Magyar ugar
Tapasztalatból bölcselkedik ismét korrupcióról a Transparency – Szerintük már (megint) nem Románia, hanem hazánk miatt kell aggódni
Értetlenül állunk a HVG cikke előtt, miután címben hirdeti a liberális lap, hogy Ukrajnában még a románnál, sőt, ami ennél is rosszabb, a magyarországinál is súlyosabb a korrupciós helyzet. Hogyan lehetséges ez, ha korábban még Ukrajna volt a létező világok legjobbika, a demokrácia világítótornya, Kijev pedig a Fehér Város az orkok tengerében? Nyugodjon meg a kedves olvasó, a balliberális sajtó szerint hamarosan kanyarban előzünk mindenkit is, mert ezt megmondta a Transparency International. Amúgy meg nem pont akkor lenne gyanús a rendszerszintű korrupció, ha a kutatások szerint nem lenne korrupció? Tényi István bejelentése alapján a KEHI is vizsgálatot indított a Lánchíd-botrány ügyében
A PestiSrácok.hu értesülése szerint megindította a vizsgálatot a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (KEHI) a Lánchíd-botrány ügyében. Mint portálunk nemrégiben megírta, közérdekű bejelentéssel fordult Tényi István a Kormányzati Ellenőrzési Hivatalhoz, mivel álláspontja szerint a Vig Mór-féle számlagyár ügyében folyamatban levő büntetőeljárás nyilvánosságra került részletei alapján további súlyos bűncselekmények – többek közt vesztegetés, sikkasztás és hűtlen kezelés – is megvalósulhattak a Lánchíd felújításával összefüggésben. A Budapest-bérletek megmentését is Karigerinek köszönhetjük. Ja, nem! Megint más tollával ékeskedik a főpolgármester
Karácsony Gergely imád mások helyett sikert aratni, vélhetően annyira jó ember, hogy mások boldogságát is át akarja venni, együtt örvendezni a sikernek; ezt teszi most a Budapest-bérletek ügyében is. Általában a főpolgármester a nagy örömködés közepette éppen azokat felejti ki az ünneplésből, akik az eredményt elérték. Emlékszünk az M3-as autópálya bevezető szakaszának zajvédő falára, amit Tarlós Istvánék terveztek és csináltattak meg, majd a 2019-es önkormányzati választásokat követően Karácsony Gergely adta át, Tarlós Istvánt meg sem említve. A baloldal egy projektbe sem kezdett bele, a mások által elindított fejlesztéseket pedig későn, drágábban és csökkentett műszaki tartalommal fejezte be. Így megy ez négy és fél éve, a legutóbbi Budapest-bérletes kamuorgia után pedig Karácsony Gergely ismét saját magának örül egy olyan szituációban, amihez nem sok köze van az akadályképzésen kívül. Isten megbocsát, az ukránok nem?
