Vezércikk
Becsüljük meg magunkat! - Huth Gergely írása a Magyar Nemzetben
A mostani zűrzavaros világban még nagyobb szükség volna a nemzettudatunk megerősítésére, az „együtt erő vagyunk, szerteszét gyöngeség” Wass Albert-i igazság felismerésére, annak kimondására, hogy szívósabbak, okosabbak, többre hivatottak vagyunk a Kárpát-medence kétharmadát tőlünk koncként megkapó entitásoknál. Persze akkor leszünk igazán erősek, ha a nemzeti minimum megvallása valóban kiinduló alap lesz a csaknem 15 millió nemzettársunk mindegyikénél – világnézettől, politikai hovatartozástól függetlenül - írja a Magyar Nemzet véleményrovatában a PestiSrácok.hu főszerkesztője.
Hadban állnak
Most már tudjuk, hogy ők hadban állnak, Karácsony Gergely, Horn Gábor, Berg Dániel, Gyurcsány Ferenc, Cseh Katalin, Donáth Anna, Ujhelyi István és mind az egész belpesti, balliberális értelmiség pártjaikkal együtt hadban állnak és harcolni akarnak. Bocsánat, másokat akarnak harcba küldeni. Ezt már ismerjük. S olyan szépen tudnak erről beszélni: az ukránok a szabadságukért küzdenek, Nyugat-Európa mind mellettük áll, sőt, az Egyesült Államok is.
Trianon 103 – Akik összetartoznak, azokat nem lehetett elválasztani egymástól
Sokszor gondolkoztam azon Trianon kapcsán, mint annak károsultja is, hogy vajon mi a jobb? Ha búslakodva olvasom a kortárs verseket, hallgatom a dalokat és közben elmerülök a szomorkodásban? Vagy tán az a célravezetőbb, ha megpróbálok túllendülni rajta, és bízom egy Magyarországra nézve szerencsésebb XXI. században? Nehéz kérdés.
Az Orbán-korszak lenyomata, hogy a trianoni nemzethaláltól eljutottunk a megmaradás és az összetartozás büszkeségéig
A békediktátum egy mély, nehezen gyógyuló seb – máig élő fájdalom. Egy olyan évszázados heg, amely kínzó erővel mar bele a magyarság testébe. A közönytől a gyűlölködésig, az irigységtől a harcias csatakiáltásig, a hamisan csengő pátosztól a valódi hazaszeretetig – sokféle érzelem fogta kézen Trianon emlékét. Búslakodás, harag, gyámolító szeretet, s lett mindez egyben viszonyulás is az elszakított országrészekhez, az ott élő magyarokhoz. Ha létezik az Orbán-korszaknak valós lenyomata, akkor a Trianonhoz és ezen keresztül a határon túli magyarokhoz való viszonyban az megragadható. Mert eljutottunk az évszázados traumától, a nemzethaláltól a megmaradás büszke érzéséig. Ma már kitapintható az összetartozás élménye és kézzel fogható sikerei vannak a „csak azért is!” építkezésnek.
Magyar sors: mindig a hódítóval szemben
Mi a közös a tatárjárásban, a törökdúlásban és '56-ban az esztelen vérfürdőn túl? Hát az, ahogy a magyar nép viselkedett. A kettő persze nem független egymástól, az összefüggésekből viszont olyan dolgok is kirajzolódnak, amelyekről nem szoktunk beszélni, pedig érdemes. Milyenek vagyunk mi, magyarok, és miben lehetünk jobbak a történelmünkből tanulva? Becsüljük meg, hogy nekünk van olyanunk!
A „mindensz@rizmus” vallása
Tudom, néha unalmas tud lenni, ahogy a baloldal attribútumairól beszélünk, de rögtön itt a nyár, aktuálpolitikai történésből egyre kevesebb akad, ami pedig mégis, az egyre szánalmasabb – erre azért mindjárt kitérek –, mondhatni, adott az időszak arra, hogy kissé elmélázzunk azon a kérdésen, kikkel is állunk szemben.
Nem jó, de nem változtatunk – Gondolatok Lánczi András Politikai megváltás c. könyve nyomán
Mindenki utálja a bürokráciát, mindenki utálja a politikát, mégis mindenki folyton ezekről beszél, ezeket szidja. Mégsem mondja senki, hogy akkor esetleg ne így csináljuk, ahogy mindenki utálja, hanem változtassunk rajta. Többek között ezt is át kéne gondolni, ami a politikai filozófia feladata lenne – ennek, a mára lényegében eltűnt műfajnak a szükségességéről írt fontos könyvet nemrégiben Lánczi András. A politikai filozófia újraélesztésében látja a lehetőségét, hogy kitaláljuk, hogyan szabadulhatnánk ki az életünk minden apró szegmensét leuraló politika alól, hogy ne csak állandóan beszéljünk a szabadságról, hanem valóban képesek legyünk megélni. Lánczi olyan dolgokkal szembesíti a civilizációnkat, amelyeket valahol mélyen legalább sejtünk, sőt sokszor valószínűleg tudunk is, de az anyagi és szellemi értelemben berendezett kis világunk teljes felforgatását jelentené a problémáink gyökeres megoldása. Gondolatok a gondolatébresztő könyv nyomán.
