Pesti Srácok

‎GEOrgPOLITIKA

GEOrgPOLITIKA – A republikánusok vezetnek a kongresszusban vívott helyekért, a szenátusért még folyik a harc

Ps TV 2022 november 9.
Wisconsin, Georgia, Nevada és Arizona államokban még folyik a harc a szenátusi helyekért, ezért még nincs meg a félidős választások végleges eredménye. Egy pártnak 51 szenátusi helyet kell elérnie ahhoz, hogy többséget szerezzen a 100 fős testületben. Egy 50–50 mandátumos megoszlás esetén azonban a demokraták jutnak irányításhoz, ugyanis szavazategyenlőség esetén a szenátus elnökeként Kamala Harris alelnök dönt – emlékeztetett a Fox News kommentátora.

GEOrgPOLITIKA – A hatodik amerikai állampolgár esett el Ukrajnában

Ps TV 2022 november 8.
Újabb amerikai állampolgár halt meg az ukrajnai harcokban – tudta meg hétfőn két, az önkéntes haláláról értesült személytől az NBC. Ezzel már hatra emelkedett az orosz–ukrán háborúban elesett amerikaiak száma. A New York-i Timothy Griffin az ukránok oldalán harcolt Zelenszkij nemzetközi légiójában, amely több ezer külföldiből áll, akik önként jelentkeztek az invázió elleni védekezéshez – mondta az NBC News-nak az ukrán hadsereg egyik hadosztályának szóvivője, amikor megkeresték a megerősítésért.

GEOrgPOLITIKA – Izraelben berágtak egy ukrán katona hátizsákja miatt

Ps TV 2022 november 7.
Minden ellenkező állítással szemben az ukrán fegyveres erők tagjai még mindig náci szimbólumokat használnak egyenruhájukon: vagy a horogkeresztet, vagy a harmadik SS páncélos divízió logójára nagyon hasonlító halálfejet. Ez azonban sem Brüsszelt, sem Washingtont, sem a magyar baloldalt nem zavarja. A horogkeresztes embléma egy ukrán katona hátizsákján nagyon kiverte a biztosítékot Izraelben, főleg azután, hogy Kijev folyamatosan próbál fegyvereket kunyerálni Jeruzsálemtől.

GEOrgPOLITIKA – Gyanús SMS Liz Truss telefonján

Világugar 2022 november 4.
Nem lehet figyelmen kívül hagyni azt az SMS-t, amiben az Északi Áramlat elleni támadás utáni percekben az akkori brit miniszterelnök, Liz Truss azt írta az amerikai külügyminiszternek, Antony Blinkennek, hogy „elvégeztetett” (it’s done). Az árulkodó üzenet úgy került az oroszok kezébe, hogy valaki „meghackelte” Liz Truss icloudját, azaz adatfelhőjét. A telefon adatait állítólag egy német influenszer, aki Kim Dotcom néven van fent a Twitteren tette nyilvánossá. A közel egymillió követővel rendelkező véleményvezér internetes szabadságharcosnak tartja magát, aki ellensúlyozza az eltúlzott ukrán propagandát.

GEOrgPOLITIKA – Félnek a demokraták a félidős választástól, a spanyolok fegyvert szállítanak és nem lesznek béketárgyalások

Ps TV 2022 november 3.
A front megmerevedett, egyik oldalról sincs komolyabb előretörés. Ukrajna csak akkor hajlandó a békéről tárgyalni, ha Oroszország visszavonul a 2014-es határok mögé, tehát feladja a Krím-félszigetet is. Moszkva viszont csak akkor ül le a tárgyalóasztalhoz, ha Kijev lemond az elfoglalt területekről. Ez az állandósult fegyverszállítmányok miatt azonban a közeljövőben nem várható. Most Spanyolország is bejelentette, hogy légvédelmi rendszereket és egyéb eszközöket szállít Ukrajnának.

GEOrgPOLITIKA – Drónok harca Ukrajnában, készülődik a háború Irán és Szaúd-Arábia között

Magyar ugar 2022 november 2.
Forrong a világ az orosz–ukrán háború árnyékában: Észak-Korea rakétát lőtt a közös határ közelébe, Szaúd-Arábia és Irán pedig állítólag órákra van a háborútól. Eközben Brüsszel eurómilliókkal támogatja a háború elől menekülőket befogadó országokat – kivéve Magyarországot. Ha pedig már a kipécézésnél tartunk: miután Elon Musk felvásárolta a Twittert és visszaállította a szólásszabadságot, a liberálisok egyből ki is szemelték maguknak.

