a hálózat
Bauerék és Eörsiék – ÁVH, Munkásőrség, Komplex, SZDSZ, DK, avagy a hálózati családok fényes ösvénye (Leleplezés a PestiTV-n)
A DK-s Bauer Tamás idén elérkezettnek látta az időt egy alapos történelemhamisításra: már-már áldozatnak állította be apját, az ÁVH néhai hírhedt alezredesét, Bauer Miklóst, akire ráragadt a „körmös Bauer” gúnynév. Valóban az volt? Saját jelentése szerint megpofozta és leköpte (!) a megkínzott Ries István minisztert. De benne volt sok-sok koncepciós ügyben, ártatlan emberek halálával járó játszmákban. Bauert Péter Gáborékkal együtt vették elő a kommunista hatalmi harcban, de a haja szála sem görbült: előbb az Igazságügyi Minisztériumhoz, majd a Komplex külkeres vállalathoz került, ahol egy bizonyos Eörsi Mátyás lett a beosztottja. Ez az Eörsi volt az, aki a rendszerváltás után SZDSZ-képviselőként maga mellé vette az öreg Bauert az ügyvédi irodájába (ma már persze Eörsi is DK-s). De más egykori ÁVH-s is alkalmazott, Bárd Károly is Eörsi embere lett, Bárd az iroda képviseletében egy harmadik rettenetes figurát, a szintén ex-ÁVH-s Vajda Tibort képviselte a kilencvenes években egy egykori áldozat ellenében. Műsorunkban beszélgetőtársunkkal, Máthé Áron történésszel nemcsak az egykori „ÁVH-s baráti kört”, a két Eörsit és a két Bauert leplezzük le, de bemutatunk jó pár átmentett ÁVH-s gazembert. Például Komlós Jánost, Janikovszky Bélát, Kardos Györgyöt, Hárs Jenőt. Amikor nem akarták beengedni a Fehér Házba Gyurcsányék későbbi nemzetbiztonsági szóvivőjét, az ÁVH-s Vajda Pétert
Néha az ÁVH-s „újságírók” is „pofára esnek”. Vajda Péter megtestesíti az elsinkófált rendszerváltást. Emberünk az ÁVH-nál kezdte, ahol állítólag feljelentette társát, a későbbi Paul Lendvait. Ezután Vajda a hírszerzéshez került, majd „újságíró” lett, moszkvai, majd washingtoni tudósító, az egyik legismertebb „csillag”. Akkor is Amerikában dolgozott, amikor 1982 tavaszán be akart menni a Fehér Házba. A múltját nyilván ismerő amerikaiak viszont nem akarták: az Interpol segítségével megpróbálták lekáderezni a magyar állambiztonságot, egyszerre provokálva és tesztelve azt. A BM természetesen hazudott Vajdáról, aki 1990 után is tovább emelkedett. A rendszerváltás után a Népszabadság belpolitikai rovatvezetője lett, majd Gyurcsányék alatt érte el a legelképesztőbb állomást: a Nemzetbiztonsági Hivatal szóvivője lett. Rövidesen leleplezték, de ezután sem mondott le, még 2010-ben is szóvivőként emlegették. Apró-klán, átmentett szt-tiszt és a KISZ vezető emberei: a Hálózat a rendszerváltás után is megszállva tartotta a Hungexpót
A Hungexpo átmentésének története egész rendszerváltásunk, rendszerváltozásunk állatorvosi lovának tekinthető. A hálózat 1990 előtt és után is a markában tartotta a céget. A Horn-, majd a Medgyessy-/Gyurcsány-kormány alatt fantasztikus figurák tűntek fel a vállalatnál. Soroljuk: maga Apró Piroska, egy Dégen István nevű egykori szt-tiszt, Marjai József egykori miniszterelnök-helyettes, Barabás János a KISZ KB egyik titkára. De vannak még: felbukkant Apró Piroska vejének, Gyurcsány Ferencnek az egykori KISZ-es társa, Nagy Imre, valamint az szt-tiszt Medgyessy Péterhez sorolt Tunyogi László, aki az MSZMP KB munkatársa volt. Felesége meg Medgyessy főtanácsadója. Persze utóbbi, az említett Tunyoginé is a belső körből érkezett: anno a KISZ KB munkatársa, majd osztályvezetője volt. Naná, hogy a hálózati újságírók sem maradhattak ki: Forró Tamás, az egykori titkos megbízottból lett „sztárriporter” is feltűnik, de az a Meruk József is, akit a rendszerváltás előtt és után is „sajtófőnökként” emlegettek a