Polgárportál
HND: A haldokló szivárvány
Geib Hajnalka: Tommy Robinsont azért csukták le, mert a muszlim pedofilok tárgyalásáról tudósított
Geib Hajnalka: Uncle Viktor, s az igaz szó, mint forradalmi tett – Milo Yiannopoulus Budapesten
Apáti Bence: Genderlobbi hasít a balett világában
Január elején írtam egy hosszabb értekezést a genderlobbi térnyeréséről a balett művészet területén. Nem szeretek magamra, mint valami szegény ember Cassandrájaként hivatkozni – ugyan, dehogy, vak tyúk inkább vagyok, aki ünnepnapokon, nagy ritkán talál néha egy-egy ott felejtett szemet –, de jóslataim egy része esetünkben megvalósult, vagy megvalósulni látszik. Most a Cannes-i filmfesztiválon láthattuk. És bár Magyarországot, illetve a magyar embereket én tényleg nagyon szeretem, és soha nem tudnék máshol, mások közt élni, azt azért kénytelen vagyok belátni, hogy néha roppant idegesítő tud lenni, hogy ez a kétségkívül kivételesen tehetséges nép néha úgy érzi, mindenhez ért. Vagy inkább, mint a legendás Chuck Norris: mindenhez is. Mezőhegyi Gyula: Másodpercemberek
Ady óta tudunk a percemberkék létezéséről. A kisebbség-többségi kormányváltó liberális média azonban mára elmondhatja magáról, hogy sikeresen kitermelte nekünk a másodpercembereket. Ők azok, akik percenként pontosan hatvanszor képesek újabb és újabb bődületes és ocsmány magyarellenességet kitermelni magukból, hogy aztán kaján mosollyal szájuk szélén figyeljék, mekkora hullámokat volt képes a nihil vizébe dobott kőagyuk kelteni. A másodpercemberek egyik legkarakteresebb archetípusa, méltán híres a Bőtös Botond díjas Tóta W. Árpád, akinek gondolatai olyan gyorsan szaporodnak, mint gennykeltő baktérium az agaragar táptalajon. Ambrus Csaba: Múlt és jelen a Balkán tükrében
Bevallom férfiasan, kezdem elveszíteni a fonalat. Ülök a laptopom előtt, böngészgetem a nagyvilág híreit, közben pedig azon ábrándozom, hogy mennyivel könnyebb dolgom lenne, ha teszem azt – a haladó média bármelyik tálib harcosaként – úgy gyűjthetnék anyagot a cikkeimhez, mint az a derék ellenzéki ösztönlény, aki hosszan ecseteli írásában a Viktor keresztnév hanyatlását, ami szerinte természetesen Orbán Viktor uralmának köszönhető. Még grafikát is készítettek hozzá a balgák, minek következtében még itt a túloldalon is enyhe késztetést érzek arra, hogy másodállású publicistaként talán helyettük is szégyelljem egy kicsit magam, mert ez már mindennek a teteje, vagy inkább a legalja.
Hoppál Hunor: Szelektív feminizmus
A posztmodern feminizmus messianisztikus küldetéstudatban szenvedő szekértolói bármikor lecsaphatnak: jaj annak az országnak, ahol nem érvényesül a női kvóta! Ha Európa bármely államában nem üti meg a „megfelelő” szintet a nők százalékos aránya a parlamentben, a kormányban, a hivatalokban vagy cégek felügyelőbizottságaiban, automatikusan jön a rajtaütés. Durván, könyörtelenül. Ám felettébb érdekes, hogy amikor a nők iszlám világbeli alárendelt szerepéről esik szó, a legmilitánsabb feminista is mély csendbe burkolózik. Rosszabb esetben az elviekben a női jogok lábbal tiprása ellen küzdő szervezetek egyenesen megvédik ezt a nőket elnyomó kultúrkört – így tett nemrég a Soros-féle Nyílt Társadalom Alapítvány is. Reverend: Nyolcévesen halott, avagy vádlottak padján a társadalom
Szeretem a Pünkösdöt. A Szentlélek kiáradásának ünnepe, a Keresztyén Egyház születésnapja, egy mindent elsöprő Istenbizonyíték, mely nyilvánvalóvá teszi, milyen nagyon szeret minket Mennyei Atyánk. Az idei évben is izgatottan vártam az ünnepet, szomjúhozva a „Lélek édes borára”. Polgári Szilvia: Ha elfogy a levegő
Nincs szükség terrortámadás, vagy nemi erőszak túlélésére ahhoz, hogy az ember világosan érzékelje a közvetlen, s tágabb környezetében lezajló változásokat, azok hatásait, hogy szembesüljön a ténnyel, élete saját akaratától függetlenül egyszer s mindenkorra megváltozott, és már soha többé nem lesz olyan, amilyen az elmúlt harminc évben volt. Valami véglegesen elromlott. László – kérésére csupán a keresztnevét áruljuk el – a rendszerváltozást követően költözött Németországba, ám most, három évvel Merkel asszony „Wir schaffen das!” bejelentése után kilépett a CDU-ból és úgy döntött, a gyökereit Magyarországra helyezi vissza. Hazatelepül, épp úgy, ahogy mostanság egyre több magyar teszi, de növekszik azon nyugat-európai állampolgárok száma is, akik életüket a kiszámítható és biztonságos Magyarországon kívánják újrakezdeni. Lászlóval a német társadalom lelki alkatáról, a nyugat-európai sajtószabadságról, a megfizethetetlenné drágult szolgáltatásokról beszélgettünk és arról, hogy Németország korántsem ölelte úgy keblére a kelet-európai munkavállalókat egykoron, mint most a közel-keletieket és észak-afrikaiakat, akiknek viszont eszük ágában sincs munkát vállalni. Logikus, nem? Mernyó Ferenc: A bunkó, vidéki szavazó - akinek a kormánypártok a győzelmet köszönhetik
Hetek óta tartja magát a legenda - vérmérséklettől és liberális elhajlási faktortól függően különböző erősségű megfogalmazásban -, amely szerint a Fidesz a bunkó, műveletlen, vidéki - főleg falusi - szavazóknak köszönheti a (kétharmados) győzelmét. Nagy Ervin: Szegfűből krizantém?