GEOrgPOLITIKA – Kijevben járt a CIA igazgatója

Ps TV 2022 október 27.
William J. Burns, az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) igazgatója szerdán Kijevben tárgyalt Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel. A megbeszélésről csak annyi szivárgott ki, hogy Burns megerősítette: a CIA továbbra is fontos információkkal segíti az ukrán hadsereget és a hírszerzést. A CIA rendszeresen ad át műholdfelvételeket és információkat az ukránoknak, amelyek segítik őket a frontvonalon.

GEOrgPOLITIKA – Havi 500 millió eurót követel Németországtól Zelenszkij

Világugar 2022 október 25.
Olaf Scholz kancellár megígérte Ukrajnának, hogy újabb három Iris–T SLM légelhárító rendszert küld a közeljövőben. Az adófizetők örülhetnek, mivel egységenként 140 millió euróba kerül a fegyver. Kijev azt mondja, hogy 12 ilyen légelhárító egységre lenne szüksége, természetesen ingyen. Németország eddig 743 millió euró értékben küldött fegyvert. Frank-Walter Steinmeier köztársasági elnök ma tárgyal Kijevben Zelenszkijjel további állami segélyekről és fegyverszállításokról.

GEOrgPOLITIKA – Nukleáris támadásra készül Ukrajna?

Ps TV 2022 október 24.
Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter azzal vádolja Kijevet, hogy egy úgynevezett "piszkos bombát” akar robbantani, hogy utána ezt az orosz hadseregre fogják és így a NATO válaszlépését kikényszerítsék. A „piszkos bomba” egy hagyományos robbanóanyaggal kevert nukleáris vegyület, amely a robbantás helyszínén sugárszennyezést okoz. Az érintettek, ha nem is sérülnek meg a robbanásban, beszívják a radioaktív port és az okozza a megbetegedést.

GEOrgPOLITIKA – Szankciók az iráni erkölcsrendészet ellen és rakétatámadás Herszonnál

Világugar 2022 október 19.
Brüsszel szankciókat foganatosít az iráni erkölcsrendészet ellen és beutazási tilalommal sújtja annak vezetőit. A Forradalmi Gárda alá tartozó rendőri szervezet arra ügyel, hogy az emberek betartsák az iszlám szokásokat, például a nők fedjék el hajukat kendővel. A 22 éves Mahsza Aminit szeptemberben vették őrizetbe a fejkendőviselés megszegése miatt. A fiatal nő az őrizetben rosszul lett majd a kórházban elhunyt. Sokan a rendőröket okolják a haláláért és ezért heteken keresztül tüntettek az Iszlám Köztársaság kormánya ellen. Ebrahím Raíszi elnök bejelentette, hogy megvizsgálnak több törvényt is és tárgyalnak a tüntetőkkel.

GEOrgPOLITIKA – Újabb drónrajok Ukrajna felett, fogolycsere és náci jelképek az ukrán egyenruhákon

Világugar 2022 október 18.
Brüsszel újabb 500 milliós pénzügyi segélyt szavazott meg Ukrajnának, amelyen fegyvereket szerezhet be. Ezen felül létrehoznak egy uniós kiképzőrendszert ukrán katonáknak. Magyarország bejelentette, hogy ebben nem fog részt venni és anyagilag sem támogatja a projektet. Luxemburgban ismét Szijjártó Péter volt az egyetlen politikus, aki a békéről beszélt.

GEOrgPOLITIKA – Kuleba is Karigeri lett és dúl a drónháború az ukrán égen

PPestiSrácok.hu Világugar 2022 október 14.
Kulebát megvezette két orosz vlogger, Lexus és Vovan. Akárcsak Karácsony Gergelyt, csőbe húzták az ukrán külügyminisztert is, mivel kiadták magukat Washington volt moszkvai nagykövetének, Michael McFaulnak. Az ukrán külügyminiszter elismerte a Kercsi híd elleni támadást és a belgorodi robbantást. Közben folyik a drónháború Ukrajna légterében. Kijev szerint az Orosz Föderáció iráni gyártmányú, Sahíd (Mártír) típusú öngyilkos drónokkal támad fontos infrastrukturális célpontokat országszerte. Moszkva és Teherán tagadja, hogy a robotrepülőgépeket az Iszlám Köztársaság szállítaná az orosz hadseregnek.

GEOrgPOLITIKA – Az orosz hírszerzés jelentése szerint állítólag 22 tonna robbanóanyag volt a Krími hídon felrobbant kamionban

Ps TV 2022 október 13.
Az FSZB újabb információkat adott ki a Kercsi-híd elleni terrortámadás hátteréről. A kamionban, amely a robbanást okozta, a hírek szerint, 22 palettányi, összesen 22770 kilogramm robbanóanyag volt. A halálos szállítmányt augusztusban Odesszából a bulgáriai Rusze kikötőbe, onnan Grúziába majd Örményországba vitték és ott lépték át az orosz határt október 4-én. A kamionnak grúz azaz georgiai rendszáma volt. Szerintük az ukrán katonai titkosszolgálat állhat a merénylet mögött.

