Forró drót
Ukrajna lezárja határait minden külföldi előtt
Ukrajna lezárja határait minden külföldi előtt március 15-29. között, a koronavírus-járvány terjedése elleni védekezésül. Az összes külföldön tartózkodó ukrán állampolgár viszont ez idő alatt is visszatérhet Ukrajnába – jelentette be pénteken Olekszij Danyilov, a Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) titkára a testület ülését követő sajtótájékoztatón. A határok lezárása ellen emelt szót az Európai Bizottság elnöke
Vom der Leyen a határok lezárása és a határellenőrzés visszaállítása ellen emelt szót. "Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) nem tartja túl hatékonynak az általános utazási tilalmak elrendelését" – mutatott rá sajtótájékoztatóján az uniós tisztségviselő, aki azt is kijelentette, hogy a jelenlegi, új koronavírus okozta járványhelyzetben "mindannyian olaszok vagyunk". A betegek és a dolgozók is biztonságban vannak a Szent János Kórházban
Egyetlen betegre sem jelentettek veszélyt azok az orvosok és ápolók, akik közvetlen kapcsolatban voltak a Szent János Kórházban később koronavírussal fertőződött beteggel – derült az intézmény nyilatkozatából. Az a 16 fő, akik érintkeztek a koronavírusos beteggel, mind tünetmentesek; egy dolgozó a Szent László Kórház karanténjába, míg egy másik házi karanténba került – hívta fel a figyelmet az origo.hu. A Mazsihisz bezárja zsinagógáit a koronavírus miatt
A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) elrendelte budapesti és vidéki zsinagógáik bezárását a koronavírus-fertőzés miatt. Ennek következtében a közösségi istentiszteletek, esküvők is elmaradnak. A Magyar Zsidó Múzeumot és Levéltárat is bezárják. A Dohány utcai zsinagógát a turisták sem látogathatják. Az intézkedés a pénteki kapuzárás után visszavonásig érvényes. Több tízmilliárd eurót fordítanak Franciaországban a járvány gazdasági hatásainak tompítására
Több tízmilliárd eurót fordít a francia kormány az Emmanuel Macron francia államfő által a koronavírus-járvány terjedésének megfékezésére és gazdasági hatásainak tompítására bejelentett intézkedések finanszírozására – közölte Bruno Le Maire gazdasági miniszter pénteken, Édouard Philippe miniszterelnök pedig bejelentette, hogy a koronavírus-járvány lassítása érdekében mostantól csak a száz főnél kevesebb embert vonzó rendezvények tarthatók meg. Szünetel a személyes ügyfélfogadás az ország valamennyi ügyészségén
Szünetel a személyes ügyfélfogadás az ország valamennyi ügyészségén – olvasható az ügyészségi honlapon.
Egymilliárd forintot adományoz az MKB Bank a koronavírus elleni harchoz
Dr. Balog Ádám elnök-vezérigazgató kezdeményezésére az MKB Bank Nyrt. a mai napon egymilliárd forintot adományoz a koronavírus-védekezéssel kapcsolatos kormányzati erőfeszítések támogatására, különösen az időskorúak tájékoztatásával és védelmével kapcsolatos intézkedések elősegítésére. Álhír Budapest lezárása
Álhír Budapest tervezett lezárása a koronavírus miatt, a főváros karanténba helyezésének kérdése nem volt napirenden az operatív törzs ülésein – közölte a Belügyminisztérium pénteken egy, a közösségi médiában terjedő információra reagálva. A rendőrség kutatja az álhír elsődleges forrását – tették hozzá. ÁSZ: Mérlegelni kell a digitális kereskedelem megadóztatását
Magyarországnak foglalkoznia kell a digitális kereskedelem megadóztatásával – többek között erre hívja fel a figyelmet az Állami Számvevőszék (ÁSZ) legfrissebb elemzése, amely a digitális adózással kapcsolatos dilemmákat járja körül. Tizenkilenc fertőzött – Újabb 3 személynél mutattak ki koronavírust
Tizenilencre nőtt a Magyarországon diagnosztizált új koronavírussal fertőzöttek száma. Három magyar férfinél mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19) – írja a koronavirus.gov.hu. Földdel megtöltött kartondobozokat adott el cigarettaként két szabolcsi férfi
Elrendelte a letartóztatását, illetve bűnügyi felügyeletét a Nyíregyházi Járásbíróság annak a két férfinak, akik földdel és szalmával kitömött kartondobozokat adtak el cigarettaként 30 millió forintért a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Mátészalkán – közölte a Nyíregyházi Törvényszék sajtószóvivője pénteken. Karanténba kerül a teljes román kormány
Házi karanténba kerül a román kormány valamennyi minisztere és a kormányzó Nemzeti Liberális Párt (PNL) vezető testületének minden tagja, miután a párt egyik szenátorát, aki az elmúlt napokban részt vett a párt politikai döntéshozatalában, koronavírus-fertőzöttnek találták.
