Vezércikk
Árulók kisenciklopédiája politikai analfabétáknak és baloldaliaknak
Olyan sűrű lett a hazaáruló mezőny idehaza, amit már nehéz átlátni. Mi azért mégis megpróbálunk különbséget tenni azok között, akik a kommunizmus ősbűnével árulták a hazát, valamint azon wannabe komcsik között, akik csak szeretnék ha a külföldi tartótisztek mögött bevethető hadsereg is állna arra az esetre, ha önnön tehetségük nem lenne elég ahhoz, hogy kellően árulják a hazát. Merthogy van itt az amerikai befolyásért kulcsoló, a külföldön mószeroló és persze olyan is, aki bármit elfogad, csak annak ne legyen köze a magyar érdekhez.
Karácsony, a zseni
Tuti, hogy irónia a cím – gondolhatja az olvasó. És hogy a „zseni” szó szarkasztikusan, idézőjelesen, átvitt értelemben szerepel. Mint például a büszke horgász, aki a szelfi után a telefonját dobja a vízbe, és a halat fogja tovább a kezében. És mint az orosz csávó, aki addig veri szét az oszlopot, mígnem majdnem magára rántja az egész épületet. Vagy az olasz DJ csaj, aki fejbelövi magát a konfetti-ágyúval. (A videók a cikk elolvasása után megnézhetők itt és itt és itt.)
SzázSzónak is egy a vége: ORBÁN!
Hogy miért tart itt a magyar balliberális oldal, annak egy jó magyarázata a hétvégi, Ujhelyi István által életre hívott, SzázSzó néven feltámasztott balliberális találkozó. Az elhangzott nyilatkozatokból jól látszik, hogy vagy nem értik mi lehet a probléma, vagy nem akarják érteni. A szembenézés újra elmaradt.
Miért nézték meg Tucker Carlson Orbán Viktorral készült interjúját olyan sokan? Bálint Botond cikke a Magyar Nemzetben
Napokig sokkban volt a magyar ellenzék és a liberális sajtó attól, hogy milyen hatalmasat ment a közösségi médiában Tucker Carlson Orbán Viktorral készített beszélgetése. Jó pár nap után aztán olyan magyarázatokat tudtak kiizzadni, hogy a közösségi médiákat nem figyeli senki, a számok csak a liberális véleményvezéreknél irányadóak, illetve sem Tucker Carlsont, sem Orbán Viktort senki nem ismeri sem az USA-ban, meg sem sehol, legfeljebb néhány tucat szélsőjobbos senki. Nekünk azonban érdemes elgondolkoznunk rajta, hogy a miniszterelnökünk véleménye miért is lehet érdekes az amerikai és a nyugat-európai átlagember számára. Ezt tette meg Bálint Botond, a PS vezető szerkesztője a Magyar Nemzetben megjelent cikkében.
Dobjátok ki New Yorkot az Unióból!
Mély megrendüléssel értesültünk arról, hogy New York afro-amerikai, demokrata polgármestere egy menekültellenes náci. Nem elég liberális négernek látszani, annak is kell lenni! Serious concern, nem csoda, hogy a földre köpnek külföldön, ha New York-i dialektust hallanak.
Alapítsunk pártot, mert kell a pénz!
Trendi, ha van egy saját szervezeted, viszont lúzer vagy, ha egyedül maradsz. Az egykori hatpárti szivárványkoalíció osztódással szaporodik. Jakab Péter és Márki-Zay Péter után Vona is belevágott a nagy kalandba. Kilenc hónap múlva önkormányzati választások lesznek, ami komoly anyagi forrást jelenthet. Ám sok az eszkimó és kevés a fóka, így nem csoda, ha a közeljövőben úgy egymásnak esnek, mint a piaci kofák a fókazsír árán. Most mindenki Vonára figyel, de nem lesz ez mindig így. Több támadás éri majd a baloldalról, végül a kutyát sem fogja érdekelni. Ami érdekes, az a sajátos pályaút: Fidesz-tagból Jobbik-elnök, majd Gárda-alapító, később középre húzódó Simicska-szövetséges, végül a Spinoza-házban a baloldalnak hajbókoló széplelkű baloldali politikus. Pénzt kereshet ugyan a pártjával, ám belátható időn belül szükségszerűen kudarcra van ítélve. Mert valójában ő egy politikai kalandor.
