Magyar ugar
Még a latin-amerikaiak egy része sem ért egyet a Biden-féle megengedő bevándorláspolitikával
Egy nagyon érdekes cikk látott napvilágot a The Telegraphon, amiben egy Amerikába illegálisan bevándorló család leszármazottja beszélt arról, hogy nem tartja helyesnek azt, ahogyan a szülei az USA-ba vándorloltak ezért pedig Donald Trumpra fog szavazni. Mások is megszólalnak a cikkben és elmondják, hogy nem tetszik nekik, hogy ezekről a bevándorlókról nem tudnak semmit, a szándékaikat sem ismerik, illetve az is visszás, hogy ezek az újak küzdelem nélkül kapnak meg számos dolgot, olyanokat, amiért mások kő keményen megharcoltak. Budafokot is a haverok és az innen-onnan kihullot politikusok kifizetőhelyévé tenné a baloldal (VIDEO)
Az önkormányzati választások eredménye sok helyen meglepetés volt a baloldal számára, pláne a fővárosban. Az elvtársak egymás kezét azonban nem szívesen engedik el, ezért azokon a helyeken, ahol maradt a balos vezetés vagy a képviselő-testület többségét a baloldal adja, ott megy a próbálkozás a haverok helyzetbe hozásáért. Budafok-Tétényben is ezzel próbálkoznak, de a kormánypárti polgármester a helyiek pénzét védve közbeavatkozott. A felkelő nap mellett elmélkedett Gyurcsány Ferenc a négyfejű fideszes sárkányról (VIDEÓ)
Már megint egy hatalmas eszmefuttatást láthattunk/ hallhattunk Gyurcsány Ferenctől, aki feltehetően luxuslakásának erkélyéről, a felkelő nap simogató sugarai mellett mondta el, hogy mi a Fidesz leváltásának receptje. Nézzük, mondott-e újat a böszme DK-s. Orbán Viktor a Kossuth Rádióban: Ami nem jó nekünk gazdaságilag, azt nem szabad átvenni sem Keletről, sem Nyugatról (VIDEÓ)
Át kell venni mindent, ami jó Nyugatról, át kell venni mindent, ami jó Keletről és semmit nem szabad átvenni sem Nyugatról, sem Keletről, ami nem jó nekünk -mondta Orbán Viktor ma a Kossuth Rádióban. Az interjú témája főként a gazdaság volt, amiről elmondta, hogy Emmanuel Macron és a Draghi-jelentés még keményebben fogalmaz a jelenlegi uniós gazdasági helyzettel kapcsolatban, de ha a magyaroknak sikerül végig csinálni a gazdasági akciótervet- amihez az USA-ban a jobboldal győzelme is kellene - akkor akár a 3 százalékos hazdasági növekedést is elérhetjük, ami egyedülálló Európában. Orbán Viktor ugyanakkor kitért arra is, hogy Brüsszel egy bábkormányt szeretne, ami az emberek megélhetésére nézve komoly veszélyeket tartogat. Lázár János Kolozsváron: Nekünk szentségtörés, ha valaki elvitatja 1956 értelmét!
Nekünk szentségtörés az is, ha valaki elvitatja a 70 évvel ezelőtt hozott áldozatok értelmét. Ha úgy látja vagy láttatja, hogy az önfeláldozás, a hősiesség hiábavaló volt. Hogy a pesti srácok, a miskolci vagy a salgótarjáni mártírok hiába haltak meg. Hogy az érmihályfalviak, a brassói líceumi diákok, a barótiak, a temesváriak és a bukaresti tüntetők, a román börtönökben megkínzottak és megöltek áldozata hiábavaló volt. Nem volt hiábavaló! Mi velük győzünk, ők pedig általunk győzedelmeskednek, ha egy emberöltővel később is - mondta Lázár János kolozsvári magyar színházban megtartott beszédében. Orbán Viktor: jobboldali nemzeti hagyomány, hogy megvédjük a hazát, hogy megvédjük a családot
Isten, haza, család – nem hiába ez a három legfontosabb nemzeti érték. Ezen három dolog védelméről szól a történelmünk, ezek védelméért törtek ki a forradalmaink. Lássuk ezt a három értéket '56, és a szerdai miniszterelnöki beszéd vonatkozásában.