Hongkongi lap: Novemberben regisztrálták az első fertőzöttet Kínában
November közepére vezethető vissza az első olyan eset Kínában, amelyben egy páciens megbetegedését igazolhatóan az új típusú koronavírus okozta – írta internetes oldalán, egy pénteken megjelent cikkben a South China Morning Post (SCMP) című hongkongi lap. Négy román-magyar határátkelőhelyet zárnak be a járvány miatt
A koronavírus terjedése miatti óvintézkedések rendjén a román-magyar határ négy átkelőhelyének ideiglenes bezárását jelentette be csütörtök este Marcel Vela román belügyminiszter. Nógrádi: Mintegy 1,1 millió szír kap jelenleg támogatást az Európai Uniótól
Mintegy 1,1 millió Törökországban élő szír menekült kap támogatást az Európai Uniótól – mondta Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő pénteken, az M1 aktuális csatornán. Orbán: Elhúzódhat a koronavírus-járvány, de a tömeges megbetegedéseket meg kell akadályozni
Ha az iskolákat bezárnánk, a tanévnek is vége lenne, amit persze kell vállalni, ha a gyerekek egészsége a tét – jelentette ki Orbán Viktor pénteken, a Kossuth Rádióban. A miniszterelnök elmondta: egyelőre nem kell elrendelni a közoktatási intézmények bezárását, mert nem a gyerekeket, hanem az időseket veszélyezteti leginkább a betegség. Úgy fogalmazott: békebeli demokrácia és háborús helyzet közötti állapotban vagyunk. Megkoszorúzták Kossuth Lajos szobrát az amerikai kongresszusban
Az 1848-1849-es forradalom és szabadságharc 172. évfordulója alkalmából Szabó László, Magyarország washingtoni nagykövete megkoszorúzta csütörtökön a Capitolium épületében álló Kossuth Lajos-szobrot. A koszorúzás a szobor leleplezésének 30. évfordulóján történt. Már négy esetben folytat álhírterjesztés gyanújában nyomozást a rendőrség
A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) Kiberbűnözés Elleni Főosztálya az új koronavírus magyarországi megjelenését követően folyamatosan monitorozza az interneten a fertőzéssel kapcsolatos tartalmakat – írja a police.hu. Koronavírus – Törölték az Ausztrál Nagydíjat
A rendezők törölték pénteken reggel a Formula-1 hétvégi szezonnyitó versenyét, az Ausztrál Nagydíjat a koronavírus-járvány miatt. Csupán néhány órával azelőtt döntöttek erről, hogy megkezdődött volna az első hivatalos edzés. Koronavírus - Elkezdődött az egyetemeken az oktatásmentes időszak
A koronavírus terjedésének megakadályozása érdekében az egyetemeken csütörtökre és péntekre kétnapos oktatásmentes időszakot rendeltek el, március 16-tól 20-ig előrehozott tavaszi szünet, ezt követően távoktatás lesz. A kollégiumokat érintően vannak eltérések az egyes intézmények szabályozásai között, de a külföldi hallgatók jellemzően maradhatnak. Koronavírus – A Wall Streeten 1987 óta nem volt ilyen rossz a helyzet, a Fed pénzt pumpál a piacokba
A Wall Streeten 1987 óta nem volt ilyen rossz a helyzet, mint most, a koronavírus-járvány miatt; a Fed 1500 milliárd dollárt pumpál a piacokba – jelentette csütörtök este a The Wall Street Journal című lap. Megfigyelés alá került Bolsonaro brazil elnök
Különleges megfigyelés alá került Jair Bolsonaro brazil elnök, miután sajtófőnöke, Fábio Wajngarten megbetegedett az új típusú koronavírusban – közölte csütörtökön Luiz Henrique Mandetta egészségügyi miniszter. Orbán Viktor és Lévai Anikó is egészséges
A miniszterelnök hivatalos közösségi oldalára feltöltött legfrissebb videón látni, ahogy Orbán Viktor és felesége, Lévai Anikó hivatalos külföldi látogatásáról hazatérve megérkezik a Budapest Liszt Ferenc nemzetközi repülőtérre. A kormány által a koronavírus-járvány miatt kihirdetett egészségügyi veszélyhelyzetre való tekintettel a kormányfőt és hitvesét is vizsgálatnak vetették alá a reptéren, ahogy valamennyi, hazánk területére külföldről érkező személyt – írja a Magyar Nemzet. Nem állítják le minden amerikai járatukat az európai légicégek
Nem állítják le minden amerikai járatukat a nagy európai légitársaságok az amerikai beutazási korlátozások ellenére sem, de jelentősen csökken a járatszám a transzatlanti útvonalakon – derül ki a légitársaságok tájékoztatásából.