Egy huszonnégy éves szomáliai migráns férfi három embert megölt, legalább tizenötöt megsebesített Würzburgban, miután késsel támadt rájuk – írta meg német lapokra hivatkozva az Origo. A helyi rendőrség tájékoztatása szerint a feltételezett elkövetőt “lőfegyverhasználattal” ártalmatlanították és őrizetbe vették. A Bild értesülései szerint hárman meghaltak, hatan megsérültek, később a Bayerische Rundfunk már tizenöt sérültről írt. Az egyik súlyos sérült egy kisfiú, édesapját a támadó megölte. Szemtanúk szerint a terrorista a támadás közben azt kiabálta: Allahu akbar!
A feltételezett elkövető már nem jelent veszélyt, és nincsenek arra utaló jelek, hogy lettek volna társai – közölte a rendőrség. A Bild este fél kilenc körül rendőrségi forrásaira hivatkozva azt írta: a terrorista huszonnégy éves és szomáliai migráns, a rendőrség későbbre ígért tájékoztatást. A helyieket arra kérik, hogy ne terjesszenek videókat, több felvétel azonban már felkerült a Twitterre, amin az látszik, hogy egy fekete bőrű, maszkos férfi a támadó, és többen próbálják megállítani. A videókon az látszik, hogy a támadónál egy hosszú kés van. Sikolyok hallhatók, egy férfi azt kiabálja: “éppen egy nőt szúrt meg”. Székeket dobálnak rá, és egy férfi valamilyen bottal védekezik ellene. Végül tíz–tizenöt ember üldözni kezdi, ekkor érkezik meg egy rendőrautó.
A rendőrség még nem minősítette terrortámadásnak a történteket, de – ahogy azt a Die Welt is megjegyzi – a felvételek alapján a férfi láthatóan véletlenszerűen, találomra támadt az emberekre, vagyis ez alapján valószínűleg erről lehet szó. Erre utal, hogy a Bayerische Rundfunk már arról ír, hogy a támadó mentálisan zavart – a nyugat-európai hatóságok és sajtó ezzel szokták mentegetni a terrortámadásokat elkövető migránsokat.
Közben Joachim Herrmann bajor tartományi belügyminiszter megerősítette, hogy a támadó huszonnégy éves, szomáliai férfi. 2015 óta élt Würzburgban, vagyis az első nagy migránsáradattal érkezett, amikor Németország ellenőrizetlenül engedte be tömegével a közel-keleti és afrikai menedékkérőket. A belügyminiszter azt is elismerte, hogy a terroristát már ismerték a hatóságok. Szemtanúk szerint a terrorista a támadás közben azt kiabálta: Allahu akbar!
Forrás: Origo, Twitter; Fotó: Twitter
Berrego
2021-06-25 at 23:28
Ez csak “egyedi eset”, sokkal fontosabb, hogy megfelelő mennyiségű szivárvány zászló legyen. Buzi németek.
Soproni Gyula
2021-06-25 at 23:27
Most június 25.-n 23.00-kor nézem a TV-n a híreket. Nem is olyan nagy meglepetésemre egy újabb hírben megemlítik, hogy Németországban egy mezítlábas migráns 3 embert megkéselt mielőtt. ártalmatlanná tették volna (na nem rendőrség részéről, hanem az utcán tartózkodóknak sikerült). Nem is tudom, hogy miért is bántsák hisz Ő csak jót akart. Nem követett el bűnt, csak a lelkiismereti válságban lévő szegény fasiszta múlttal rendelkező, teljesen lebutított német tuskókból embert akart faragni.
nelöködj
2021-06-25 at 23:20
Gúrnyilóban az ilyen problémákat gyertya gyújtással+virágcsokrok kihelyezésével(remélhetően léteznek szivárványos kiadásban is ) szokás megoldani! Hagy tudja meg akinek még nyakán van a feje, és le sincs szúrva, hogy a nyugati lókúrópolitikusbanda milyen bátor . Hiszen őket nem lehet megfélemlíteni főleg úgy ,hogy valami oknál fogva soha sem őket szurkálják .
w
2021-06-25 at 23:19
Most beszélt arról az ENSZ főtitkára, hogy mekkora szüksége van Európának az ilyen migráncsokra.
LÁTJUK!!!
De nem kérünk belőle.
knerten
2021-06-25 at 23:18
Európai értékek.
Paphalmy Gyorgy
2021-06-25 at 23:15
Bravo Angela !! Minél több ilyen barmot fogadjátok be ! A Fidesz győzelme tuti jövőre ! Egy nap két ilyen hír : a pedofilokat védő nagy megmondó ember ( a pedofilok is emberek címmel ) ( fejjel lefelé fel akasztva ) ! Remek csak így tovább !!!!!