"Toljátok má' arrébb őket!" – Kérte a nép fia nem létező testőreit, hogy zavarják el a népet (Videó)
Az a baj az élő felvételekkel, hogy nem lehet őket megvágni kikerülésük pillanatában, később azonban az vág ki belőlük kellemetlen részleteket, aki csak akar. A nép egyszerű fia, Magyar Péter ezt még nem tanulta meg, az elmúlt negyvenhárom év (igen Petya, ennyi vagy, a Wikipédián nem segít a hajfesték), és közel húsz év közszereplői múlt erre még nem volt elég. Vajon hány centi szuverenitásról mondana le ma Magyar Péter? – A Tisza Párt is utcára vonult
A Bem téri gyülekező után, némi attraktív vonulást követően a Széna téren gyűltek össze azok, akik október 23-án Magyar Pétert akarták látni. A helyszínek és a vonulás optimális távjának kiszámításában a Tisza Párt már most előrébb tart, mint az eggyel és a kettővel korábbi messiások szurkolói klubjai; elég itt talán a Momentum Mozgalmat megemlíteni, akik szerint jó ötlet volt megjárni a Kossuth tér - Kunigunda utca távot – oda és vissza. Ráadásul a Tisza törzsbázisának is kedves, ha nem kell túlságosan eltávolodni a budai hegyektől. Az előjelek kedvezőek, indulhat a közvetítésünk. Mark Palmer zsaroló fenyegetése után éppen az ötletgazdák és készítők lettek kizárva a megemlékezésről – A 301-es parcella kopjafáinak igaz története
A késő kádári Magyarország egyik legismertebb rendszerellenes csoportosulása volt az INCONNU Művészeti Csoport. A Molnár Tamás és Bokros Péter nevével fémjelzett társaság talán legnagyobb vállalkozása volt a rákoskeresztúri Új Köztemető 301-es parcellájába megfaragott és felállított 301 kopjafa, amellyel beírták magukat a magyar történelembe, és amely időtlen-időkre megőrzi az INCONNU Művészeti Csoport nevét. Amikor a kopjafák felállításának harmincötödik évfordulóján felelevenítjük a történéseket, szót kell ejteni arról is, hogy a széles társadalmi összefogás csodája mellett sokan próbálták elgáncsolni ezt a remek kezdeményezést. A nagyhatalmak rendszerváltásban betöltött szerepéről pedig mindent elmond az a tény, miszerint az akkori amerikai nagykövet, Mark Palmer utasítására végül maguk az alkotók nem lehettek ott saját munkájuk avatásán… A különleges időutazásban Molnár Tamás, az INCONNU Csoport alapítója lesz a segítségünkre. A telt házas Millenáris előtt jelentette ki Orbán: Brüsszel bábkormányt akar Magyarországra – Összeszedtük a kormányfő beszédének legaktuálisabb mondatait (Galéria)
Nemcsak a Millenáris, de a környező utcák is megteltek Orbán Viktor októberi 23-i beszédére. A kormányfő hosszasan beszélt a magyar nép küzdelmeiről, a szovjet elnyomás és '56 hőseinek hazaszeretetéről, azonban az aktualitások sem maradhattak ki. A megjelentek számának tükrében még fajsúlyosabbak a miniszterelnök a magyar jelent és jövőt illető kijelentései, amelyekben arról beszélt, Brüsszel bábkormányt akar Magyarország élére állítani, ehhez pedig a jelöltje is megvan, „olyan aláíró fajta”. Összeszedtük a legaktuálisabb utalásokat a kormányfő ünnepi beszédéből. A kellemetlen nagybácsi és a pokolba Dantéval – Gyurcsány Isteni színjátéka az idei megemlékezések legszürreálisabb pillanata
