Vezércikk
Kit érdekel, hogy Azahriah „kormánykritikus”?
Közel fölösleges ízlésbeli megállapításokról vitát nyitni. Egyrészt nem vezetnek sehova, másrészt szubjektív szempontok alapján bőven mindkét félnek igaza lehet saját megfontolásai alapján. Eggyel nehezíti persze a helyzetet, ha művészetek tárgykörében zajlik a vita, hiszen ott azért objektív szempontok is felmerülhetnek, amik bizony önmagukban is hajlamosak lehetnek eldönteni a kérdést. De erről mindjárt bővebben.
Idegenként élni az elrabolt országban
Amikor már éppen kezdett ellaposodni a közvélemény szemében az orosz–ukrán háború és különleges médiaművelet, megérkezett az új vérontás, amelyről lehet beszélni, és lehet érteni hozzá. Megint sokan oldalt választanak, akinek időszakosan lehet drukkolni, mint egy Aston Villa–Tottenham angol bajnokin, amit éppen ad a Sport 1. Pedig lehetne nézni más ligákat is, ahol több magyar játékos van...
Karácsony a pénztelenség miatt panaszkodik, közben a világ globalista pénzügyi elitjét látja vendégül
Karácsony Gergely egy pillanat alatt kiválóan vágja magát áldozati pózba, és sajnos bejönni látszik a „sértett kisóvodás” szerep számára. A főpolgármester néhány napja a Partizán vendégeként sírta el bánatát, hogy nem tudja miből fog majd kampányolni a jövő évi önkormányzati választáson.
A magyarországi zsidóság vagy a jobbszél ébred föl előbb?
Azt gondolnánk, a Hamász Izrael elleni támadása, a Közel-Keleten kialakult újabb konfliktus végre észhez téríti azokat is, akik még mindig kitartóan dugták a fejüket a homokba. Pontosabban a világszerte, főleg a nyugat-európai nagyvárosokban adott reakciók kapcsán számítanánk valamiféle ébredésre. De vajon megtörtént?
Egy megadott tartozás – '56 Kárpátaljáról
A tartozásokat illik megadni. Akkor is, ha a másik fél már nem tudja beváltani, és akkor is, ha esetleg azt sem tudja, vagy tudta, hogy tartozunk neki. Minden generációnak vannak adósságai, nem ingyen gazdálkodunk a jelennel, a nemzeti ünnepek napjain pedig eljön a törlesztés ideje. És bár mindent soha nem fogunk tudni megadni, kamatokkal majd a mi unokáink foglalkoznak, érdemes emlékezni arra, hogy mivel tartozunk.
Magyar írók a forradalomban, 1956-ért (I. rész)
A magyar írástudók mindig élen jártak a magyar történelem korszakos fordulataiban, kockázatot vállaltak a haza megvédéséért Balassi Bálinttól, Zrínyi Miklóstól kezdve Berzsenyi Dánieltől, Kölcsey Ferencen, Petőfi Sándoron, Vörösmarty Mihályon, Arany Jánoson, Jókai Móron át egészen Ady Endre, József Attila, Radnóti Miklós költészetéig, nem kevésbé Móricz Zsigmond valóságfeltáró írásáig.
Nem vagyunk mi elvtársak!
67 évvel ezelőtt néhány pillanatra helyreállt a kizökkent idő. Hatalmas szellemi, lelki és fizikai erőfeszítést tett a nemzet, hogy visszaszerezze sorsának irányítását, hogy újra rátaláljon az ezredéves rendre, amely meghatározta életünket és megszabta feladatainkat itt, a Kárpátok gyűrűjében. Mondhatnánk, hogy nem történt semmi különös, csak ami a sorsunk évszázadok óta: megpróbáltuk lerázni immár a sokadik nagy birodalom rabigáját – sikertelenül. De ez nem igaz. Nagyon is különleges volt, ami akkor történt!
A nyugat tudatosan elhülyítette magát, és most csodálkoznak, hogy mindenki hülyének nézi őket
Nagyon úgy néz ki, hogy a világ informális uralásáért és vezetéséért vívott geostratégiai játékban rosszul költöttük el a rendelkezésünkre álló soft power pontokat.
Mennyire unalmas lenne közéletünk a Momentum bakiparádéja nélkül!
