szánthó miklós
Szánthó Miklós: az Európai Parlament a genderszabadság zónájává nyilvánította az uniót
Az Európai Parlament egyik legutóbbi döntésével az egész unió területét az LMBTQ- és a genderszabadság zónájává nyilvánította, és kifejezett szankciók érnek tanárokat, közéleti szereplőket és embereket, akik megkérdőjelezik a genderideológiát – idézte vasárnapi cikkében Szánthó Miklóst, az Alapjogokért Központ igazgatóját a Magyar Nemzet.Alapjogokért Központ: az emberek többsége elégedett a kormány oltóanyag-beszerzésével
Az Alapjogokért Központ ezer ember megkérdezésével készült, reprezentatív felmérése szerint a megkérdezettek 72 százaléka elégedett a kormány oltóanyag-beszerzésével, azzal, hogy keleti és nyugati forrásból is történt vakcinabeszerzés – ismertette a felmérés eredményét a központ igazgatója a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában pénteken.Szánthó Miklós szerint a Trianon óta eltelt időszak legsikeresebb tíz évével lezárhatjuk az utóbbi száz évet
Az, hogy ma már több mint négymillió magyart oltottak be koronavírus elleni vakcinával – köztük több mint egymilliót keletivel –, egy kivételes intellektuális merészség eredménye. Az, hogy ma Magyarországon egyáltalán a nyitásról, az élet és a gazdaság újraindításáról beszélhetünk, a jövővel gondolhatunk, azért adatik meg, mert nyugati és keleti vakcinákkal is folyik az oltakozás, ez pedig annak köszönhető, hogy a kormány az ilyenkor szükséges „nemzeti önzés” politikáját folytatta – mutatott rá Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ igazgatója a Magyar Nemzet oldalán megjelent írásában, amelyből az is kiderül, hogy a sikeres hazai oltási kampány elsősorban annak köszönhető, hogy a kormány a magyar emberek életének és érdekének védelmét tartja szem előtt.Szánthó Miklós: a vakcinaigazolvány adatvédelmi szempontjaira hivatkozó akadékoskodás megalapozatlan
A vakcinaigazolvánnyal kapcsolatos, adatvédelmi szempontokra hivatkozó akadékoskodás megalapozatlan, ugyanis a vakcinakártya a beoltottság tényének igazolására szolgál, azt az étteremben, konditeremben megtekintik – csakúgy, mint mondjuk egy dohányboltban a személyit –, azonban arról adatot nem rögzítenek – mondta Szánthó Miklós a Magyar Nemzetnek. Az Alapjogokért Központ igazgatója kifejtette, hogy szerinte a baloldal a rendezettség megteremtésére irányuló intézkedésekben mindig csak a megkülönböztetést látja: inkább akarnak diszkriminációmentes anarchiát, instabilitást, hogy így kerülhessenek hatalomra.Szánthó Miklós: akik szerint a Fudan a kommunizmust hozza el, azok ma is egy koalícióban ücsörögnek az MSZMP jogutódjával
Érdekes látni a kínai Fudan Egyetem budapesti campusa kapcsán a magyarországi baloldal hülyeség-vezérelt epeömléseit, hőbörgéseit – írta Facebook-bejegyzésében Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ igazgatója, amelyet a Magyar Nemzet szemlézett. A szakember posztjában felhívta rá a figyelmet, hogy most azok félnek tőle, hogy a marxizmus-leninizmus beteszi lábát az országba, akik ma is egy koalícióban ücsörögnek a Magyar Szocialista Munkáspárt jogutódjával.A magyar emberek a genderideológia kérdéseiben is a józan ész talaján állnak
Az Alapjogokért Központ debütáló közvélemény-kutatása arra jutott, hogy a magyar emberek a genderideológia kérdéseiben is a józan ész talaján állnak – fogalmazott Szánthó Miklós Az igazság órájában, az Alapjogokért Központ és a Karc FM közös műsorában. Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ igazgatója és Tóth Erik, az Alapjogokért Központ vezető elemzője voltak Czirják Imre szerkesztő vendégei a legutóbbi adásban, amelyben az Alapjogokért Központ első közvélemény-kutatásának a tanulságairól, a magyar járványkezelés aktualitásairól, valamint a brit óvodások érzékenyítésének a tervezetéről is szó esett.Bemutatták a 2020-as Budapest-jelentést a keresztényüldözésről
Immár negyedik alkalommal jelent meg a világ keresztényüldözését tárgyaló tanulmánykötet. A kapcsolódó könyvbemutató online zajlott, Azbej Tristan államtitkár, Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ igazgatója és Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Intézet vezérigazgatója részvételével.Alapjogokért Központ: az Európai Néppárt elbukott
A keresztyéniesen humanista egykori önmagával is egyre gyengébb kapcsolódással bíró Európai Néppárt valóban nem az, ami volt, és pláne nem az, aminek kellene lennie – így reagált közösségi oldalán az Alapjogokért Központ arra a hírre, hogy a Fidesz kilépett az Európai Néppártból.Viruló trumpizmus a Trump-éra után
Amerikában minden évben megrendezik a Konzervatív Politikai Akció Konferenciát (CPAC), ami az amerikai konzervatívok seregszemléje, afféle tengerentúli Tusványos. S bár Trump az elnökségért járó harcban vesztett, nimbusza nem kopott meg, a jobboldali szervezetek keresik egymással a közös munka lehetőségét. A konzervatív erők nemzetközi ébredése pedig újabb és újabb együttműködéseket hozhat Magyarország számára is. Erről beszélt Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ vezetője a Magyar Nemzetnek adott interjúban.Ajánljuk még

















