Forró drót
"Hazudtunk reggel, éjjel meg este" – 13 éve tudtuk meg, milyen böszmeségekre volt képes a Gyurcsány-kormány
Ma pontosan tizenhárom éve annak, hogy kiszivárgott az őszödi beszéd, ami Gyurcsány Ferencnek és a kormányának a bukását, majd a hazai baloldal azóta is tartó válságát eredményezte. Az évforduló kapcsán Kiszelly Zoltán politológus a Magyar Nemzetben jelentetett meg összegző, múltidéző jegyzetet. A politológus szerint az őszödi beszéd nyilvánosságra kerülése megmagyarázta, hogy a Gyurcsány-kormány miért csinált teljesen mást, mint amit ígért. Az utána következő önkormányzati választás pedig lehetőséget kínált a csalódott embereknek arra, hogy politikai úton, demokratikus eszközökkel mondhassanak véleményt a történtekről. Gyurcsány pártja szerint a Fidesz tehet róla, hogy eltörött egy vonat áramszedője és emberek késtek el a munkahelyükről
A MÁV korán reggel adott ki közleményt, miszerint műszaki hiba miatt 20-30 percet késnek a Budapest-Újszász-Szolnok vonalon a vonatok. Annyi történt, hogy a Nagykátáról a Keleti pályaudvarra tartó vonat mozdonyának áramszedője eltörött útközben, aminek ugyebár számtalan oka lehet. Gyurcsányék szerint persze erről is a kormány és a Fidesz tehet. Követelik, hogy váltsák le a MÁV szerintük teljesen alkalmatlan szakmai vezetését, a Fidesz pedig fejezze be a vasúti közlekedés megújításáról szóló "hurráoptimista hazugságokat". Az olasz külügyminiszter Magyarországot hibáztatja, amiért migrációs vészhelyzetben van Olaszország
Elutasította a magyar kormány fenntartásait Róma migrációs döntéseiről Luigi Di Maio olasz külügyminiszter, a kormánypárt Öt Csillag Mozgalom (M5S) vezetője hétfő este kiadott közleményében. Luigi Di Maio "kifogásnak" nevezte a magyar kormány véleményét. Öt hónap után ma újra szavazóurnákhoz várják a választókat Izraelben
Az áprilisi patthelyzet megismétlődésétől tartva rendeznek általános választásokat kedden Izraelben. Azért kellett öt hónappal az áprilisi választások után ismét szavazóurnákhoz szólítani az izraelieket, mert a kormányalakításra felkért Benjámin Netanjahu miniszterelnöknek a meghatározott időtartamon belül nem sikerült megalakítania egy új kabinetet, de nem is adta vissza felhatalmazását Reuven Rivlin államelnöknek, hogy ő mást nevezhessen meg kormányfőjelöltnek, hanem megszavaztatta a parlament (kneszet) feloszlatását és új választások kiírását. A kormányzati külpolitika minden területén a legfontosabb a magyar érdek képviselete
"A magyar emberek világszinten is kiemelkedően teljesítenek! Sokkal több beruházás érkezett Magyarországra a beruházás-ösztönzési rendszeren keresztül tavaly, mint a Gyurcsány-Bajnai-korszak utolsó évében, 2009-ben. Ez magyar családok biztos megélhetését jelenti" – erről beszélt Facebook-videójában a Külgazdasági és Külügyminisztérium államtitkára. Menczer Tamás úgy fogalmazott: "külpolitikánk minden területén a legfontosabb a magyar érdek képviselete". Hozzátette, hogy így van ez a külgazdasággal kapcsolatos munka során is. Fordulat Új-Mexikóban: a spanyolajkúak már Trumpot éltetik
Donald Trump amerikai elnök további falak építését ígérte az Egyesült Államok déli határain, és a sajtót, valamint a demokrata párti politikusokat ostorozta új-mexikói kampányrendezvényén hétfőn este.