Ezzel a hangzatos, nagyképű és elképesztően undorító fenyegetéssel várták egyes ukránok Szijjártó Péter látogatását. A gyűlölködő, gyilkossággal fenyegető véglények természetesen a Jóisten fölé helyezték magukat (ez a minimum), de a robbantással, gyilkolással történő ijesztgetés mutatja, hogy mekkora és milyen mélységű gond van egyes ukránok szívében és lelkében. Láthatóan azt sem tudják elviselni, ha valaki nem fogadja el minden gondolatukat és saját nemzeti érdekeit tartja szem előtt az ukrán helyett, ráadásul nem hajbókol előttük. Magyarország pedig nem az az ország, aki elfelejtené, hogy elsősorban a magyarokért rendelkezik felelősséggel, legyenek akár Kárpátalján, akár bármelyik határon túli területen vagy az anyaországban. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter természetesen nem hátrált meg, hanem elment Ungvárra, tárgyalt az ukrán féllel, az ukránok pedig mégsem nőttek nagyobbra, mint a Jóisten. Mert minden bűnt az Isten sem bocsát meg. Szánthó Miklós: nem elhagyni akarjuk Brüsszelt, hanem meghódítani azt
A spanyol és magyar jobboldalnak együtt kell működnie, ugyanis tisztában vannak vele, hogy a szélsőséges globalistákkal szembeni küzdelem a józan ész forradalma olyanokkal szemben, akik eltörölnének mindent, ami kulturális alapjaink részét képezi: Istent, hazát, családot – fogalmazott Szánthó Miklós az Alapjogokért Központ A helyes út: Spanyolország, Magyarország és Európa jövője című rendezvényén. A főigazgató hangsúlyozta, hogy „mi nem elhagyni akarjuk Brüsszelt, hanem visszahódítani azt”. Az eseményen felszólalt Juan García-Gallardo, Kasztília és León tartományi alelnöke, aki hangsúlyozta, a magyar példából sokat tanulhat a spanyol jobboldal is. Vesztegetés, hűtlen kezelés, sikkasztás gyanúja is felmerülhet a Lánchíd felújítása kapcsán
A Kormányzati Ellenőrzési Hivatalhoz fordult közérdekű bejelentéssel Tényi István, mivel álláspontja szerint a Vig Mór-féle számlagyár ügyében folyamatban levő büntetőeljárás nyilvánosságra került részletei alapján további súlyos bűncselekmények is megvalósulhattak. Többek közt vesztegetés, sikkasztás és hűtlen kezelés gyanúja is felmerülhet a Lánchíd felújítása kapcsán. „Kérem, szíveskedjenek ellenőrzést lefolytatni a Lánchíd felújítása, illetve a felújítás során történt közpénzfelhasználás vonatkozásában” – fogalmaz a KEHI-nak írt levelében Tényi.
Szijjártó Ukrajnában: 2015 óta lépésről lépésre születtek olyan jogszabályok, amelyek a magyar kisebbség jogait csorbították – Téma volt az Orbán–Zelenszkij-találkozó is (Videó)
Nem ijedt meg Szijjártó Péter az ukránul írt halálos fenyegetéstől: Ukrajnába utazott a külgazdasági és külügyminiszter, hogy kollégájával, Dmitro Kulebával egyeztessen, előkészítendő egy, a két ország vezetői között esetlegesen létrejövő tárgyalást. Ezen kívül természetesen az Ukrajnában élő magyar kisebbség helyzete is kiemelt téma volt az egyeztetéseken. A magyar külügyminiszter hangsúlyozta: a 2015 előtti állapot helyreállítását követelik az ukrán féltől. A rendkívül fontos előkészítő tárgyalásokat megelőzően Szijjártó és Kuleba az ungvári temetőben rótták le tiszteletüket. A tárgyalást követő sajtótájékoztatón Dmitro Kuleba közös érdeknek nevezte a jószomszédi viszony helyreállítását. Elmondta, hogy a legtöbbet a nemzeti kisebbségek helyzetéről beszéltek a hétfői tárgyalások során. Hozzátette, hogy létrehoznak egy operatív munkacsoportot, amelynek tíz napja lesz arra, hogy megoldásokat találjon a kisebbségi kérdések végleges megoldására. Donáth Anna feltette a kérdést, hogy egy normális ember miért politizál, aztán nem tudta rá a választ
Tisztújító kongresszust tartott a sikertelen középkorúvá lett egykori Szívtipró Gimi, a Momentum Mozgalom. A helyzet és a recept ismerős 2022-ből, egy nem túlságosan eszes férfi elnököt kellett egy nem túlságosan normális női elnökre cserélni, hátha ettől begerjednek a választók. Gelencsér Ferencet váltotta Donáth Anna, semmi különös, de legalább beszédet mondott, amiben – a régi családi baráttal szemben – kifejtette az igazság pár részletét. Önfeledt elemzés következik a teljesség igénye nélkül. Forrnak az indulatok - egyelőre - a világhálón: budapesti összecsapásra készül az antifa és a szélsőjobb?