GEOrgPOLITIKA – Nyolc személyt vett őrizetbe az orosz titkosszolgálat a Krími híd felrobbantásával kapcsolatban

PPestiSrácok.hu Világugar 2022 október 12.
Az FSZB bejelentette, hogy öt orosz, valamint ukrán és örmény állampolgárokat vett őrizetbe a Krími híd ellen elkövetett terrortámadás miatt. A gyanúsítottak kihallgatása jelenleg folyik. Ukránok tüntettek Budapesten és más európai nagyvárosokban; látszólag békésen, ám ukránul azt skandálták, hogy késhegyre az oroszokkal, halál rájuk.

GEOrgPOLITIKA – Náci tábornok, gusztustalan fotózkodás és Kalibr rakéták kedd délelőtt is

‎GEOrgPOLITIKA 2022 október 11.
Kikerült egy fotó az internetre, amely az ukrán katonai főparancsnokot, Valerij Zaluzsnyijt mutatja és a fegyvert tartó kezén egy horogkeresztes karkötő látható. Ez kissé hasonló politikai beállítottságra utal, mint Zelenszkij egyik testőrénél, aki a náci SS Totenkopf, azaz halálfej-hadtest logóját viseli a golyóálló mellényén. Érdekes, hogy az Európai Unió vezetőit vagy az USA elnökét ez cseppet sem zavarja. Ursula von der Leyen nemrég demokratikus mintaállamnak nevezte Ukrajnát.

GEOrgPOLITIKA – Titkosszolgálati akció állhat a Kercsi híd robbantása mögött?

Világugar 2022 október 10.
Az Orosz Föderáció ismét támadni kezdte Kijevet és más ukrán városokat. Moszkva eddig kímélte Ukrajna infrastruktúráját – volt áram, fűtés és melegvíz –, és a döntéshozói központokat, mint a parlamentet és a minisztériumokat sem érték légicsapások. A Kercsi-szoroson átvezető híd felrobbantása miatt most az orosz taktika is változni fog. Putyin elnök régebben figyelmeztette a kijevi rezsimet, hogy a krími híd megtámadásával átlépnek egy vörös vonalat.

GEOrgPOLITIKA – 70 éves Putyin – Zelenszkij nukleáris csapást kér Oroszországra

PPestiSrácok.hu Világugar 2022 október 7.
Ma lett 70 éves Vlagyimir Putyin elnök. Leningrádban, egy szerény körülmények közt élő családban született. Már gyermekkorában megtanulta az utcán: ha küzdeni kell, akkor vidd be te az első ütést. A jogi egyetem és a KGB-iskola elvégzése után 25 évesen már a KGB kelet-berlini rezidense volt, hivatalosan a Szovjet–Német Barátság Házának az igazgatója. Jelenleg negyedik elnöki ciklusát tölti.

GEOrgPOLITIKA – A muszlim Sziklamecset fotójával kívántak a szociáldemokraták boldog Jom Kippurt zsidó vallású honfitársaiknak

PPestiSrácok.hu Világugar 2022 október 6.
Hatalmas baki a német szociáldemokraták részéről, hogy Jom Kippur, azaz az engesztelés napja alkalmából zsidó hitű német polgártársainknak nem egy zsinagóga fotójával kívántak boldog ünnepeket a Facebook-oldalukon, hanem a jeruzsálemi Sziklamecsetet posztolták ki. Később egy másik posztban kértek elnézést a komoly tévedésért.

GEOrgPOLITIKA – Pedofil vezeti a berlini leszbikus-meleg ovit

PPestiSrácok.hu Világugar 2022 október 5.
Derék berlini honfitársaim nem is érezték eddig, hogy mi hiányzik városukból, ám a sötét időknek vége és igazi woke-ság lesz a Spree partján. Nemsokára megnyit a leszbikus-meleg ovi, ahol a gyermekek 5 éves korig megtanulhatják, hogy milyen csodás dolog a homoszexualitás és a transzneműség. Itt kisfiúk is viselhetnek leánykaruhát és ékszereket. A gond csak az, hogy az óvoda vezetését egy olyan férfira bízták, aki már évek óta megértést követel a pedofiloknak és azt, hogy felnőttek büntetlenül szexelhessenek kiskorúakkal. Szép új világ...