Az ostobaság önmagában nem veszedelmes, kivéve, ha önbizalommal, gőggel és rosszindulattal párosul, pláne, ha pénz is van rá. A komolytalan kordonbontók esetében mindez megvan, így tényleg veszélyesek ránk, de saját magukra nézve is. Az elmúlt hónapokban bemutatott bakiparádénak azonban komoly következménye van: behozhatatlan lépéshátrányba kerültek Gyurcsányékkal szemben. A Momentum okosan ki volt találva, csak éppen gyenge képességű fiatalokra bízták a progresszív politika importálását. A „generációs párt” megmérettetett és könnyűnek találtatott – ahogy intellektuálisan, úgy morálisan is.
Az elfelejtett háború
Melyik? Hát bármelyik, amelyiknél van újabb. Ne adja Isten, ha a kínaiak megtámadják Tajvant, úgy el fogjuk felejteni az izraeli–palesztin háborút, bárhol tartson is, ahogy most eltűnt a semmibe az orosz–ukrán háború. Az ukrán nagy áttörés talán felférne még a nyugati lapok címoldalára, de a szokásos pár százas napi veszteség, és a néhány száz méternyi vérrel szerzett föld nem. Az esetleges orosz áttörés kommunikációjáról pedig majd dönt a cenzori hivatal, az algoritmus.
Kína nem akarja idegeneknek megmondani, hogy éljenek, az USA igen
Sokan talán nem értik, hogy amikor az Európai Unió vezetői összegyűltek szokásos kupaktanácsukra, Orbán Viktor miért inkább Pekingben tette tiszteletét, hogy ott többek között a kínai és az orosz elnökkel tárgyaljon. Nem értik, hogy egészen pontosan miért is lehet ezt megtenni, hiszen jaj, Európa, jaj, mi lesz veled?! Az a nagy helyzet, hogy egészen egyszerűen a kontinens kollektív öngyilkosságában nem kell részt vennünk. És amíg az teljesen igaz, hogy életstílusunkban, felfogásunkban, a társadalomról alkotott képünkben – a jó életről való elgondolásokban, hogy Kötter Tamás barátomat idézzem – mi mindig a Nyugathoz fogunk tartozni, ettől még a realitás teljesen más.
Lehet szélsőségesekkel kormányozni?
Miközben a lengyel koalíciós tárgyalások zajlanak, lassan egy kérdésre redukálódnak a stratégiai viták: kivel lehet kormányozni? A baloldal ugyan vereséget szenvedett a csatában, de úgy tűnik, hogy a választási háborút megnyeri, hiszen a győztes PiS-nek nem maradt elegendő szövetségese. Legfeljebb akkor, ha a szélsőségesnek nevezett Konföderáció mellett még az ellenzéki szövetséget is képes megbontani. Felmerül azonban a kérdés, lehet-e szélsőségesekkel kormányozni. És olyanokkal, akik összeálltak a baloldallal? A rövid válasz mindkettőre nem, de azért érdemes megnézni a kérdést.
Vasárnap Varsóban bukott a Zorbán!
Lengyelország választott – és a baloldal örül, mint majom a farkának. „Lengyelország visszatér Európába!”, és hasonló szlogenek pattognak. Csak közben nem vesznek észre valamit...Pontosabban sok mindent nem vesznek észre, illetve nem gondolnak végig. Ezekre mindjárt kitérek. De legelsősorban: olyannyira a varsói események hatása alá kerültek a magyarországi balosok, hogy már azt is elfelejtik, hogy ez Varsóban történt. Már annyira ujjonganak, mintha ők győztek volna, itt, Budapesten. Mintha sikerült volna legyőzniük a Zorbánt, a patásördögöt, a váli-völgyi taschenhitlert...
Akik gyűlölik a sikert
A balliberális oldal megmondói és újságírói újabb közismerten jobboldali ikont vettek célba. Póka Egon gitáros legendát, szóbeszédek alapján még holtában is gyalázza a Telex. De ugyanezek az emberek, akik a friss Nobel-díjasaink magyarságát vonják kétségbe. Persze ugyanez a típus, régen, amikor még kommunistáknak nevezte magát és nem liberálisnak, sem volt más. A 20 éve elhunyt Papp László olimpiai bajnok ökölvívó karrierjét is kettétörték. Ahogy még sok ezer másik emberét. Ezek mind egyformák: gyűlölik a sikeres embereket. Pláne akkor, ha nemzeti érzelműek.
Nyugati világ: mindegy, csak szélsőség és erőszak legyen!