Hungexpóval, illetve a BNV-vel kapcsolatban. És, hogy a szálak még jobban összeérjenek: 1990 után az a Sarlós Gábor lett a Hungexpo „PR-igazgatója”, akiről korábban már írtunk. Sarlóst az állambiztonság „társadalmi kapcsolatként” kezelte, és bár végül nem szerveztek be, erre hálózati kapcsolatai miatt nem is igazán volt szükség. Sarlós is tipikus aranyifjú: apja katpolos tisztből lett fedett állásban dolgozó hírszerző, már csak ezért sem tekinthetjük véletlennek, hogy éppen az ő fia kapott ilyen pozíciót a Hungexpónál. Egy cég, amelynek története világosan megmutatja, mennyire tökéletesen és pofátlanul sikerült a posztkommunista hatalomátmentés. Vargát elüldözték, Albertet lejáratták, Novákot beszervezték – Kádárék gyűlölete és az Európa-hírű Ferencváros szétverésének története
Rákosiék szétverték, elvették a nevét és a színeit. Kádárék már finomabb, agyafúrtabb módszerekkel dolgoztak a Ferencváros ellen. Már 1960-ban elhatározták, hogy középszerűvé teszik: ezt ki is mondták egy MSZMP-ülésen. Meg is történt: Albert Flóriánt előbb szabadjára engedték, aztán lejáratták, Varga Zoltánt elüldözték, a fantasztikus edzőnek, Lakat Károlynak is mennie kellett, másokat – köztük Novák Dezsőt – pedig beszerveztek, így tették tönkre morálisan. A diktatúra ismét győzőtt: az 1965-ben még Vásárvárosok Kupája-győztes Fradi a hatvanas évek végére szétesett, a rendszerváltásig mindössze kétszer nyert bajnokságot. Kétszer. Borsi-Kálmán Béla történész játékosként együtt futballozott Albertékkal, ott volt, látta az egészet. Vele beszélgettünk. „Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja. „Újságíróként” dolgozó állambiztonsági tisztek, valamint a fiatal Meruk József – A titokzatos Hungexpo története
Meruk Józsefet szerette az élet és a Párt. Már huszonötévesen az MTI kiküldött tudósítója lehetett Prágában, hogy egy évvel később a Hungexpo sajtófőnökeként írjon róla a Magyar Hírlap. Utóbbi az igazán érdekes. Ez a vezető külkeres vállalat rendszerszerűleg az állambiztonság felügyelete alá tartozott. Meruk előtt a hírszerzés sokat próbált tisztje, a fedésben újságíróként és diplomataként is dolgozó Szolnok Péter is a Hungexpo „újságírója” lett, ahogyan a hozzá hasonlóan magasrangú tiszt Hidasi János is. Szolnok ráadásul korábban annál a Press rezidentúránál dolgozott, amely éppen a külföldi tudósítók kiküldetését és kiválasztását felügyelte. A Hungexpónál amúgy semmit sem bíztak a véletlenre: jellemző, hogy egy darabig az a Ferencsik József volt a cég egyik vezérigazgató-helyettese, aki a Nagy Imre-perben is kulcsszerepet játszott, és egy ideig az ÁVH második embere volt Péter Gábor mögött. Meruk 1975-ben már a Szovjetunióból jelentkezett, de nem sokkal később váltott és a Magyar Hírlap első, állandó moszkvai tudósítója lett. De ne szaladjunk ennyire előre. Média és hatalomátmentés: Meruk és a Hungexpo, 1. rész. „Az a benyomásom, hogy a nyolcvanas-kilencvenes évek médiasztárjai egytől-egyig küldött emberek voltak” – Tabudöntögető beszélgetés Schiffer Andrással a PestiTV-n
„Nem veletek vadásztunk” – vágta az osztrák kancellár a fiatal szociáldemokrata szemébe a kilencvenes évek elején, amikor utóbbi megkérdezte, miért üzletelnek a kommunistákkal, posztkommunistákkal. Schiffer András szerint ezzel az anekdotával írható le a legjobban, hogyan asszisztált a Nyugat a békés átmenethez, a békés átmentéshez. Schiffer szerint nem az a baj Dobrev Klárával, hogy Apró Antalnak hívják a nagyapját és Apró Piroskának az anyját, erről ugyanis nem tehet. A probléma az, hogy egész karrierjét ennek a klánnak, ennek a hálózatnak köszönheti. Az ismert ügyvéddel, egykori politikussal ügynökügyekről, a rendszerváltásról és azokról a híres újságírókról, tévésekről, rádiósokról beszélgettünk, akik a nyolcvanas évek végén a média sztárjai voltak, de Schiffer szerint szinte mindannyian küldött emberek voltak. Kubai napfény és az egykori Andrássy-villa kényelme: BM-es feleség, ÁVH-s exférj – Az örökké sikeres „Meruk-klán” nyomában
