Vezércikk
Európa, a bukott pókerjátékos
Két év alatt sem csökkent a háborús pszichózis Nyugat-Európában. Ahogy az első világégést megelőzően csak a szikrára vártak a puskaporos hordó kanócát szorongató nagyhatalmak, úgy most ismét a háborúban próbálja levezetni a liberális demokráciák egy része az odahaza felgyülemlett társadalmi feszültséget. Európa vezetői, mint a kezdő pókerjátékos, aki ha egyszer tartja a tétet, az all-inig is elmegy semmivel a kezében, félnek kiszállni abból a játszmából, ami már valójában a mi zsetonunkra megy – és persze az ukránok életére.
Új német ideológia: klímásítás plusz villanytalanítás egyenlő zöldhatalom, mert bűn az élet
Németországot jelenleg egy öngyilkos szekta vezeti, amelynek egyetlen politikai közölnivalója és irányító elve kimerül abban, hogy bűn az élet.
Politikai válság és káosz Németországban, jogállami rend Lengyelországban
Nagyon komoly problémák tapasztalhatók a demokrácia működésében az Európai Unió fontos országaiban. Azt most hagyjuk, hogy a francia elnök egy szimpatikus homoszexuális fiatalembert nevezett ki miniszterelnöknek, aki gyorsan fontos minisztert is csinált (ha jól értem) a volt élettársából. Macron ezen lépése maga a kétségbeesés, ugyanis a homoszexualitás a végső védőpajzs jelenleg, hiszen transzszexuálist még ők is csak akkor neveznek majd ki, ha a nép már a Bastille-t ostromolja.
A tavalyi év legnagyobb vesztese a Momentum – rászolgáltak?
2023 elején mindenki azt várta, hogy a Demokratikus Koalíció és a Momentum dominanciaharcot fog vívni, ám ebből csupán cicaharc lett, a bikaborjak pedig csúfosan elbuktak. Ha ma lennének az uniós választások, akkor egy mandátumot veszítenének. Nincs identitásuk, mondanivalójuk ötletszerű, csupán a nyugati progresszív minták szolgai másolását látjuk. Hiába „száll bele páros lábbal” Donáth Anna Gyurcsány Ferencékbe, s hiába reagál ugyanő hisztérikusan az LMP egyre izgalmasabb különutasságára, nem tudjuk már komolyan venni őket. Fekete-Győr alatt nevetségessé, Gelencsér regnálása során inkompetenssé vált a nagy reményekkel induló párt, Donáth Annáról pedig szép lassan kiderült, hogy nem olyan okos, mint ahogy a külföldről finanszírozott kormányellenes média bemutatta. És nem tanultak abból, hogy aki a sajátjainak árt, az veszít.
Ma a lengyeleknek, holnap nekünk!
Lengyelországban úgy tűnik, hogy eljött a vörös terror időszaka, amikor a Tusk által megalakított többpárti cselédkormány komoly politikai tisztogatásokba kezdett. Bár korántsem nevezhető túl kövérnek az a többség, amivel kormányt alakíthattak, mégis vették a bátorságot arra, hogy már volt minisztereket vitessenek el a rendőrséggel és erőszakosan átvegyék a köztelevíziót. Ne legyenek kétségeink: ha a baloldal győzött volna a választáson, ugyanez várt volna Magyarországra is.
Lebuknak a magas rangú pedofil politikusok, pénzemberek? – Az Epstein-ügy
Egy amerikai bíróság nyilvánosságra hozott egy pakknyi dokumentumot, benne számos ismert névvel, akiknek valamilyen módon közük volt a pedofil hálózatot működtető, a börtönben 4 és fél évvel ezelőtt öngyilkosságot (?) elkövetett Jeffrey Epsteinhez. Lebuknak a nagykutyák? Kiderül az igazság? Pezsgőt még ne bontsunk...
Jogállamot akartatok, hát nem szórakoztok jól?
