templomfelújítás
Vincze Loránt: meg kell erősíteni az erdélyi magyarság érdekképviseletét
Az idei választásokon az erdélyi magyarságnak meg kell erősítenie érdekképviseletét, így lesz biztos támasza, politikai eszköze és erős hangja a közösségnek – hangoztatta Vincze Loránt, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) EP-képviselője vasárnap Marosvécsen, a felújított református templom felszentelésén. Hozzátéve, hogy a magyarok akkor tudnak megkerülhetetlen közösségi erőt felmutatni, ha egyenként elmennek szavazni.Sulyok Tamás: Európa felújított templomává válhatunk, ahova erőt meríteni jönnek az emberek
Európa felújított templomává válhatunk, ahova erőt meríteni jönnek az emberek – mondta a köztársasági elnök vasárnap, a jáki Szent György-templom újraszentelésén. Sulyok Tamás azt hangoztatta, hogy közösségeink megújítására van szükség.Nagy István: a templom közösség és kultúra
A templom közösség és kultúra, a nemzetként megmaradás védőbástyája, amelyre még nagyobb szükség van, mert Európa identitásválsággal küzd – mondta az agrárminiszter vasárnap, a Győr-Moson-Sopron vármegyei Kimlén, ahol átadták a felújított horvátkimlei Szent Mihály-templomot és a magyarkimlei plébánia épületét.Pályázatot hirdetett a zsámbéki önkormányzat az Öregtemplom felújítására, de a kommentelőknek nem tetszik
A zsámbéki Öregtemplom a XIII. században épült a premontrei szerzetesek számára. 1763-ban azonban egy földrengés következtében egy része romba dőlt, a hozzá kapcsolódó monostor pedig szinte teljesen megsemmisült. A fennmaradt romtemplom hazánk egyik jelentős műemléke, hiszen kevés Árpád-kori, bazilika típusú kőtemplom élte túl a történelem sodrását. A romtemplom és környezete ma jelentős turisztikai vonzerővel bír, az önkormányzat pedig pályázatot hirdetett a rekonstrukcióra. A BORD Építész Stúdió már be is mutatta, hogy hogyan alakítaná át a meglévő templomot, de a kommentelők szerint így ronda lenne.Gulyás Gergely: Magyarország érdeke, hogy templomaink élő közösségek otthonai maradjanak
Magyarország érdeke, hogy templomaink ne csupán kulturális örökségünk élettelen részei, hanem élő közösségek otthonai maradjanak – jelentette ki a Miniszterelnökséget vezető miniszter vasárnap, az angyalföldi református templomban.Szijjártó Péter: a magyarok komolyan ragaszkodnak a keresztény örökséghez
Magyarország több mint ezeréves keresztény állam, a magyarok komolyan veszik a ragaszkodásukat a keresztény örökséghez – mondta a külgazdasági és külügyminiszter pénteken, Mexikóban.Szijjártó: Magyarország újabb kétmillió dollárral segíti harminc templom felújítását Libanonban
Magyarország az eddigi 1,8 millió dolláros finanszírozás után további kétmillió dollárral segíti harminc keresztény templom felújítását Libanonban, ezzel is hozzájárulva a migrációs nyomás csökkentéséhez – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön, Bejrútban.Soltész: a keresztény közösségek nincsenek egyedül
A keresztény közösségek nincsenek egyedül, szerte a Kárpát-medencében számíthatnak a kormány segítségére – mondta a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára. Erdő Péter bíboros áldotta meg a felújított közösségi termet és elmondta, hogy a katolikus kultúra ma is jelentős Magyarországon, és nem tudunk egészséges nemzet lenni anélkül, hogy a saját vallási és kulturális azonosságunkat el ne fogadnánk.Ajánljuk még