Ferencvaros
2021-06-25 at 23:07
Egyértelműen le kell váltani Orbánt ,,ezek az igazi hírek , ez kell a prolinak ! Gazdasági sikereink , COVID elleni brilliáns kampány , fantasztikus foci csapatunk , stb stb a prolit nem érdekli , talán meg gyűjteni fognak ügyvédjére , szegény Szomália , lehet , hogy honvágya volt !! Bravó Angéla ! ,csak így tovább , Tuti Fidesz győzelem ( de nagy ) jövőre ! Nem tudom kihagyni : Fuck George Soros and his faking NGOs
iLONA
2021-06-25 at 22:54
Azért lett ideges, mert nem kapott plüss macit a határnál, pedig megígérték neki!!!
apaj
2021-06-25 at 22:29
A 2016 os berlini terrorcselekmény után (teherautóval a karácsonyi vásárba) berlini ismerőseim, akik amúgy született németek és nagyon jó barátok, egy berlini sörözőben arról győzködtek engem, rasszista magyart, hogy ők inkább elfogadják a terrorcselekményeket, de akkor is be kell fogadni a világ összes menekültjét, mert nekik németeknek ez a kötelességük.
Aztán később, magánbeszélgetésben hatból öt bevallotta, hogy a pokolba kívánja őket, meg az összes német politikust, aki a nyakukra hozta azt a csürhét.
Csak ezt el ne mondjam a többieknek.
moliere
2021-06-25 at 22:27
És ha jól tudom, lelőtték, mint egy veszett kutyát. Jaj a rendőrnek, aki ilyet tett egy német dzsordzsflojddal, ahelyett, hogy nácinyilasfasisztarasszistahomofób magyar vadembereket nevelt volna Münchenben. Én már kérnék egy bevízumot Magyarországra, vagy egyenesen Oroszországba a helyében.
moliere
2021-06-25 at 22:26
Egyébként azt megkérdezték már tőle, hogy esetleg nem azért csinálta-e, mert haza akar menni (mint E. T.) ?
Lehet, hogy le kéne őket kérdezni erről a helyi mediánnak… talán van kevésbé véres megoldás is.
MISZTÓTFALUSI
2021-06-25 at 22:25
“A helyieket arra kérik, hogy ne terjesszenek videókat.” És ugyan már miért nem???Mert akkor megtudják,hogy egy rohadék patkány migráns az elkovető gyilkos???Rohadjon meg a német rendőrség is,ha egy ilyen gazember nemzet- és hazaáruló szabadkőműves maffiapolitikus bandának engedelmeskedik!!!
moliere
2021-06-25 at 22:24
Amúgy szerintem is aranyat érnek. Máskülönben hogy lennének megkéselve a németek?
Ha ez a cél, igen komoly érték egy szomáli. Pláne bicskával. De ha nincs nála, nincs messze Solingen. Ott csak kap egyet?
Tudományos libsizmus
2021-06-25 at 22:24
https://uploads.disquscdn.com/images/ee7c688523d82834e88ea156556ee638bccbc71e1488c49530757c35456cbb48.jpg
moliere
2021-06-25 at 22:22
Mutant Pig
Jaja!
Lassan sztaniolba kell őket csomagolni, ha el akarják őket szigetelni akár egymástól.
moliere
2021-06-25 at 22:21
Szegény srác. Nem tudta, merre van az előre. Szomáliában a várható élettartam férfiaknál úgy 49 év. Akkor ez midlife crisis volt.
Kár, hogy a kormányzat nem tájékoztatta a helyieket, hogy a harmadik vágányra a negyedik birodalom érkezik, kivont bicskával.
Mutant Pig
2021-06-25 at 22:09
Elszigetelt eset…pont mint az öszes többi.
Tények
2021-06-25 at 22:06
azt mondta Merkel (angela Ferkel) hogy a migránsok egy nyereség a társadalom számára. Scheubla azt mondta, hogy tőbbet érnek az aranynál is.
Na ezért erőszakolják meg a német nőket, vagy ha úgy jön le is gyilkolják.
Prost, Mahlzeit, Germany
moliere
2021-06-25 at 22:06
“Die Definition von Wahnsinn ist, immer wieder das Gleiche zu tun und andere Ergebnisse zu erwarten.”
.
.
Viel Glück, Genossen!
Super
2021-06-25 at 21:56
Kedves Super, maga csak egy bunkó magyar. Az én leveleimben minden gendercsillag hibátlan. A többi nem számít, csak ez a lényeg, mert mi toleránsak vagyunk, és nyitottak is. A maguk lángosa meg szar.