Ismét forró napok elé nézhetünk február 11-e környéki napokban. Az interneten némi kutakodás után tucatnyi olyan honlapot és bejegyzést találhatunk, amelyekből leszűrhető: akár újabb embervadászathoz is vezethet Budapesten az antifák készülődése. Amit a lehetséges célpontok, a szélsőjobb tagjai sem várnak ölbe tett kézzel. Az biztosra vehető, hogy legális tüntetések lesznek az antifák részvételével az úgymond náci ideológia és a Becsület Napja nevű szélsőjobboldali megemlékezés ellen. A magyar antifák mellett biztosra vehető zömmel német és olasz antifák részvétele. Arról is van azonban hír, hogy izomkolosszus német szélsőjobboldaliak is jöhetnek, hogy Budapesten verjék agyba-főbe német antifa honfitársaikat. Továbbra sem tudják, mit jelent a nemzetiség fogalma: "magyar etnikumú románokról" zagyvált a Regát elnöke
A szomszédaink még mindig nem tudják felfogni, hogy mi a különbség a nemzetiség és az állampolgárság között. Ahogy Kijevben is "ukránul beszélő magyarokként" hivatkoznak kárpátaljai nemzettársainkra, úgy most a román államfő is "magyar etnikumú" románoknak nevezte az erdélyi magyarokat, majd gyorsan hozzátette, hogy Erdély bizony az övék. A regáti születésű Marcel Ciolacu mindezt Szatmárban hordta össze, ahol egy polgármesterválasztási kampány miatt haknizott. Nagyon elmés, a kérdés már csak az, hogy az erdélyi románok mit szólnak hozzá, hogy egy regáti próbálja kioktatni a szomszédaikat, történelmileg ugyanis ők sincsenek oda havasalföldi nemzettársaikért, talán nem is véletlenül, ugyanis Erdélyben még a románok is ismerik az angolvécé fogalmát, ellentétben a regátiakkal. Az AfD EP-listavezetője szerint Németország ébredezik
Németországban egyfajta ébredést láthatunk – mondta a német AfD EP-listavezetője a XXI. Század Intézet rendezvényén. Maximilian Krah beszédében kiemelte, hogy az az Európai Uniót meg kell változtatni, mert a baloldal egységes embereket akar a kontinensen. Az AfD viszont szuverén nemzetállamok szövetségét szeretné, ami azt jelentené, hogy belülről szabad, kívülről pedig egységet mutat. A jogállamiságért aggódó Amnesty és a magyar igazgató fekete öves bűnöző tesója (PS-videó)
Az Amnesty International Magyarország a Soros-hálózat azon magát jogvédőnek kiadó szervezet, amelynél talán a legjobban kilóg az a bizonyos lóláb. Miközben a magyar jogállamiságért aggódnak, a magyar törvényeket méricskélik az emberi jogok mérlegén, hetek óta köztudott, hogy a magyar igazgató, Vig Dávid testvére igazi fekete öves bűnöző. A kínos szituban most lapítanak, de ne gondoljuk, hogy takarékra kapcsoltak volna. Mi is valójában az Amnesty International Magyarország, valóban jogvédő civilek vagy politikai feladatokat teljesítő hálózatépítők? Miért pont azokat a témákat ölelik fel és képviselik, amelyeket felhasználva hazánkat minden létező eszközzel próbálják Brüsszelben és Strasbourgban ellehetetleníteni, legyengíteni? Mennyire erősek és mennyit ártanak? Az Akta ezekre a kérdésekre a választ, miközben azt is megmutatjuk, mi minden derült ki az elmúlt hetekben az Amnesty igazgató tesójának büntetőügyéről, mi a kapcsolat az Amnesty International Magyarország, Víg Dávid, Víg Mór valamint a DatAdat és Bajnai Gordon, egyszóval a dollárbaloldal között.
