.
(I. Lipótnak tulajdonított, Ön által idézet mondást olvastam, de eddig még nem találtam olyan forrást, amiben az lenne leírva, konkrétan hol és mikor mondta. Ha mondta, ha nem, az viszont tény, hogy – akárcsak Szent István királyunk – hazánkat ő ajánlotta fel a Boldogságos Szűz Máriának, a Nagyasszonyunknak, ez volt a második felajánlás. A jezsuita gyóntatója pedig közreműködött abban, hogy Rákóczi Ferenc, a későbbi nagyságos fejedelmünk, megszökhetett a bécsújhelyi börtönből.)
Igazából talán, nem is az 1700-as évek elején, hanem 1740-ben, Mária Terézia trónra lépésekor nyílt meg a szuverén magyar állam visszaállításának a lehetősége. Mária Terézia azonban biztosította a nemességet szabadságjogainak betartásáról, a rendek pedig döntöttek a nemesi felkelés megszervezéséről, Mária Terézia uralmának megvédéséről (“Vitam et sanguinem”, “Életünket és vérünket”). A nemesség megmentette a Habsburg-monarchiát, nem is annyira a konkrét fegyveres segítséggel, hanem azzal, hogy az adott nemzetközi helyzetben, Magyarországot nem állította Ausztria ellenfeleinek oldalára; a nemesség, ragaszkodva az ősi kiváltságaihoz, azoknak biztosítékát látta a Habsburg-uralom fennmaradásában; még nem érkezett el a reformkor ideje. A nemesség döntő többsége a magyarság közül került ki, függetlenül attól, hogy a dinasztiától kik kaptak nemesi címet. Forrás: dr. Sára János: A Habsburgok és Magyarország, Athenaeum 2000 Kiadó, Budapest, 2001.
Folyt. köv.
Esti Kornél
2023-12-14 at 14:27
Az utolsó királyi koronázás körülményei:
A turáni szakralitást kifejező Koronázási Domb állításának legutóbbi honi aktusára 1916 decemberében kerül sor, amikor Habsburg IV. Károly, fején a Szent Koronával föllovagol a földpiramis-kurgán csúcsára, ahol a világ négy égtája felé suhint a Karddal. Ezt hívják Napvágásnak.
Fontos, nem mellőzhető vonatkozás, hogy magasrendű, keleti forrású értékeink iránti nyugati, ezen esetben Habsburg farkasvakság sajnos még ekkor is megnyilvánul.
A fő szervező, Bánffy Miklós gróf megtisztelő felkérésének eleget téve, Kós Károly és csapata egy hónapon keresztül éjt-nappallá téve dolgozik, hogy a lehető legkiválóbb színvonalon tegyen eleget a Napvágó Domb megfelelő szellemiségű megalkotásának.
A méltó kivitelezés után azonban véletlenül tanúja a következőknek:
„Halottam, amikor a király olvasta az eskü szövegét, és láttam, hallottam, ahogy kacagtak és tréfálkoztak…”. (vö.: Kós Károly: „Koronázási emlékeim”. In.: Sas Péter szerk.: „Kőből, fából házat,… igékből várat” (in memoriam Kós Károly 1883-1983)).
A kijózanító élmény hatására Kós Károly a továbbiakban nem vesz részt a beiktatási ünnepségen.
bl
2023-12-14 at 14:25
A magyar élet nagyon vonzó tud lenni annak, aki érti, hogy milyen ez az élet. Ennek köszönhető a németek és úgy általában a szlávok, a ruszinok egy részének elmagyarosodása is. A becsületes, tisztességes, szívvel-lélekkel élt élet többet jelent minden ésszel vagy ösztönökkel vezérelt életnél. Nincs az a pénz, és nincs az a csábítás, ami a nyomába érhet a magyar virtusnak. Ez volt a túlélés zálog a és ez lesz remélhetően a jövőben is.
Esti Kornél
2023-12-14 at 14:15
egresi istván jános ernő
2023-12-14 at 13:58
A “csodálatos” Habsburg Monarchia:
XIX. században, a Habsburgok (Rothschild bankház) ugyanazt a banki eladósítás-kifosztás trükköt alkalmazták, mint Gyurcsányék, majd 1 millió embert betelepítettek Ukrajnából. Eredméyn: Jászi Oszkár féle László Páholy, Trianon, 1919, Rákosiék, most meg Gyurcsányék, Donáth Kacsáékkal súlyosbítva.