Vona Gábor szeretett pártelnök lenni
A(z egykori) Jobbik egykori elnökeinek szomorú sorában kétségtelenül Vona Gábor a legtehetségesebb figura. Őt Sneider Tamás követi, aki mögött a jelenlegi elnök jelentéktelenkedik el. És tőle is messze távol lelhető fel a teremtés egyik látványos fiaskója, a Péter nevű. A Tamás az egyetlen, akiben volt annyi méltóság, hogy nem alapított új pártot a Jobbik tetemcafatainak asszimilálása érdekében.
Karácsony elvei senkit sem érdekelnek, simán sz@r városvezető
Vannak egészen jól elkülöníthető emlékeim Budapest közlekedéséről és kinézetéről már gyerekkoromból is. Nem állítom, hogy egy gyerek gondolkozásának jelentős részét az teszi ki, hogy azt a várost ilyen szemszögből vizsgálja, ahol él – és számomra sajnálatosan megadatott az, hogy gyerekkorom igen jelentős részét a fővárosban tudjam le –, de ha igazán jelentős vagy elrettentő az élmény, akkor azért megmarad.
Az USA megint nem nézett tükörbe, mielőtt aggódni kezdett
Jaj, jaj, aggódik a Nyomóember! Még mindig hiperventillációt képes kiváltani vitéz nagybányai Horthy Miklós a hazai és nemzetközi baloldalból. A kormányzó újratemetésének harmincadik évfordulójára ünnepi megemlékezést tartottak Kenderesen, amelyen Lázár János építési és beruházási miniszter is méltató beszédet mondott. Erre a megdöbbentő hírre azonnal felegyenesedett az SZDSZ szelleme, és tandemben kezdett antiszemitizmuson rettegni és aggódni az országos főrabbi meg az amerikai nagykövet. Nem mintha ne inflálták volna el réges-rég ezt az ütőlapot, de mégis visszatetsző. Persze nem vagyunk naivak, jól tudjuk, hogy a hiperventilláció az Amerikai Birodalom részéről nem Horthynak, sőt nem is az antiszemitizmusnak szól, hanem a magyar nemzeti érdekek folyamatos kinyilvánításának.
Világsztárok a törléskultúra újabb áldozatai: Alice Cooper, Carlos Santana
Általában politikáról írok, de az utóbbi hetekben néhány alkalommal újra a zene világába kalauzolgattam egy kicsit az olvasókat. Nos, ma a két téma akkorát találkozik egymással, mint nehézionok a Nagy Hadronütköztetőben...
A liberális média minden projektje mögött dollárkötegek hevernek
Nevetséges, amikor a Telex, a 444, vagy épp a Partizán azért sírdogálnak, hogy a gonosz Orbán-rezsim ellehetetleníti őket, és ha az olvasók nem támogatnák, akkor arra se lenne pénzük, hogy felkapcsolják a villanyt a szerkesztőségben. Aztán, ha kicsit szétnézünk mindenhol dollárkötegekbe botlunk és élnek, mint Marci hevesen.
Horthy Miklós és a fasizmus (II. rész)
Végre tegyük már rendbe történelmünket. A rendszerváltás után, nagy viták közepette, Antall József miniszterelnöksége alatt, harminc éve temették újra (1993. szeptember 3.) Horthy Miklós kormányzó és családja hamvait Kenderesen. Most, az újratemetés évfordulójának tiszteletére emlékünnepséget rendeznek Kenderesen vasárnap, a Horthy-ligetben. Stefka István cikkének második része. A cikk első része itt olvasható.
A nyári szünetben senki sem aggódott az oktatásért?
