telex.hu
Újabb két újságíró hagyja ott a Telexet
Távozik a Telextől Rovó Attila főszerkesztő-helyettes és Haász János szerkesztő, írja a Kreatív. A lap információit a Telex is megerősítette, kérdésükre úgy fogalmaztak: „A Telex eljutott arra a pontra, hogy a további fejlődése, stratégiai céljai elérése érdekében belső, működési változásokra van szüksége, és ezek a változások nem mindenkinek komfortosak. Sajnáljuk a távozásokat, sok sikert kívánunk nekik. Ugyanakkor célunk továbbra is az, hogy az ország legmeghatározóbb politikai, közéleti lapja legyünk, és ezen az úton teljes hitünkkel és tudásunkkal haladunk tovább.” A DK pert vesztett a Telex ellen, ezért Czeglédy Csaba végre kimondta: ez nem objektív újságírás
Egymásnak feszült Gyurcsány Ferenc börtönt is megjárt házi ügyvédje, Czeglédy Csaba és a Telex, miután a portál arról számolt be, hogy a köztársaságielnökjelölt-állításkor a DK kihátrált Iványi Gábor mögül, ami a párt szerint nem igaz. A bíróság viszont megállapította, hogy az újságíró a rendelkezésére álló dokumentumok szerint körültekintően járt el a cikk írásakor még akkor is, ha ez a pártnak nem tetszik. Kiderült továbbá, hogy az ellenzékiek egymást is elárulják, hiszen a Telex újságírója még a pártok közötti egyeztetésekről is kapott zártan kezelt jegyzőkönyvet "valakiktől". Czeglédy Csaba facebookos kifakadásában azért végre mondott valami igazat is, miszerint a Telex kiszínezte a történetet (eme bevett szokásuk ezek szerint a DK-t újdonságként érte), ez pedig nem objektív újságírás.