Világugar
Kim Dzsong Un és holokauszt-revizionizmus - Teljesen bezsongott a nyugati sajtó Orbán és Trump találkozójától
Igencsak izgalmas cikkek jelentek meg a tegnap a haladó nyugati sajtóban. Úgy tűnik, nemcsak a magyar baloldal izzad vért azért, hogy degradálja a találkozó jelentőségét, illetve a lehető legrosszabb színben tüntesse fel az “illiberális vezetők” kézfogását. Olyan médium is van, amely odáig merészkedett, hogy magyarországi holokauszt-revizionizmusról cikkezett; mások úgy vélik, azért volt sikeres a találkozó, mert Trump szerelmes a diktátorokba. Az is kiderült, hogy Orbán Viktor nem a Kim Dzsong Un-féle rakétákkal parádézós diktátor, hanem olyan, aki aljas módon, alulról kúszik fel és veszi át a hatalmat. Trump szerint Európának azért vannak problémái, mert nem azt teszi, amit Orbán - Nézze meg az Orbán-Trump sajtótájékoztatót!
Orbán Viktor kemény ember, de nagyon tisztelt politikus és jót tett a magyarokkal, Európának pedig azért vannak problémái, mert nem azt teszi, mint Orbán - jelentette ki Donald Trump, az Amerikai Egyesült Államok elnöke az Orbán Viktorral közös sajtótájékoztatón. A magyar kormányfő kérdésre elárulta: "Magyarországon a magyar emberek felhatalmazásából, a magyar emberek érdekében dolgozunk, ez az alapvetése a magyar kormányzatnak". Nézze meg Orbán Viktor és Donald Trump közös sajtótájékoztatóját! Orbán Viktor: Közös ügyekért harcolunk Trumppal
Az Egyesült Államok és Magyarország közti stratégiai szövetség kiterjesztését emelte ki amerikai látogatásának fő céljaként Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn a washingtoni Fehér Házban, ahol Donald Trump amerikai elnök fogadta munkalátogatáson. A miniszterelnök hangsúlyozta, hogy a két ország számos fontos területen hasonló erőfeszítéseket tesz, és a közös témák közül kiemelte az illegális bevándorlást, a terrorizmus elleni harcot és a keresztény közösségek védelme érdekében tett lépéseket. Trump: Orbán Viktor jó munkát végez, egész Európában tisztelik
Orbán Viktor miniszterelnök jó munkát végez Magyarország biztonságának megőrzésében – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök hétfőn a washingtoni Fehér Házban, ahol a magyar kormányfőt fogadta munkalátogatáson. Donald Trump úgy fogalmazott, hogy a magyar miniszterelnököt egész Európában tisztelik. Kiemelte azt is, hogy Magyarország büszke és jó tagja a NATO-nak. Az Amerikai Egyesült Államok elnöke magyar idő szerint este nyolc óra után néhány perccel fogadta Orbán Viktor miniszterelnököt a Fehér Házban. Történelmi szövetséget köthet Orbán Viktor és Donald Trump
Hétfőn washingtoni idő szerint kora délután kerül sor a Fehér Házban Orbán Viktor és Donald Trump történelmi jelentőségű találkozójára, amelynek során a felek zárt ajtók mögött tárgyalnak majd. Egyelőre csak találgatni lehet, hogy miről beszélnek majd, portálunk azonban korábban már megpróbálta megjósolni a jövőt Kiszelly Zoltán segítségével: a politológus úgy véli, nem véletlen, hogy a találkozó időpontja két héttel az EP-választás előtt van, ami jelentheti azt is akár, hogy az amerikai elnöknek ajánlata van Orbán Viktor számára, de valószínűleg a haderőreformról is szó lesz. Álmainkban Amerika visszainteget!
A magyar nemzetnek, a magyar társadalomnak és a nemzeti elkötelezettségű értelmiségnek a XX. században háromszor kellett megtanulnia, hogy múltja, történelme, sora és léte semmit nem számít az úgynevezett nyugati hatalmaknak. Közép-Európát már az osztrákok sem értik; felsőbbrendűségük primitív tudata töretlen, pedig azt sem erkölcsi, sem materiális bizonyítékok nem alapozzák meg. A felsőbbrendű nyugat csak az elmúlt bő száz évben kétszer fogott neki a saját elpusztításának, és olyan csodálatos eszméket adott a világnak, mint a kommunizmus, és annak faji alapú változata, a nácizmus. Amerika pedig a Föld legtöbbet háborúzó nemzete; azt a javára írhatjuk, hogy még mindig nagyon erős, de morált tanulni tőle teljesen nevetséges vállalkozás.
Mire lesz jó még a Budapest–Belgrád vasútvonal?
