A vörös polip pillanatok alatt megfonta a maga pénzügyi, gazdasági hálóját Magyarországon: 1946 közepére már felügyelte a külkereskedelmet és ezen keresztül a tőkeáramlást. Kik voltak azok az emberek, akik részt vállaltak ennek a kiépítésében, kik rakták le a hálózat alapjait? Háy László és Vas Zoltán szerepét már érintettük, de ketten kevesen lettek volna ennek a feladatnak a végrehajtására. Moszkvából való megérkezésük után azonnal toborozni kezdték az embereiket, akik a Kádár-rendszerre kiépülő külkeres maffia kulcsfigurái lettek később. Bemutatunk elfelejtett vagy alig ismert kulcsfigurákat: íme, Hardi Róbert vagy éppen Oblath György ismeretlen története. Folytatjuk Borvendég Zsuzsanna sorozatát!
A West-Orient a kezdetek egyik legmeghatározóbb pártvállalata volt, amelynek botrányával, a hatmillió dolláros textilpanamával tele voltak az újságok 1946 őszén.
A cég egyik vezetője Hardi Róbert volt, nevét még Sulyok Dezső is emlegette parlamenti interpellációjában. Hardi tipikusan az a figura, akinek semmi keresnivalója nem lett volna a kapitalista világot felszámolni igyekvő kommunisták soraiban. Gazdag kereskedőcsaládból származott, amelyről ő maga így vallott:
1945 előtt apám import-export cégét vezettem, amely az egyik legnagyobb bevétellel rendelkező vállalat volt. Talán nem tartozik a történethez, de azért elmondom, hogy huszonkilenc évesen az akkori Magyarország tizedik legnagyobb adózójának számítottam, amire igen büszke is voltam. Természetesen kiváltságos helyzetemet elsősorban annak köszönhettem, hogy nagyon jómódú családban születtem, a híres Halpern dinasztia leszármazottjaként juthattam egy ilyen jelentős céghez.
Hogy érezni lehessen a súlyát ennek a kijelentésnek, némi adalék: Hardi Róbert éves jövedelme 1942-ben 124 202 pengő volt, illetve ekkora összeg után fizetett adót, miközben egy gyári munkás éves bére nem érte el az 1500 pengőt, egy iskolai tanító havonta 163 pengőt vitt haza, a magyar királyi miniszterelnök fizetése pedig havi 2785 pengőt tett ki. (Az összehasonlító adatokat Romsics Ignác: Magyarország története a XX. században című könyvből kölcsönöztem.)
Hardi Róbert – anyagi helyzetének megfelelően – a legjobb iskoláztatást kapta. A harmincas években Londonban végzett posztgraduális tanulmányokat a School of Economics hallgatójaként, ahol saját elbeszélése szerint együtt tanult Harold Wilsonnal, a későbbi munkáspárti miniszterelnökkel, de többször találkozott Winston Churchillel is.
Vélhetően kiemelkedő pénzügyi képzettsége, kereskedelmi gyakorlata és meglévő nyugati kapcsolatrendszere miatt vált a kommunisták egyik sérthetetlen emberévé, akit ráadásul Gerő Ernő, a szovjet titkosszolgálat ügynöke patronált az első időkben. Hardi visszaemlékezése szerint már 1944 decemberében, az Ideiglenes Nemzetgyűlés összehívásakor kapcsolatban állt Gerővel, ő vezette be a gazdasági vonal kiépítésén ténykedő kulcsemberek társaságába.
Szalai Béla és Gerő Ernő. Forrás: Fortepan.hu
Nem kedvelték, de nem tudtak utánanyúlni
Hardi 1945-től a Kereskedelmi és Szövetkezetügyi Minisztérium osztályvezetőjeként gyűjtötte az információkat. Minden átfutott a kezén, teljes rálátást engedve a kommunistáknak a tárca ügyeire.
A párt meghálálta szolgálatait: Hardi a Kádár-rendszerben is az impexes hálózat bizalmi körein belül maradt, soha nem érte semmi bántódás sem származása, sem politikai megnyilvánulásai miatt. Pedig az ortodox vonal szemében komoly szálka lehetett, nem illet a bolsevik munkás-paraszt hatalom ideológiai koncepciójába. 1956 decemberében néhány napra letartóztatták. Állítólag a forradalom napjaiban a hatalommal szemben ellenséges megnyilatkozásokat tett, de pártfogói utánanyúltak és a legkeményebb megtorlás időszakában is képesek voltak elgáncsolni az állambiztonság szándékait.
