fővárosi törvényszék
Vécélakó lett a Teréz körúti robbantó
Egész nap a zárkájában lévő mellékhelyiségben, az egyetlen, a biztonsági kamerák elől elzárt területen tölti a napjait az a fiatalember, akit azzal vádol az ügyészség, hogy 2016 szeptemberében felrobbantott két rendőrt a budapesti Teréz körúton. A huszonnégy éves P. Lászlót többször megvizsgálták az elmeszakértők, de nem állapították meg, hogy kóros állapotban lenne. Viselkedésével vádlott korábban jelentősen megnehezítette büntetőperének folytatását, ezért – bírói engedéllyel – egy ideje már nem kell megjelennie a tárgyalásain.Talajgyakorlata után felmentést kapott a Teréz körúti robbantó, nem kell tárgyalásokra járnia
Fáradtnak érezte magát, ezért lefeküdt egy kicsit a padlóra hétfői tárgyalásán a Teréz körúti robbantó, P. László egyre látványosabban igyekszik ellehetetleníteni az ellene egyebek mellett emberölés kísérlete miatt indított büntetőeljárást. A két rendőr életveszélyes, illetve súlyos sérülését okozó fiatalembernek a Fővárosi Törvényszék felajánlotta, hogy nem kell a tárgyalásain megjelennie, a vádlott pedig élt ezzel a lehetőséggel, így a bizonyítás hátralévő részét nélküle folytatja le a bíróság.Májusban elítélhetik a vád szerint zsaroló, fenyegetőző Labanc Ferencéket
Ártatlannak látja a védelem azokat a volt magas beosztású rendőrtiszteket, akik a vád szerint kamu üzleti hírszerzőkként nem teljesítették a vállalásaikat, de többször megzsarolták, megfenyegették meg ügyfeleiket. Labanc Ferencre (képünkön elöl) és P. Zsoltra (hátul) nemrég elhangzott perbeszédében letöltendő szabadságvesztés kiszabását indítványozta az ügyészség. A Fővárosi Törvényszék legkorábban májusban hozhat elsőfokú döntést a négy éve kezdődött büntetőügyben.A Teréz körúti robbantó apja is a merénylet helyszínének közelében járt
Titokzatos, a kormányzat zsoldjában álló ügynökök robbantottak fel két rendőrt a Teréz körúton – ehhez hasonlókat állított a bűncselekménnyel vádolt P. László apja hétfői tanúmeghallgatásán a Fővárosi Törvényszéken. A férfi szerint ezek az emberek ár régóta a családja életére törnek, és ők rendezték át a merénylet színhelyét is, hogy fiára kenhessék az egészet. Érdekesség, hogy az X-akták forgatókönyveit überelő, és a fiához hasonlóan a történek idején Zalában élő apa maga is a Teréz körút mellett volt a merénylet, a nyomozási adatok szerint össze is találkozott menekülő fiával, de ennek körülményeit még nem sikerült tisztázni a vizsgálatban. Ehhez hozzáadódik az a bizarr fejlemény, hogy a robbantó húga is a bűncselekmény közvetlen közelébe volt hivatalos egy találkozóra a támadás idején, de állítása szerint azt valamiért mégis lemondta.Hamarosan kiderül, hogy épeszű-e a Teréz körúti robbantó
Továbbra is remek hangulatban van büntetőperének tárgyalásain a Teréz körúti robbantó, aki hétfőn ismét végignevetgélte a tanúk vallomásait. A PestiSrácok.hu információi szerint az újabb szakértői csoport már megvizsgálta a vád szerint két rendőrt életveszélyesen, illetve súlyosan megsebesítő P. Lászlót, így a következő napokban kiderülhet, hogy a láthatóan komoly mentális gondokkal küzdő fiatalember beszámítható-e. A Fővárosi Törvényszéken folytatott büntetőperben a jövő héten a vádlott édesapját hallgatják meg tanúként.Otthon maradhat a Dózsa György úti halálos baleset vélt okozója, M. Richárd
Nem került előzetes letartóztatásba szombaton a Dózsa György úti halálos baleset okozásával gyanúsított M. Richárd, akit csütörtökön vettek újra őrizetbe, mert megszegte a háziőrizet szabályait. Az elhíresült kecskeméti maffiaper egykori vádlottját ötvenezer forint rendbírsággal sújtották a történtek miatt.Felmentették az egyik legbizarrabb hazai kémper vádlottjait
Felmentette szerdán a Fővárosi Törvényszék annak a kémügynek a két vádlottját, akiket az ügyészség azzal vádolt, hogy az Egyesült Államoknak kémkedtek egy Birodalom nevű társaság tagjaiként. A bíróság álláspontja szerint a szervezet valójában egy baráti társaság, nem pedig egy kémhálózat, a vádiratban szereplő cselekmények pedig nem minősíthetők kémkedésnek – írta az Index.Itt az újabb világvége: rend lehet éjszakánként a pesti bulinegyedben
Visszautasította Alkotmánybíróság (Ab)az erzsébetvárosi vigalmi negyed nyitvatartásával kapcsolatos helyi népszavazási kezdeményezés ellen benyújtott alkotmányjogi panaszt szerdán közzétett döntésében.Juhász vallomás: Havi legkevesebb ötmilliót kaszálhat mikroadományokból az amúgy szükölködő politikus
Tisztelt Olvasóink! Szeretnének Önök havonta legkevesebb ötmillió forintot keresni adómentesen? Legyenek mikroadományok kedvezményezettjei, ahogy Juhász Péter! Az Együtt elnöke kedden számolt be a Fővárosi Törvényszéken a titokzatos megélhetési rendszerének erről az eleméről. Az adómentességhez csupán egy kis szemfülesség kell: egy-egy meg nem nevezett jótevőtől egy évben legfeljebb százötvenezer forintot szabad elfogadni. A két, hasonló ügyben felperesként szereplő Juhász egyik tárgyalásán a bíróság osztotta a politikus álláspontját: az, hogy egy ellenzéki politikai párt vezetője bensőséges kapcsolatokat ápol Magyarország történetének egyik leginkább rettegett gengszterével, a több gyilkosságért jogerősen elítélt Portk Tamással, az „nem közéleti ügy”.Ajánljuk még
