Nemeskürty írja a “Kis magyar művelődéstörténet” című művében a dicsőséges XVI-XVII. századi Habsburg “felszabadításról:
“Fájdalom kimondani, de tény, hogy azokat a pusztításokat, legalábbis nagy részüket, melyeket ma a török hódításnak szokás tulajdonítani, a “felszabadító” hadjáratok császári csapatai okozták. A “felszabadított” országrészeket meghódított ellenséges területnek tekintették, ott is pusztítottak, ahol a hadi események miatt ez nem vált szükségessé; a lakosságot zaklatták, fosztogatták.”
Bocskai nem véletlenül fordult szembe a törvényeket semmibevevő Habsurgokkal és verte meg őket.
Bethlen Gábor török vazallusként teremtette meg Erdély aranykorát.
1703-ban írja II. Rákóczi Ferenc Kiáltványa:
“Az ország népe még most is széltében hangoztatja, hogy jobb volt a sorsa a hódító félhold alatt, az meg okmányokkal igazolható, hogy az osztrákok évenkénti zsarolásai az ottománoknak fél évszázad alatt teljesített szolgáltatásokat is bőségesen elérik. Nem bízhatunk tovább azokban, akik saját okirataikat annyiszor megsértették. Ezért életünket, javainkat és utolsó csepp vérünket, szabad akartunkból édes hazánknak, ami mindenkinek a legdrágább, az osztrák iga alóli felszabadítására szenteljük.” – II. Rákóczi Ferenc, 1703.
– A Rákóczi szabadságharc győzött, mert a globalista pénztőke báb Habsburgok származási alapon történő magyar irtása, az I. Lipót “felszabadítói” által levezényelt magyar holokauszt a szatmári béke után abbamaradt.
– I.Lipót “magyar király”jelmondata: “Ha megtudnám, hogy magyar vér folyik az ereimben , feltépném őket.”
egresi istván jános ernő
2023-12-14 at 13:58
Esti Kornél, 2023-12-14 at 13:37:
Ismert számomra az, amit idézett, azonban ez egyáltalán nem negligálja azt, amiket az első világháború kirobbanásának közvetlen okairól írtam:
A szabadkőművesség és a pánszláv, valamint a nagy-román, a “cseh-szlovák” és a “délszlávnak” álcázott nagy-szerb törekvések egymásra találtak: Közös cél volt a katolikus Habsburg-dinasztia eltávolítása, a Monarchia szétrombolása, a történelmi Magyar Királyságunk megbontása, a “császárváros” Bécsből pedig “vörös” Bécs legyen (ezeket még a szociáldemokrata Fejtő Ferenc is leírja, az előbbi kommentemben hivatkozott művében).
František Palacký, a nagy cseh történész szerint, “a magyarok betelepedése mai hazájokba a legnagyobb szerencsétlenség volt, mely a szláv világot egy egész évezreden át éri vala; mert a magyarok az éppen alakulóban levő óriási szláv birodalom szívébe ékelvén be magukat, a szlávok reményeit örök időkre megsemmisítették.”
2022 őszén, egy előadáson, Semjén Zsolt úgy fogalmazott, hogy – a mohácsi vész után – a legnagyobb történelmi tragédiánk a Monarchia szétrombolása volt, de tudom, hogy ez az álláspont, mint minden történelmi állásfoglalás, vita tárgyát képezheti.
anonymous
2023-12-14 at 13:52
Nem kell az a kérdőjel a címbe.
Babics Zoltán
2023-12-14 at 13:45
Esti Kornél faintos szalonzsidózása után mondjunk két tényt:
Babucs kétségbeesett próbálkozásával szemben az első nap végére közepes, de egyértelmű német többség rajzolódott ki.
Ekkor munkához láttak nemzettestvéreink.
Minek is lett eredménye a teljes megdöbbenést kiváltó végeredmény, melyet nemzettestvéreink ujjongása elnyomott.
Babucs miért maradt távol az intézeti karácsonyi ünnepélyről? Pedig volt egy-két hozzá hasonló Igaz Magyar.
egresi istván jános ernő
2023-12-14 at 13:43
ViAM, 2023-12-14 at 13:09:
Valamit félre értett: Én is egyszerű, becsületes emberekről írtam, ők dolgoznak és vásárolnak “oda át”; sőt (bár én nem tudok síelni), de akikről tudok, azok szintén egyszerű és becsületes emberek; nem “urizálnak” és nem is “felkapaszkodott újgazdagok”.