Újabb beismerés Kiss Ambrustól - Kilencmilliárdos hiánnyal indította a csődbe juttatott főváros az évet (Videó!)
Tarlós István 200 milliárdos tartalékkal adta át helyén Karácsony Gergelynek, a főváros kasszájából azonban elillant a pénz, így Budapest eljutott odáig, kilencmilliárdos hiánnyal kezdi meg a 2024-es évet. Legalábbis erről beszélt Kiss Ambrus alpolgármester Fiala János műsorában. Meseország – a cionisták kivételével – mindenkié, avagy csak a kisebbségi léte mögé bújó szerkesztőnek lehet igaza?
Kiborult a progresszív bili: Nagy M. Boldizsár, az óriási vihart kavart mesekönyv szerkesztője hónapok óta uszít Izrael ellen. A Neokohn című portál írja ezt a Meseország mindenkié felelős szerkesztőjéről, aki kritikus, műfordító, szabadúszó újságíró. Felvállaltan homoszexuális roma kisebbségi. Ez utóbbival magyarázza egy Facebook-bejegyzése szerint azt, hogy Izrael ellensége, a cionizmus megátalkodott támadója, a palesztinok kizárólagos igazságát hirdető aktivista, aki a Hamász terrortámadását egyébként elkeni. Mondván: Izrael tehet mindenről. " Totál elcseszett a liberális kapitalista világunk" - írja egy helyütt. Botrányos jogeset - Valamiért nagyon fontos a Békés Vármegyei Főügyészségnek Simonka György igaza
Hétfőn a Battonyai Járásbíróságon kiderülhet, meddig ér a bűnszervezetben különösen nagy értékre elkövetett költségvetési csalással vádolt Simonka György keze. A szóban forgó büntetőügy egy amolyan klasszikus fülemile per, mégis jól példázza, hogy szorult helyzetében is miként igyekszik leszámolni Simonka azokkal, akik szembe mertek fordulni vele. Ezúttal a harminc éve Fidesz-tag Galló Ferenc került a Simonka-család célkeresztjébe, Galló többször is felszólalt a térség volt országgyűlési képviselője ellen. Majd egy Facebook-posztban üzente meg minden érintettnek, hogy ne féljenek Simonkától. "Épeszű ember már nem gondolja, hogy Dél-Békésben ő fogja fújni a passzátszelet, hiszen neki már papírja van arról, hogy 8,5 év börtönnel néz szembe a vád szerint". Galló állítása szerint ezt követően fenyegetések sorát kapta és tönkrement a két, addig sikeres cége is. Névtelen feljelentések miatt járkált hol rendőrségre, hol a NAV bűnügyi osztályára. Most éppen azzal vádolják, hogy ellopott egy rendezvénysátrat a Békés Megyei Kitörési Pont Nonprofit Kft. telephelyéről, ami Simonka György magántulajdonát képezte. Bár ebben az ügyben négyszer szüntették meg az eljárást, a békési főügyészek mégis a bíróság elé kényszerítették a vádat. "Az ukránok egyszerűen orvosolhatnák sérelmeinket, csak a korábbi jogainkat kellene visszaadniuk" – A Zelenszkij-Orbán találkozó magyar elvárásairól
Szijjártó Péter halálos megfenyegetése; Donald Tusk hazánkat lejárató kijevi látogatása; magyarellenes propaganda-hadjárat az ukrán sajtóban - a borús viharfelhők gyülekeztetésével a háborúpárti erők láthatóan mindent megtesznek a Zelenszkij-Orbán találkozó meghiúsítása érdekében. Az ukrán és a magyar elnököt még az argentin államfő beiktatási ünnepségén "sodorta egymás mellé a szél", Zelenszkij akkor vetette fel a tárgyalások lehetőségét, amelyre Orbán Viktor úgy reagált, szívesen kezd párbeszédet, ha annak lesz eredménye. Ennek előkészítése a két ország külügyminiszterére vár, akik január 29-én találkoznak majd. A folyamatokkal kapcsolatban felidézzük az ukrán-magyar viszony elmérgesedésének állomásait, és azt, milyen elvárásokkal áll neki az egyeztetéseknek a magyar fél. Elméletben felújítja, gyakorlatban pusztulni hagyja az MSZP volt székházát a titokzatos külföldi tulajdonos (Videó)