Jászi Oszkárék megint csak jönnek és jönnek
"Abban az órában, midőn nagyobb szükség volt a magyarság katonai erényeire, mint a honfoglalás óta bármikor, Linder Béla, gróf Károlyi Mihály hadügyminisztere lefegyverezte Doberdo védőit, és az ország védelmét Diner Dénes, Jászi és Bédy-Schwimmer Róza diplomáciai tudására bízta az újdonsült köztársasági elnök" – írta Herczeg Ferenc 1919-ben.
Miért propagandistáznak folyton a balosok?
Kézenfekvő a válasz: hát mert erre idomították őket, ezt mondták nekik, ezt kell tolni. Ismételgetni, mint egy papagáj. És hogy is hívják azt, akinek megmondják, hogy mit kell mondani, és éjjel-nappal azt ismételgeti? Igen, propagandistának.
Mi van Karácsony mosolya mögött?
Ha az ember ránéz Karácsony Gergely főpolgármester Budapestjére, könnyes szemmel gondol vissza Tarlós István kilenc évére. Ez alatt annyit fejlődött a város, mint soha az azt megelőző évtizedekben. A budapestiek 2019-ben a változásra, a fiatalabb, mosolygós jelöltre szavaztak. Nagy hiba volt bízni ebben a mosolyban. Karácsony néhány nappal ezelőtti háborúpárti elszólása is azt bizonyítja, hogy neki csak a nemzetközi, globalista hálózat kérdés nélküli kiszolgálása és nem a magyar emberek számítanak.
Hadat üzen Karácsony Gergely Oroszországnak, miközben Budapestnek nincs gazdája
Lakógyűlést tart a házmester, mert csőd szélére került a főváros. Gigahitelt vesz fel, mert elfogyott a pénz. Elindul a hármas metró – klíma nélkül. Már nemcsak a Fidesz, hanem Gyurcsány szerint sem végzi el a feladatát. Ezek tényleg nem Karácsony Gergely napjai, teljesen kicsúszott kezéből az irányítás. Csodálkozunk rajta, hogy ilyen „idegállapotban” akkora hülyeséget mond, mint ide Lacháza? Ám az ostobaság nem menti fel a felelősség alól, de még csak nem is enyhítő körülmény. A főváros választott vezetője – bármennyire is háborúpárti a stábja – nem mondhatja azt, hogy háborúban állunk Oroszországgal. Vagy erről is csupán Orbán, meg a kormány, meg a Fidesz, meg a sajtó és most már Gyurcsány tehet?
Nem életfilozófia
Mindannyian valakik és valamilyenek szeretnénk lenni, az emberrel egyidős dolog ez. A modern kor azonban oly mértékben kitágította a korábban jellemzően a vallásra, nemzetiségre, tájra, foglalkozásra, vagyoni és társadalmi helyzetre korlátozódó identitások választékát, hogy az emberek nehezen boldogulnak a bőség zavarával. Sokan olyan dolgokból gyártanak identitást, amelyeket egyébként csak úgy rendesen meg lehet csinálni, mielőtt valami mást csinálnánk.
Csak az baloldali, aki az evilági megváltásban hisz
Van a baloldalnak egy óriási hazugsága. Persze számos hazugsága van, nem is ez az a felület és helyszín, ahol most végigszálaznám, hogy miben, mikor és miért hazudtak – lenne rá persze bőven lehetőség –, de esetünkben most egy valami az, ami igazán fontos: a jó emberkedés mítosza. Nem véletlen, hogy egyre több esetben már érdemesebb ezt úgy nevezni, hogy Jó Mberkedés. Így, ahogy írom, egészen pontosan. Azt mondanám, sic, ha borzasztóan modoros akarnék lenni.
A mobilod sötét titkai: éhbér és gyerekmunka Kongóban
Hiszen ma már a legtermészetesebb dolog számunkra az okostelefon. Élni sem tudunk nélküle – és nem is akarunk. De nemcsak függőséget okoz az állandó használata (aminek a veszélyeiről végre egyre több pszichológus mer már beszélni), hanem olyan sötét titkokat is rejt, amikbe bele sem gondolunk...
A baloldal kezdje magán a közbeszéd állapotának javítását!
A balliberálisok sokkal jobban gyűlölnek bennünket, mint mi valaha is tudnánk vagy tudtuk volna őket. Most nem is a jobboldal ikonjainak Tóth Gabinak vagy Apáti Bencének vagy akár a miniszterelnök és családjának a vég nélküli és gátlástalan mocskolására célzok. Hanem az olyan mértékű gyűlöletre, amely a legalapvetőbb emberiességi elvárásokat is semmibe veszi. Az a szintű gyűlölet, ami porba tiporja a kiszolgáltatott ember hátrányos helyzetét, vagy a halott emlékét. Ez az utálat a vezetőikből árad.
