Ifj. Lomnici Zoltán: csorbíthatja az igazságszolgáltatásba vetett bizalmat, ha külső, politikai szereplők is rátelepednek a bírók tüntetésérePPestiSrácok.hu Forró drót február 13. Ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász, a Századvég Közéleti Tudásközpont tudományos igazgatója csütörtökön a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában kijelentette, hogy akár az igazságszolgáltatásba vetett bizalmat is csorbíthatja, ha külső, politikai szereplők is rátelepednek a Magyar Bírói Egyesület által a bírók számára meghirdetett tüntetésre.
A bírók kimennek tüntetni, de elvárják, hogy senki ne emlékezzen rá, hogy ki volt ott közülük, még Bayer Zsolt seBBBálint Botond Magyar ugar február 9. Még balpesti körökben sem keltett nagy izgalmat az Országos Bírói Tanács közleménye, amelyet egy aktuálpolitikai ügyben adott ki. Az ügy abból az okból keletkezett egyébként, hogy a Magyar Bírói Egyesület (ha jól értem az egész vacakolást) a kormányzat és a bírói szervezetet, illetve a bírákat jogszerűen képviselő személyek által aláírt megállapodással nem ért egyet.
Jó jegyző nélkül nincs jól működő bíróság - mondta az OBH elnöke a Fővárosi TörvényszékenSLJSzemán László János Forró drót 2024 június 4. „Nem lehet figyelmen kívül hagyni azt az elmúlt évről áthúzódó problémakört, amely bár az ország összes bíróságán jelen van, de a Fővárosi Törvényszéken kiemelkedően jelentkezik. Ez pedig az igazságügyi alkalmazottak elvándorlása, amelynek egyértelműen anyagi okai vannak” – többek között erről is beszélt dr. Senyei György Barna, az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke a Fővárosi Törvényszék összbírói értekezletét megelőző mai sajtótájékoztatón.
Vizsgálatot indít az OBH elnöke a Fővárosi Törvényszék elnöke és Schadl találkozója kapcsánPPestiSrácok.hu Forró drót 2022 január 31. Senyei György Barna, az Országos Bírói Hivatal elnöke célvizsgálatot rendelt el a Fővárosi Törvényszék vezetője és Schadl György között történt találkozó kapcsán. A végrehajtói kar elnöke és a bírósági vezető egyeztetése kapcsán három fős vizsgálócsoport feladata, hogy feltárja a jogszabályoknak és a belső szabályzatoknak történt megfelelést.
Megfenyegette a neki nem tetsző ítéletet hozó bírót Márki-Zay Péter Magyar ugar 2020 december 9. Nem maradnak következmények nélkül Márki-Zay Péter minden alapot nélkülöző rágalmazásai, gyalázkodásai. Immár összességében a sokadik, csak ezen a héten a második rágalmazási pert veszítette el Hódmezővásárhely álfüggetlen polgármestere. El is öntötte a vér az agyát és egészen elképesztő hangnemben esett neki az ítéletet hozó bírónak. Napokon át tartó fenyegető Facebook-posztjait a Promenad.hu hódmezővásárhelyi hírportál szúrta ki. Ezekben Márki-Zay többek közt azzal fenyegette Nánási Illést, a Szegedi Járásbíróság bíráját, hogy ha eljön az igazi rendszerváltás, akkor az ilyen emberek majd nem lehetnek bírók, de nem fog felférni a menekülő fideszes politikus helikopterére, sem Orbán magánrepülőjére. A balliberális politikus mindezek után újra felmelegítette korábbi javaslatát, hogy egy vérbírók.hu nevű oldalon listázzák azokat a bírákat, akik nekik nem tetsző ítéleteket hoznak.