Egyre kevésbé érdekel a balliberálisok virágoskertje. Mert műveletlen és egyre több dudva, gyomnövény burjánzik benne. Mondhatni gazzal van tele. Undorító ránézni erre a gazdátlan senki földjére, írni meg róla nem lehet sok szépet. Legfeljebb igényt támasztani, reménykedni abban, hogy valaki majd olyan „jó magyaros módon” megműveli egyszer. De hogy pont Szanyi kapitány lenne az a kertész, aki a vörös szegfűket újraülteti, esetleg valami más, sokkal szebb virágokra cseréli – nos, azt kötve hiszem! Mert tökéletesen alkalmatlan arra, hogy a magyarságnak is tetsző kertet varázsoljon a baloldalon lévő parlagos parcellából. Legfeljebb a temetőkbe való, az ősz utolsó virágának is tartott krizantémok megszaporodása várható tőle. Apáti Bence: Családom és egyéb állatfajták (A Nagy Szurikáta Maraton II.)
Végtelenül károsnak tartom, hogy a 21. században az európai, az úgynevezett „modern civilizációnkban” az állatimádatban odáig jutottunk, hogy az állatok jogait előrébb helyezzük egy emberénél. Az meg már tényleg a vég, amikor egy gyereket tartunk kevésbé értékesnek, mint mondjuk egy szurikátát. Nem több millió migránst kellene behozni Európába, hanem több gyereket kellene inkább vállalni, és sokkal kevesebb kutyát és macskát kellene gyerek helyett bepólyázni vagy pszichológushoz járatni. Én legalábbis így gondolom...
Ambrus Csaba: Doina Cornea emlékére
Gyanítom, hogy Magyarországon nem sokan tudják, hogy ki volt Doina Cornea. Ezzel együtt, kötelességemnek érzem néhány szóban megemlékezni róla, miután május 8-án, nyolcvannyolc éves korában magához rendelte őt a Teremtő, kiváltva ezzel e derék asszonyt egy egész életnyi szenvedésből. Szabó István Dániel: Mi is a bajunk Marxszal?
Az elmúlt héten ünnepelték egyesek a kommunista világnézet atyjának, a proletarizmus nagy megmentőjének, Karl Marx születésének kétszázadik évfordulóját. Ismét előkerültek azok a hősök, akik a mai “fehérterror” idején is el mernek cseppenteni egy pár könnyet, majd hosszas cikkeket írnak arról, miért is ne vádoljuk szegény Marxot a marxizmus bűneiért. Lássuk, akad-e más is, amit kritizálhatunk rajta: Polgári Szilvia: Mementó
Gyurcsány Ferenc volt az egyetlen olyan miniszterelnök az 1989-es rendszerváltozást követően, aki rendhagyó módon foglalta el a miniszterelnöki széket, s hasonlóképp távozott belőle. Politikai tevékenységének csúcspontja, vagy inkább mélypontja 2006 ősze volt, amikor elhíresült őszödi beszéde szeptember 17-e napfényes vasárnapján nyilvánosságra került, majd október 23-án, a forradalom ötvenedik évfordulóján a demokrácia hajóját zátonyra futtatta, s évekre elsüllyesztette. Nem mondott le, nem tartotta be a politika hármas szabályát, amely szerint egy miniszterelnök ne hazudjon, ha hazudik, ne vallja be, s ha mégis bevallja, legalább mondjon le. Különös módon azonban társadalmunk közéleti jelenlétéhez hozzászokott, s bár szereplései némelyeket bosszantanak, másokat szórakoztatnak, megint mások számára hasznot hajtanak, végső soron mindannyian elfogadjuk azt az arcátlanságot, mellyel a bukott miniszterelnök nap nap után kilép a fényre, s a magyarság szemébe nevet. Pedig nem kellene így lennie. Vagy talán mégis? Ambrus Csaba: Moise, a román Csingacsguk