Üdvözlettel,
Hildegard Fußpilz
Naprózsa
2021-06-25 at 21:45
Miután a német média ukázt kapott, hogy ne közöljön tényeket, mert még egy napig ki kell találni őket, én most pótolom:
A szegény letartóztatott kísérő nélküli kiskorú migráns, aki csak csöppet idegállapotban volt, mert szerdán meglátta ahogy a magyar szurkolók és focisták nem térdeltek le. Amúgy egy csöndes, rendes gyerek, mindig szétválasztva vitte le a szemetet. Soha nem tette bele a szelektív hulladékok közé a gyakorlásként levágott macskafejeket, se a szomszédjáét se, akit csak tévedésből fejezett le, mert az megkínálta sertéshúsos házikolbásszal.
Merő rosszindulat azt terjeszteni róla, hogy másik, a zsidó szomszédasszonyát kidobta volna a tizenegyedik emelet erkélyéről, mert csak a tizedikről lapátolta ki. Az meg rettenetes csúsztatás, náci feltételezés, hogy kábítószert árul kisiskolák előtt, mert nem is alsótagozatosoknak, hanem óvodásoknak árulja.
Amúgy nagyon rendes “fiatal” mert mindig udvariasan köszönt, miközben a bicikliről lerántott lányokat erőszakolta a füvön a parkban, és gonosz pletyka, miszerint anyát és kisfiát vonat alá szokta lökdösni, mert csak metró alá szokta.
Mindezek alapján ügyvédje követeli emberi jogainak tiszteletben tartását, és szabadon engedését, hisz semmi veszélyt nem jelent a társadalomra, és az meg minősíthetetlen, hogy bíróság két hónap börtönre ítéli, azt is milyen sok, három hónap próbaidővel felfüggesztve, és még a késeit se adják vissza ilyen buta indokkal, hogy bizonyíték.
Ja, és nem volt terrorista indíték, az “Allahu akhbar, kinyírlak titeket német disznók!” kifejezés félrehallás volt, ez egyébként is náluk Szomáliában az agysebészek munka előtti fohásza, semmi több.
Kihagytam valamit a sajtójelentésből?
aladin
2021-06-25 at 21:32
Leyen te kétszinü féreg inkább az ilyen támadásokrol beszéljetek Merkellel és ne a szivárvány zászloról mert nektek inkább inkább a horogkeresztes zászló imponál. Németországban a biztonság a béka seggénnél van, biztonságban vegyetek páldát Magyarországtól.
Karcsi bácsi.
2021-06-25 at 21:30
Korábban annyira csodált és irigyelt Németországból mi lett ? Szerencsétlen hülyék !
Super
2021-06-25 at 21:29
Ja, és arra is mérget veszek, hogy a német beszámolókban azért nevezik egyelőre szomáliai férfinak, mert a kapkodásban még nem sikerült felhívni a Duden-Beratungot, hogy Somalier vagy Somalianer-e a szó. Mi is rendre Ungarer-ek vagyunk.
Super
2021-06-25 at 21:18
És ilyenkor mindenben képben lévő Fußpilzné a városházán megáll a gendercsillagocskákkal teletűzdelt hivatalos levelével és ránéz a gugliban szomáliára, vagy hogy megy ez maguknál?
Demokrácia vs Brüsszel
2021-06-25 at 21:16
Mi újság van Jürgen, szembe jött a valóság?
Tudományos libsizmus
2021-06-25 at 21:12
Óriási beszólás a twitteren:
“Gold bestellt… Gold geliefert…”
Végső Anna
2021-06-25 at 21:10
Az esemény tragikus, de a magyar humor világszínvonalú!
gyozo2018
2021-06-25 at 21:04
Etel2021-06-25 at 20:27
Nem jön rá.
Németországban tombol a liberálfasizmus.
Az egész rendszerük, az állam, a kormány erre épült fel.
A rendőröket visszafogják, olyan törvényeket hoztak, melyek
megkötik a kezüket a barbárok irányában, viszont
kérlelhetetlenül lépnek fel az őshonos németekkel szemben.
gyozo2018
2021-06-25 at 21:02
“senki ne terjesszen felvételeket a würzburgi belvárosban történt esetről.”
Ja!
Met “őshonos, megszálló barbár”…
gyozo2018
2021-06-25 at 21:00
És ez a hazáját, nemzetét feladó söpredék horda a magyar szurkolókat vegzálja, Magyarországot, a magyar diplomata testületet zaklatja és sértegeti, miközben a megszálló barbárjaik gyilkolják az állampolgáariakat.
Tudományos libsizmus
2021-06-25 at 20:58
Ezt hívják karmának.
Az az ország már egy vicc.
pampafu
2021-06-25 at 20:39
“fehér életek számítanak” feliratú pólója miatt hurcoltak meg a németek egy magyar drukkert.
A Jóisten nem siet, nem késik, mindig időben cselekszik.
