állambiztonság
Volt, aki nemet mondott Lucifernek: Tordai Terit megpróbálták, de nem sikerült beszervezni
Tordai Teri színésznőt megpróbálta ügynökként foglalkoztatni az állambiztonság, azonban nem volt sikeres a beszervezési kísérlet. Írásunkban bemutatjuk, hogyan kereste meg őt a titkosszolgálat, miképpen emlékszik minderre vissza, vannak-e ellentmondások a történetben, és azt is, milyen filmekben játszott a színésznő Nyugaton. Az tény, hogy Tordai Teri nem volt hajlandó részt venni az állambiztonság játszmáiban, így az nem igazán tudott mit kezdeni a színésznővel. Csengey Dénest szerinte eltették az útból, őt „csak” tönkretették – Szokolay Zoltán (1956–2020) portréja a PestiTV-n (Videó!)
Költő volt, titkos megbízott volt. Szokolay Zoltán pár hete halt meg, haláláról nem írtak a lapok, portálok. Pedig országgyűlési politikus volt, a rendszerváltozás, rendszerváltás szereplője. Jelentett Csengey Dénesről, állítása szerint szólt neki erről, megbeszélték. Szokolay Zoltánt a lányával zsarolta meg az állambiztonság, egy különösen durva, embertelen akcióval. Kameránknak azt mondta, nem akarta úgy végezni, mint Csengey. Akit szerinte – szerinte is – eltettek az útból. Egy áldozat és bűnös emlékére – két gyönyörű verssel. Popper Péter titkos élete: zsilettpengés bűnözőként kezdte, végül a Rákosiéknál jól fekvő apja mentette meg a börtöntől, majd dugta el a Lenin Intézetbe
Popper Péter ma is százezrek „guruja”, „mestere”, pedig elképesztő életet élt. Cikkünkből kiderül, hogy apja a Rákosi-diktatúra befolyásos kádere, Gerő Ernő bizalmasa volt. Maga Popper zsilettpengés boxerrel verekedő bűnbandába került. Korábban betört házakba, lakásokba, ahonnan ellopta az idős emberek pénzét. Amíg apja és anyja a kommunista párt gyűléseit járta, ő bűnözött, és amikor a társaság lebukott, őt csak apja tudta megmenteni a börtöntől. Bedugták a Kútvölgyibe. Poppert nemcsak kimentették, de bekerült abba a szovjet–magyar Lenin Intézetbe, ahol a jövő kádereit képezték – marxizmus-leninizmust tanult, de olyan jól, hogy a kommunista propaganda vele példálózott a fiatalság elől. A kis Popper elvtárs „éltanuló” cikket írt a Szabad Ifjúságba, ahol elmagyarázta, hogyan is kell tanulni. Ezután a rablóból pandúr lett és bevetették a galerik elleni küzdelemben. Nem véletlenül, hiszen pontosan ismerte a valódi bűnözők lelkivilágát, motivációit. Hiszen ő tényleg az volt. Egy elképesztő történet első része. „Göncz Árpád személyiségét és szerepét nagyon sötéten látom” – Harminc éve próbálták a taxisblokáddal megtörni az országot
Ma már széles körben elfogadott nézet, hogy az 1990-es taxisblokád egy előre megtervezett, ügyesen felépített puccskísérlet volt. A Híradó.hu Máthé Áronnal, a NEB elnökhelyettesével és portálunk újságírójával, Mező Gáborral készített interjút a harmincadik évfordulóra időzítve. Mindketten kiemelték Göncz Árpád szerepét, aki Máthé Áron szerint köztársasági elnökként „rosszízű szerepet vállalt”. Mező ennél is továbbment: kifejtette, hogy nagyon sötéten látja Göncz személyiségét, és felhívta a figyelmet arra, hogy amilyen kiemelt helyzetben élt a börtönben, olyan árulást követett el ötvenhat szellemisége ellen már köztársasági elnökként. Az interjúban az SZDSZ és az MDF hibáiról is szó esett, amíg előbbi minden áron hatalomba akart kerülni, utóbbi is amatőr módon ténykedett. Ma a PR egyik nagyágyúja Sarlós Gábor közgazdász, aki társadalmi kapcsolatként segítette az állambiztonságot
Nemcsak az ÁVH-s és katpolos tisztek estek puhára (ejtőernyőzték jelentős részüket zsíros és fontos civil állásokba) a Kádár-diktatúrában, de a gyerekeikre is jó világ várt. Éppen így emelkedett fel a nyolcvanas években Sarlós Gábor PR-szakember, szociológus, klímaszakértő, polihisztor, akinek szülei a hírhedt KATPOL-t szolgálták korábban, ő pedig marxos közgazdász-hallgatóként a nemzetközi közgazdász-egyesület, az AIESEC magyarországi vezetője, majd az „anyagtársaság” főtitkár-helyettese lett. Hazai elődje „Kiri” fedőnéven az állambiztonság titkos munkatársa volt, Sarlós társadalmi kapcsolatként segítette a hírszerzést. Olyan lojálisnak és megbízhatónak tartották, hogy végül be sem szervezték, mert társadalmi kapcsolatként is használható volt. „Nem tartom célszerűnek tullépni a mostani szinten, mivel a számunkra fontos témákban /beutazó gyakornokok, kiutazó ösztöndijasok/ társadalmi kapcsolatként is eredményesen tud segitséget nyujtani” - írta jelentésében a vele foglalkozó tiszt. Sarlós a jelentések szerint tényleg segített: „Részletesen ismertette a szervezetet és ezen belül saját tevékenységét. Néhány kiadványukat átadta [...]”