manchester city
Milánóba vagy Manchesterbe száguld majd a BL-serleggel az isztambuli Inter-City
Meglepően sima elődöntők után kialakult a döntő párosítása a labdarúgó Bajnokok Ligájában. A keddi, olasz „házi” elődöntőt az Internazionale nyerte, tegnap este pedig Guardiola Cityje lemosta a pályáról a címvédő Real Madridot. Így a június 10-i isztambuli fináléban Internazionale–Manchester City párharcot láthatunk majd.Nehezen, de eldőlt: a Real Madrid lesz a Liverpool ellenfele a BL-döntőben! – Real Madrid–Manchester City 3–1
Hatalmas izgalmak előzték a szerda esti Bajnokok Ligája elődöntő második mérkőzését a Real Madrid és a Manchester City között. Az első félidő nem hozott hatalmas játékot és a hazaiak még a kaput sem találták el. Aztán a második félidőben Mahrez kezdte meg a gólgyártást, és egy ideig úgy nézett ki, a spanyoloknak idén nem sikerül bejutniuk a döntőbe. Végül a kilencvenedik percben elérkezett az első madridi gól Rodrygo részéről, aki egy perccel később ismételni tudott. Ezzel a két góllal és a kilencvenötödik percben szerzett Benzema-büntetővel eldőlt, hogy a Real Madrid lesz május 28-án a Liverpool ellenfele. Így a 2018-as BL-finálé megismétlődik és az angolok előtt lehetőség nyílik a visszavágásra.Nemi erőszakkal vádolják a Manchester City francia világbajnokát
Négy rendbeli nemi erőszakkal és egy szexuális zaklatással vádolják Benjamin Mendyt (b), a Manchester City francia világbajnok labdarúgóját.A Chelsea nyerte a BL-döntőt, így 2012 után ismét felült Európa trónjára
A két csapat egész éves teljesítménye okán talán meglepetés, ám a ma este látottak alapján nem az, hogy a Chelsea 1–0-ra legyőzte a Manchester Cityt a labdarúgó Bajnokok Ligája portói döntőjében. Ezzel a londoni csapat másodszor nyerte meg a legrangosabb európai trófeát. A győzelemnek magyar részese is van, a Thomas Tuchel stábjában dolgozó Lőw Zsolt személyében.Először a Bajnokok Ligája történelmében döntős az angol sztárklub – Manchester City–PSG 2–0
Előzetesen szinte minden angol továbbjutást ígért a Manchester City–Paris Saint-Germain BL-elődöntő visszavágója előtt, hiszen a City az első felvonás során Párizsban is győzni tudott, ráadásul a PSG legnagyobb csillaga, Mbappé nem tudta vállalni a játékot, csak a kispadon kezdett. Végül a várakozásoknak megfelelően alakult a mérkőzés, amely sima City-győzelmet hozott. Ezzel az angol csapat története első BL-döntőjére készülhet.Hatalmas iramú mérkőzésen, egy góllal sikerült nyernie a Manchester Citynek a PSG ellen
Fantasztikus iramú mérkőzést hozott a szerda esti Bajnokok Ligája-elődöntő, amit a Paris Saint-Germain és a Manchester City vívott egymással. A találkozó szó szerint olyan volt, mint egy teniszmeccs, az ember csak kapkodta a fejét a támadások között. Az első félidőben a hazai csapat volt meggyőzőbb és már negyedóra elteltével megszerezte a vezetést, a második játékrész azonban manchesteri győzelmet hozott. Pep Guardiola csapata jobban játszott és először De Bruyne egyenlített ki, majd nem sokkal később Mahrez is betalált, így alakult ki a 2–1-es vendéggyőzelem.Messi a Manchester Cityben folytatja?
Lionel Messi, aki kedden bejelentette, hogy húsz év után elhagyja az FC Barcelonát, a Manchester City labdarúgócsapatában folytatja pályafutását – az argentin La Nación című lap szerint.Ismét elképesztő szenzáció a Bajnokok Ligájában: a Lyon elődöntőbe jutott, 3-1-re verve a jóval esélyesebb Manchester Cityt
A Lyon óriási fegyvertényt követett el azzal, hogy a még oda-visszavágós BL-negyeddöntőben elintézte a Juventust, most pedig a Manchester City csapata volt az ellenfelük a negyeddöntőben, és hatalmas bravúrral ezt a feladatot is hozták. A négy közé két német és két francia csapat jutott; évek óta nem fordult elő, hogy se angol, se spanyol nem jutott be. Óriási bravúr a Lyontól, akik a Bayern Münchennel játszanak majd a döntőbe jutásért.A Real és a Juve is kizúgott a BL-ből
A Manchester City és az Olympique Lyon jutott negyeddöntőbe a koronavírus-járvány miatt öt hónapnyi szünet után pénteken újraindult labdarúgó Bajnokok Ligájában. A nyolcaddöntő visszavágóján az angolok ezúttal házigazdaként győzték le 2:1-re a Real Madridot, a franciák pedig 2:1-re kikaptak ugyan a Juventus otthonában, de idegenbeli góljuk továbbjutást ért.Ajánljuk még