Vezérdemokrácia, spin diktatúra, választási autokrácia, autoriter hibrid rezsim, vagy egyszerűen mucsa. Ezekkel a meghatározásokkal találkozhatunk Magyarország kapcsán az önkéntes, senki által ki nem kényszerített emigrációban élő igazmagyar szakértők írásaiban, valamint a hazánkban ideiglenesen állomásozó egyéb szervek parlamenti felszólalásaiban. Ezzel csuklóztatta hazánkat a Magyarországot térdeltetni vágyó Mark Rutte – aki azóta alaposan betérdelt, és odahaza is hirtelen egy „ilyen” rendszerben találta magát –, és erről siránkozott Donald Tusk még az Európai Tanács volt elnökeként, a jogállamiság 2014 és 2019 közti ügyeletes brüsszeli bajnokaként. Tudják, ő az, aki most miniszterelnökként megfenyegette a köztársasági elnököt, hogy ha él az alkotmányos jogaival, akkor bajba sodorja magát.
Légy reakciós!
Az ünnepek alatt vagy az új év kezdetén minden ember hajlamos arra, hogy végiggondolja az elmúlt év sikereit, kudarcait, veszteségeit. Én sem vagyok ezzel másképp. Idei évem lényegi tanulsága egy tőmondatban összefoglalható: légy reakciós! Egy katolikus írótól, Georges Bernanostól származik az a bon mot: „Csak a halottak nem reagálnak többé.”
A legszebb ajándék
Néhány héttel ezelőtt még csak azt tudtam, hogy szeretném, ha az ünnep ezúttal más lenne. Más, mint a megszokott. Hogy jó lenne megtalálni valamit, amit a legtöbben szerintem elveszítettünk – azt hiszem, a felnőtté válással. Amikor a várakozás valódi izgalmát, a hastájékon érzett bizsergést és a beteljesedés magasba emelő, ragyogó ámulatát felváltotta a készülődés kapkodása, az utolsó munkanap délutánjára hagyott rohanás, hogy mit kell még venni, a szaladó idő frusztrált idegeskedése, hogy mi maradt el. Vásárlás, költekezés, kötelezővé silányult sütés–főzés tölti ki az év legszebb napjait a gyermekkori, nagymama által készített töltött káposzta, a bejgliillat, csillagszóró fényszikráinak pattogása helyett... Ami nekem, úgy éreztem, az idén biztosan nem elég. Nem akartam úgy járni, mint azok, akik – ahogy Csaba testvér szokta mondani – a születésnapi ünnepre éppen az ünnepeltet felejtik el meghívni. Varázsoltam hát egy karácsonyi nagycsaládot, gyermekotthonos gyerekekkel az én otthonomba, és soha nem kaptam még ennél szebbet.
Miért nem tehet soha, semmiről Karácsony?
Karácsony Gergely magyarázkodik és a kormányra mutogat a Budapest-bérlettel kapcsolatban is. Micsoda újdonság! A főpolgármester nyilatkozatcunamit zúdított a közvéleményre, mivel újra kiváló alkalmat látott arra, hogy előadja az áldozat főpolgármester szerepét. Persze, ahogy lenni szokott, ez most is hazugság.
Dobrev Kláráék újévi fogadalma
Az emberek közül sokan az új év kezdetekor fogadalmakat tesznek: lefogyok húsz kilót, nem eszem többé hamburgert, eldobom a cigarettát, egy korty alkoholt sem iszom, nem kívánom meg más asszonyát, csak jót fogok cselekedni, hazám javára dolgozom... De miket fogadnak meg a politikusok? Miben reménykednek, miben sántikálnak? Van bennük jó is, a haza szeretete, vagy csak a hatalom, a pénz, a gazdagság megszerzése, a haza elárulása munkál bennük? Lássuk, mit szándékoznak tenni a magyar politikusok.
A klímaheurisztika mint módszer ellen
Hogy lehet, hogy két napja még 13 fok volt, most meg mínusz egy – kérdezik tőlem, mert ha különösen viselkedik az időjárás, akkor általában én vagyok az illetékes a közismert klímaszkepticizmusom miatt. Ciklon, anticiklon, meg ezek hatása, továbbá merről fúj a szél – vetem oda neki úgy, hogy inkább tűnjek unottnak, mint fogalmatlannak. Dehogy, ez a klíma miatt van! – jelenti ki ellentmondást nem tűrve, és ebben a pillanatban megvilágosodtam. Ez maga a heurisztika. Klímaheurisztika.
