kovács attila
90 éves lenne Csurka István, aki egész életében a magyar megmaradásért küzdött – Kovács Attila és az Öreg
Kovács Attila új könyve (A magyar megmaradás zászlóvivői) kapcsán beszéltünk Csurka István drámaíróról, közíróról és politikusról, aki az MDF alapító alelnökeként és később a MIÉP elnökeként jelentős életművet hagyott hátra. Csurka István nemcsak vátesz volt, hanem egész életében a nemzeti sorskérdésekkel foglalkozott, küzdött a magyar megmaradásért és harcolt az önfeladás ellen.Alapjogokért Központ: Európa számára meghatározó választások éve lesz 2024
Számos választást – köztük európai parlamenti (EP-) voksolást is – tartanak 2024-ben, amelyek alapvetően határozzák meg, hogy milyen Európában fogunk élni – emelte ki az Alapjogokért Központ stratégiai igazgatója keddi, budapesti sajtótájékoztatóján.Alapjogokért Központ: az európai baloldal egyértelműen terrorpárti
Október 7-én semmivé vált a béke a Közel-Keleten – emelte ki szerdán tartott sajtótájékoztatóján Kovács Attila, az Alapjogokért Központ európai uniós kutatási igazgatója Izrael megtámadására utalva. Az eseényen kifejtette, hogy ez a komfliktus szerinte még sokáig tartani fog.Alapjogokért Központ: a választások, a háború és a jogállamiság kérdése határozzák meg az unió következő időszakát
Az európai parlamenti választások, az orosz–ukrán háború és a jogállamiság kérdése lesznek a következő egy évben az Európai Unió legfontosabb témái – mondta az Alapjogokért Központ stratégiai igazgatója szerdán, Budapesten, sajtótájékoztatón.Újabb zsarolójelentés készült Magyarországról, ezúttal az Európai Bizottság tollából (Videó)
Brüsszel legújabb zsarolójelentésének valódi célja: háborúba préselni hazánkat – ezzel a címmel tartott ma sajtótájékoztatót az Alapjogokért Központ európai uniós kutatási igazgatója. Kovács Attila elmondta, hogy megjelent a negyedik jogállamisági jelentés Magyarországról, amely az Európai Bizottság honlapjára került fel. Ezek a dokumentumok kezdetben még csak helyzetjelentések voltak, mára viszont már hivatkozási alapként szolgálnak arra, hogy például ne fizessenek ki bennünket. A mostani jelentés Kovács szerint egy zsarolójelentés, ugyanakkor tartalmaz pozitív gondolatokat is a magyar kormány törekvéseit tekintve. A bírósági rendszer átalakítását szolgáló törekvésekről, a korrupció ellen tett lépésekről, valamint a fékek és egyensúlyok irányába való elmozdulásunkról pozitívan értekeztek, de a média tekintetében még mindig azt hiszik, hogy csak a liberális média lehet független. Kovács Attila beszélt továbbá arról: bár teljesen egyértelmű, hogy megbukott a multikulturalizmus Európában, Brüsszel nem tud elszakadni a kvótarendszer gondolatától. Az igazgató továbbá elárulta, hogy mit gondol arról, hogy Varga Judit vezeti a Fidesz EP-listáját és ő lett az Európai Ügyek Biztosa.Alapjogokért Központ: nem kérünk az illegális migrációból, a genderpropagandából és a háborúból
Magyarország nem kér az illegális migrációból, az iskolák ajtaján kopogtató genderpropagandából és a háborúból. Békét, mielőbbi fegyvernyugvást és az európai gazdaság stabilizálását szeretnénk – hangsúlyozta Kovács Attila, az Alapjogokért Központ európai uniós kutatási igazgatója csütörtöki sajtótájékoztatóján, Budapesten. Kovács Attila úgy fogalmazott: Európa jövője nagyban függ attól, hogy az európai politikai erők milyen választ adnak a legfontosabb stratégiai kérdésekre.Támadásban a Soros-osztag: az EP hazánk soros uniós elnökségét gáncsolja
Ismét támadásba lendült a Soros-osztag, ezúttal hazánk soros uniós elnökségét próbálják gáncsolni – derült ki az Alapjogokért Központ Varga Judit brüsszeli meghallgatását értékelő sajtókonferencián. Kovács Attila, az Alapjogokért Központ európai uniós kutatási igazgatója szerint zsaroló jelentés után zsaroló meghallgatás következett, amelynek célja, hogy hazánkat belezsarolják az ukrajnai háborúba. A sorozatos jelentések sorát (Sargentini, Delbos- Corfield) követően szerdán délután háromkor ismét egy hamis jelentést tesz le Brüsszelben a háborúpárti baloldal, amelynek lényege, hogy Magyarországot a neki járó uniós források megvonásával javasolják büntetni a háborúellenes álláspontunk miatt.Az Alapjogokért Központ megfejtette, ki a felelős az emelkedő energiaárakért
„Emelkedő energiaárak: egy európai probléma?” címmel szervezett szakmai konferenciát az Európai Parlament Identitás és Demokrácia képviselőcsoportja Párizsban. A rendezvényen az Alapjogokért Központ képviseletében Kovács Attila európai uniós kutatási igazgató vett részt, aki a konferencia „Az energiaválság valódi okai Európában” szekciójában tartott előadást.Egyre több tagállam ellenzi az uniós szankciós csomag körének a bővítését (PS-videó!)
Az Alapjogokért Központ Forró őszre hideg tél? címmel tartott ma sajtótájékoztatót, amin a többi között szó volt az ukrán-orosz konfliktus és az uniós szankciók következményeiről, de a szervezet Európai Uniós kutatási igazgatója elárulta azt is, hogy szerinte nem lesz vége szeptember 22-én a hazánkkal szembeni jogállamisági mechanizmusnak, ugyanis ez nem érdeke az Európai Bizottságnak, ezzel ugyanis arcvesztésbe sodornák magukat két levélváltás után. Kovács Attila hozzátette: azért sem fog most lezárulni az ügy, mert a bizottság megbízhatatlan, nem korrekt partnerként jár el a tagállamokkal kapcsolatban, amire láthatjuk is a lengyelek példáját. Kovács az uniós forrásokat tekintve félig bizakodó, szerinte ugyanis, ha a helyreállítási alapot nem is, de a többéves pénzügyi keretet megkapja Magyarország. A szankciókra kitérve megtudtuk, hogy egyre több tagállam álláspontja egyezik a magyarral és nem akarják elfogadni az uniós javaslatot, mert az komoly gazdasági visszaesést jelent. Több tagállamban viszont a közeljövőben választások lesznek, és amennyiben például az olasz jobboldalnak sikerül elnyernie a választók bizalmát, nagy változások lehetnek az unióban.Ajánljuk még