Kezdődik az iskola, kezdődnek a kormányellenes demonstrációk – pedagógustüntetésbe csomagolva. Van egy hangos kisebbség, akik nagyon nem akarnak tanítani; és van egy másik még kisebb kisebbség, jobbára budai véndiákok, akik meg a tanulást akarják megúszni. Inkább Soros-pénzekből (nem kisládikákba dobált adományokból), politikai aktivistaként csinálják a fesztivált és várják az Orbán-kormány bukását. És persze vannak a tanácstalan baloldali politikusok, akik jobb híján kimennek az utcára, morgolódnak, méltatlankodnak, káromkodnak és lőnek néhány szelfit – mintha lenne valami elképzelésük Magyarország jövőjéről. Politikai pótcselekvés, cinikus magatartás, Orbán Viktor dehumanizálása és a fülünket bántó vulgáris hangnem. Kezdődik!
Horthy Miklós és a fasizmus (I. rész)
Végre tegyük már rendbe történelmünket. A rendszerváltás után, nagy viták közepette, Antall József miniszterelnöksége alatt, harminc éve temették újra (1993. szeptember 3.) Horthy Miklós kormányzó és családja hamvait Kenderesen. Most, az újratemetés évfordulójának tiszteletére emlékünnepséget rendeznek Kenderesen vasárnap, a Horthy-ligetben.
A saját érdekeink előbbre valók mások érdekeinél
A Fidesz ezzel a programmal nyert meg négy országos választást egymás után. Az ellenzék meg azzal vesztett el minimum három választást egymás után, hogy nyíltan, sőt mostanában már büszkén a nyugati érdekek feltétlen kiszolgálását ígérte a választóknak.
Huth Gergely a Magyar Nemzetben: A szív, mely újra szétterül
Orbán Viktor Tusványoson, majd a hétvégi tihanyi Tranziton is lelkifröccsöt adott az összmagyarságnak. A miniszterelnöknek, aki megnyilvánulásaival 35 éve minduntalan megerősíti, hogy nemcsak kiváló stratéga, de méltó az antikommunista-nemzeti oldal szellemi vezetői posztjára is, nyilvánvalóan minden oka megvan a markáns beszédre – írta Huth Gergely, a PS főszerkesztője a Magyar Nemzetben megjelenő, Tudatos polgár című sorozatának legújabb publicisztikájában.
A pedofília nincs egyedül
Nincs egy egyetemes igazság, hanem sok kicsi igazságocska van – ezt akarja elhitetni veled a posztmodern. A sok kicsi igazságocskával akarja eltakarni az egy nagyot, hogy eltérítsen tőle; mert ha az egy igazságot követed az utadon, akkor az életed is rendben lesz. Máskülönben viszont olyan sérült és szétesett lesz, amilyen életek tömkelegét látjuk magunk körül. Miért fontos ez, amikor a pedofíliáról beszélünk? Azért, mert a pedofília kérdésköre minden összetettsége mellett sem önálló ügy, hanem egy tágabb képnek a része. Ez a nagy kép maga a szexualitás, amelyet a nyugati kultúra gyökeresen átértelmezett az elmúlt nagyjából hatvan évben, de nem biztos, hogy jól tette.
Ha idegen érdekek döntenek a sorsunkról és nem fogunk össze, akkor bármikor jöhet egy újabb mohácsi vész
Közel ötszáz éve, 1526-ban zajlott le a magyar történelem egyik legfájóbb veresége, a mohácsi csata, ahol a hazánkat már egy jó évszázada egyre agresszívabban támadó oszmán hadsereg tönkreverte II. Lajos magyar király csapatait. A magyar történelem során sokszor voltunk hajlamosak sorsfordító pillanatokra hivatkozni, keseregni, azonban a mohácsi csatát nem lehet másképp definiálni, mint tragédiaként, amelyet követően a Magyar Királyság megszűnt európai nagyhatalomként létezni. Ami még fájóbb számunkra, nemcsak az oszmán törökök pusztítása és a 150 éves uralmuk, hanem a csatát és a török hódítást követő, a magyarokat folyamatosan gyengíteni igyekvő Habsburgok térnyerése, akik nem engedték, hogy talpra álljunk és visszanyerjük erőinket. A veszély azonban sosem múlik el, a mohácsi vész és a magyar történelem összes sorsfordító tragédiája azt üzeni nekünk, hogy nem torzsalkodhatunk egymással, de leginkább azt kell megjegyeznünk, hogy a saját sorsunk csak a saját kezünkben van jó helyen, az idegen befolyás és külföldi érdek sosem akarja a magyarság virágzását, érkezzen az Nyugatról vagy akár Keletről.
