miÉp
MIÉP-találkozót rendeztek Csurka István volt irodájában - A manapság a Jobbikban "ámokfutó politikai hullákat" nem hívták meg rá
Ismeretes, A Magyar Igazság és Élet Pártja Ifjúsági Tagozatának egykori elnökeként szervezett emléktalálkozót Novák Előd. Az eseményre a párt hat egykori országgyűlési képviselője és számos prominens értelmiségi is ellátogatott. Novák Előd, mint volt jobbikos politikus kifejezetten pikánsnak tartotta, hogy a tizenegyedik kerületben található, Bartók Béla út 96. szám alatti, egykori MIÉP-irodában, Csurka István sajtótájékoztatóinak és az országos elnökség üléseinek helyszínén egy asztalhoz ülhetett a rendszerváltás utáni nemzeti radikalizmus eddigi három pártja, a MIÉP, a Jobbik, illetve a Mi Hazánk alapító elnöke: Horváth Lajos, Kovács Dávid és Toroczkai László, akik mindhárman a Magyar Igazság és Élet Pártja politikusai is voltak. Azonban az állítása szerint a Jobbik azon tagjait, akik "még mindig asszisztálnak a Jobbik ámokfutásához" és számára politikai hullák , nem hívta meg a találkozóra.MIÉP-emléktalálkozót szervez Novák Előd
MIÉP Emléktalálkozót Szervez Novák Előd, a Magyar Igazság és Élet Pártja Ifjúsági Tagozatának Egykori Elnöke. A politikus közösségi oldalán jelentette be az eseményt, melyet a párt egykori budapesti irodája előtt tartanak meg.Ábrahám Róbert: kétmillióra perelt Tasnádi András, mert válaszoltam a mocskolódására
Tasnádi András. Tudom, nem mond sokat ez a név. Jegyzem meg, méltatlanul, hiszen van miért meghajolni a teljesítménye előtt. 20 eltöltött év a médiában és a közéletben úgy, hogy két évtized után is ismeretlen, súlytalan, és névtelen, minden bizonnyal teljesítmény.Önként vállalta a golyófogó-szerepet a magyar megmaradásért - Tíz éve hunyt el Csurka István drámaíró, politikus
Immáron tíz éve, hogy nincs közöttünk a rendszerváltozás időszakának egyik legnagyobb gondolkodója, legélesebb szemű kritikusa, Csurka István drámaíró, politikus, aki most, március 27-én töltené be 88. életévét. Személyes emlékeket is megidéző írásunkban előtte és a magyar ügyért folytatott, megalkuvást nem ismerő küzdelme előtt tisztelgünk!Tíz éve hunyt el Csurka István
Tíz éve, 2012. február 4-én hunyt el Csurka István kétszeres József Attila-díjas író, politikus. 1934. március 27-én született Budapesten. 1957-ben a Színház- és Filmművészeti Főiskola dramaturgia szakán szerzett diplomát. 1956-ban a főiskolai nemzetőrség vezetője volt, emiatt fél évre Kistarcsára internálták.Két párttal is egyeztetett összefogásról a Mi Hazánk
Előbb a MIÉP-pel, majd a Független Kisgazdapárttal tartott egyeztetést a Mi Hazánk Mozgalom a nemzeti összefogás jegyében – értesült a Magyar Nemzet.Csurka Endre: "Apám szellemi örökségét akarták elhallgatni és tönkretenni" – interjú Csurka István fiával
Csurka Istvánt egyrészt sikeres drámaíróként ismerhettük, másrészt a rendszerváltást követően a magyar politikai élet egyik fontos szereplője volt. Sokan szélsőségesnek nevezték, mások szerint elkötelezett nemzeti érzelmű politikus volt. Részt vett az MDF alapításában, melyben 1988-tól elnökségi tag, majd 1991-92 között a párt alelnöke volt. Az MDF-ből 1993-ban zárták ki, megalapította a MIÉP-et, melynek haláláig elnöke volt. 2012. február 4-én halt meg, azonban halálát követően több, mint hat évig zajló persorozat következett, melyben Csurka István három gyermeke állt harcban a politikus élettársával, Papolczy Gizellával, valamint az ő kezében lévő Művelt Tájékozott Emberért Alapítvánnyal, mely Csurka István szellemi és anyagi örökségét is magáénak vallotta. A persorozat fontos állomásához érkezett, hiszen szeptember 28-án a politikus három gyermeke közleményt adott ki, melyben kijelentették, hogy az örökösödési harc egy fontos szakasza véget ért, az író darabjait újra lehet játszani a színházakban, valamint a korábban népszerű Magyar Fórum jogai fölött sem Csurka István élettársa rendelkezik immár. A történet szövevényes és még nem zárult le teljesen. Az eseményekről beszélgettünk Csurka Endrével, Csurka István fiával, aki elmesélte a hat és fél éves időszak nehézségeit, sikereit. Beszélt édesapjával való viszonyáról, szó volt hamis végrendeletről, okirathamisításról, édesapja szellemi örökségének szándékos elhallgattatásáról, jogi útvesztőkről és végül a mostani sikerről, mely még nem jelenti az út végét.Keményen visszaszólt annak a két pártnak az elnöke, akiket a Momentum „lekamupártozott”
A Momentum szerint az ajánlásokkal bűvészkedő Cigánypárt nem kamupárt, de a Munkáspárt és a MIÉP igen - írja az Azonnali.hu. A portál megkereste az érintetteket, akik közül a Momentum többedszerre sem válaszolt érdemben, a Munkáspárt és a MIÉP viszont igen. Előbbi elnöke szerint „a Momentumra semmi szükség”, utóbbi elnöke pedig egyenesen úgy fogalmazott: „a Jóisten óvja meg a Momentumtól Magyarországot”.Ajánljuk még