Én nem dolgoztam kint, de akikkel beszélgettem, nagy többségben, elégedettek voltak az “oda át” történt fogadtatásukkal (eddig még nem is jöttek vissza a kinti munkahelyükről); az soha nem szült jó vért, ha a kormányok politikai nézeteltéréseit a “kis-emberek” közvetlen kapcsolataira rátukmáljuk.
Lehet, hogy félreértem, de a bolti vásárlás nem “seftelés”.
Lomizokról nem írtam, tudom, vannak ilyenek, de erről inkább nem írom le a véleményemet.
Esti Kornél
2023-12-14 at 13:37
A szabadkőműves Trianon és 1919, a vörös terror gyökere:
Boros Imre: “Magyarország osztrák (gyakorlatilag Rothschild) bankterep volt és maradt az 1867-es kiegyezés után is. A magyar
partner csak 1878-ban lett társtulajdonos a közös központi bankban (Osztrák–Magyar Bank), de a
Rothschildok szinte a kiegyezési okmányok aláírásának pillanatában újabb kereskedelmi bankot
alapítottak Általános Magyar Hitelbank néven és az általuk birtokolt Creditanstalt tulajdonlásával.
Röpke egy évtized után ez a bank képviselte a hazai banktőke több mint felét, ez lett az állam
számlavezetője és hiteleinek ügyintézője. Az 1848–49-es szabadságharc „vívmányai” közül a katonai
vereséget követően csak a termőföld szabad forgalmazása maradt meg, és ez jól jött a hitelezési
üzletnek, de nem annyira a heveny sebességgel fejlesztési hiteleket felhalmozó birtokosoknak.
Az 1873-ban kiprovokált hatalmas tőzsdei gabonaáresés sok birtokost vitt csődbe, és tömegesen
tette a jelzálogok kapcsán a birokokat megszerezhetővé, amivel rendkívül megritkult és kicserélődött
a történelmi középosztály. Talán ez is egyik magyarázata annak, hogy Deák Ferenc, a kiegyezési
tárgyalások motorja, többszöri unszolás ellenére sem vállalta a miniszterelnöki megbízatást.”
1867-től, Ezt kísérte 1 millió ukrán betelepítése Galíciából.
Megalakult a Jászi Oszkár féle “László páholy”, Tisza meggyilkolása a vörösök által,
Károlyi a vörös gróf, majd Kun Béláék ország fosztogatása, vallásüldözése és gyilkosságai…
Esti Kornél
2023-12-14 at 13:25
A rongyos gárda egy hibát követett el. Azt kellett volna csinálni Kun Béláékkal, mint amit Izrael most Gázában. A 10x-sét és nem a tizedét kellett volna szenvedésben visszafizetnie a kommunista gyilkosoknak.
ViAM
2023-12-14 at 13:09
egresi istván jános ernő
Nem véletlenül fogalmaztam úgy, hogy vegyes lakosság ide vagy oda… Önnek más tapasztalatai vannak, én mindig az egyszerű, becsületes emberek életútját kísérem nyomon.
Akik seftelni, síelni mennek át nem érdekelnek. Éppen elégszer ébresztettek már fel éjjel a “drága” szomszédaim, amikor hazajöttek a lomizásból és rámoltak, mintha nappal lenne. Nappal viszont a NAV jött és szállította el a nagy értékű gépeket tőlük. A főkolompos már a helyén ül.
A lakosságról: volt olyan áttelepült család, ahol a fiú ízig-vérig magyar volt, a lányok viszont azon sopánkodtak, hogy “osztrák létükre” nem tanultak meg németül.
Ámde alant is van egy nagyon érdekes hozzászólás az ükmama szavazásáról.
egresi istván jános ernő
2023-12-14 at 13:03
Orientál, 2023-12-14 at 12:44:
Az első világháború okai ezek voltak (sajnálom, de erről hosszabban kell írnom, pontosabban, helytálló idézeteket megosztanom):
“A világháború okai:
– a német gazdasági fellendülés nyomán fakadó ipari, kereskedelmi és gyarmatpolitikai ellentétek,
– a keleti kérdés,
– a nemzetiségi eszme túlnövései: a pánszlávizmus, a nagyszerb eszme, a “Mare Romania” kérdése, és az olasz irredenta,
– a francia revanche.”
Forrás: Czékus Zoltán: Az 1914-18. évi világháború összefoglaló történelme, Budapest, 1925. I. kötet, “A világháború valódi okai”.