. Viszont éppen elég értelmes volt ahhoz, hogy miután karrierje a KISZ-es, AIESEC-es háttérrel együtt beindult, tudta, hogy semmi szüksége sincs az ügynökösködésre. Nem sokat buzgálkodott, így 1988-ban le is zárták a dossziéját. Ő a rendszerváltás után a reklám és a PR területén lett ismert, de az AIESEC-ösztöndíjasaira szép világ vált. Egyikük, Varga Zoltán ma milliárdos, és mások mellett a 24.hu tulajdonosa. A terrorszervezetek egykori tisztjei irányították a magyar kultúrát – Komlós János (ÁVH), Kardos György (Katpol), Sarlós László (Katpol)
Vörös polip: ezzel a címmel indul el a Hálózat rovat kutatójának új műsora a PestiTV-n. A szeptembertől kéthetente, csütörtök este jelentkező adásokban azt a posztkommunista hálózatot igyekszünk felderíteni, amely máig uralja, de legalábbis befolyásolja Kelet-Közép-Európát. Ebben és a következő cikkben egy olyan családot mutatunk be, amely iskolapéldának is tekinthető. Sarlós László, a Zeneműkiadó egykori vezetője feleségével együtt évekig a hírhedt és rettegett Katpolnak dolgozott, később együtt tartóztatták le őket (amikor az ÁVH lefejezte a rivális terrorszervezetet), hogy aztán a kultúra és külkereskedelem területén fussanak be nagyszerű karriert. Sarlós László az ötvenes évek második felétől már az állambiztonságnak dolgozott „Somkuthy” fedőnéven; akkor zárták ki a hálózatból, amikor Londonból hazahívták, hogy átvegye a Zeneműkiadót. Felesége ezután részt vett a Világgazdaság (a HVG elődje) megalapításában. Fiuk, Sarlós Gábor gyerekkorában Angliában élt, remekül megtanult angolul, és bár a Marxon eleinte nem tartozott az éltanulók közé, mégis remek pozíciót kapott, szabadon utazgatott külföldre. Ennek természetesen megvolt az ára: az állambiztonság megpróbálta beszervezni. Természetesen a rendszerváltás után is felfelé ívelt a karrierje, ma leginkább a PR területén ismert, de szívesen politizál, idén a Népszavában támadta kormányt. Hab a tortán, hogy a kis Sarlós karrierjét egy KISZ-titkár, Greskovits Béla egyengette. Ismerős a név? Az SZDSZ neoliberális közgazdászáról, a CEU mostani oktatójáról van szó. Azaz egy újabb csápról. Elpusztítani mindent, ami magyar – Ez vezérelte Nagy "Borisz" Pétert, a kommunista diktatúra egyik legaljasabb ügynökét
Az úgynevezett népi-nemzeti értelmiség megtörése, elhallgattatása, illetve alattvalóvá kényszerítése első számú prioritássá vált a kommunista hatalom számára az 1956-os forradalom leverése után. Ők voltak azok az írók, gondolkodók, akik a trianoni katasztrófát követően a nemzeti megújulás programját tűzték zászlajukra. A többi között az ellenük folyó aljas játszmában vitt kulcsszerepet "Borisz" ügynök, aki korábban a Rákosi-diktatúra kiépítésében is oroszlánrészt vállalt. A valódi neve Nagy Péter volt, és több kiemelkedő hazafi tönkre tételében vastagon benne volt. Volt, akit akasztófára juttatott, de az sem bánta meg. Az ő története következik. Ajánljuk még
A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat. Szentkirályi András kollégánkat január 2-án helyezik örök nyugalomra
Nemrégiben elhunyt kollégánk, Szentkirályi András „Golyó” temetésére 2023. január 2-án délelőtt, 11 órától kerül sor, az Új Köztemető 53. parcellájánál. Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo. Závecz: csökkent a Fidesz támogatottsága, és nagyot romlott a közhangulat
A ZRI Závecz Research Intézet november közepi felmérése szerint miközben a Fidesz idén májusban minden idők legmagasabb támogatottságát érte el, hiszen a felnőtt népesség 46 százaléka állt mögöttük, azóta viszont jelentős veszteségeket szenvedtek: szeptemberben 37 százalékon, most pedig már csak 33 százalékon állnak.