„Érzékenyítés” újratöltve: újra behálózná a magyar bírákat Soros Helsinki BizottságaPilhál Tamás Magyar ugar 2020 szeptember 7. Bár az Országos Bírósági Hivatal (OBH) új vezetője világosan kijelentette, nem engedélyez újabb „érzékenyítő kurzusokat” a bíróságokon „civil” szervezeteknek, a korábban magyar bíráknak fejtágítót tartó Magyar Helsinki Bizottság nem adja föl egykönnyen. Újra a magyar bírák testközelébe szeretnének kerülni, s ennek érdekében most új módszert eszeltek ki. Másik bejáraton keresztül rohamozzák meg a bíróságokat...
Fegyelmi eljárás, jogkörmegvonás, érvénytelenített elnöki pályázat – Lépett az OBH a Szeviép-vezéreket felmentő, Botkáékkal pacsizó bírók ügyében Magyar ugar 2020 augusztus 10.
A nyilvánosság győzelme a Szegedi Törvényszék elnökének menesztése Magyar ugar 2020 június 17. Viharként söpört végig a hazai sajtóban az Országos Bírósági Hivatal bejelentése, miszerint a Szeviép-ügyben hozott felmentő ítéletet követő vizsgálat eredményeként azonnali hatállyal visszavonták a Szegedi Törvényszék megbízott elnökének, Tárkány-Szűcs Babettnek a megbízását, összesen három bíró ellen folytatnak fegyelmi eljárást,és a vizsgálóbizottság jelentését a Legfőbb Ügyészségnek is továbbították, amely azonban közölte: fegyelmi vétségen túl bűncselekmény gyanúja nem merül fel. Az érintett ítészek sorsáról, fegyelmi felelősségéről a törvény értelmében szolgálati bíróság dönt majd. Ennek eredménye lehet pozícióban való visszavetés, de akár szolgálat alóli felmentés is: ez esetben a súlyos fegyelmi vétségért elítélt bíró soha többé nem bíráskodhat.
Azonnali hatállyal leváltották a Szeviép-botrányban érintett Szegedi Törvényszék elnökétPPestiSrácok.hu Forró drót 2020 június 17. Az Országos Bírósági Hivatal még januárban indított vizsgálatot a Szeviép-ügy vádlottjait felmentő bírák ellen. A vizsgálati jelentés elkészült, amelynek eredményeként az OBH elnöke visszavonta dr. Tárkány-Szűcs Babett, a Szegedi Törvényszék elnökének vezető megbízását, valamint további egy érintettel szemben fegyelmi eljárás kezdeményezésére került sor – derül ki a biroság.hu sajtóközleményéből.
Még nem úszták meg a parkolóbérlet-mutyit Botka emberei - Súlyos hibák miatt új eljárást rendelt el a Szegedi Ítélőtábla Magyar ugar 2020 június 5. A járvány miatti veszélyhelyzet alatt is folytatódott a tényfeltáró cikksorozatunk nyomán elindult vizsgálat az Országos Bírósági Hivatalnál – tudta meg a PestiSrácok.hu. Már most elmondható, hogy nem maradtak következmények nélkül a feltárt bírói összefonódások és a korrupciógyanút is felvető esetek. Úgy tudjuk, hogy a vizsgálat határidejét kitolták és a vizsgálatot a Szegedi Ítélőtáblára is kiterjesztették. Értesüléseink szerint több, korábban már kiszignált perből is kizártak bírókat. Szintén azt mutatja, hogy volt értelme megpiszkálni a szegedi gépezetet, hogy ezúttal nagyon úgy tűnik, Botka emberei korán örültek, amikor azt hitték, részben megúszták az elvtársaknak való ingyen parkolóbérlet-osztogatást. Szerdán ugyanis a Szegedi Ítélőtábla súlyos eljárási hibákat állapított meg és visszadobta az ügyet a Gyulai Törvényszékre.
Embervadászat a cigánysoron: hálás téma, állami támogatássalPPestiSrácok.hu Az alvilág titkai 2012 május 8.
Malaca volt az MSZP-vel – A szövetségi elnök zsíros tanácsaiPPestiSrácok.hu Magyar ugar 2012 szeptember 26.
A kecskén túl – Simicska Lajos és a Közgép-közeli üzlettárs terjeszkedése a BakonybanPPestiSrácok.hu Magyar ugar 2012 május 21.