Szuverenisták, SOHA ne adjátok fel!
Az amerikai baloldal egyre aljasabb módszere visszájára fordulhat. A „véletlenül” épp az amerikai választási kampányt megelőzően vizsgálódó igazságszolgáltatás jó úton jár, hogy Trump elleni boszorkányüldözéssel még inkább szimpátiát váltsanak ki az irányába. Ami egyértelműen látszik, hogy a globalista baloldal mindenhol igyekszik eltávolítani a nemzeti-szuverenista vezetőket az útból, a módszerekben pedig nem válogatnak.
Tranzit fesztivál: a jobboldal intellektuális fölénye és a közösség ereje
Harminchárom esztendő telt el a rendszerváltoztatás óta, s immáron a magyar jobboldal harmadik nemzedéke, a tihanyi jobboldal is megszületett. Borzalmas érzés lehet a libsiknek, hogy alig ért véget a tusványosi tábor, máris itt van a Tranzit fesztivál, ami egyrészről (ismét) alátámasztja a jobboldal intellektuális előnyét, másrészről pedig megmutatja azt az élő értékközösséget, amit joggal irigyelnek el bárhol a világon. Ilyen szellemi horizontjuk a Szadesszel össszeborult posztkomcsiknak sem volt a ’90-es évek végén, pedig ők minden külső támogatást megkaptak a múltból átmentett igaztalan előnyük fenntartásához. A jobboldal maga építette mindezt föl, önerőből, szorgalomból, a hazáért való elkötelezettségből. Hűségből és hitből – ahogy a politikai közösség neve is utal rá.
Veszélyes XXI. század
Az elmúlt évszázad pusztító ideológiái, a kommunizmus-bolsevizmus, a fasizmus-nácizmus és az országokat bomlasztó szabadkőművesség megmutatták, hogy miként lehetett százmillió embernél is többet likvidálni. A francia, az angol, a német, a szovjet és az amerikai nagyhatalmi étvágy országhatárokat rajzolt át, emberek millióit taszította akaratuk ellenére kisebbségi sorsba, jogfosztottságba, a halálba. Ezeket segítették elő az első és második világháború, az azokat követő igazságtalan békediktátumok máig tapasztalható következményei.
Mi még szemetebbek is tudunk lenni, mint a baloldal
Van egy ilyen régi vita a konzervatív oldalon. Bár a fene tudja, lassan a helyzet jobb leírására szolgál, ha azt mondjuk, a szuverenista oldalon. És ez a rögtön elkövetett kikacsintás nem annak szól, mintha ne tartanám továbbra is fontosnak jobb és baloldal világos megkülönböztetését - aki egy kicsit is követte eddigi írásaimat, az tisztában lehet azzal, hogy számomra ez, hogy is mondjam, érdekes és mindig kiemelt téma -, de jó, ha tisztában vagyunk azzal, hogy Magyarországon a politikai törésvonalak immár nem a klasszikus leosztás szerint léteznek.
Ezüst és fű, papírpénz és benzin, 100111001 és 001011011
Az európai ember szabadságának két legfőbb pillére a készpénz és a belsőégésű motor maradt. Máthé Áron történésztől hallottam ezt a gondolatot, amely nemcsak telitalálat, de egyúttal magában foglalja azt a több száz éves folyamatot, ahogy a kényelmünk fokozatosan felváltja a szabadságunkat. Nem kell itt a farkas és a kutya híres meséje szerint valami szélsőségesen polarizált ellentétre gondolni a szabadság és a kényelem között, az viszont nem mindegy, hogy előbbiből mennyit áldoztunk, és mennyit áldozunk még fel az utóbbiért.Ajánljuk még