Továbbá:
Az Orosz Birodalom pánszláv alapokon nyugvó külpolitikája, amely – lényegében véve –, az egész Balkán orosz befolyás alá vonására törekedett, fenyegetést jelentett a dunai kettős Monarchiára; ahogyan Nyikolaj nagyhercegnek (II. Miklós cár unokatestvérének) a felesége, Anasztázia főhercegnő, a pánszláv törekvések egyik szenvedélyes híve, egy alkalommal, még Szarajevó előtt, a szentpétervári francia nagykövetnek ki is mondta, „Háborúba megyünk… Ausztriából (értsd: a Monarchiából, így a történelmi Magyar Királyságból) semmi sem marad.”.
1914. nyarán, a szarajevói merénylet után, de a Szerbiának küldött hadüzenet előtt, Raymond Poincaré francia köztársasági elnök, és Szergej Szazonov orosz külügyminiszter megbeszélésein, a következők hangzottak el: „Nem az a fontos, hogy elkerüljük a háborút, hanem az, hogy úgy tűnjék, mintha mindent elkövettünk volna, hogy elkerüljük.”
A “továbbá” utániak ezen alapszanak: Fejtő Ferenc: Rekviem egy hajdanvolt birodalomért (Ausztria-Magyarország szétrombolása). Minerva, Budapest, 1997.
„A jelen pillanat óriási horderejű, mivel Oroszország el van szánva arra, hogy elmenjen a legvégsőkig és történelmi tettet hajtson végre. Nézetem szerint, ragyogó alkalom kínálkozik számunkra, hogy az eseményt okosan használjuk ki és megvalósítsuk a szerbek teljes egyesülését. Ezért kívánatos, hogy az Osztrák-Magyar Monarchia megtámadjon bennünket.” Spaljaković, szentpétervári szerb követ Belgrádba, 1914. júliusban küldött táviratából, forrás: Elisabeth Heresch: II. Miklós. Gyávaság, hazugság, árulás. Az utolsó orosz cár élete és halála, Budapest, 1995. (Az “esemény” célzás a szarajevói merénylet miatti ultimátumra.)
Érdemes ezt az alap-művet az Internetről letölteni!:
Andrássy Gyula gróf: Diplomácia és világháború, Budapest, 1921, újra kiadva 1990.
Még annyit:
„Az ország elégtételt követelt Szerbia részéről. Gyávasággal, hitvány megalkuvással vádoltak mindenkit, aki más nézeten volt. Itt már neki (gróf Tisza Istvánnak – e megjegyzés tőlem) is a becsülete látszott kockán forogni. De végleg Tschirsky, a Bécsbe akkreditált német birodalmi nagykövet találta őt szíven, aki a következő kijelentést tette: A Birodalom szemében rossz fény vetülne az Osztrák-Magyar Monarchiára, ha a szerbek állandó kihívására tehetetlennek bizonyulna. Berlin a monarchiától energikus cselekedetet vár.” Forrás: Dr. Csermőy-Schneidt Ottó: Nagy magyar államférfiak, Budapest, 1996. Gróf Tisza István című fejezet.
Tisza István az 1914. november 5-én kelt levelében, amelyet a német kormányhoz intézett, maga írja azt, hogy a háborút a Monarchia a német kormány „közvetlen buzdítására” kezdte meg. Lásd: Fejtő Ferenc már hivatkozott művet.
Nikola Pašić miniszterelnök a Szerbia jelentős megerősödését hozó Balkán-háborúk befejezését követően kijelentette: “Az első menetet megnyertük, s most a másodikra kell készülnünk, Ausztria ellen.”. Forrás: Romsics Ignác: Nemzet, nemzetiség és állam Kelet–Közép– és Délkelet–Európában a 19. és 20. században. Helikon Kiadó, Budapest, 2020.
Szükségünk van a korrekt orosz, szerb, horvát, szlovén kapcsolatokra, de múlt ez volt, a történelem nem írható át!
egresi istván jános ernő
2023-12-14 at 12:49
ViAM, 2023-12-14 at 12:30:
Az ágfalvai “sz@vatás” nekem sem tetszik, azonban – mivel Győr-Moson-Sopron vármegyei vagyok -, a gürizéshez és egyebekhez, hozzá tudok szólni:
Nem tudom, mekkora lenne (vagy lett volna korábban) az északnyugati-régiónkban a munkanélküliség aránya, ha nem lenne – az egyébként szép bért nyújtó – ausztriai munkavégzés.