A hitben élő embereket megvédi a Mindenható.
kati
2021-06-25 at 20:38
Csak nem elege lett a szivárványos zászlók látványától?
PG
2021-06-25 at 20:36
Szóval rögtön egy öngólt is belőttek maguknak a libernyákok. És még ezek akarnak kioktatni bennünket. Tisztára átvették a komcsik meg a nácik szokásait. (A náci is komcsi, csak nem nemzetközi, hanem nemzeti) De ha azt vesszük Marx és Engels is német volt, sőt Lenin is ott kapta a kiképzést, mielőtt visszautazott Oroszországba. Igazából az EU már csak a nevében van, mert egy torzsalkodó, belső feszültségeket szító banda uralja a médiát és néhol a hatalmat is. Szóval össze kellene fogni azokkal a közép-európai országokkal, akik nem akarják ezt a libernyákságot, és egy külön szövetséget kötni.
German
2021-06-25 at 20:32
És miért nem szivárványos a sparkasse a háttérben? Gyalázat, ez így nem europai érték. Ez nem tolerancia. Nem is beszélve a felvételek készítőiről, akik mintha valami kabaréjelenetet néznének. Ébresztő!
Etel
2021-06-25 at 20:27
Előbb utóbb csak rájön a bajor rendőrség, hogy mi is a baj náluk. Nekem úgy tűnik most, hogy nem a két magyar szurkoló.
Patriota
2021-06-25 at 20:24
Würzburg… Istenem!
Mivé lett az a csoda kisváros….. Birka bajorok ! Kellett ez nektek???? 🙁
JG
2021-06-25 at 20:15
HOGY MENNYRE MEGÉRDEMLIK, MÁR EL SEM TUDOM MONDANI!
– térdelés
– buzidiktatúra
– BLM
– ANTIFA
MONDOM ÉN, HOGY A VÉGÉN RENDET TESZ MAJD A FANATIKUS ISZLÁM!
stb.
Olvaso
2021-06-25 at 20:02
Végül is ez nem probléma az áldozatokon és hozzátartozóikon kívül senkinek Németországban. Nem kell kimenni oda innen, mert könnyen áldozattá lehet válni.
Lajos
2021-06-25 at 20:00
Túl érzékenyült a fickó. Ez a liberalizmus normális velejárója.
Poppy
2021-06-25 at 19:59
Egy átlagos nap Mürkülisztánba. Simogassak.meg a buksiját különben jön az EU-tól a 7-es cikkely.
Olvaso
2021-06-25 at 19:59
És a rendőrségnek talán a valódi rendőri munkával kellene foglalkozni, hogy ne legyen az emberekből áldozat! Csak ahhoz le kellene tenni a hazug szólamokat, és szembenézni a valósággal! Németországban kalifátus lesz, és nem lesz LMBTQ! Azért a videómegosztókon még ott vannak a videók, amikor Szíriában a terroristák az LMBTQ embereket felzavarják az emeletes házakra, és egyszerűen lelökik onnan őket! Nem késelnek, nem lövöldöznek, csak tetőről lelökik őket! Tömegesen!
Torockó
2021-06-25 at 19:54
Nem szabad felnagyítani ezt a megszokott, (elnézést a gyászolóktól) nyugati, liberális eseményt. Vannak sokkal súlyosabb jelenségek is odaát. Mint például a magyar szurkolónál a magyar zászló. Vagy buszos utazás. Esetleg a stadionba vonulás. Bűnözőként fényképezzük, előállítjuk érvényes jegyét elvesszük, meg mi a heterofób németek homofóbnak nevezzük és akként büntetjük.
Olvaso
2021-06-25 at 19:53
Ajaj, be kell hívni szabiról a bajor rendőröket gyorsan, vigyék a szivárványos fóliazsákot!
lacika
2021-06-25 at 19:52
Az áldozatok iránti kegyeletből azt se tegyük közzé, hogy pontosan ki nyiszálta le esetleg a fejüket. Hát én sem szeretném látni amint egy hozzátartozómat lemészárolják, de igenis szeretném látni, ki tette. Mert a rendőrség esetleg a végén elkeni. Főleg a fényességes Nyugaton.
Tuti
2021-06-25 at 19:47
Ahelyett,h a magyar szurkoloknal talalt Sio baracklenek a megfelelo cukorszintjet meregettek volna, h megfeleljen az lbtq szabvanynak, ahelyett a kozbiztonsagra tetszettek volna vigyazni!
German
2021-06-25 at 19:44
Migráns vagy egy degenerált echte német, ez az ő világukban mär édesmindegy.
nemzeti
2021-06-25 at 19:44
Egészségükre !
Komisz Kuvasz
2021-06-25 at 19:42
Az áldozatokra hivatkozva mentegetitek a migránst! Nehogy lássa a nagyvilág hová jutottatok.