Ha DK-sajtótájékoztatót, Dobrev Klára beszédet vagy Párbeszédes hogyishívjákot kell néznem a szerkesztőségi sorshúzás veszteseként, mindig azzal kezdem a beszámolómat, hogy megnéztük, hogy ezzel megkíméljük az olvasót a szenvedéstől, most azonban mindenkinek csak javasolni tudom, hogy nézze meg Gyurcsány Ferenc mai megemlékezését, mert a Magyarország legviccesebb házivideói sorozat befejezése óta ennél jobb kellemetlen nagybácsi előadást máshol nem láthatnak! Orbán Viktor: Csak egyetlen dologért, Magyarországért, és a magyar szabadságért szabad harcolnunk! (Videó)
A szovjet birodalmi elnyomás megnyomorított bennünket, kirabolta, nincstelenné tette a magyar családokat. A mi országunk erőforrásait, a mi népünk munkáját, a nemzeti érdek helyett a birodalom szolgálatába akarta állítani. Bábkormányt ültettek a nyakunkba, amelyben kollaboráns magyarok ültek – mondta a csordultig telt Millenárison tartott október 23-i beszédében Orbán Viktor. A kormányfő hangsúlyozta, Magyarország nem kíván birodalmak vetélkedésében, vagy mások ellenségeskedésében részt venni, egyúttal azt is közölte, hazánk nem lesz Brüsszel vazallusa, bármennyire is küzdenek ezért az ellenzék vezetői az Európai Parlamentben.
A DK szabadságharcot hirdetett a fantom-oroszok és egy kerítés ellen (Videó)
Dobrev Klárának családi hagyaték ismerni, milyen érzés volt fegyvert ragadni 1956-ban. Mondjuk nem a szabadságharcos forradalmárok oldalán, de ez a lánglelkű demokratáknak részletkérdés. Jöttek az oroszok, ők fegyvert fogtak, Orbán meg nem, mert még meg sem mert születni akkor. Szóval akkor most ki az '56-os harcos? Sakk-matt! Nem engedünk 56-ból! – Huth Gergely a Magyar Nemzetben
Magyar Péternél némiképp hitelesebb megítélője a forradalom és szabadságharc értékeinek és törekvéseinek a Politikai Foglyok Országos Szövetsége, az 1956-os Magyarok Világszövetsége vagy éppen az 1956-os Pesti Srác Alapítvány– írja Huth Gergely a Magyar Nemzetben megjelent publicisztikájában. A PestiSrácok.hu főszerkesztője szerint ők petíciójukban így írnak a talpnyaló kisajátítási kísérletéről: A magyar nemzeti színeket kommunista jelképpel beszennyező Rákosi-címert a magyar társadalom akkor azonnal, teljes egyhangúsággal és összefogással vágta ki mint a nemzet önérzete elleni gyalázatot. A legerélyesebben tiltakozunk különleges nemzeti jelképünk pártpolitikai célokra való felhasználása ellen. Nem kérünk a legújabb nemzetellenes erőszakból! Nyolcezer kárpát-medencei diák részvételével zajlott le az 1956-os forradalom és szabadságharc előtt tisztelgő fáklyás felvonulás (PS-galéria)
Csaknem nyolcezer Kárpát-medencei középiskolás és egyetemista kapcsolódik be a Rákóczi Szövetség október 23-i programjaiba lengyelországi társaival együtt, hogy tisztelegjen 1956 hősei előtt és élményszerű ismereteket szerezzen a forradalomról és szabadságharcról. Brutális pedofil- és prostitúciós botrány hullik a baloldalra Ábrahám Róbert leleplezése nyomán
