homofóbia
VV Zsolti szerint nagyvárosokban nem annyira ciki melegnek lenni
Megkérdezte a Blikk Osváth Zsoltot, alias VV Zsoltit, hogy szerinte mennyire homofób a magyar társadalom. Elmondása szerint közszereplőként a homofóbia maximum csak olyan szempontból érinti, amikor különböző helyszínek visszamondják az esküvőjét, az utcán kevésbé találkozik ilyen dolgokkal – számol be a Mandiner.hu. Ezután kitért arra is, hogy az elfogadás terén Magyarországon „még messze vagyunk a céltól”.Vígjátékba illő cicaharc tört ki Terézváros ellenzéki képviselői között
Elképesztő jelenetek játszódtak le Terézvárosban a képviselő testületi ülésen. Soproni Tamás momentumos polgármester és Bálint György exszocialista képviselő úgy esett egymásnak, mintha egy amerikai tinivígjátékból léptek volna ki, hol homofóbiával vádolva egymást, hol azt bizonygatva, hogy ők az LMBTQ-közösség legeltökéltebb tagjai. A testület kormánypárti képviselői, elhűlve nézték a jelenetetAttila, a hun meleg volt! Ezzel a primitív szlogennel fogadták a fradistákat a szlovák szurkolók Pozsonyban (Karanténvlog)
A Karantén a szokásos mélypontokon kívül részletesen foglalkozott a Ferencváros pozsonyi kalandjával és csodaszámba menő fölényes győzelmével, hiszen a fradisták azt a Slovan Bratislavát verték meg 4–1-re idegenben a hazai 2–1-es vereséget követően, akik elképesztően primitív fogadtatásban részesítették a magyarokat, ráadásul történelemből is megbuktak. Ismét. A Fradi játékosai a pályán vágtak vissza a harminc évvel ezelőtti magyarverésért, amikor álarcos kommandósok válogatás nélkül verték össze a fradistákat, természetesen indok nélkül. A mélységet azonban a Karantén nem tudta most sem kikerülni, ebben pedig többek között a Momentum segített. Tanulságos végighallgatni egy olyan politikust, aki demokratikus keretek között önkormányzati képviselői mandátumot szerez, elvileg tanult emberként tisztában van a választási rendszerrel, tökéletesen tudja, hogy április 3-án teljesen lebőgött a baloldal, mégis, egy külföldi konferencián szinte sipítozik, hogy a magyarok tizenkét éve nem élnek demokráciában, és már nagyon éhesek erre az intézményre. Ez a Momentum jelenleg, akik hazugságokkal, félinformációkkal és csúsztatásokkal leplezik tudatlanságukat és hatalomvágyukat. Egy budaörsi önkormányzati képviselő "bátor" siránkozása azonban megihlette Cseh Katkát, aki mindenhol igyekezett megosztani ezt a förmedvényt. A DK szóvivője, Barkóczi Balázs sem tud hibázni: ismét annyi ocsmányságot és hazugságot hordott össze, amit mi sem tudtunk kihagyni. Aki már nem emlékezne, felfrissítjük a memóriáját, hiszen még mindig létezik az MSZP, az egyik társelnök pedig az a Tóth Bertalan, aki szilárdan folytatja az értelmetlen ostobaságok folyamatos terjesztését, ám párttársa, Ujhelyi István sem akart lemaradni, aki borgőzös fejtegetéssel az összeesküvés-elméletek egyik legszerencsétlenebb változatát hozta össze a Karantén örömére. Most se hagyjátok ki a műsort, higgyétek el, megéri!A tolerancia mintaországa Pride-szezon idején – Az ukrán elnök tanácsadója fogyatékosnak nevezte az LMBTQ-személyeket (jaj, mégsem)
Ukrajna annyira demokratikus és olyan fejlett jogállam, hogy ott aztán semmilyen kisebbséget nem érhet hátrány. Eltekintve a nemzetiségi kisebbségek vegzálásától és attól, hogy Zelenszkij tanácsadója szerint az "LMBTQ-személyek" nemcsak deviánsok, hanem fogyatékosok is. Miután Olekszij Aresztovics véleménye nyilvánosságra jutott, gyorsan előkapta a Márki-Zay-védelmet, és egy önmagáról készült képpel akarta bizonyítani, hogy nem homofób, amin éppen női ruhában tetszeleg.Duplájára nőtt a homofób és transzfób támadások száma Franciaországban
Az LMBTQ-barát törvények ellenére duplájára nőtt a homofób és transzfób támadások száma Franciaországban. Egyetlen év alatt – 2020 és 2021 között – huszonnyolc százalékkal, ötéves periódusra vetítve pedig száznégy százalékkal emelkedett, azaz több mint duplájára nőtt a támadások száma. A francia jogvédő szervezetek szerint Franciaországban a homofób és transzfób támadások nemcsak szaporodnak, de egyre erőszakosabbak is – írja a francia sajtóra hivatkozó Origo.Melegeket csonkított meg egy közel-keleti férfi Írországban
Két meleg férfi meggyilkolásával és egy harmadik megcsonkításával vádol az ír rendőrség egy huszonkét éves közel-keleti férfit. A hatóságok azt sem zárják ki, hogy sorozatgyilkosságról van szó, és a férfinak korábban több áldozata is lehetett.Márki-Zay ismét ízléstelen viccet mesélt, ezúttal a melegekről (Videó)
Márki-Zay Péter vasárnapi budapesti fórumán elsütött egy melegviccet. A baloldal jelöltje korábban egy olyan videót tett közzé, amelyet végül az LMBTQ-szervezetek tiltakozása miatt kellett leszednie oldaláról. A hódmezővásárhelyi polgármester már más kisebbségekkel kapcsolatos kijelentései is kiverték a biztosítékot.Kiáll a baloldal által megtámadott holokausztszakértő mellett a Magyar Nemzeti Médiaszövetség
Elsőként áll ki a MNMSZ Veszprémy László Bernát mellett, akit azért támadott meg a baloldali média és számos balos hozzászóló a közösségi médiában, mert egy cikkben felhívta a figyelmet: Márki-Zay Péter több közleménye sérti a zsidóságot – hívta fel rá a figyelmet a Magyar Nemzet.Deutsch Tamás: Már várom, hogy az LMBTQ+ közösségek felemeljék a szavukat Márki-Zay ellen
Deutsch Tamás Facebook-oldalán osztott meg egy részletet a hétvégi Bayer Show-ból, amelynek ő volt a meghívott vendége. A Fidesz politikusa szerint Magyarországon ma mindenki szabadon alakíthatja az életét a maga szexuális orientációjának megfelelően. Deutsch Tamás arra a Márki-Zay-interjúra utalt, amikor a hódmezővásárhelyi polgármester Orbán Viktort lemelegezte, és azt állította, hogy egy ismert KDNP-s politikus is homoszexuális, akit "le kell leplezni".Ajánljuk még