Pesti Srácok

Forró drót

Erdő Péter: az ember élete híd a múlt és a jövő között

PPestiSrácok.hu Forró drót 2020 november 28.
Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek advent első vasárnapjának előestéjén arról beszélt: minden nemzedék híd a múlt és a jövő között, az ember feladata pedig az, hogy megépítse az élet, a szeretet és a tudás hídját. A bíboros a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus honlapján szombaton közzétett videóban azt mondta: a világjárvány ideje sokak számára gyászt, csüggedést, elbizonytalanodást jelentett, de ez az időszak alkalom arra is, hogy elgondolkozzunk az életünkről.

Börtönbe megy az a francia fiatal, aki tanárát lefejezéssel fenyegette

PPestiSrácok.hu Forró drót 2020 november 28.
Tizennyolc hónap börtönre ítéltek egy tizenkilenc éves férfit Franciaországban, aki azzal fenyegetett egy tanárt, hogy úgy fog meghalni, mint Samuel Paty, utalva az októberben meggyilkolt francia történelemtanárra, akit Párizs külvárosában fejezett le egy iszlamista fiatal. A férfit pénteken állították bíróság elé, ahol azt mondta, viccnek szánta a dolgot és egy középiskolás tanulót akart lenyűgözni vele – írta meg a 444.hu.

Tízezrek vonultak az utcára Párizsban, mindenki tüntet minden ellen

PPestiSrácok.hu Forró drót 2020 november 28.
Döbbenetesen nagy tömeg tüntet Párizsban a koronavírus-járvány kellős közepén – írta meg cikkében az Origo. A bonyolult francia politikatörténetben is furcsa tüntetés zajlik: tüntetnek országos médiumok minden oldalról – a Le Monde és a Le Figaro is – a francia sajtószabadságért, tüntetnek az új közrendvédelmi törvény ellen, tüntetnek a sárgamellényesek, és természetesen utcán van az Antifa is, akik máris megtámadták a rendőröket. Egyes becslések szerint a tüntetők száma már a százezret is elérte.

A magyar szakemberek akár már jövő héten elkezdhetik az orosz oltóanyag vizsgálatát

PPestiSrácok.hu Forró drót 2020 november 28.
Kásler Miklós hivatalában fogadta Mihail Muraskót, Oroszország egészségügyi miniszterét. A találkozó alkalmából Kásler Miklós megköszönte az orosz politikusnak, hogy elsőként Magyarországra szállítottak a koronavírus ellen létrehozott Szputnyik V vakcinából, amelynek vizsgálata már zajlik. A tárcavezető hangsúlyozta, hogy csak garantáltan hatásos és biztonságos ellenszert fognak forgalomba hozni Magyarországon.

Karácsonyfa-állítás és online programok az AdventBazilika rendezvénysorozatában

PPestiSrácok.hu Forró drót 2020 november 28.
Karácsonyfa-állítással, valamint egészen az újévig tartó online programokkal várja az érdeklődőket az AdventBazilika rendezvénysorozata. A remény adventje! mottóval indul az idén tíz éves rendezvénysorozat, amely a koronavírus-járvány miatt az online térbe költözik. A Szent István téren az érvényben lévő szabályozásnak megfelelően nem lesznek gasztro- és kézműves kiállítók, azonban három ünnepi szimbólumot – a rendezvény tizenkét méteres feldíszített karácsonyfáját, a Szent István-bazilika lépcsője előtt felállított betlehemi jászolt és egy öt méter átmérőjű adventi koszorút – kihelyeznek – közölték a szervezők szombaton az MTI-vel.

Régészeti szenzáció a tiszadobi Andrássy-kastély udvarán

PPestiSrácok.hu Forró drót 2020 november 28.
Körülbelül 3000–3500 éves, a bronzkorból származó sírokat tártak fel a Jósa András Múzeum régészei a tiszadobi Andrássy-kastély udvarán. A sírok a középső bronzkori füzesabonyi kultúra hagyatékához sorolhatók, a csontvázak bal oldalukra zsugorított testhelyzetben kerültek elő, vagyis női sírok voltak – közölte a kastélyt fenntartó Nemzeti Örökségvédelmi Fejlesztési (NÖF) Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója az MTI-vel.

Szlávik János: oltópontokon, a lehető leggyorsabban kell beoltani a lakosságot

PPestiSrácok.hu Forró drót 2020 november 28.
A koronavírus elleni vakcinák megjelenése után a lehető leggyorsabban kell beoltani a lakosságot, amihez célszerű oltópontokat felállítani. A vakcina ingyenes és önkéntes lesz, de erősen ajánlott mindenkinek, hogy oltassa be magát a koronavírus szövődményeinek elkerülése érdekében – mondta a Dél-pesti Centrumkórház Országos Hematológiai és Infektológiai Intézetének osztályvezető főorvosa szombaton, az M1 aktuális csatornának nyilatkozva.

Kásler Miklós higgadtságra és mértéktartásra szólította fel a véleményformálókat

PPestiSrácok.hu Forró drót 2020 november 28.
Az emberi erőforrások minisztere közösségi oldalán megjelent írásában adott egy rövid tájékoztatást a járványügyi védekezéssel kapcsolatos legfontosabb tudnivalókról. Kásler Miklós hangsúlyozta: a rendelkezések legfőbb célja most a járvány terjedésének lassítása addig, amíg a hatékony vakcina széles körben elérhetővé nem válik. A miniszter arról is beszélt, hogy bár nem tudhatjuk, pontosan mi vár még ránk, abban biztos, hogy a végén közös erővel győzni fogunk.