Ábrahám Róbert, lapunk korábbi munkatársa a Facebook-oldalán jelentette be, hogy hétfőn reggel a Fővárosi Főügyészségen leleplező felvételeket ad át a hatóságnak. Ezt meg is tette, majd tegnap este egy videót is kitett a Renitens YouTube-csatornára, melyben - Osváth Zsolt után - egy újabb baloldali véleményvezér, a Magyar Péternek megágyazó februári "gyermekvédő" influenszertüntetés vezéralakjáról, Lakatos Márk divattervezőről rántja le a leplet. A bizonyítékokkal is alátámasztott bejelentés szerint Lakatos gyermekprostitúciós ügybe keveredett, melyben nevelőintézeti kamaszokat kényszerítettek szexuális identitásuk megválasztására, majd "pizzafutárként" kiközvetítették őket a harcos LMBTQ-celebek partijaira. Az érintettek David Pressman amerikai nagykövet lelkes támogatását is élvezik. A nap vicce, hogy a gyurcsányista Varju László szerint a Fidesz tette tönkre az országot (VIDEÓ)
Folytatja munkáját ma az Országgyűlés, ahol a balos politikusok már megint amnéziába estek. A szocialista Gurmai Zita a nyugdíjprémiumról érdeklődött, amit annak idején ők vezettek be, csak azt felejti el, hogy egyszer sem adtak végül prémiumot az időseknek a Fidesszel ellentétben. Mindeközben a jobbikos Z.Kárpát Dániel azt hiszi, hogy egyik napról a másikra meg lehet oldalni a lakhatást országszerte. A szebb napokat látott pártja szerinte olyan javaslatot tesz le az asztalra, ami már holnap bevezethető és milliókat segít meg. A nap vicce mégis Varju Lászlótól érkezett, Gyurcsányék padsorából, szerinte ugyanis a Fidesz tette tönkre az országot. Mi másképp emlékszünk erre. Kövesse velünk élőben! Hogyan szerezd meg a negyvenes macskás nők szavazatait – Avagy Magyar Péter: egy méretes...
Tulajdonképpen az ember mindig azt veszi észre a legnehezebben, ami végig a szeme előtt volt. Legalábbis általában, mert ha valaki az, amire Magyar Péter töklámpásai rávilágítanak, azt általában le lehet vágni a viselkedéséből, de az utóbbi időben feltűnt még egy párhuzam: Magyar Pétert azért utáljuk, amiért az LMBTQ-lobbit. Nem, ez most nem burkolt homofóbia volt, tartsanak ki, ha van még gyomrunk erről az inasról olvasni, akkor most egy hosszú utazásra megyünk... Az utolsó lekapcsolhatja a villanyt
A Jobbik politikai eljelentéktelenedése a Vona Gábor által megkezdett, és a Jakab Péter által tökéletesített balfordulattal megtörtént: a választói bizalom teljes körű megvonásával a végéhez közelít az egykor szebb napokat megélt formáció létállapota. Döbbenetes mondat a tv2 Séfek séfe adásában: "23 évig voltam rendőr, leszereltem, mert 2016-ban lelőtték mellettem a társamat" (videó)
Döbbenetes mondat hangzott el a tv2 Séfek séfe 6. évadának 3. adásában. Az egyik versenyző, dr. Dudás Kata azt mondta a zsűrinek: "23 évig voltam rendőr, leszereltem, mert 2016-ban lelőtték mellettem a társamat". Hozzátette: azóta keresi önmagát és a főzésben is kipróbálja magát. Krausz Gábor, Vomberg Frigyes és Wolf András hosszú másodpercekig hallgattak, majd levették a klossok fedelét: Kata két kést kapott, így továbbjutott a következő fordulóba. A PS tudja, mi történt 2016-ban, rendőrgyilkosság Bőnyben. Kata ott volt a lelőtt rendőr mögött/mellett néhány lépéssel. A lesittelt óbudai polgármesternek, Kiss Lászlónak riporterkedett Magyar Péter testvére
Na, ennyit arról, hogy ők mindig is a nemzeti oldalt szolgálták, csak csalódtak benne. Egyre több jel utal arra, hogy Magyar Péter már korábban is a baloldal szolgálatában állt. A Magyar Nemzet szerint Magyar Márton, a Tisza-szekta "kommunikációs szakembere" nem is olyan régen még Kiss Lászlónak talpalt riporterként (azóta a tesó megdobta egy Youtube-csatornával). Igen, Óbuda előzetes letartóztatásban lévő polgármesterének, akit nemrégiben korrupciós bűntettekkel gyanúsítottak meg. Összenő, ami összetartozik... "Őrizzük meg a hazaszeretetet és a nemzeti összetartozást!" - Elhunyt Potápi Árpád János nemzetpolitikai államtitkár
