közvélemény-kutatás
Megkérdezte a Tisza-szektát a Medián, hogy ki most Magyarországon az alfahím
Ugyan már nem 1831 százalékkal, hanem csak olyan konzervatív megközelítésű stabil fölénnyel, de meggyőzően vezeti a népszerűségi versenyt Orbán Viktor előtt Magyar Péter - adta hírül csütörtökön a Medián. Nem tudjuk, hogy a módszertan része volt-e az is, hogy a hasukra ütöttek, és azt mondták, hogy ez biztosan így van. Arra gondolni sem merünk, hogy a Medián manipulál, de azért egy kicsit erre is gondolni merünk.A hiteles közvélemény-kutatás első feltétele, hogy meg kell kérdezni a köz véleményét
Magyar Péter a szerencse gyermeke. Ahogyan egy korábbi cikkünkben is írtuk, ő sosem hibázik. Persze időnként úgy tűnhet, hogy mégis, de ha mélyen a szívünkbe nézünk, tudjuk, hogy az adott hibáért valaki más a felelős. Nem baj, ha az illető ott sem volt. Valószínűleg jóval az esemény előtt eltervezte, hogy csapdába csalja Péterünket, aki ettől majd bizonyára veszít a 180 százalékos népszerűségéből. A gyakorlat azonban azt mutatja, hogy Péter szerencsére mindig átlát a szitán. Lehet, hogy csak utólag, de mindig kideríti, hogy valójában nem is ő hibázott, csak a körülmények áldozatává vált tette őt valaki más. Ilyenkor a pártpolitikailag elfogulatlan, független közvélemény-kutatók gyorsan megmérik, hogy mennyivel lett népszerűbb a legutóbbi méréshez képest. Spoiler: ha ma lennének a választások, Péter az összeset megnyerné. Pusztán azért nem ír ki új választásokat, mert fair küzdelmet szeretne, és esélyt ad a Fidesznek, hogy összeszedjék a 106 jelöltjüket.Plusz 1,3 millió Tisza-szavazót delirál a Medián, de a Nézőpont éppen az ellenkezőjét mérte
Helytelen kutatási eredményeket publikálnak egyes kutatócégek - mondta Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Intézet vezetője, utalva ezzel a Medián kutatására, amely szerint majdnem tízpontos előnyre tett szert Magyar Péter pártja a Fidesszel szemben. Ha ez igaz volna, bő félév alatt megkétszereződött volna a Tisza tábora, de ezt egyáltalán nem támasztják alá a mért adatok - fejtette ki Mráz a Hír TV-ben. A Nézőpont Intézet ma közzétett felmérése szerint a "legvalószínűbb listás eredmény" tekintetében éppen hogy a Fidesz vezet 10 százalékponttal a Tisza előtt.A balosokat már megint zavarja, hogy Orbánék a magyarok véleményére kíváncsiak - A Medián szerint "pénzkidobás" a szavazás
Milliárdokat spórolna meg Magyarország, ha Orbán Viktor nem erőltetné a véleménynyilvánító szavazást, hiszen a Medián friss mérése szerint a helyzet egyértelmű: a felnőtt lakosság 56 százaléka elutasítja Ukrajna EU-tagságát. A svájci népszavazások azonban azt tanítják: volna értelme beszélni róla - írja a HVG."Mr. Olló" ezúttal a Tisza sikerét vizionálja, de biztos, ami biztos, újbóli összefogást javasol
A balliberális oldal egyik felkapott közvéleménykutatóját, Pulai Andrást faggatták a minap az egyik internetes podcastben. Arról ugyan nem esett szó, hogy a műszerei korábban beharangozott újrakalibrálása miként sikerült, az viszont biztos, hogy komoly ellentmondásokba ütközött az egyébként baráti kérdésektől tarkított beszélgetés során.A magyar választók többsége szigorúbban lépne fel a drogkereskedőkkel szemben
A választók elsöprő többsége, 92 százaléka támogatja, hogy szigorúbban kell fellépni hazánkban a drogkereskedőkkel szemben. A kormányzati szándék mögött pártpolitikai kötődést felülíró konszenzus van Magyarországon és minden társadalmi csoport legalább 85 százaléka egyetért a kérdésben.Rekordgyorsasággal vált népszerűtlenné Donald Tusk – Ezt még a lengyel kormánybarát lap is beismeri
Alig telt el másfél év Donald Tusk kormányfővé válása óta, de már a lengyelek többsége is azt mondja, hogy tevékenysége nagyobb károkat okozott, mint amennyi hasznot hozott. Egy közvélemény-kutatás szerint a megkérdezett lengyelek kétharmada elzavarná Tuskot és kormányát. Sőt már a fiatalokat is kezdi elveszíteni a lengyel szivárványkoalíció, pedig az eddigi támogatottsága nagymértékben rájuk alapult.Meg kell tartani a tizenharmadik havi nyugdíjat a magyarok szerint
Még az Európai Unióból érkező javaslatokkal szemben is meg kell tartani a 13. havi nyugdíjat – derül ki a Nézőpont Intézet közvélemény-kutatásából. Minden vizsgált társadalmi csoportban elsöprő a nyugdíjasok plusz egy havi juttatásának támogatása Magyarországon.Na ezt nem láttuk jönni: Úgy tűnik Hadházy buktatja le Magyarék "150 százalékos" méréseit és a manipulált közvélemény-kutatásokat
Hadházy Ákos úgy tűnik megerősítette, hogy a baloldali közvélemény-kutatók manipulálják a nyilvános számaikat, a belső és nem nyilvános méréseikben teljesen más számokat mutatnak ki, mint amelyeket a nyilvánosság számára publikálnak - derül ki egy interjúrészletből.Ajánljuk még

