Meglepően nagy a közös metszete azoknak, akik lelkesen odaállnak mindenféle woke elmebetegség és a palesztin ügy mögé. A radikalizmus és az önsorsrontás nagy tételben az igazi.
Árnyékellenzék, árnyékboksz, árnyékbefektetés
Terrorizmus és kommunisták – Összenő, ami összetartozik
Végre megérkezhetnek Budapestre is az Európai Értékek! A külügyminisztérium elé meghirdettek mára egy palesztinbarát szimpátiatüntetést, amellyel Budapest is felkerülhetne azon progresszív és lenyűgözően toleráns, modern európai nagyvárosok közé, amelyek utcáin sok-sok torokból zúghat a „mocskos zsidók!”.
Az emberiség mint olyan, soha nem lesz jó
Lassan rá kell arra jönnünk, hogy soha, de soha nem mondhatjuk azt, hogy a világon nagyjából már mindent láttunk, komolyabb meglepetés nem érhet minket és a maximum az eddigi cselekmények valamilyen formában történő újraélése. Mert persze, elméletben igaz az, hogy minden háború ugyanolyan, legalábbis embertelenségében és emberellenességében, azóta, hogy az első megtörtént – talán még kőbaltákkal sem –, de egy generációnak mégiscsak minden egyes történés valami újat jelent.
Huth Gergely a Magyar Nemzetben: Támogatni kell Izraelt, de nekünk továbbra is Magyarország az első!
Az arab terror iskolájában már az anyatejjel szívják magukba a gyűlöletet, s generációk nőnek fel úgy, hogy a vetélytársról, ellenfélről csak egy végletekig démonizált, minden emberi méltóságától megfosztott kép él bennük. Máskülönben hogyan nem hat rájuk a megtámadott gyermekek, védtelen civilek sírása és szenvedése? – írta Huth Gergely, a PS főszerkesztője a Magyar Nemzetben megjelenő, A tudatos polgár című sorozatának legújabb publicisztikájában. Arra is figyelmeztet ugyanakkor: "Nekünk nem Jeruzsálem falait, hanem a Kárpát-medencét kell megvédenünk a zombiktól, s a Közel-Keletnél egyelőre fontosabb a magyarság megmaradása és a béke a szomszédban!"
Mi a különbség az orosz–ukrán és az izraeli–palesztin háború között? (18+)
Katonailag rengeteg minden, politikailag is összemérhetetlenek, csak a polgári lakosság szenvedései azonosak. Persze mindkét háború felesleges is, ráadásul mindkettő a gyengébb fél számára felesleges. Ahogy az amerikaiak és az európai elitek készek az utolsó ukránig harcolni, ugyanúgy készek az arab országok és a palesztin terroristák az utolsó palesztinig háborúzni Izrael ellen.
A fű zöld, Izraelt Ukrajnából beszerzett amerikai fegyverekkel lövik
Na jó, legyünk igazságosak: nemcsak Ukrajnából, hanem Afganisztánból is. Ám a helyzet még ennél is súlyosabb és abszurdabb: a Hamász részben amerikai pénzből működik. Na, de miről is van szó? Évtizedek óta nem látott mértékű támadás érte Izraelt. A kisebb-nagyobb terrorakciók, a késeléstől egy-egy rakétabecsapódásig, hosszú ideje rendszeresek, legalábbis az ezektől való félelem és a velük szembeni folyamatos védekezés a mindennapok része.
Az európai baloldal kétszínűsége Izraellel kapcsolatban
Szombaton aljas támadás érte Izraelt. A Hamasz nevű palesztin terrorszervezet összehangolt módon fordult az izraeliek ellen: túszul ejtettek és lemészároltak százakat. A Gázai övezetből rakétákkal lövik a szomszédos izraeli településeket. A támadás izraeli halálos áldozatainak száma már hatszáz fölött van, és eddig 2156 sebesültet szállítottak kórházba.
Hogyan nyújthatnánk vigaszt a gazdagoknak?
Ez most korunk legnagyobb társadalompolitikai kihívása. Infláció? Ugyan már! Elmaradott térségek és a cigányság felzárkóztatása? Piha! A nő- és gyermekjogok biztosítása a woke-őrület emberellenességével szemben? Mit számít?!!! Hölgyeim és Uraim, az a helyzet, hogy az elit szomorú, dühös, továbbá el van keseredve, miközben mi azt sem tudjuk, hogy mi folyik Telkiben, Etyeken és Pesthidegkúton. Ezzel nekünk azonnal kezdeni kell valamit!Ajánljuk még