Szakad az olasz baloldal: a Demokrata Párt 20 képviselője és 10 szenátora máris új frakciót alakít
Matteo Renzi, az olasz balközép Demokrata Párt (PD) volt főtitkára, volt miniszterelnök kilép pártjából, és önálló parlamenti frakciót alakít – jelentette a La Repubblica című olasz napilap hétfő éjjel. A balközép újság értesülései szerint Matteo Renzi ezt telefonon jelentette be Giuseppe Conte olasz miniszterelnöknek. Fel kell gyorsítani az aláírásgyűjtést, ha a nemzeti kisebbségek több forrást szeretnének Brüsszeltől
Magyarországon és Romániában szép számban gyűlnek a támogató aláírások, de a többi érintett uniós tagállamban ősszel rá kell kapcsolni ahhoz, hogy sikeres legyen az európai polgári kezdeményezés, amely több uniós pénzt juttatna azoknak a tagállamoknak, ahol nagy számban élnek nemzeti kisebbségek – mondta a Kisebbségi Jogvédő Intézet igazgatója a Magyar Hírlapnak. Négy hónap alatt összesen 20 ezren írták alá a kezdeményezést, pedig egy év alatt hét uniós tagállamból egymillió támogatót kellene hozzá szerezni. Hidvéghi: A magyar kormány élen jár az erdőtelepítésekben
A magyar kormány élen jár az erdőtelepítésekben – tudatta Hidvéghi Balázs fideszes EP-képviselő az MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményében. A képviselő Strasbourgban, az uniós erdők helyzetéről tartott plenáris vitán kijelentette: rohanó világunkban nagy kincs az az alázat és gondolkodásmód, amivel az erdészek bírnak. Miközben ők gondozzák a faji sokféleség fenntartásának egyik zálogát jelentő erdőinket, a világ többségével ellentétben nem egy-két, hanem húsz-harminc év távlatában gondolkoznak. Szili: A Csemadok az összefogás megjelenítője a Felvidéken
A Csemadok az összefogás megjelenítője a Felvidéken – jelentette ki Szili Katalin miniszterelnöki megbízott hétfőn, Pozsonyban, a felvidéki magyarság legnagyobb közéleti-kulturális szervezete megalakulásának hetvenedik évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen. Kovács Zoltán szerint a Magyarország elleni hadjárat nem tükrözi az EU-tagállamok többségének akaratát
A bevándorláspártiak bosszúhadjáratot vezetnek Magyarország ellen, mert hazánk kiállt a migrációs politika ellen – jelentette ki Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár az M1 aktuális csatornán hétfőn, miután Varga Judit igazságügyi minisztert hétfőn Brüsszelben hallgatta meg az általános ügyek tanácsa a Magyarországgal szemben indított, 7. cikk szerinti eljárásról. Gulyás a Brexitről: Magyarország megvétózza az EU-költségvetést, ha az előterjesztés jelenlegi formája nem változik
Magyarország megvétózná az Európai Unió következő költségvetését, ha azt a jelenlegi formájában fogadják el – mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter hétfőn, a Reuters hírügynökségnek. Gulyás Gergely kijelentette: Magyarország kész elfogadni, hogy a többi tagállammal együtt arányos többletterhet vállalva nagyobb mértékben járuljon hozzá a büdzséhez a brit kilépés miatt és után; ezt ma a többség elutasítja. Ha viszont a Brexit folytán a költségvetés főösszege csökken, akkor Magyarország csak ezzel arányos forráscsökkenést tud elfogadni.
Meghalt Terry Black
Elhunyt hétfőn délután egy müncheni kórházban Rácz Károly, ismertebb nevén Terry Black – írta az AcNews-ra hivatkozva a Borsonline. A hírt kisfia, Dániel megerősítette a portálnak, de a részletekről csak a későbbiekben adnak tájékoztatást. Varga Judit: Amit ma Brüsszelben végignézhettünk, az a bevándorláspártiak bosszúhadjárata
Amit ma végignézhettünk, az a bevándorláspártiak bosszúhadjárata – mondta Varga Judit hétfői sajtótájékoztatóján, Brüsszelben, az uniós miniszterek tanácskozása után, amelyen a szakminiszterek a Magyarországgal szemben indított 7. cikk szerinti eljárásról folytattak meghallgatást. Ami hétfőn történt, az egy több, mint egy éve indult támadássorozat hosszú árnyéka – hangsúlyozta a magyar igazságügyminiszter. A tárcavezető emlékeztetett 2015 nyarára, amikor a kormány határozott álláspontjával az illegális bevándorlás ellenében foglalt állást és rögtön a migrációt ösztönző erők célpontjává vált. A meghallgatáson a már jól ismert alaptalan, hazug, demagóg állítások hangzottak el, amelyeket a liberális nyugati média igyekszik hangosabbá tenni – részletezte a miniszter. Magyarországot ezek az erők azért támadják, mert a magyar emberek több alkalommal is elutasították az illegális bevándorlást – hangsúlyozta Varga Judit. Az igazságügyminiszter kiemelte: az általa vezetett küldöttség tételesen cáfolta a Magyarországról szóló hamis állításokat, ugyanakkor tisztázták a jogi kérdéseket, egyúttal elutasították a hazánkkal szemben alkalmazott kettős mércét. Varga Judit kijelentette, hogy a brüsszeli meghallgatáson a szakminiszterek tanácsa nem fogalmazott meg ajánlást Magyarország számára a jogállamiság kérdésében. Ursula von der Leyen: A közös értékek jelentik az európai életmódot
