szily lászló
Tényleg ellenzik a feministák az erőszakot? – Nem válaszoltak
A kijárási korlátozás egyik, előre nem várt rossz következménye, hogy megnőtt a családon belüli erőszakos esetek száma. Az összezártság alatt az „egymás agyára menés” és a járvány okozta anyagi gondokkal kapcsolatos félelmek egyaránt növelhetik a feszültséget, s ezzel az erőszak esélyét. Ezen felül a világtól való elzártság is könnyíti a bántalmazók helyzetét, akik a folyamatosan együtt töltött idő miatt sokkal hamarabb el is jutnak a bántalmazásig. A „bántalmazó” szóra szinte mindenkinek egy agresszív, jó eséllyel ittas férfi képe ugrik be, pedig akárki lehet bántalmazó, ahogy bántalmazott is. A közvéleményt az utóbbi időben joggal felzaklató, apák, illetve férfi élettársak által elkövetett gyerekgyilkosságok mellett valamiért elsikkadtak az anyák által elkövetett, hasonlóan szörnyű tettek. Az EU-s pénzek rejtélyes útjának felkutatása közben futott bele a rasszizmus vádjába a 444.hu
Úgy kerülgetik az EU-pénzt, mint felbérelt cigány a marmonkannát címmel jelent meg szerdán Szily László cikke a 444.hu nevű hírportálon, majd a rasszistának minősített főcímet egy, a Facebookon terjedő tiltakozáshullám miatt estére megváltoztatták. A cigány jogvédők vezetője, Horváth Aladár szerint ez rasszizmus, ami a romákat genetikalilag (sic!) kódoltnak mutatja be a lopásra, majd később azt írta: Ez van! Stílusérzék baloldalon! Azt egyelőre nem tudni, hogy Horváth olvasta-e az általa kifogásolt cikket, mert az a valóban félremagyarázható címén kívül egyáltalán nem arról szól, hogy a romák lopnak, hanem arról, hogy egy titokzatos alapítvány épp a romák nehéz helyzetét kihasználva csapolja meg vélhetőleg az uniós forrásokat. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma az érintett alapítvány szigorú ellenőrzésére tett ígéretet. Ajánljuk még
A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat. Szentkirályi András kollégánkat január 2-án helyezik örök nyugalomra
Nemrégiben elhunyt kollégánk, Szentkirályi András „Golyó” temetésére 2023. január 2-án délelőtt, 11 órától kerül sor, az Új Köztemető 53. parcellájánál. Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo. Závecz: csökkent a Fidesz támogatottsága, és nagyot romlott a közhangulat
A ZRI Závecz Research Intézet november közepi felmérése szerint miközben a Fidesz idén májusban minden idők legmagasabb támogatottságát érte el, hiszen a felnőtt népesség 46 százaléka állt mögöttük, azóta viszont jelentős veszteségeket szenvedtek: szeptemberben 37 százalékon, most pedig már csak 33 százalékon állnak.