Pesti Srácok

Forró drót

Forró drót szeptember 9.
A mai napon veszi kezdetét az Egyesült Nemzetek Szervezetének 80. közgyűlése, amely előtt számos ország már korábban jelezte, köztük az Egyesült Királyság és Franciaország, hogy elismeri a palesztin állam függetlenségét. Ezek a kijelentések a háborúban álló Izraelnek fájnak a legjobban, aki igyekszik minden lehetséges módon megakadályozni egy számára ellenséges állam létrejöttét, így az ENSZ-ben is.

Végleg bevonatná a vezetés közben telefonálók jogosítványát a szakértő

PPestiSrácok.hu Forró drót 2019 augusztus 13.
Egyszer és mindenkorra ki kellene tiltani a forgalomból azt, aki vezetés közben okostelefont használ – vélekedetett Dobrocsi Endre közlekedésbiztonsági szakértő az M1 aktuális csatorna kedd reggeli műsorában. Ismert, Romániában hétfőn döntött a kormány arról, hogy október közepétől szigorúbban büntetik az okostelefonok és hasonló készülékek használatát autóvezetés közben. A szomszédos országban azután indult kampány az okostelefonok vezetés közbeni használata ellen, hogy tavaly májusban kilenc halálos áldozatot követelő balesetet okozott Magyarországon egy romániai idénymunkásokat szállító, Facebook-közvetítéssel elfoglalt vezető.

Több, mint százmilliót bírságolt össze a NAV a Balatonon, pedig még szóltak is előre

PPestiSrácok.hu Forró drót 2019 augusztus 13.
Csaknem minden negyedik vállalkozásnál talált valami szabálytalanságot a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) balatoni ellenőrzéssorozatán, a kiszabott mulasztási bírság pedig megközelíti a 115 millió forintot. Kiemelték, hogy a NAV munkatársai az ellenőrzések több, mint 25 százalékánál tapasztaltak alapvető mulasztást annak ellenére, hogy Adótraffipax rovatában a hivatal előre jelezte a balatoni akciót.

"Allahu Akbar!" – Késsel támadt a járókelőkre egy férfi Sydneyben

PPestiSrácok.hu Forró drót 2019 augusztus 13.
Több embert sebesített meg késsel egy ismeretlen férfi Sydney belvárosában kedden; a támadót a járókelők ártalmatlanították, és a kiérkező rendőrök őrizetbe vették – jelentették ausztrál médiaforrások. A Sky News riportere úgy tudja, több szemtanú szerint a férfi a letartóztatáskor azt kiabálta, hogy "Allahu Akbar!" (Allah hatalmas), ám ezt hatósági források nem erősítették meg.

Vádat emeltek az ohiói tömeggyilkos barátja ellen

PPestiSrácok.hu Forró drót 2019 augusztus 12.
Vádat emeltek a múlt héten az ohiói Daytonban tömeggyilkosságot elkövető Connor Betts barátja ellen a hatóság félrevezetéséért – jelentette be hétfőn az amerikai igazságügyi minisztérium. A szövetségi ügyészség vádja szerint Ethan Kollie vásárolta Betts számára a golyóálló mellényt, a fegyver egyes kiegészítőit és a fegyverekkel foglalkozó szakújságot, ám ezt elhallgatta a nyomozást folytató rendőrök elől.

William Barr: Komoly szabálytalanságok történtek a börtönben, ahol Epstein meghalt

PPestiSrácok.hu Forró drót 2019 augusztus 12.
Komoly szabálytalanságok történtek abban a börtönben, ahol Jeffrey Epstein meghalt – jelentette ki hétfőn William Barr amerikai igazságügyi miniszter New Orleansban tartott sajtókonferenciáján. A miniszter úgy fogalmazott: dühös, amiért a manhattani börtön nem tudta életben tartani Epsteint. A végére járunk annak, ami történt, és meglesznek a felelősségre vonások – ígérte a tárcavezető.

Feljelentették Putyint bukósisak nélküli motorozásért

PPestiSrácok.hu Forró drót 2019 augusztus 12.
Feljelentették Vlagyimir Putyin orosz elnököt, amiért Szevasztopolban bukósisak nélkül motorozott együtt az Éjjeli Farkasok motoros csoport tagjaival – közölték hétfőn orosz hírügynökségek. Az orosz államfő megbírságolását elsőként Makszim Csuhunov vlagyivosztoki ügyvéd sürgette a szevasztopoli közlekedési rendőrségtől. A feljelentés szerint Vlagyimir Putyin polgártárs azonosítatlan személyek társaságában, szombaton egy Ural típusú motorkerékpárt vezetett a Krímben megrendezett, Babilon Árnyéka elnevezésű motoros fesztiválon. Ugyanebben az ügyben Oleg Homutyinnyikov Lipeck megyei képviselő Jurij Csajka főügyésztől sürgette az eset kivizsgálását. Az orosz közeledésbiztonsági előírások értelmében a bukósisak nélküli motorozásért ezer rubel bírság szabható ki.