Menczer Tamás: lakást, valamint a politikai döntések jogát adná a bevándorlóknak Brüsszel

PPestiSrácok.hu Forró drót 2020 november 28.
A Külügyminisztérium államtitkára szombaton, a Facebookon közzétett videójában ismertette azt a hét pontos Brüsszeli tervezetet, miszerint többek között lakást, valamint a politikai döntések jogát adnák a bevándorlóknak. Menczer Tamás arra is felhívta a figyelmet, hogy a tervezet legfőbb üzenete, hogy azok az államok, amelyek nem hajlandóak végrehajtani a központi migrációs politikát, nem számítanak jogállamnak, így büntethetővé válnak. Azonban kiemelte azt is, hogy a magyar kormány álláspontja változatlan: "mi a migrációra is nemet mondunk és a nyomásgyakorlásra is".

Rákay Philip Baranyi Krisztináról: Modern bolsevizmus ez, kár is szépíteni!

PPestiSrácok.hu Forró drót 2020 november 28.
Rákay Philip sem tudta szó nélkül hagyni a Baranyi Krisztina fémjelezte ferencvárosi vezetés legújabb agymenését, miszerint egy, a Black Lives Matter-mozgalom előtt tisztelgő szoborkompozíciót terveznek felállítani Ferencváros egyik közterén. A médiaszakember Facebook-oldalán megjelent írásában tette fel többek között azt az igencsak elgondolkodtató kérdést is, hogy mégis mi közünk van nekünk mindehhez, és miért szükséges megemlékeznünk egy olyan szélsőbaloldali erőszakos mozgalomról, amely lángba borította fél Amerikát.

Csehországban továbbra is csökken az újonnan azonosított koronavírus-fertőzések napi száma

PPestiSrácok.hu Forró drót 2020 november 28.
Az egészségügyi minisztérium honlapján szombat reggel megjelent legfrissebb statisztikák szerint pénteken 4458 új esetet regisztráltak, ami 1350-nel kevesebb az egy héttel ezelőtti adatoknál. Csökkent a kórházban kezelt betegek és a súlyos esetek száma is. A kórházakban jelenleg 5048 személyt kezelnek, ami 450-nel kevesebb, mint hétfőn volt. Ez az azonosított betegek hét százalékát jelenti. A súlyos esetek száma 743-ra mérséklődött. A Covid-19 betegség következtében pénteken újabb hetvenöt ember hunyt el, a járvány halálos áldozatainak száma ezzel 7967-re emelkedett. Az elhunytak napi száma az utólagos pontosítások után rendszeresen megemelkedik. Az aktív betegek száma kevéssel nyolcvanezer felett van jelenleg Csehországban.

Novák Előd szerint az adók helyett a politikai apparátust kellene csökkenteni László Imre kerületében

PPestiSrácok.hu Forró drót 2020 november 28.
Novák Előd újbudai önkormányzati képviselő, a Mi Hazánk Mozgalom alelnöke Facebook-oldalán posztolta pártjának közleményét, amelyben a kerületben történő visszaélésekről, korrupcióról ír. A közleményben többek között megjegyzi: Újbudán egy éve megduplázták az alpolgármesterek számát, ugyanilyen számban duzzasztották a bizottságokat és a kifizetőhelynek használt tanácsnoki posztokat is, valamint kitér arra is, hogy a szivárványkoalíció a törvényi maximumra emelte az építmény- és telekadót.

Az SZFE új fenntartója érvénytelenítette a félévet

PPestiSrácok.hu Forró drót 2020 november 28.
Az SZFE új fenntartója érvénytelenítette a félévet, az oktatás csak február elseje után lesz folytatható. A fenntartó hozzátette, hogy felkéri az intézmény vezetését a tanév szükség szerinti meghosszabbítására. A meghosszabbításnak a célja, hogy a féléves tárgyak teljesíthetővé váljanak, a következő félévek így ezek számára lesznek biztosítva – írta meg cikkében a mandiner.hu.

Kövér László: itt lenne az ideje, hogy kiszögezzük a brüsszeli parlament kapujára a magunk pontjait

PPestiSrácok.hu Forró drót 2020 november 28.
Az Európai Unió eredeti eszméjéhez, a kiindulási ponthoz szeretnénk visszatérni. Ha úgy tetszik, akkor az unió intézményrendszere megérett a reformációra, mert túlságosan is elszakadt a valaha hirdetett elvektől. Most már itt lenne az ideje, hogy kiszögezzük a brüsszeli parlament kapujára a magunk pontjait – fogalmazott Kövér László, az Országgyűlés elnöke a Magyar Hírlapnak adott interjújában, amely szombaton jelent meg a lap online felületén.

Kevesebb az európai Ferenc pápa új bíborosai között

PPestiSrácok.hu Forró drót 2020 november 28.
Új bíborosokat avat a szombati konzisztóriumon Ferenc pápa: általuk a bíborosi kollégium 13 taggal bővül, közülük kilencen számítanak pápaválasztónak. Az új bíborosoknak kevesebb, mint a fele, csupán hat egyházi személy európai: öt olasz és egy máltai kerül be a testületbe, a többiek Mexikóban, Chilében, Ruandában, Tunéziában, a Fülöp-szigeteken és Bruneiben, illetve az USA-ban szolgálnak. A washingtoni Wilton Daniel Gregory érsek személyében avat a pápa első ízben afro-amerikai bíborost.