Elment a magyar nemzetpolitika hű katonája. Isten veled, Árpád! – jelentette be Semjén Zsolt a Facebook-oldalán Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár halálhírét. A külhoni magyarság fáradhatatlan, mindig áldozatkész támogatója, a tragikus hirtelenséggel - a hírek szerint szívrohamban - elhunyt Potápi Árpád Jánosra emlékezve felidézzük magasztos szavait, melyet - hőseinket méltatva - a legutóbbi november 4-i, Halhatatlanok napja megemlékezésünkön mondott el: "Legyünk méltók mi is ’56-hoz, megőrizve magunkban és közösségeinkben a hazaszeretetet és a nemzeti összetartozást." Egy ex-tiszás leleplezte: ezért "népszerűbb" Magyar Péter, mint Kamala Harris
Sokan csak ámulunk annak ténye előtt, hogy a 385 ezer követővel rendelkező Magyar Péter Facebook-bejegyzéseire többen reagálnak, mint az 5,5 millió követővel rendelkező Kamala Harris posztjaira. Egyesek szerint ez azért lehet, mert az USA-ban a Facebook már nem tényező, illetve Kamala Harris nem válogatta be a Meta, azaz a Facebook anyavállalatának a jogtanácsosát a csapatába. Továbbá az is érdekes jelenség, hogy Magyar Péter óta az érte rajongó hozzászólások mintha elárasztották volna az internetet. Kialakult egyfajta digitális bolsevizmus, aminek a célja nem más, mint elhitetni a közönséggel, hogy ők vannak többen. Magyar Péter egyik volt követője azonban most leleplezte az eddig is nyilvánvalót: ezeket a "rajongókat" kézivezérlik. Mutatjuk, hogyan. Mosolyra késztető: máris kiosztotta a jogerősen elítélt "Fegyőr" országgyűlési képviselői mandátumát a törpepárt Momentum (videó)
Még ott visszahangzott a Fővárosi Ítélőtáblán a Fekete-Győr Andrást ("Fegyőr") és párt-, illetve bűntársát jogerősen elmarasztaló ítélet, a törpepárt Momentum máris kiosztotta a képviselő mandátumát. "Fegyőr" kerületi politikus lesz, helyére pedig Cseh Katalint jelölik. Ő egyébként nyáron zuhant ki az Európai Parlamentből, ahol képviselő volt. Számára pozitív hír "Fegyőr" elítélése, hiszen így ismét milliós fizetést húzhat majd, csak ezúttal a magyar parlamenttől. Ajánljuk még
Visszafoglalták az ukránok, amit el se vesztettek
Arra mindenki számított, hogy a Trump-Putyin találkozó időpontjára az ukránok összehoznak valami sikerfélét, visszavesznek pár falut, felrobbantanak egy moszkvai iskolát, ilyesmi. Ismét hoppon Tusk: Nawrocki képviseli Lengyelországot az alaszkai csúcs után
A lengyel kormányfő nagy hibát követett el, amikor megpróbálta lejáratni az újonnan megválasztott államfőt. Ha mégis úgy alakulna az alaszkai csúcs, az angolok máris küldenék a katonáikat Ukrajnába
Sorra jelennek meg a kommentárok a Trump-Putyin találkozó kapcsán. Íme a válasz az uszításra: Kárpátalja akkor is lesz, amikor Ukrajna már nem
Az ukrán agytrösztök csak azt felejtik el, hogy mi több mint ezer éve tekintjük a sajátunknak Kárpátalját, ők meg alig harminc éve léteznek, mint nemzet, és ahogy most a front áll, sokáig már nem is fognak. Szóval ha valaha elfelejtik, hogy volt itt egy Ukrajna nevű ország, mi még akkor is emlékezni fogunk a munkácsi turulra.