Orbán Viktor legutóbbi választási győzelme után, „az utolsó ellenzéki sajtóorgánum is bezárt Magyarországon”. Ez a mondat az egyik legkedveltebb román műsorvezető – közéleti méltóság, politikai elemző – Moise Guran szájából hangzott el, konkrétan az „Élőben Románia” című rádióműsorban, az Európa FM hullámhosszán. A hír meglepett, hiszen esküdni mertem volna rá, hogy például a Népszava, vagy a HVG inkább az ellenzéki sajtótermékek listáját erősítik, nem mellesleg jelenleg is pont eléggé aktívak ahhoz, hogy utolsóként bezárt médiaszereplőként keltsük bármelyikük halálhírét. Nagy Ervin: Kirekesztés és gőg az unióban
Borzasztó látni, bántó hallani az unió közéletének kultúráját. Ami a politikusok szájából néhanap „kiömlik”; ahogy egyik-másik viselkedik; amiképp a közösség színe előtt megjelenik – az mindennek nevezhető, csak éppen az egymást tisztelő, az emberi méltóságot figyelembe vévő viselkedésnek nem. A nemzeti szuverenitás megsértéséről nem is szólva. Amint a tömegtársadalom fogyasztói igényeit kielégítő médiumok kulturáltsága; az agyonnézett kereskedelmi televíziók és gyűröttre hajtogatott pletykalapok igénytelen tartalmatlansága – úgy a politikai közbeszéd is szép lassan a „csúnya zöld, varangyos béka” feneke alá került… Láthattuk, hallhattuk nem is oly régen a LIBE Bizottság ülésén, az uniós parlamentben, ahol igyekeztek egyesek, gőgös hölgyek és urak megalázni minket, magyarokat. Csak mert mást gondolunk. Mernyó Ferenc: Mi vagyunk a többség…
Apáti Bence: Amikor a liberális újságíró belerúg a melegekbe
Ambrus Csaba: Önkéntes rabszolgák
Ha megengedik, egy személyes élményemből fakadó rövid történetet osztanék meg Önökkel. Ritkán szoktam ilyet tenni, de ez most kikívánkozik belőlem. Peterdi Péter: Magyar élet, jó élet
Szerencsés ember, akinek van hova visszatérni. Sokáig úgy gondoltam, hogy sokfelé vethet majd a sors, és végül mindig ide jövök vissza. De aztán nem fedeztem fel más világokat – legfeljebb turistaként –, és már nem is akarok. Ahogy telik az idő, egyre inkább látom, hogy „a nagyvilágon e kívül nincsen számodra hely”, és annál jobban megbecsülöm, ami van. Nekem csak az otthon, a haza maradt. El se kell már mennem, hogy legyen hova visszatérni, mert itthon vagyok otthon. Itt tudok kiteljesedni. Hoppál Hunor: Merkel “megcsinálta”
„Wir schaffen das!” – hangzott el három éve az azóta szállóigévé vált mondat a német kormányfő szájából. E három szócska magyarul annyit tesz: megcsináljuk! Ezután mindössze néhány hét leforgása alatt kártyavárként omlott össze az „érvelés”, miszerint a migrációs válság kezelésére a Willkommenskultur eszelős intézménye a megoldás. Merkel egészen mostanáig ragaszkodott rögeszméihez, azonban néhány napja lényegében beismerte kapitális hibáját. Hogy az illegális migráció káros mivoltának kinyilvánítása milyen szándéktól vezérelt, kérdéses. Egy biztos: Merkel bevándorláspolitikája végleg megbukott. Apáti Bence: Orbán bukni fog – ja nem, mert hosszú hétvége van!
Igazán nehéz lesz így forradalmat csinálni. Az ellenzéki szavazók azon halmaza számára, akik a fővárosban élve permanens, soha nem szűnő Orbán- és Fidesz-fóbiával küzdenek, immáron tizenharmadik éve lehetetlennek tűnő feladat ez. Ráadásul most tovább nehezíti a dolgukat a hosszú hétvége, no meg elviselhetetlenül meleg lett, így az Orbán-kormány teremtette nagy szegénységben kénytelenek voltak a tüntizés után elutazni wellnessre, kicsit kiereszteni a gőzt, meg lehűteni azt a csodálatos lényüket. Mernyó Ferenc: A politikai korrektség megöli a humort
Mel Brooks, eredeti nevén Melvin Kaminsky, az ismert amerikai filmrendező, forgatókönyvíró – és nem mellesleg sikeres humorista – a BBC Rádiónak 2017. szeptember 20-án adott interjújában azt mondta, hogy a politikai korrektség megöli a humort, megöli a viccet. 