Folytatjuk médiaátmentős sorozatunkat. Egy olyan – elvileg kétgenerációs – dinasztiát fogunk bemutatni, amely a Rákosi-diktatúrától kezdődően egészen mostanáig meghatározó szerepet játszott és játszik a kultúra, a média és a véleményformálás területén. Az apa, Meruk Vilmos a Néphadsereg tisztjeként futott be példátlanul sikeres karriert, de fia, Meruk József talán rajta is túltett. Ma már inkább az ő neve ismert. Sorozatunk előző részében bemutattuk, hogyan lett Meruk Vilmos a Néphadsereg Szovjetunióban is kiképzett tisztjéből a Nemzeti Színház vezetője, hogy bukása után a visszaemlékezések szerint a Lipótra kerüljön. Most diplomata karrierje következik. Kubába már második feleségével, a BM-es Meruk Vilmosnéval ment ki, akinek első férje ÁVH-s volt. Merukék öt évet éldegéltek a napfényes Kubában, később feleségét nyugdíjazta az állambiztonság (Kubában fizetés nélküli szabadságon volt), a sokat próbált Meruk pedig a Kulturális Kapcsolatok Intézetének helyettes-vezetője lett, hogy ezután Limába kapjon kiküldetést. Legismertebb gyermeke, Meruk József közben elvégezte a Marxon a nemzetközi kapcsolatok szakot, hogy huszonévesen már Prágából tudósíthasson. Ezután – szintén húszas évei közepén – a Hungexpónál kapott remek állást. És beindult egy apjához hasonlóan elképesztő karrier. Médiaátmentés – sokadik rész. Ügynök volt, meg nem is: Schiffer Ferencet beszervezték, de nem volt hajlandó jelenteni – Az aktanyilvánosságért harcoló Schiffer András néhai nagybátyjának története
Schiffer András évek óta következetesen viszi az aktanyilvánosság ügyét. Az ügyvéddel elbeszélgettünk a PestiTV Hálózat című műsorában, ahol szóba hoztuk egyik nagybátyját, Schiffer Ferencet, akiről kikutattuk, hogy az állambiztonságnak dolgozott. Vagyis nem. Vagyis mégis. Schiffer Ferenc újságíró volt, és a szokásos módon akarták beszervezni: az lett volna a "jutalma", hogy külföldi tudósító lehet. Elvileg vállalta, de ismert baráti-haveri társaságáról (például Mészöly Kálmánról) mégsem volt hajlandó jelenteni, aztán már a találkozókra sem ment el. Az ő ügye is bemutatja, mennyire összetettek az ügynökügyek. Schiffer papíron titkosmunkatárs volt, de nemigen végzett érdemi munkát. Az eredmény: sohasem lett külpolitikai tudósító. Schiffer András nekünk azt mondta, nagybátyja felemlegette ezt az ügyet még a hetvenes években a család előtt, azt mesélve, hogy azzal sikerült leráznia az állambiztonság tisztjeit, hogy túl pletykás, megbízhatatlan. Ajánljuk még
A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat. Szentkirályi András kollégánkat január 2-án helyezik örök nyugalomra
Nemrégiben elhunyt kollégánk, Szentkirályi András „Golyó” temetésére 2023. január 2-án délelőtt, 11 órától kerül sor, az Új Köztemető 53. parcellájánál. Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo. Závecz: csökkent a Fidesz támogatottsága, és nagyot romlott a közhangulat
A ZRI Závecz Research Intézet november közepi felmérése szerint miközben a Fidesz idén májusban minden idők legmagasabb támogatottságát érte el, hiszen a felnőtt népesség 46 százaléka állt mögöttük, azóta viszont jelentős veszteségeket szenvedtek: szeptemberben 37 százalékon, most pedig már csak 33 százalékon állnak.