Pesti Srácok

gyurcsány-kormány

Mikor tüntettek az áldozatokért, elvtársak? – Politikai pedofília kommunista módra

Jurák KataJurák Kata Vezércikk 2024 február 16.
Az ellenzék dühöng, mert szerintük még mindig nem kaptak megfelelő magyarázatot a köztársasági elnök kegyelmi döntésére, amit “joguk van tudni”, akkor is, ha nem. Az ugyanis nem elegendő számukra, hogy Novák Katalin és Varga Judit lemondott, mennek tüntetni, őket nem lehet elhallgattatni..! Igazságot szolgáltatnak, őszödi beszédhez hasonlítják a köztársasági elnöki kegyelemből kiindult ügyet, amit persze ők habosítottak fel annyira, hogy abból már eljutottak addig, hogy “Orbán Viktor mondjon le”. Ez egyébként nem újdonság a dollárbaloldal feketeöveseitől, hiszen minden demonstrációnak - témától függetlenül - ez a vége. És mi évek óta kénytelenek vagyunk eltűrni ebben a fene nagy diktatúrában, hogy gyűlölettől vezérelve randalírozzanak a fővárosban, leöntsék festékkel a Sándor-palotát, szidalmazzák az ország közjogi méltóságát, a kormányt, a miniszterelnököt, megdobálják a rendőreinket, törjenek-zúzzanak. Most is utcára vonulnak dühösen, mert "elegük van". Csak éppen a lényeget felejtették el: a gyermekeket, akik szexuális ragadozó(k) áldozatává válnak. Hol van mindabban, amit tesznek, az ő védelmük? És vajon hol voltak akkor, amikor a gyermekvédelmi törvény szavazásáról döntött a parlament? Segítek: ott, ahol most. Az utcán. Tüntetni a gyermekek védelmét szigorító szabályzat elfogadása ellen.