id. lomnici zoltán
Ő követheti Sulyok Tamást az Alkotmánybíróság elnöki posztján
A kormánypártok február végén bejelentették, hogy Sulyok Tamás köztársasági elnökké választását követően Trócsányi Lászlót, a Magyar Jogász Egylet elnökét jelölik az Alkotmánybíróság megüresedő helyére. Arról egyelőre nincs döntés, hogy kit és mikor akarnak megválasztani a testület élére. Az Index értesülése szerint az egyik lehetséges jelölt, id. Lomnici Zoltán nem ambicionálja az elnöki posztot, így fő esélyessé Trócsányi lépett elő.Ajándékcsomaggal segíti a kárpátaljai fiatalokat az Emberi Méltóság Tanácsa
Az Emberi Méltóság Tanácsa 1650 ünnepi ajándékcsomaggal segíti a nehéz helyzetben élő kárpátaljai fiatalokat. Az adományt hétfőn, Budapesten adta át a szervezet a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) vezetőjének.Hetvenéves a 6:3 – A londoni győzelem visszaadta a magyarok önbecsülését
Lomnici Zoltán szerint a megalázott és megbélyegzett magyar nemzet önbecsülését adta vissza a magyar válogatott 70 évvel ezelőtt, 1953. november 25-én Londonban Anglia felett aratott 6-3-as győzelme.Minden jel arra utal, hogy kitiltották id. Lomnici Zoltánt Romániából
Id. Lomnici Zoltán Romániából való kitiltásával kapcsolatban kérdezte Kulcsár-Terza József romániai parlamenti képviselő a belügyminisztert, Lucian Nicolae Bodét, de a politikus nem adott érdemi választ a kérdésre, csupán annyit közölt: ha id. Lomnici Zoltán megpróbál belépni Románia területére, akkor majd megtudja, hogy ki van-e tiltva az országból vagy sem.A román titkosszolgálatnak is érdekében állhatott, hogy székely fiatalokat terrorizmussal vádoljanak meg
Anyagilag érdekelt lehetett a román titkosszolgálat (Serviciul Roman de Informatii) abban, hogy terrorizmus vádjával ítéljék el a két székely politikai foglyot, Beke Istvánt és Szőcs Zoltánt - számolt be a Magyar Nemzet. A lapnak Idősebb Lomnici Zoltán úgy nyilatkozott: Beke Istvánt és Szőcs Zoltánt a romániai szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség állította bíróság elé, mert a lehallgatott beszélgetéseikből és a Beke István lakásán talált petárdákból a román hatóságok arra következtettek, hogy házi készítésű bombát akartak robbantani 2015-ben, a december elsejei román nemzeti ünnepre szervezett katonai parádén, Kézdivásárhely főterén.Kitilthatták Romániából idősebb Lomnici Zoltánt?
Hallgatásba burkolóztak a román hivatalos szervek idősebb Lomnici Zoltánék kitiltási ügyével, illetve a lehetséges állam- vagy hivatali titoksértéssel kapcsolatban. Marcel Ciolacu, a román képviselőház elnöke a hozzá írt beadványra, míg Gabriella Scutea román legfőbb ügyész az ügyben tett feljelentésre nem reagált. Most Bogdan Aurescu román külügyminisztertől várnak választ – írja a Magyar Nemzet.Lomnici Zoltán: Szívvel-lélekkel ápolni kell az Aranycsapat hagyatékát! – Lóránt Gyulára emlékezett Kőszegen az Aranycsapat Testület (PS-exkluzív!)
Lassanként különleges mérföldkőhöz, az ötszázadik általa szervezett rendezvényéhez érkezik az Aranycsapat Testület, amely bő öt évvel ezelőtt kezdte meg működését és a világ valaha volt egyik legjobb labdarúgó-válogatottjának, az Aranycsapatnak az emlékét igyekszik tisztességgel ápolni. Szerkesztőségünk vendége a szervezet vezetője, Lomnici Zoltán jogász, a Legfelsőbb Bíróság egykori elnöke, akivel legutóbbi, kőszegi megemlékezésük apropóján a testület létrejöttéről, működéséről és további céljairól is beszélgettünk.Titkosított dokumentumokhoz juthatott hozzá az a parlamenti képviselő, aki kitiltatta Lomnici Zoltánt Romániából
Egyre erősebb a gyanú arra vonatkozóan, hogy államtitkot sérthetett meg Románia, ugyanis Mirela Adomicai (PSD) román parlamenti képviselő korábban kitiltatta a Legfelsőbb Bíróság volt elnökét, Lomnici Zoltánt és Tóth Kálmánt, a Vasvári Pál Polgári Egyesület társelnökét Romániából azért, mert nem tetszett neki, hogy Vasvári Pál-díjat tüntették ki Beke Istvánt és Szőcs Zoltánt, akiket terrorizmus vádjával elítélt a román bíróság. A pontos vádat a két férfi ellen a mai napig nem lehet tudni, mert titkosították a dokumentumot, a képviselő viszont a román külügyminiszternek írt nyílt levelében beszámolt a részletekről. Kérdés azonban, hogy honnan került hozzá az információ.A Dévai Szent Ferenc Alapítvány kapta az Emberi Méltóság Tanácsának díját
Gyermekmentő tevékenysége elismeréseként a Dévai Szent Ferenc Alapítványnak ítélte oda az Emberi Méltóság Tanácsa a 2022-es Emberi Méltóságért díját. Az elismerést Böjte Csaba ferences szerzetes, az alapítvány létrehozója vette át szerdán, Budapesten.Ajánljuk még