Még szerencse, hogy nem minden kanadai magyar olyan, mint a Botmixeres

Van olyan kanadai magyar, aki teljes vagyonát a szolnoki kórházra hagyományozza. És akad olyan Kanadából jött/küldött magyar (jelenleg Momentum-politikus), aki magzatok legyilkolására és testrészeik értékesítésére szakosodott sátánista szervezetnek gyűjt adományokat. Kétféle ember: az egyik épít, teremt – a másik rombol, pusztít. Jövőre e kettő közül kell válasszunk!

Volt itt egy szívmelengető hír még hétfőn, ne libbenjünk túl rajta olyan gyorsan. Csaknem 70 millió forintot hagyott a szolnoki Hetényi Géza Kórházért Alapítványra egy tavaly elhunyt magyar férfi. Gulácsi István évtizedekig élt Kanadában, miután 1949-ben a kommunista terror elől kénytelen volt elmenekülni Magyarországról a feleségével együtt. A rendszerváltás után gyakran jöttek haza, hiszen Gulácsi Istvánnak és feleségének Magyarország a szülőhazája volt, a szíve közepe. Az 1924-ben született férfi azután döntött arról, hogy végrendeletében a kórháznak ajánlja föl vagyonát, hogy feleségét éveken át kezelték az intézmény kardiológiai osztályán. A kórház közleménye szerint az adományból Holter- és szívultrahang-készülékeket, defibrillátorokat vásárolnak majd.

• Íme tehát egy kanadai magyar, akit ugyan a vészterhes történelem elűzött a Kárpát-medencéből, ám ő egyetlen percre sem szűnt meg a hazáját szeretni, magyarnak maradni. S aztán – végső búcsúzásakor – nemzetére hagyni a vagyont, amiért életében megdolgozott. Büszkeséget és hálát érezhetünk, amiért Gulácsi István a honfitársunk volt, és ismeretlenül is megőrizzük az emlékét!

A másik típus

Van aztán a másik típusú „kanadai” magyar. A Gulácsi Istvánok ellentéte. A mérgezett fajta. Akinek Magyarország se nem a szülőhazája, se nem a szíve közepe. Csupán műveleti terület, tartózkodási hely. Lábtörlő.

Ilyenekből (szerencsére) nagyon kevés van, ám annál kártékonyabbak. Például Cseh Katalinra gondolok, ki másra. Katalin a festői, genderérzékeny Montrealban született 1988-ban, s a libernyák gondolkodás (oximoron!) mellett valószínűleg errefelé sajátította el a jeles francia néphagyományt: az affektálva raccsolást. Amitől persze még lehetne ő a szívünk közepe. De nem az.

Miért nem?

Például, mert egy rádióműsorban jóízűen nevetgélt azon, hogy a kisgyermekeket az anyaméhben egy botmixerhez hasonlatos eszközzel darabolják föl. Hehehe, nagyon vicces. Cseh Katalin egyébként szülész-nőgyógyásznak készült – el lehet képzelni, milyen vidám hangulatban botmixerezgetett volna, ha végül nem politikusnak áll…

Ám annak állt. S e minőségében két esztendeje – maradva a gyermekgyilkosságok témakörénél – adománygyűjtésbe fogott a Planned Parenthood nevű Soros-szervezetnek. E hírhedt sátánista szekta működteti az Egyesült Államok legkiterjedtebb abortuszklinika-hálózatát. Továbbá élenjárnak abban, hogy az anyaméhben meggyilkolt gyermekek „botmixerrel” (hehe, ugye?) földarabolt testrészeit eladják biotechnológiai kutatásokra. A meggyilkolt kisgyermekek testrészeiben ugyanis fantasztikus üzleti lehetőségek rejlenek, tetszik tudni!

• A Planned Parenthood ténykedését természetesen nem tömeges gyermekgyilkosságnak, ipari méretű népirtásnak, esetleg illegális szervkereskedelemnek tartja Cseh Katalin, hanem a „női egészségért” való küzdelemnek. Hát nem bájos?

Élet vagy halál?

Katalin és pártja, a Momentum másfajta gyilkosságban is utazik. Ők „gyilkolták meg” Magyarország olimpiai álmát. A pályázati véghajrában orvul bedobott népszavazási kezdeményezésük miatt minden esélyünk elszállt a rendezésre: hiszen olyan ország nem nyerhet, ahol vita van. Pedig előzőleg az ellenzéki pártok is támogatták a pályázatot…

Máskor pedig hazánk uniós szavazati jogának elvételéért, a nekünk járó támogatások befagyasztásáért, illetőleg a NATO „fölszabadító” csapatainak Magyarországra vezényléséért küzd Cseh Katalin… Józanabb korokban ennyi gazemberség bőven elegendő lett volna, hogy hazaárulásért perbe fogják, esetleg örökre száműzzék a honból. Oda, ahonnan küldték. Vissza a feladónak. De nem. Innen nem, csak Kínából tiltották ki. Arrafelé ugyanis nem finomkodnak a külföldi ügynökökkel. Cseh Katalinnak a több ezer kilométerre lévő kínai ujgur kisebbség állítólagos sérelmei baromi fontosak. Meg a pár darab hazai hermafrodita örökbefogadási joga is kulcskérdés számára. Ám a kárpátaljai magyarok brutális sanyargatása, anyanyelvhasználatuk megkurtítása smafu. Amiatt nem sikoltozza tele Brüsszelt. Székely testvéreink autonómiája érdekében nem csapkodja az asztalt a tűsarkújával. A felvidéki magyarok állampolgársága ügyében sem hisztikézik.

Van, aki a saját nemzetét segíti. Ilyen a tavaly elhunyt Gulácsi István. Az ő 70 milliós adománya mögött jószándék, teremtő erő, hazaszeretet van. És van a másik típus, a Cseh Katalin-féle, akinek adománygyűjtése a pusztítás erőit szolgálja, s akinek minden politikai megnyilvánulása a tagadásról, idegen hatalmak kiszolgálásáról, sajátjai elárulásáról szól. Az egyik épít – a másik rombol. Az egyik élet – a másik halál. Jövőre e kettő közül kell válasszunk!