blaha lujza tér
Közterületi kutyavécék, randióra és még több kerékpáros fejlesztés - "Előremutató" fejlesztésekre tervez százmilliókat elszórni a főváros
Karácsony Gergely, nemzetünk biciklisáv felelőse idén már sokadszorra jelentette be, hogy a főváros a csőd szélén táncol, sőt már csődbe is ment nemegyszer. A rejtélyesen elszublimált fővárosi tartalékokról persze továbbra is mélyen hallgat, helyette könnyebb megoldásként a kormányt hibáztatja a politikai nagyvad. Legújabb innovációja a közöségi költségvetésről indított szavazás. Ennek a helyi tervei között közel 70 db ötlet szerepel, amelyekben bőven akad olyan, ami a kerékpározással van összefüggésben. Hiszen nem elég az Üllői útra telepített számtalan Karácsony-cölöp, amely akadályozza a mentőket. Az ötletek megvalósítása csak 500 szavazat felett lehetséges. A legtöbb tervezetnél pedig már nem sok hiányzik, hogy elérjék ezt a számot. Íme a legfontosabb fejlesztések, amelyek Karácsonyék szerint elengedhetetlenek, hogy a csődbe jutott főváros felvirágozhasson: Horn Gyulát istenítik, egymással is veszekednek, de semmilyen kényes kérdésre nem válaszolnak a baloldali képviselők a Fővárosi Közgyűlésben
Az MSZP azt mondja magáról, hogy ők az igazi baloldal, ezt pedig bizonyította is Horváth Csaba, Zugló szocialista polgármestere, aki a Fővárosi Közgyűlésben magából kikelve védte és egyben istenítette Horn Gyulát. Ezek tehát a fontos dolgok a baloldal számára, illetve a folyamatos terelés, menekülés és mutogatás, amikor munkáról van szó. Karácsony Gergely továbbra is kiállt amellett, hogy Horn Gyuláról sétányt nevezzenek el, miközben hangsúlyozta, hogy a családjának mennyi szenvedést okoztak a kommunisták. A paradoxonok azonban sosem számítottak igazán Karácsonynak, ahogy a baloldalnak sem, akik mélyen hallgattak, amikor Korányi Dávid került szóba, Wintermantel Zsolt, a Fidesz fővárosi frakcióvezetője hiába tette fel újra és újra a kérdéseket, némaságba burkolózott a baloldali képviselők csapata. Soproni Tamás, a Momentum terézvárosi polgármestere ugyancsak méltatlankodott a főpolgármesternél egy ígéret megszegése miatt, de Karácsony Gergelyt nem lehetett kizökkenteni a nemtörődöm nyugalmából. Ezt a PestiSrácok.hu stábjának sem sikerült elérnie, hiszen hiába kérdeztük a Blaha Lujza tér drágított felújításáról, ahol a műszaki tartalom csökkentetten készült el, valamint a kárpátaljai magyarokra tett ormótlan kijelentését is hiába firtattuk, néma maradt Budapest délceg ura. László Imre, XI. kerületi DK-s polgármestert is megpróbáltuk szóra bírni, hiszen a baloldali koalíció szétesőben van Újbudán a polgármester faragatlan döntése miatt. Ugyanis a több botrányba keveredett, idén a szocialistáktól a DK-ba ejtőernyőző egykori MSZP-s elnököt nevezte ki kabinetvezetőnek, Molnár és helyettese, Lakos Imre pedig nagyon sok baloldali gyomrát megfeküdte. Az év utolsó Fővárosi Közgyűlése sem hozott meglepetést, a kérdések lepattantak a baloldalról, munkát nyomokban sem lehetett látni a városvezetéstől, nagy hangú öndicséretet azonban folyamatosan. Nézzétek meg videónkat!