Akció a demokráciáért – ahogy ezt odaát a Hegedűs Istvánok és a Korányi Dávidok elgondolják
Van már szuverenitásvédelmi törvényünk és nemsokára a Szuverenitásvédelmi Hivatal is megkezdi működését, illetve a titkosszolgálatok, az ÁSZ és a sajtó tisztességes része is odafigyel arra, hogy ne történjen meg ismét az a szégyen, hogy a hazai baloldal – kikerülve a törvényeket – külföldi politikai célok érdekében pénzt fogadjon el külföldi érdekcsoportoktól. De valóban felkészültünk mindenre? A kisördög ugyanis ott ül a helytartók vállán és ismét győzködi a hazai legyőzötteket, a magyar zombiszervezeteket, hogy legyenek kreatívak, mert a beavatkozási szándék továbbra is erős, az Orbán-kormány megbuktatása pedig stratégiai cél maradt. Ha nem pártfinanszírozással, akkor politikai nyomásgyakorlással, zsarolással, az ország kiéheztetésével. 2024-ben három szereplős politikai küzdelem várható: a kormánypártok, az ellenzék és a birodalmi érdekcsoportok között – remélhetőleg nem áll be a sorba és lesz önálló törekvése a Mi Hazánk Mozgalomnak, a viccpártnak és esetleg az LMP-nek is. A baloldali pártok egymással, a kormánypártok pedig a nemzetközi ellenfelekkel, a Biden-adminisztráció nyúlványaival, a Soros-hálózat helyi sejtjeivel és a brüsszeli progresszív kulturális-politikai erőkkel fognak megmérkőzni. Az ellenzéki harcszíntér már forrong, helyosztó harc zajlik, ütik-vágják egymást, Korányi Dávid minapi véleménycikke pedig felér az első csatakiáltással. Elstartolt a 2024-es választási kampány, megkezdődött a politikai verseny!
Kit érdekel, csaltak-e Vucsicsék, nekünk a status quo jó
Érdekes kísérlet zajlott az elmúlt hetekben, nem is messze határainktól, nem tudom, mennyire kísérték figyelemmel: megpróbálkoztak egy újabb Majdannal. Szerbiában a közelmúltban tartottak országos, autonómiai és önkormányzati választásokat, ezeken pedig nem valami nagy meglepetésre, de a Vucsics-féle Szerb Haladó Párt győzött. Országosan abszolút többséget szereztek, de így is folytatják a koalíciós kormányzást az egykor Milosevics nevével fémjelzett, egyre inkább jelentéktelenné váló Szocialista Párttal, illetve a Vajdasági Magyar Szövetséggel. A magyar párt az előző választáson is kiemelkedően jól szerepelt, az akkori szavazatszámlálás korai szakaszában még arra is mutatkozott esély, hogy Szabadka polgármesterét ők adják, de most sincs miért szégyenkezniük, sőt: a Vajdaságban harmadikok lettek a Haladó Párt, illetve a balos ellenzék után, országosan pedig eggyel több képviselőt küldhetnek Belgrádba, mint eddig. Ez pedig különösen jó eredmény egy olyan időszakban, amikor, mint sajnos mindenhol máshol is, a magyarság száma csökken. Eddig az MTI-közlemény.
Jönnek az uniós pénzek, bajban a magyarországi baloldal
Kicsit furcsa szalagcím lenne ez egy olyan országban, ahol a politikai paletta minden tagja értelemszerűen azért harcol, hogy minél jobb legyen a polgárainak és egyben magának az adott pártnak is. Mert normális helyeken nem kérdés, hogy bár mindenki más utakon, más eszközökkel, de a saját nemzetének a boldogulását szeretné. A régi mondásnak azonban igaza volt: nekünk kommunistából is a legrosszabb jutott, hát még liberálisból.
Miféle vírus tombol már megint?
Ma nyolcadik napja, hogy rettentő rosszul vagyok. Konkrétan: életemben nem voltam még ilyen pocsékul... és most valahol, egy sarokban reménykedve felsóhajt egy kedves, toleráns balos, egy csupaszív szeretetharcos. Mit felsóhajt, mindjárt ide is böfögi egy kommentben, hogy remélhetőleg megdöglök. Hát, sajnálom, Mario, de a hercegnőd egy másik kastélyban van! Mert ha nagyon lassan is, de azért kifele jövök belőle.
