navracsics tibor
Navracsics Tibor a PS-nek: Nem kell az elveinkből engednünk a Brüsszellel való megállapodáshoz
Kifejezetten megnehezítették az Európai Bizottsággal való tárgyalásokat az olyan ellenzéki magyar politikusok megnyilvánulásai, akik nem azon dolgoznak Brüsszelben, hogy közös nevezőre jussunk. Ellenkezőleg: abban érdekeltek, hogy minél súlyosabb szankciókkal illessenek – erről is beszélt Navracsics Tibor a PestiSrácok.hu-nak. Az uniós fejlesztésekért felelős miniszter kifejezetten sikernek értékeli a több hónapon át tartó tárgyalássorozatot lezáró bizottsági döntést, hiszen ha a 17 vállalásunkat teljesítjük, elgördülhet minden akadály az uniós források lehívása elől. Navracsics Tibor kérdésünkre azt is kiemelte: ezek a vállalások többségében a közbeszerzéseket érintik. Hozzátette: egyetlen olyan vállalást sem tettünk, amihez az elveinkből engednünk kellene.Első körben nem jelent nagy változást, amit az EU-s forrásokért cserébe vállal a kormány, de a második körben már új törvényjavaslat is lesz
A NAV feladata lesz az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) helyszíni ellenőrzéseinek pénzügyőri támogatása, a vagyonkezelő alapítványokat konkrétan is nevesíteni kell, de a közalapítványi egyetemek kuratóriumaira is szigorúbb összeférhetetlenségi szabályok vonatkoznának – első körben ezeket vállalná a kormány a jogállamisági problémák kezelésére. A területfejlesztési és uniós források felhasználásáért felelős miniszter szerint első körben ezek nem nagy módosítások, de a bizottságnak az átláthatóság terén nagyobb garanciát jelentenek. Navracsics Tibor ugyanakkor kiemelte, hogy pénteken kerül a második csomag az Országgyűlés elé, amiben már új törvényjavaslat is lesz.Navracsics: hétfőn benyújtjuk a jogszabály-módosítások első csomagját az Országgyűlésnek
A kormány együttműködik az Európai Bizottsággal és a testülettel folytatott egyeztetések után hétfőn benyújtja a jogszabály-módosítások első csomagját az Országgyűlésnek – mondta Navracsics Tibor területfejlesztési miniszter a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában."Ha csak lózungok szintjén törekszünk fenntarthatóságra, az egész semmit sem ér"
A fenntarthatóság kérdését komplexen kell kezelni és csak társadalmi szinten működik. Kevés fenntarthatóságra törekedni egyes intézkedésekkel, megoldásokkal, ha közben végeredményben az ellenkező irányba megyünk, mint ami a cél – erről beszélt a Pannon Egyetem rektora a CSR Hungary konferencián Veszprémben. Gelencsér András klímaváltozással kapcsolatos gondolatait két hónappal ezelőtt kapta fel a sajtó, amikor a vegyészmérnök egyetemi tanár kijózanítóan erős kijelentéseket tett arról, hogy a fenntartható fejlődés csak ábránd. Az urbánus civilizáció elérte a határait és olyan folyamatok indultak el a világunkban, amit már nem lehet visszafordítani. A fenntarthatóságra fókuszáló egyedüálló vállalati és vezetői fórum, a CSR Hungary több vidéki helyszín után érkezett Veszprémbe. Jobb helyet nem is találhattak volna a klímaváltozással, energiaválsággal foglalkozó tanácskozásnak, hiszen a konferenciának helyet adó Pannon Egyetem Magyarországon az elsők között volt a tudományos közösségek között, amely a problémakört kutatni kezdte, akkor, amikor a zöldpolitika még nem volt divat. Ma is számtalan tudományos munkában, projektben vesznek részt, amelyek meghatározóak a globális válságok kezelésében.Így kísérte iskolába a kislányát Navracsics Tibor
Ha szeptember elseje, akkor iskolakezdés. Ez olyan esemény, ami minden szülő számára rendkívüli esemény és mindent felülír. Számos közszereplő, politikus posztolt ma reggel arról, hogy iskolába kíséri a kisgyermekét. Talán a legtündéribb – minket legalábbis még egy ilyen esős napon is mosolyra derített –, ahogy Navracsics Tibor uniós fejlesztésekért felelős miniszter igyekszik az iskolához, rózsaszín iskolatáskával a kézben, büszkén követve az első nagy napon legkisebb lányát, aki mosollyal nyugtatja: apa, minden rendben lesz! A miniszter által megosztott fotó igazi kuriózumnak számít, Navracsics Tibor ugyanis magánéletét, családját óvja a nyilvánosságtól.Lázár szerint kokainon élő gazemberekkel kell tárgyalni Brüsszelben – Itt jön Navracsics Tibor válasza! (PS-videó)
Lázár János szerint lesz megállapodás az uniós pénzeket illetően, drukkol Navracsics Tibornak, viszont állítása szerint nincs könnyű dolga kollégájának, mivel kokainon élő gazemberekkel kell tárgyalnia Brüsszelben. A videóból kiderül, mit gondol erről Navracsics Tibor. A területfejlesztési miniszter kérdésünkre válaszolva elmondta: politikai botrány lenne, ha az Európai Bizottság azzal zsarolná Magyarországot, hogy csak akkor kapjuk meg a nekünk járó forrásokat, ha Orbán Viktor lemond. A Tranziton kikértük Navracsics Tibor véleményét az Országos Meteorológiai Szolgálat vezetőinek kirúgásáról is.Schmidt Mária: Mi fejet hajtunk a kommunisták áldozatai előtt, a Nyugat még mindig nem
Mi, magyarok nem hagyjuk, hogy mások mondják meg, mit és hogyan tegyünk és hogy elvegyék a szabadságunk. Nem fogunk többé senki diktatúrájában élni – mondta el a Totalitárius Diktatúrák Áldozatainak Európai Emléknapján tartott beszédében Schmidt Mária. A Terror Háza Múzeum főigazgatója – utalva a nemzetközi baloldali liberális erők erőfeszítéseire – hangsúlyozta: vannak, akik ma a gondolat diktatúráját akarják kiépíteni, miközben nosztalgiával tekintenek a kommunizmusra és még napjainkban is Marx-szobrot avatnak. Navracsics Tibor területfejlesztési miniszter szerint el kell érni, hogy Nyugaton is képben legyenek azokkal a borzalmakkal, amelyek a Vasfüggönytől keletre történtek.Navracsics a Guardiannek: intézményes változásokat hajt a kormány végre, beleértve a közbeszerzési szabályok megváltoztatását
A területfejlesztésért és uniós források felhasználásáért felelős tárca nélküli minisztert a brit lap, a The Guardian kérdezte annak kapcsán, hogy Magyarország és az Európai Bizottság között megszületik-e az egyezség annak érdekében, hogy megkapjuk az uniós forrásokat. Navracsics Tibor megerősítette, amit már korábban is hangoztatott, miszerint bízik benne, hogy dűlőre jutnak Brüsszellel hozzátéve, hogy Magyarország „intézményi változtatásokat” hajt végre, beleértve a közbeszerzési szabályok megváltoztatását. Egy magas rangú uniós biztosnak viszont kétségei vannak, szerinte ugyanis egy kérdést sem sikerült eddig száz százalékosan megoldani Magyarországgal. A határidő viszont közeleg, augusztus 22-ig kell választ adnunk.Ajánljuk még

















