szdsz
"Eörsi István szerint utcalányok voltunk" – Lejáratás és élet-halál küzdelem (Stefka István, Médiaháború, 9. rész)
Folytatódik Stefka István médiaháborús sorozata. Már 1992-ben jártunk, amikor a bolsevik MÚOSZ-szal szemben megalapították a Magyar Újságírók Közösségét, ami nyíltan kimondta: sajtótisztességet akar a bemocskolt sajtószabadság kifejezés helyett. Ennek ellenére azonnal hadjárat indult ellenük, és a létező összes eszközzel megpróbálták lejáratni. Bár eleinte arról volt szó, hogy a MÚOSZ átad valamit összeharácsolt vagyonából, hogy a másik szervezet is lélegezni tudjon, ebből persze semmi sem lett. A lejáratás módszere ma már unalomig ismerős: nőgyűlölettel, provincializmussal, kirekesztéssel és fasizmussal vádolták az MDF mellett kiállókat. Olyan értelmiségiek vezették ezt a harcot, mint az az Eörsi István, aki utcalányoknak nevezte ötvenhat hősnőit csak azért, mert politikai ellenfeleik lettek a rendszerváltoztatás után. „Az Öreg” nem felejt, a médiaháború belülről, 9. rész. Csurka István igazsága – és tévedése
„A Pistának sok mindenben igaza van” – mondta egyszer Antall József, amire sem hívei, sem bírálói nem szívesen emlékeznek ma már. Csurka határozottabb fellépést szeretett volna nemcsak a baloldallal, de általában azokkal szemben, akiket ma politikai establishmentnek, globalista hatalmi elitnek nevezünk. Antall hívei, egykori közvetlen munkatársai közül sokan nem szívesen látják be, hogy maga a miniszterelnök nagyon is tisztában volt azon erők gonosz és veszélyes mivoltával, akikkel szemben ők ma jobb esetben naivan, a fejüket homokba dugóan megengedőek, rosszabb esetben kifejezetten a kegyeikre, vállveregetéseikre hajaznak. Gyűlölői pedig abban a hamis önigazolásban hergelik magukat és egymást, hogy ő is a „háttérhatalom” embere volt. (Valójában épp az ellenkezője: az ő személye akadályozta meg, hogy Magyarországon ellenállás nélkül mentsék át minden hatalmukat a posztkommunisták, váltsanak át komcsiból liberális bőrbe a „gyíkemberek”.) Taxisblokád, a hálózat ellenforradalmi lázadása – A legprofibb, legaljasabb támadás az Antall-kormány ellen
A Taxisblokád volt az első nagyobb akció az MDF-kormány megbuktatására. Balsai István, a néhai igazságügy-miniszter ellenforradalmi kísérletnek nevezte ezt a profin megszervezett puccsot, amelyben benne voltak a hálózati újságírók, a taxisok (akik között rengeteg ex-állambiztonsági tiszt volt), a háborús helyzetet vizionáló és a hadsereg bevetését emlegető Göncz Árpád és a posztkommunista, szegedi rendőrből lett budapesti főkapitány Barna Sándor is. Jellemző, hogy az állítólagos taxisok úgy állították be az autókat, hogyha nekik megy egy komoly harckocsi, nem szétcsúsznak, hanem maradnak, farkasfogszerűen. Az átlagember ezt nem tudja felmérni. A sajtóhadjáratot mindeközben ugyanaz a Kurír vezette, amely korábban a szerkesztőség által kitalált, állítólagos antiszemita vádakkal illette a kormánypártot. Stefka István folytatja médiaháborús sorozatát, a hetedik részben a Taxisblokád hátterét tárja fel. (7.rész) „Hordót a zsidónak” – Amikor antiszemita rágalmak özöne zúdult az MDF-kormányra (Stefka István a médiaháborúról, 6. rész)
Bár most hihetetlenül jók az Izrael és Magyarország közötti kapcsolatok, és ma is minden zsidó származású magyar biztonságban érezheti magát itthon, a kilencvenes években a balliberális sajtó elhitette, hogy fasizmus van születőben Magyarországon, ahol sorozatos antiszemita támadások történtek. Az igazán undorító, hogy ez csak a lejáratás egyik eszköze volt. Az SZDSZ, a visszatérésre készülő MSZP és a velük cinkos média mindent megtett az MDF-kormány megbuktatására. 1990 nyarától különböző antiszemita ügyeket kreáltak. Ilyen volt az az állítólag "hordót a zsidónak" bekiabálás, ami nem is hangzott el, és amiről a Kurír hazudott következetesen. És, amit a sajtó nagy része átvett. Ezzel párhuzamosan zajlott Hanákné ügye, az ismert történész feleségét állítólag megszúrta a „zsidógyűlölő tettes”, aki valójában nem létezett, mert Hanák Katalint nem támadta meg senki sem. Férje egy különösen rosszindulatú állambiztonsági ügynök volt, ez mindent elmond erről a párról. Erre jött még Kis János, aki állítólag micisapkához hasonlította a Szent Koronát, majd Landeszmann György főrabbi, aki szerint a magyar kultúra a fütyülős barackkal egyenlő. Sokan voltak érdekeltek az árokásásban, és mivel a média szinte teljes egészében a rendelkezésükre állt, ekkor még bármit megtehettek. Folytatjuk Stefka István médiaháborús sorozatát, ezúttal egy kényes, de annál emlékezetesebb témával, 6. rész. Jó tudni: aki nem Gyurcsányékra szavaz, az „krokodilagyú”, ostoba vidéki!