No meg hétvégén, sok, jó áron kapható “cuccért”, sok honfitársunk látogatja a parndorfi üzletközpontot, és a Bécs melletti “Shopping City Süd” centert is; és sokan mennek a szomszédba síelni, vagy Schwechatról repülnek; a határ-menti kapcsolatok jobbak, mint azt a hazánkban távolabb élők, esetleg, gondolnák.
(Minket még sem a a jánossomorjai, sem a hegyeshalmi határátkelésben senki sem akadályozott.)
Az Őrvidékünk Burgenlanddá kreálása nem a “kedvemre való”; annak ellenére, hogy az 1910-es, utolsó békebeli népszámláláson, az Őrvidék azon megyéiben, amelyekből a későbbi Burgenlandot kreálták (tehát a Sopron és környéke nélküli vidékről van szó), a lakosság 8,9%-a vallotta magát magyarnak.
Orientál
2023-12-14 at 12:44
Ausztria robbantotta ki az első világháborút na ez is megmutatta hogy miért az osztrák politika nagyon jól feküdt és fekszik a mára balliberális zöld mélyhatalomnál amely az a csoport amely Ukrajnában 5milliárd dollárt költött az ukrajnai lázításra – Majdan téri.
ViAM
2023-12-14 at 12:30
Örök köszönet és hála Prónayéknak!
(Vegyes lakosság ide vagy oda, de a labancokban még mindig él a bosszú. Ágfalván szórakoznak, hogy lezárták az átjárókat, pedig sok magyar jár át nekik gürizni, de, hogy ne legyen egyszerű az életük – dafke.)
egresi istván jános ernő
2023-12-14 at 12:08
A közelmúltban arról olvastam, hogy Burgenland kreálásában és Sopron, valamint a környéke körüli “viszályban”, vastagon benne volt az Antant (különösen Clemenceau), ugyanis ezzel (is) a szétbomlasztott-rombolt (Fejtő Ferenc után szabadon) Monarchia két országának az egymástól való eltávolítása, feszültség szítása volt a cél: Sajnos, ehhez, elsősorban, a balos dr. Karl Renner – aki az osztrák delegációt vezette a “béketárgyalásokon” – partner volt.
Királytigris
2023-12-14 at 11:52
pali, aki lali
2023-12-14 at 11:05!
Bizony, Magyarország egy olyan speciális ország a világban, hogy országhatárai csak Magyarországgal határosak!
pali, aki lali
2023-12-14 at 11:05
Az irredenta jelzőt el kellene felejteni. Irredentizmus: más országok rovására való terjeszkedés. De mi csak a saját országunkat védtük.
DörrögZuldán
2023-12-14 at 10:36
Ostenburg szobrot, utcanevet érdemelne Sopronban, mert ott és akkor azt tette, amit egy tisztnek tennie kellett.
Schenkhyalfonz
2023-12-14 at 10:34
Az ükanyám (mert nők is voksolhattak, szemben bizonyos akkori ún. demokráciákkal) már két napja halott volt, de nem jelentették be, így még leszavazhatott a Hazára. A dédanyám, aki magyarul csak pár szót tudott, de magyar nemzetiségűnek és magyar ajkúnak tartotta magát, szintén így szavazott. A rokon fiúk figyelték az áruló családok házait és jelezték a selmecieknek, ha intézkedésre volt szükség.
Királytigris
2023-12-14 at 10:26
A Rongyos Gárda tevékenysége hazafias cselekedet volt, csak sajnos megkésve alakult meg.
Ha ez a Rongyos Gárda a patkányforradalmak alatt jött volna létre, akkor most egészen más lenne a helyzet.
chatillon r
2023-12-14 at 09:20
az eredményből nyilvánvaló ha népszavazás lett volna a történelmi Magyarországon a magyar lakta területek 99,9%-ban a magyarokra szavaztak volna, a vegyes lakosságú területek is többségében Magyarországot választották volna és csak a színtiszta nemzetiségi területek egy része (de ott se mind) szavazott volna Magyarország ellen. így ha nincs a Károlyi téboly vagy Kun vörös diktatúrája és ellenállunk akkor népszavazásokat kiharcolhattunk volna és az ország 70-80%-a magyar maradhatott volna. Később Horthyék a magyarlakta területeket visszaszerezték de a Szovjetunió elleni ostoba háború belépés miatt végleg elvesztették. Ezért nem szabad ideológia vezérelt érzelmi jellegű külpolitikát folytatni, mert bár a szovjeteket szinte mindenki utálta, ha semlegesek maradtunk volna akkor minimum Észak-Erdély magyar maradhatott volna. Most az EU folytat ideológia vezérelt politikát vesztére.