Kritikai gondolkodás és a Bridgerton család
A szabad és független (?) oktatás mellett leggyakrabban a kritikus gondolkodás tanítását szokás mostanában követelni. Rajtunk ne múljék semmi, megpróbáljuk elmutogatni nagy vonalakban, hogyan is nézne az ki a gyakorlatban.
Komolytalan kordonbontók a Fidesz székházánál
A Demokratikus Koalíció megnyerte a dominanciaküzdelmet, a Momentum lépéshátránya mára behozhatatlannak tűnik. A többiek pedig továbbra is csak a túlélésért küzdenek. Ezért majálisoznak mosolyogva Gyurcsány Ferencék Szegeden, s ugyanezért szerencsétlenkednek Fekete-Győrék Tordai Bencével a Lendvay utcában. A kordonbontást és a Fidesz-székház megdobálását ugyanis a kétségbeesés szülte, de nem a demokrácia iránti aggodalom, hanem az eljelentéktelenedéstől való félelem volt a gyújtópont. A „diákok” tegnap tisztességből megbuktak, a rendőrök viszont jelesre vizsgáztak.
Szakad a Felvidék, vége a befogott orrú egységnek
Mi történik Szlovákiában? A belső marakodáson egyszer, majd még egyszer megbukó koalíciós kormány, aztán a megbukó kisebbségi kormány, végül a megbukó ügyvezető kormány, hogy az előrehozott választásokig hátralévő négy hónapra jöjjön egy szakértői kormány. Kínos? Az hát! De nem sokkal jobb a helyzet a szlovákiai magyar politikában sem, ahol megállapíthatatlan, hogy éppen az utolsó hitelességi pontjaikat játsszák el a másfél-két évtizede lecserélhetetlen, bukott figurák, vagy esetleg biztatóbb irányba mozdulnak a dolgok a mostani pártszakadással. Ennek oka, hogy az egyetlen, még mérhető támogatottsággal rendelkező magyar párt, az MKP a felvidéki politika Pierre Richard-ja: bárgyú hülyeként bukdácsol, semmit sem csinál szándékoltan, aztán mégis megeshet, hogy a kilátástalan csetlés-botlás közben tök véletlenül elpusztít mindenkit, aki – persze a tudtán kívül – az életére tör.
Álmodtak egy világot maguknak, most ott állnak a kilépő papírjaikkal
A hírek szerint erős foszladozásnak indult haladó szerkesztőségek és NGO-k maguk választotta sorsa egyetlen tanulsággal szolgál a szélesebb közvélemény számára: nem lehet úgy élni, ahogy ők azt kitalálták. Berendeztek maguknak egy (mikro)világot a legfennköltebb eszméik alapján, és nem képesek elviselni.
Ha Zelenszkij csak az erőből ért, akkor erősek leszünk
Miért jó ez Ukrajnának? Keresem, kutatom az okokat és egyszerűen nem tudok rájönni, mitől jó nekik, hogy lassan 10 éve undorító viszonyt tartanak fent Magyarországgal, aminek nem hazánk az oka. Nem, nagyon nem mi vagyunk ennek az okai! Persze azok, akik mindennapi betevőjüket 444- és Telex-kommentek útján szerzik be, azt gondolhatják, hogy erről az egészről mi tehetünk, de ez a valóságnak olyan szintű leegyszerűsítése, amit kizárólag dollárbalos termékekben láthatunk.
Miért gyűlölnek minket az ukránok?
Valamikor az 1991-es év egy reggelén azzal a hírrel kereste fel az Ukrajna közigazgatási területén élő embereket az ugyanitt ideiglenesen állomásozó politikai és gazdasági elit, hogy mostantól nem a Szovjetunió állampolgárai többé, hanem a független Ukrajnáé.
Ezek tényleg ennyire hülyék? – 54163875. rész
Kezdetben volt a szRTájk. Aztán jött a kérdés, hogy illendő-e a képviselőkbe foLYtani a szót... Kevésbé lett közismert, de annak idején szabad sajtOt is követeltek már az ellenzéki tüntetők.
Orosz? Szovjet? Ukrán? – secko jedno
Nos, nem akarok ezzel senkit sem megsérteni. Tiszteletben tartom a nemzetiségüket. Hiszen azért van különbség az orosz, a szovjet és az ukrán emberek között. Persze ez olyan, hogy megsértődnénk-e, ha az erdélyit – ebbe beleértem a szászt, később a románt, vagy a székelyt, a csángót – nem tartanánk az összmagyar kultúra részeinek. Hiszen a több ezer éves együttélésünk, a kultúránk, a nyelvünk, a genetikai eredetünk, a történelmünk, ha időnként külön is vált, mégis minden, ami történt itt velünk a Kárpát-medencében, az a közös magyarságunkat, a magyarságérzést erősítette máig.Ajánljuk még