Húsz év után is lepukkanva rontja a II. János Pál pápa tér látképét a volt MSZMP székház. Pikó Andrásék ugyan nem törődnek a rájuk bízott kerület összképével, de valaki mégis megvette a romos ingatlant, hogy ki, azt még az oda törmeléket behordó munkások sem tudják. Megkérdeztük Vörös Tamást, Józsefváros Fidesz-frakcióvezetőjét, hogy mit gondol az áldatlan állapotokról. Karácsony Gergely a "csodálatos brüsszeli városházán" örömködött Jávor Benedekkel hazánk értelmetlen üldöztetésén
A boldog hazaárulónál nincsen szebb látvány. Kimegy Brüsszelbe a tartótisztekhez, eljátssza a szerepét, jó képet vág ahhoz, hogy éppen a saját hazáját igyekeznek térdepeltetni, majd hazajön és irány újból a terelés és az áldozatpóz. Hát persze, hogy Karácsony Gergely az, aki ahelyett, hogy Budapesttel foglalkozna 4-5 év után, inkább kiruccan a haverokhoz és a jogállamiságról diskurál, ahogy írja közösségi oldalán. Ott van mellette a jó Jávor Benedek is, aki azért kap brüsszeli tányérnyaló pozíciójáért négyszeresre emelt, évi 112 millió forintot, hogy ahol tud, keresztbe tegyen Magyarországnak. Budapest brüsszeli képviselete a Tarlós-érában egyébként ennek az összegnek a negyede volt, de a pénztelen és kivéreztetett Karácsony Gergely 37-ről 112 millió forintra emelte az összeget. Így már picit az is jobban érthető, hogy hova folyt szét a főváros összespórolt pénze. A tücsök és a hangya újabb meséje. Kunhalmi bedobta a korszakalkotó, hatékony és teljesen új csodaötletet: ha az ellenzék összefog, elsöprik Orbánt
A Wunderwaffe, azaz a csodafegyver sokakat megtréfált már a múltban, hiszen Adolf Hitlernek sem jött be, de a magyarországi baloldali ellenzék is hasonlóan járt az utóbbi tizennégy évben. Pedig mindig beharangozták és mindig lebőgés lett a vége. A magyar emberek nem kértek a víziók nélküli harácsológépekből, akiknek se ötlete, akarata, se lelke. Pedig mindig volt egy következő nagy megmérettetés, amikor azt mondták a takaréklángelmék, hogy "most már biztos összejön". Nem jött össze. Ott volt 2014, aztán a nagy fogadkozások és a lehengerlő, teljes baloldali összefogás, az Orbán-rezsim végleges sárba tiprása 2018-ban. Ja, nem. Végül elérkezett 2022, amikor aztán tényleg csak pöccinteni kellett egyet a haldokló fasiszta diktatúra kártyavárán, hogy összedőljön. Nos, az a pofon egy könyörögve kért eutanáziával ért fel a baloldal számára. Nem sikerült külön-külön sem, amikor kidomborították különbözőségüket, és akkor sem, amikor a csodás sokszínűséget összegyúrták. Hiába emelték a tétet a végletekig, már nem volt hova lépni, csak a szokásos szakadékba. Vége lett. De most jött Kunhalmi újabb ötlete. Össze kell fogni. Ilyen még nem volt, alig várjuk. Elismerte az A-Híd a PS-nek, hogy szerződésben álltak az Amnesty-vezér testvérének cégével! – Egyre dagad a Lánchíd-botrány