Ellenplakáttal válaszoltak a német szociáldemokraták az AfD választási plakátjára

PPestiSrácok.hu Forró drót 2019 augusztus 12.
Ellenplakáttal válaszolt a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) Brandenburg tartományi szervezete az Alternatíva Németországnak (AfD) nevű jobboldali párt Willy Brandt néhai kancellárt, az egyik legismertebb német szociáldemokratát ábrázoló választási plakátjára – jelentette hétfőn a Rundfunk Berlin-Brandenburg (RBB) regionális közszolgálati médiatársaság.

Gyilkosság Pécsett – Félmillió forintos nyomravezetői díjat tűzött ki a rendőrség

PPestiSrácok.hu Forró drót 2019 augusztus 12.
Halált okozó testi sértés elkövetőjét keresi a rendőrség Pécsett, ezért ötszázezer forint nyomravezetői díjat tűzött ki – közölte a honlapján a rendőrség hétfőn. A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság (BMRFK) azt írta, hogy egy hetvennégy éves férfi holttestére bukkantak július 15-én Pécs külvárosában; halálát idegenkezűség okozta.

Zivatarokkal érkezik kedden a hidegfront

PPestiSrácok.hu Forró drót 2019 augusztus 12.
Zivatarokkal érkezik kedden a hidegfront. Az Országos Meteorológiai Szolgálat az MTI-hez eljuttatott veszélyjelzésében azt írta: hétfőn tetőzött a kánikula, kedden a hőség visszaszorul az ország délkeleti harmadára, huszonhét Celsius fok feletti napi középhőmérséklet már csak a Tiszántúlon várható. A hőmérséklet hajnalban tizennyolc és huszonnégy fok között alakul. A legmagasabb hőmérséklet huszonöt és harmincöt fok között alakul, miközben nyugaton lesz hűvösebb.

"Salvini hátbaszúrta Olaszországot" – Kiborult az Öt Csillag Mozgalom vezére

PPestiSrácok.hu Forró drót 2019 augusztus 12.
Az Öt Csillag Mozgalom (M5S) olasz kormánypárt nem kíván szövetségre lépni az ellenzéki Demokrata Párttal (PD) az esetleges előrehozott választások elodázása érdekében, ugyanakkor a voksolás időpontját Sergio Mattarella államfőnek kell kitűznie – közölte Luigi Di Maio, az M5S vezetője Facebook-oldalán hétfőn. Hangsúlyozta: senki sem akar az M5S-en belül koalíciót Matteo Renzi korábbi olasz baloldali kormányfő pártjával az új választások elkerülése érdekében.

A prágai érsek is elítélte az LMBT-ideológia erőszakos hirdetőit

PPestiSrácok.hu Forró drót 2019 augusztus 12.
Dominik Duka bíboros, prágai érsek, Csehország prímása nyilatkozatban támogatta Marek Jedraszewski krakkói érsek minapi állásfoglalását, amelyben az bírálta a szexuális és nemi kisebbségekkel (LMBT) kapcsolatos ideológiát, és arra hívta fel a szlovák és magyar püspököket, hogy hasonló módon foglaljanak állást a lengyel érsek mellett – jelentette a cseh sajtó hétfőn. A prágai érsek egyben felszólította a magyar és szlovák püspököket, hogy csatlakozzanak a krakkói érseket támogató nyilatkozatához.

Háborút ígértek az ellenzék részéről Hunvaldnak, ha nem lép vissza az erzsébetvárosi polgármester-jelöltségtől

PPestiSrácok.hu Forró drót 2019 augusztus 12.
Megfenyegették Hunvald Györgyöt, hogy ne induljon el az őszi önkormányzati választáson – állítja az MSZP-ből a napokban kilépett politikus, aki függetlenként méreti meg magát Erzsébetvárosban. Hunvald nem árulta el, hogy ki ígért neki háborút, de sejteti, hogy a zsarolás Gyurcsányék részéről érkezett, ebben az esetben azonban talányos, hogy erről miért épp Gyurcsányék háziblogján sztorizik.

Három embert megölt egy Facebook-közvetítés kedvéért száguldozó sofőr Romániában

PPestiSrácok.hu Forró drót 2019 augusztus 12.
Őrizetbe vették hétfőn Romániában azt a harminckilenc éves gépkocsivezetőt, aki vasárnap délután három ember halálával és másik három súlyos sérülésével végződött balesetet okozott egy Facebook-közvetítés kedvéért rendezett száguldozással. A kormány hétfői ülésén készül rendelettel megkétszerezni az okostelefonok autóvezetés közbeni használatáért kiszabható bírságot, az országban ugyanis a tiltás és hatósági figyelmeztető kampányok ellenére egyre gyakoribbak azok a súlyos balesetek, amelyek a vezetés közbeni népszerűség-hajhászó Facebook-közvetítések rohamosan terjedő divatjával hozhatók összefüggésbe.