Hardi Róbert elvileg balról a harmadik. Forrás: Dolgozók Világlapja/arcanum.hu
A belügy gyanakvását azonban nem lehetett elaltatni: Biszku Béla és helyettese, Galambos József – aki később III-as főcsoportfőnök lett – mindent megtettek azért, hogy eltávolítsák Hardit a külkereskedelem titkosszolgálati szempontból meglehetősen kényes terepéről. De nem jártak sikerrel. A megtorlások idején Biszku keze messze elért, Hardit mégsem tudta megszorongatni, mindössze annyit sikerült elérnie, hogy a BM nem adott ki számára feddhetetlenségi bizonyítványt. Ez a dokumentum igazolta, hogy a tulajdonosa nem vett részt a hatalom által ellenforradalomnak bélyegzett szabadságharcban. Ilyen papír nélkül nehéz volt állást találni, de vezető beosztást betölteni végképp nem lehetett.
Hardi volt a kivétel, akinek külkeres karrierje egy pillanatra sem bicsaklott meg. Úgy tűnik, a koncepciós eljárások kíméletlen levezénylésében meghatározó szerepet játszó káderek hatalma a külkereskedelmi hálózat tagjainál falba ütközött.
Létrejött a Hardi-istálló, a külkeres ügyeskedők köre
Kik voltak azok az emberek, akik még Biszkuval szemben is érvényesíteni tudták az akaratukat a megtorlás éveiben? Az állambiztonság a hatvanas években csak nemes egyszerűséggel „Hardi-istállónak” nevezte azt a kört, amelynek tagjai részt vettek a kisstílűnek feltüntetett csalásokban, gazdasági visszaélésekben, amelyeket a külkereskedők számlájára írtak. Nemcsak korrupcióról, nyugati illegális bankszámlákon gyűjtött feketepénzekről volt szó, hanem olyan stratégiai üzletekről is, amelyek egyértelműen a kommunista hatalomátvételt segítették elő még a negyvenes években, majd később a reexporton alapuló szisztémának a meghonosítását jelentették.
Salusinszky István szerepe
Hardi kapcsolati köréhez tartozott például Salusinszky István, aki a hatvanas évek közepétől a Magyar Külkereskedelmi Bank elnökeként tevékenykedett. Salusinszky közvetlenül a háború után került a külkereskedelmet irányító keménymag közelébe, őt személyesen Háy László vonta be ebbe a körbe. 1945 után a Magyar Nemzeti Bank tisztségviselője volt, majd 1947-ben Moszkvába került, az ottani kereskedelmi kirendeltség vezetését látta el. Ez olyan tisztség volt, amelybe csak a legmegbízhatóbb elvtársakat ültették. Hazatérte után a Külkereskedelmi Minisztérium főosztályvezetőjeként dolgozott, majd 1958-ban római kereskedelmi tanácsosnak nevezték ki, ahonnan 1963-ban jött haza.
1964-ben kinevezték a Külkereskedelmi Bank vezérigazgatójának, amely pozíciót nyugdíjba vonulásáig, 1980-ig megőrizte. Salusinszky a katonai hírszerzés megnyertje volt, Rómában az ő megbízásaik alapján kezelte az alkotmányos költségnek nevezett korrupciós pénzeket, és ő juttatta el a titkos támogatások jelentős részét az Olasz Kommunista Pártnak is, amelyet a jól bevált közvetítő kereskedelem technikájával pártvállalataikon keresztül támogattak.
Kapcsolata az olasz kommunistákkal nemcsak hivatali feladatok ellátásában merült ki; az állambiztonsági anyagok beszámolnak arról, hogy hazatérte után is szinte baráti nexust ápolt számos itáliai baloldali politikussal, cégvezetővel.
Salusinszky szerepe a külkeres pénzügyi elit felemelkedésében és a hetvenes évektől kiépülő offshore jellegű hálózat megszületésében megkerülhetetlen. Az MKB vezéreként folyamatosan lobbizott azért a lehetőségért, hogy az impexek, vagyis az állami monopóliummal rendelkező külkereskedelmi vállalatok cégeket alapíthassanak a kapitalista Nyugaton. Erről még bőven lesz később szó.