Egyre szövevényesebb az a Lánchíd-botrány, amely tavaly novemberben került nyilvánosságra. Az Amnesty International Magyarország igazgatójának testvérét egy sok száz milliós számlagyár irányítása miatt tartóztatták le, később pedig egy sor – köztük erőszakos – bűncselekménnyel került összefüggésbe a neve. A legújabb információk szerint Vignek a Karácsony Gergely fémjelezte botrányos Lánchíd-felújításhoz köthető korrupcióhoz is köze lehet - írja a Magyar Nemzet. A PestiSrácok.hu megkeresésére reagálva a generálkivitelező A-Híd elismerte, hogy szerződésben álltak Vig Mór cégével, amely állításuk szerint „nem kivitelezésre vonatkozó és nem kivitelezéshez kapcsolódó” szerződés volt. Azt azonban nem árulták el, hogy pontosan milyen jellegű együttműködés zajlott köztük, valamint a számlagyárral lebukott ügyvéd között. Karácsony elismerte, hogy járatritkítás van, majd rákente az egészet a kormányra
Most éppen a hármas számú Karácsony Gergely- személyiséghez van szerencsénk a Facebookon, a főpolgármester ezúttal (is) a durcás stílust választotta, és miután elfogytak a legbénább kifogások is, elkezdett a kormányra mutogatni a BKV járatritkításainak ügyében. A taktika ugyanakkor egyre átlátszóbb, hiszen már Karácsony politikai szövetségesei szerint is inkább egy főállású főpolgármesterre van szükség egy főállású óvodás helyett. Ma is a kommunista pusztítást nyögi a magyar vidék
A vidék, illetve benne az Egyház, az arisztokrácia és a parasztság megtörését mutatta be a Terror Háza Múzeum podcastsorozata, a Korrajz legutóbbi adása. A kommunista diktatúra a régi Magyarország megtartó erőit zúzta le véglegesen a kényszerkollektivizálással. A kommunizmus hazai hatalomátvétele ezzel, a Kádár János belügyminisztersége alatt elindított, majd Kádár János diktatúrája idején befejezett folyamat keretében ment végbe, a hatását pedig máig érezzük, hiszen annak az összehangolt működésnek, stabilitásnak és természetközeliségnek a helyébe, amit elvett az országtól, azóta sem került semmi. A legkártékonyabb kommunista trükk és az azzal szembeni népi ellenállás történetét Ö. Kovács József történész mutatta be. Hit egymásban és a jövőben – Dombrádi Krisztián felhívása nemzetünk testi-lelki-szociális egészségéért
Egymás kölcsönös támogatása, bizalom egymásban, hit az értelemteli jövőben – ezt javasolja a magyar társadalomnak vendégszerzőnk, Dombrádi Krisztián, aki a PestiSrácok.hu-nak megküldött felhívásában vázolja fel, hogy a depresszió és a kishitűség mekkora károkat okoz. Alább a teljes írást közreadjuk. Irdatlan összegű pénz mozgott a Lánchidat méregdrágán felújító A-Híd Zrt. és az Amnesty-vezér testvéréhez köthető cég között
Nem véletlen, hogy a jobbikos Brenner Koloman kezdeményezte a vizsgálóbizottság felállítását a Lánchíd ügyében, amit a Fidesz is támogat, ahogyan az sem lehet véletlen, hogy a főpolgármester, Karácsony Gergely nagyon hisztizik emiatt. Szerinte ugyanis nem jogos, csupán a kampány része az egész, de közben kiderült, hogy két év alatt a kivitelező cég és az Amnesty-vezér számlagyáros testvéréhez, Vig Mórhoz köthető cég között milliárdos pénzmozgás volt az elmúlt két évben. És persze azt sem szabad elfelejteni, hogy ez a cég volt az, ami Karácsony Gergelyéknek köszönhetően 5 milliárd forinttal drágábban újíthatta fel a Lánchidat, mint amire Tarlós István annak idején ajánlatot kapott. Ezek után az sem véletlen, hogy a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) is vizsgálódik.