balogh lászló
„Az aranyhoz sok vér tapad, ezért nekem nem lesz aranygyűrűm!” – Tizenkilenc évesen Kolimára vitték, tizenegy évet vett el legszebb éveiből a GULAG – Balogh László élettörténete (PS-exkluzív!)
Amint arról már beszámoltunk, november 25-én tartotta hagyományos megemlékezését a Szovjetunióban volt magyar politikai Rabok és Kényszermunkások Szervezete (SZORAKÉSZ) az óbudai GULAG-emlékműnél. A megemlékezésen Varga Judit igazságügyi miniszter mondott emlékező beszédet, amelyben szót ejtett azon szörnyűségekről, amelyeket a szovjet koncentrációstábor-rendszerbe elhurcolt honfitársainknak el kellett szenvedniük. Az emlékezés apropóján Balogh Attila, a SZORAKÉSZ vezetőségi tagja megtisztelte portálunkat azzal, hogy megosztotta velünk édesapja szenvedéstörténetét. Az alábbiakban a Kolimán raboskodó Balogh László megrázó élettörténete következik.Két év alatt megduplázódtak az ingatlanárak a Balaton környéki települések többségében
Két év alatt megduplázódott vagy annál is jobban nőtt az ingatlanok kínálati átlagára a Balaton környéki települések többségében – derül ki abból az adatbázisból, amelyet a Világgazdaság számára tett elérhetővé az Ingatlan.com a lap hétfői számában megjelent cikk szerint.Ingatlan.com: csökkentek az ingatlanárak az újépítésű lakások kedvezményes áfájának köszönhetően
Az ingatlanpiacon árcsökkenést és kínálatbővülést eredményezett az állami lakásprogram, azon belül a kedvezményes lakásépítési áfa visszaállítása: az intézkedés bejelentése után az új lakások és házak kínálata országosan 4 százalékkal nőtt, miközben a kínálati árak a fővárosban és vidéken is csökkentek – közölte az Ingatlan.com szerdán az MTI-vel.Újabb könnyítéseket kapnak a lakásépítők
Új jogszabályokkal könnyíti a kormány a lakásépítők helyzetét. Egyszerűsödik például a hatlakásos társasházak és családi házak építésének bejelentési rendszere egy új rendelet szerint, de az új építésű ingatlanok közel nulla energiafogyasztását előíró határidő is későbbre tolódott.Szinte eltűntek a külföldiek a magyar ingatlanpiacról
A koronavírus-járvány miatt idén az itt élő külföldieken kívül lényegében eltűntek a más országbeliek a hazai lakáspiacról – írta a Magyar Nemzet szerdai számában.Ingatlan.com: rekordszintű albérletkínálat várja a felsőoktatásba felvételt nyert diákokat
Idén rekordszintű albérletkínálat várja a felsőoktatásba felvételt nyert hallgatókat - közölte az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője hétfőn az M1 aktuális csatornán.Németh Szilárd: Katonák nélkül nem ment volna a járvány elleni védekezés
Katonák nélkül nem ment volna a koronavírus-járvány elleni védekezés Magyarországon sem; a honvédség és tartalékosai jelentős részt vállaltak a feladatokból – jelentette ki a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára szerdán, Nagykanizsán.Magyar elnököt választottak az Európai Beruházási Bank audit bizottságának élére
Balogh Lászlót, a Pénzügyminisztérium (PM) pénzügypolitikáért felelős helyettes államtitkárát bízta meg az Európai Unió pénzügyminisztereiből álló kormányzótanács az európai intézmény banki tevékenységét felügyelni hívatott testület vezetésével az Európai Beruházási Bank (EIB) közgyűlésén – közölte a szaktárca kedden.Mikrovállalkozásoknak kínál támogatást Nagykanizsa önkormányzata
Munkahelyek megtartására, illetve visszaállítására kínál támogatási lehetőséget Nagykanizsa önkormányzata olyan mikrovállalkozásoknak, amelyeknek működését a veszélyhelyzeti rendelkezések akadályozták. Balogh László polgármester (Fidesz-KDNP) a közösségi oldalán szerdán arról adott tájékoztatást, hogy az állami támogatási lehetőségek, illetve a város önkormányzata által eddig biztosított 70 százalékos bérletidíj-kedvezmény mellett új vállalkozástámogató lehetőséget biztosít a város, amennyiben a Támogatásokat Vizsgáló Iroda engedélyezi ezt az új formát.Ajánljuk még