Dénes Leó, a Kulturális Kapcsolatok Intézete alelnöke, Aly Shoeb egyiptomi oktatásügyi államtitkár és Salusinszky István, a Külkereskedelmi Minisztérium főosztályvezető-helyettese (b-j) az egyiptomi vendég fogadásán. MTI Fotó: Vigovszki Ferenc
Oblath György, a kommunisták „pénzcsinálója”
A West-Orient felszámolása kapcsán előkerül egy újabb név, aki szintén a kezdetektől a nyolcvanas évek derekáig meghatározó figura volt: Oblath György. 1946. október 31-én a West-Orient megszűnt létezni – legalábbis ezen a néven. Az MKP több pártvállalatot hozott létre a West helyére, többek között a Magyar Külforgalmi Rt.-t, valamint a Kollektíva Szövetkezet párhuzamos átalakításával létrejött a Kelet-európai Kereskedelmi Rt. is, amelynek vezetését 1947 tavaszán Oblath György vette át.
Oblath a háború befejezése előtt szerezte meg közgazdász diplomáját, és 1945-ben, Budapest ostroma idején lépett be a kommunista pártba. Végzettsége alkalmassá tette arra, hogy a Magyar Kommunista Párt egyik „pénzcsinálójává” váljon, és az első pillanattól szerepet vállalt a cégalapításokban. Ő maga így vall erről:
…minden körülmények között árura volt szükség, így a hivatalos külkereskedelem részben szemet hunyt a csempészés felett. Ugyanakkor az alakulóban lévő külkereskedelmi kormányzat kísérleteket tett arra, hogy a csempészforgalmat különböző eszközökkel és módszerekkel legális mederbe terelje.
Igen, erről a legális mederről már olvashattunk a West-Orient kapcsán.
Pénzügyesek. Forrás: Mérleg – a Kereskedelmi, Pénzügyi és Vendéglátóipari Dolgozók Szabad Szakszervezetének lapja/arcanum.hu
Oblath, azaz „Petneházi” kettős élete
Az amerikai hírszerzés szerint Oblath nem egyszerűen hithű pártfunkcionárius és „pénzcsináló” volt, hanem a titkosszolgálatok számára is végzett titkos vásárlásokat a negyvenes évek végén Svájcban: katonai célú autógyártási felszereléseket és rádióberendezéseket szerzett be a szovjet blokk számára.
Bár állambiztonsági anyagai a forradalom alatt megsemmisültek, de annyi a magyar források alapján is tudható, hogy az ötvenes évek közepétől már egészen biztosan hálózati személyként segítette a politikai rendőrséget, „Petneházi” fedőnéven. Később több külföldi kiküldetést is kapott, indiai, majd római kereskedelmi tanácsosként (Salusinszky egyik utódja volt Rómában) már a katonai felderítés, vagyis az MNVK-2. megnyertjeként dolgozott, és a hetvenes évek közepétől egy stratégiai szerepet játszó részvénytársaság, az Intercooperation Rt. vezérigazgatója lett. A társaság többek között a Siemens céggel való együttműködésért volt felelős, és stratégiai szerepe volt az embargó kijátszásában.
A „külkeres maffia” kezdeti keménymagjának a feltérképezésekor tehát olyan személyeket ismerhettünk meg eddig, mint Háy László, Vas Zoltán, Gerő Ernő, Hardi Róbert, Salusinszky István és Oblath György. Jövő héten pedig arról is olvashatnak majd, hogy ennek a pénzügyi hálónak a terjeszkedése természetesen nem állt meg a határon. Nem is állhatott, hiszen éppen a nyugati gazdasági kapcsolatok fenntartása, kiépítése volt a cél. És ha pénzügyekről beszélünk, hogy is hagyhatnánk ki Európa pénzügyi fellegvárát, Svájcot?
Hamarosan megjelenik Borvendég Zsuzsanna könyve.
A Hálózat emberei
A sorozat korábbi részei:
A felforgatók arcképcsarnoka – Az elfelejtett Parvus, avagy útmutató a bolsevizmushoz
Henry Ford és a többi nagytőkés – Lenin és a totális állam felépítésének elhallgatott támogatói
Hammer, aki mintha Soros mestere lett volna – Egy gátlástalan filantróp véres felemelkedése
A kaloda változatlan, de a bolsevik vallás ma szabadelvűnek, liberálisnak nevezi saját magát
Varga Jenő kommunista közgazdász, aki kitalálta a málenkij robotot és annak „gazdasági hasznát”
Korai kommunista külkeres mammutvállalatok, ahol Gyurcsány csak kisinas lehetett volna
Facebook
Twitter
YouTube
RSS