Az akarat diadala, avagy győztünk, csak az oroszok még nem fogták fel, mert buták
Öreg és bölcs barátom szerint az irodalom akkor született, amikor az ősemberek beszámoltak a tűz körül egymásnak a vadászat dicső izgalmairól, és az egyikük hazudott. Nem eltagadva például Tom Cooper vagy Rácz András munkásságának irodalmi értékét, lassan fel kell tennünk a kérdést: közelebb kerültünk a céljainkhoz, Ukrajna totális győzelméhez és Oroszország összeomlásához azzal, hogy hazudtunk egymásnak?
Nem szabad elfelejtenünk, hogy a kommunisták elvették az ünnepeinket is
Rákosiék el kívánták törölni a karácsonyt, mert féltek mindentől, ami felett nem volt hatalmuk. Kádár felmérte, hogy az eltörlés még korai, sokkal hatásosabb, ha egyszerűen deszakralizálja, kiüresíti azt, és az ünnep fényét beszorítja a családok zárt ajtaja mögé. A kommunisták számára az egyházak és az emberekben élő hit a legádázabb ellenségnek számítottak. A totalitarizmus ugyanis a teljességre törekszik, így a lélek kisajátítása legalább olyan fontos számukra, mint az anyagi javak elvétele.
Furcsa egy év volt – példátlan események és magyarszomorító baloldali politikusok borzolták a kedélyeket
2023 a rekordok éve volt – legalábbis az erőlködő ellenzéki pártok számát illetően. Soha ennyi baloldali szervezet és ilyen sok ellenzéki (társ)elnök nem versengett még a választópolgárok bizalmáért. Megdőlt továbbá egy politológiai törvényszerűség: a magas infláció és a dekonjunktúra ellenére az ellenzék nem erősödött meg, a kormány pedig nem veszített népszerűségéből. Ismét Gyurcsány Ferenc lett az ellenzék vezére – ami talán csak a momentumosokat lepte meg. Kiderült az is, hogy a hazai baloldal – példátlan módon – külföldi anyagi támogatásban részesült, amitől a rendszerváltoztatás óta minden tisztességes politikai közösség tartózkodott. Aztán olyat sem láttunk még (az SZDSZ sem merészkedett el ilyen messzire), hogy magyar uniós képviselők azért küzdöttek volna Brüsszelben, hogy Magyarország ne jusson hozzá a jogosan járó uniós forrásokhoz. Végül: ami Budapesten történik, amit a Karácsony Gergely vezette városháza produkált, olyat még a Demszky-éra végóráiban sem láttunk.
Úgy kibabráltak velünk, hogy nem lopják el a pénzünket – Még sok ilyen győzelmet kívánunk Brüsszelnek!
Misztikus, döbbenetes, megmagyarázhatatlan, ugyanakkor bizonyára véletlen egybeesés: miután nem tudnak tőlünk mégsem lenyúlni 30 milliárdot, már sosem akartak 50-et, mindig is csak 20-at akartak adni az ukránoknak a bőkezű európai támogatóik.
Karácsonykor pont úgy muszáj politizálni, mint bármikor máskor
Minden további nélkül rágyújtja Rómát a keresztényekre a woke vallás
Miután a legtöbben kellőképpen teleették magukat a karácsonnyal, megtapasztalták a „szeretetünnep” lényegét, talán többekben felötlött jóllakottan a kérdés: jó, de mit ünneplünk december 26-án, karácsony második napján? Ez Szent István ünnepe, de nem az államalapító királyunké, hanem a kereszténység első vértanújáé. Őáltala rögtön Krisztus születése, a nagy ünnep után az üldöztetés kerül előtérbe. Ez persze kétezer évvel ezelőtt, teljesen más körülmények közt volt, ma már nem ilyen világot élünk – gondolhatjuk a bejgli mellé. De nézzünk csak szét, hogy tényleg így van-e!
Miért nem merünk keresztények lenni?
De frankón: miért nem? Félünk tőle? Vagy a libsiktől félünk? A gúnyolódó megjegyzéseiktől? Vagy már mi magunk is bátortalanná, szkeptikussá, agnosztikussá, horribile dictu: hitetlenné váltunk? Azt látjuk, hogy rendes emberek, barátaink, ismerőseink közül jó páran kulturálisan ugyan egyértelműen kereszténynek vallják magukat, de a hitüket már nem igazán merik felvállalni. Saját maguk előtt sem. Van, aki kifejezetten ateistának mondja magát.Ajánljuk még