i. világháború
Magyar huszárok húsvétja az első világháború frontvonalában
Az 1914 és 1918 közötti időszakról elsősorban a Nagy Háború rémképe jelenik meg előttünk. Egy olyan háborúé, amelyhez – hazájuk hívó szavára – Európa minden országának fiai büszkén és boldogan csatlakoztak, a polgárok – anyák, feleségek és idősebbek – pedig virágokkal kísérték útjukra fiaikat és férjeiket. Majd a dicsőséges bevonulás és boldogság addig soha nem látott pusztításba és tragédiába csapott át, amely óriási emberáldozatokat követelt. De a háború vészterhes időszakában – amikor a harcban álló nemzetek fiai a győzelem reményében egymás ellen harcoltak – még akkor is megjelent előttük, ahogy huszárjaink előtt is, egy kis reménysugár, amelyet nem tábornokok és politikusok hoztak el hőseinknek, hanem az egyik legnagyobb keresztény ünnep, a húsvét szent ünnepe, Krisztus feltámadásának napja. Így, erre a kis időre a béke reményébe vetett hit a keleti frontot is átjárta, ahol huszárjaink és a cári hadsereg katonái harcoltak egymással. Mindig van egy gikszer a nagyhatalmak tervében, ez most éppen Magyarország (Polbeat-videó!)
Egy különös időszakba csöppentünk, amikor rengeteg kérdést kell feltennünk magunknak, egymásnak, ezek pedig a következők: a Balkán, Kelet-Közép-Európa mint tűzfészek milyen szerepet kap a közeljövőben? Milyen szerepe volt a liberalizmusnak, a globalizmusnak, a háttérhatalomnak a világháborúk kitörésében? Ebben mi volt a magyarság jelentősége? Vajon a történelmi Magyarország számára tévút lehetett-e a szabadelvűséget túllépő neoliberalizmus a reformkortól, de főleg a kiegyezés után? Megírták a ,,megsemmisítésünket”? Milyen szerepük volt, van hazánk árulóinak a véres kommüntől napjainkig? Az R56 Sörözőben ezekre a fontos kérdésekre kereste a választ Stefka István és Dezse Balázs Domonkos Lászlóval és Szidiropulosz Archimédesszel, akikkel egyetértettünk abban, hogy a lényeg továbbra is a káosz, úgy, ahogy az már az I. világháború idején is volt, amit hasonló okok miatt robbantottak ki. Természetesen a nagyhatalmak sem tévedhetetlenek, szinte mindig kerül egy gikszer, egy hajszál a gépezetbe, ami megakadályozza a törekvéseik hosszú távú sikerét.