Kedves vidéki honfitársaink, kedves kilencmillió „fasiszta”! Írják föl a kéménybe, hogy 2022-ben eszükbe jusson: a balliberális ellenzék buta, „krokodilagyú”, gondolkodásra képtelen semmirekellőknek tartja önöket. Mindezt ráadásul nem is titkolják, nem is szégyellik: most éppen egy Bruck Gábor nevű volt SZDSZ-es figura tárta föl önökkel kapcsolatos érzéseit, s ezidáig egyetlen ellenzéki sem határolódott el tőle, vagy szólította föl bocsánatkérésre. Ha hatalomra vergődnek, így bánnak majd magukkal – emlékezzenek erre 2022-ben, és emlékeztessenek rá másokat is! Balliberális beismerés: „Az SZDSZ nem vész el, csak átalakul”
Naivan azt gondolhatnánk, hogy 3606 napja de facto nincs SZDSZ, de óriásit tévednénk. A valóság ezzel szemben az SZDSZ eredeti nevében rejlik, amely még nem rejtette véka alá, hogy ez egy hálózat. Így tehát a helyzet az, hogy legalább 32 éves az SZDSZ, de tulajdonképpen ennél is jóval régebben létezik Magyarországon. Attól, hogy ennek a hálózatnak, ennek a hidrának az egyik jelentős karja egy évtizede leszáradt, a lény tovább él. Tulajdonképpen ugyanezt mondták el a balliberális Klubrádióban, ahol Kőszeg Ferenc volt a vendég – vette észre a Mandiner. Ő már csak tudja, hiszen egyaránt alapítója volt az SZDSZ-nek és a Magyar Helsinki Bizottságnak. Momentum versus SZDSZ – hasonszőrű, de különböző képződmények
Sokan vélik úgy, hogy a Momentum és az egykori SZDSZ közé vastag egyenlőségjel biggyeszthető, csupán generációs különbség van. Habár az utóbbi megállapítás igaz, és a kozmopolitizmus, a nemzetellenesség is hasonlóan sugároz mindkét formáció politikájából, illetve a hagyományos családmodellel való szembenállásban is ugyanazt az álláspontot véljük felfedezni, jómagam mégis úgy vélem, hogy bőven akad különbség a két fura képződmény között. Az egykori szabad madarak ugyanis másolták a nyugati liberális mintákat, a kádárizmusban megszokott megalkuvásuk röpítette őket a posztkomcsik ölébe, a klasszikus műveltségük miatt voltak gőgösek, kizárólagos szakértőknek és különlegesen tehetségesnek mutatták magukat; míg a momentumos nyikhajok francia érdekeket képviselnek, nem másolnak semmit, a pénz- és a hataloméhség végett fogtak kezet a szocikkal és Gyurcsánnyal, klasszikus műveltségük nincs, helyette „jól informáltak”, a pökhendiség mellett szemtelenek és pimaszok, megjelenésük pedig a XXI. századi, a belvárosi, jómódú trendiséget sugallja. Az SZDSZ a liberális értelmiséget, a „progresszív” tudósembereket és a dekadens művészvilágot igyekezet maga köré gyűjteni, a Momentum pedig a hipszter fiatalokat tekinti fő bázisának. Ajánljuk még
A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat. Szentkirályi András kollégánkat január 2-án helyezik örök nyugalomra
Nemrégiben elhunyt kollégánk, Szentkirályi András „Golyó” temetésére 2023. január 2-án délelőtt, 11 órától kerül sor, az Új Köztemető 53. parcellájánál. Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo. Závecz: csökkent a Fidesz támogatottsága, és nagyot romlott a közhangulat
A ZRI Závecz Research Intézet november közepi felmérése szerint miközben a Fidesz idén májusban minden idők legmagasabb támogatottságát érte el, hiszen a felnőtt népesség 46 százaléka állt mögöttük, azóta viszont jelentős veszteségeket szenvedtek: szeptemberben 37 százalékon, most pedig már csak 33 százalékon állnak.