Az Európai Unióról (EU) szóló szerződésben megnevezett közös értékek jelentik az európai életmódot, és ezt az életmódot külső és belső támadások ellen is meg kell védeni – fejtette ki Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság megválasztott elnöke egy hétfőn ismertetett írásában, amelyben állást foglalt az európai életmód védelméért felelős bizottsági tárca elnevezése körüli vitában. Szijjártó: Magyarország fontos szerepet vállal a nukleáris biztonság erősítésében
Magyarország fontos szerepet vállal a nukleáris biztonság erősítésében – hangsúlyozta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Bécsben, a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség közgyűlésén. A terrorizmus, a terrorfenyegetettség világszerte nő azzal, hogy kontrollálatlan migrációs hullámok indulnak el. Ez növeli a nukleáris fenyegetettséget is, éppen ezért fontos, hogy Magyarországot újabb egy évre megbízták a nukleáris biztonsági munkacsoport elnöki teendőinek ellátásával – jelentette ki a tárcavezető. Orbán Viktor Norbert Hofernek: Folytatódhat a stratégiai együttműködés a Fidesz és az Osztrák Szabadságpárt között
Levélben gratulált Norbert Hofernek az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) elnökévé történt nagyarányú megválasztásához Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke – tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a kormányfő sajtófőnöke hétfőn. Az NVB elutasította Puzsérék fellebbezését Berki Krisztián nyilvántartásba vétele ügyében
A Nemzeti Választási Bizottság hétfőn elutasította az Állampolgárok a Centrumban Egyesület fellebbezését, amelyet Berki Krisztián független főpolgármester-jelölt nyilvántartása vétele miatt nyújtottak be. Novák Katalin: Több, mint ötvenezren igényelték már a családvédelmi akcióterv valamelyik formáját
Július elseje óta már ötvenezernél többen igényelték a családvédelmi akcióterv valamelyik formáját – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára hétfőn, Budapesten, sajtótájékoztatón. Novák Katalin azt mondta: a legfeljebb tízmillió forintos, szabad felhasználású kölcsönként induló, majd a gyermekek születésével fokozatosan támogatássá váló babaváró támogatást eddig több, mint harminckétezren igényelték, huszonkétezernél többen pedig már szerződést is kötöttek. Szentendrei küldöttséget fogadott Ferenc pápa
Szentendrei delegációt fogadott Ferenc pápa, akik a vörösterror áldozatát, Kucsera Ferenc mártír boldoggá avatását szeretnék kezdeményezni. Az audiencia előtt, a vértanú pap boldoggá avatásának előkészítéséhez kapcsolódóan emlékmisét tartottak a Szent Péter bazilikában. Gumicsónakkal próbált magyar területre jutni tizenegy migráns Röszkénél
Gumicsónakkal próbált magyar területre jutni a Tiszán át tizenegy migráns Röszke közelében hétfőn – tájékoztatta a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-t. Virágföldből horogkeresztet rajzoltak a litvániai zsidó közösség vilniusi székháza elé
Ismeretlen tettesek virágföldből horogkeresztet rajzoltak a járdára a litvániai zsidó közösség vilniusi székháza közelében – számolt be a BNS balti hírügynökség hétfőn. Flandriában már a radikális jobboldali Flamand Érdek a legnépszerűbb párt
Egy friss közvélemény-kutatás szerint a belgiumi Flandriában a radikális jobboldali irányultságú Flamand Érdek (Vlaams Belang, VB) már átvette a vezetést a nacionalista Új Flamand Szövetségtől (N-VA) – jelentette a helyi sajtó hétfőn. Varga Judit Brüsszelben: Azért jöttünk, hogy megvédjük Magyarországot
Azért jöttünk, hogy megvédjük Magyarországot – jelentette ki Varga Judit igazságügyi miniszter Brüsszelben az uniós miniszterek tanácskozására érkezve, amelyen a szakminiszterek a Magyarországgal szemben indított 7. cikk szerinti eljárásról folytatnak meghallgatást hétfőn – írja az MTI.