Évek óta készül a kormány az új vasúti beruházásra, amely már az első bejelentéstől egyfajta vesszőparipája lett a baloldali újságíróknak, és már akkor korrupciót kiáltottak a szokatlanul nagy várható beruházási költséget látva, amikor még ki sem derültek a részletek, illetve azonnal a haszontalanságát és a soha meg nem térülését kezdték firtatni – amely vádak minden bizonnyal fel sem merülnének, ha EU-s forrásokból valósulna meg a Budapest–Belgrád vasútvonal hazai szakaszának (Ferencváros–Kelebia) teljes újjáépítése. Az eddigi, szakaszoltan bonyolított vasúti nagyberuházások tükrében azonban sejthető, hogy a teljes vonal rekonstrukcióját valószínűleg nem finanszírozta volna meg egészében Brüsszel – ha pedig mégis, az más, szintén égetően fontos vasútvonal-felújítások kivitelezésének lehetőséget tolta volna el a távoli jövőbe. Nem véletlen, hogy máshol kellett forrást találni – és itt jött a képbe Kína. Egy tiroli napilap is Dobrevvel foglalkozik, persze "elfogulatlanul" mutatva be a "legnépszerűbb jelöltet"
Dobrev Klára a magyar EP-jelöltválasztás új kampányarca - írja a Tiroler Tageszeitung, hozzátéve, hogy a volt szocialista miniszterelnök, Gyurcsány Ferenc felesége lett a Demokratikus Koalíció (DK) legfőbb jelöltje, aki Orbán Viktor jobboldali nacionalista miniszterelnök elleni fellépésre buzdít. A lapnak Dobrev egyebek mellett arról beszélt, hogy egy normális, élhető Magyarország csak akkor létezhet, ha az Orbán-rendszert lecserélik. Politikai öngólt lő Weber, ha kilép a Fidesz a Néppártból
Manfred Weber ugyan nemrég keményen megfenyegette Orbán Viktort - azzal, hogy kijelentette, nincs szüksége a Fidesz szavazataira ahhoz, hogy az EB elnöke legyen -, úgy tűnik, mégsem annyira biztos a bajor politikus jövője. A Weber által vélhetőleg lőtt politikai öngólról a PestiSrácok.hu Törcsi Pétert kérdezte. Az Alapjogokért Központ kutatási igazgatója kifejtette: még mindig a Fidesz a legnépszerűbb tagpártja a néppártnak, így nem lenne szerencsés, ha az EPP elbukná a hazájában legnagyobb támogatással rendelkező magyar kormánypárt támogatását. Soros György baráti szervezeteihez megy árulkodni Washingtonba Márki-Zay Péter
Nagy volt az idegeskedés az ellenzéki oldalon, amikor kiderült: Orbán Viktort hamarosan fogadja Donald Trump. Erre a találkozóra valamivel meg kellett próbálni rákontrázni, így Márki-Zay Péter is meghívatta magát az amerikai fővárosba, nehogy már ő jelentéktelennek tűnjön a magyar politikában. A hódmezővásárhelyi polgármester a Mindenki Magyarországa Mozgalom másik vezetőjével, Kész Zoltánnal az amerikai külügyminisztériumban tesz látogatást, de várhatóan a Helsinki Bizottság vezetőivel is találkozik, és részt vesz a German Marshall Fund kerekasztal-beszélgetésén is. Ez utóbbi teljesen véletlenül egy Soros Györgyhöz igencsak közel álló szervezet. A New York Times megtalálta a megoldást a magyar munkaerő-hiányra: migráció!
A The New York Times terjedelmes cikkben mutatta be a magyarországi munkaerőhiányt, persze többször megemlítve Orbán Viktor migrációellenes politikáját és a hazai ellenzéki tüntetéseket. A lap szerint ugyanis Magyarország nacionalista politikája felelős a munkaerőhiányért, és nincs egyelőre olyan megoldás, ami segítene. Azt is kiemelik, hogy bár a gazdasági mutatók erőteljes növekedésnek indultak, azonban a munkaerőhiány miatt jelentős bevételtől esnek el a hazai cégek, amelyek így nem tudják megfelelő mértékben kiszolgálni a külföldi keresletet. Erre megoldást pedig az jelenthetne, ha Orbán Viktor követné Németország és Dánia példáját, akik bevándorlásbarát szabályozást alkalmaznak. A cikkben a BME egyik mérnöke saját cégén keresztül mutatta be, milyen kínkeserves munkást találni Magyarországon, a Transparency International és egy szörnyen elkeseredett fiatal nő pedig a korrupciós helyzetről nyilatkozott, utóbbi ezért már Berlinbe is költözött. A hazugságokkal és csúsztatásokkal teletűzdelt írást Szamuely Tibor, a Tanácsköztársaság hóhérának dédunakaöccse kommentálta a Twitteren. Ujhelyi Bécsben lázított Orbán ellen, az osztrák zöldek politikusa pedig kirúgatná a Fideszt a Néppártból
Ócska trükként és napi szintű liberális gyakorlatként Orbán Viktor magyar kormányfő ellen uszítják az Európai Néppártot a baloldali, liberális és zöld pártok, amelyek nyomásgyakorlással akarják elérni a magyar miniszterelnök partvonalon kívülre szorítását. Az Orbán-Salvini, majd az Orbán-Strache találkozó miatt az osztrák zöldek szóvivője kezdett el epét hányni, aki a lelátóról bekiabálva arra szólította fel az Európai Néppártot, hogy rúgja ki a Fideszt és Orbán Viktort; egyúttal azon szélsőséges véleményének is hangot adott, hogy nem európai, aki nem szakít Orbán Viktorral.
Rekordokat dönt Trump nacionalista gazdaságpolitikája
Akár tetszik, akár nem, úgy tűnik, hogy Donald Trump patrióta gazdaságpolitikája komoly eredményeket ér el. A munkanélküliség történelmi mélypontra csökkent, folyamatosan nőnek a bérek, az átlag órabér pedig az idén áprilisban elérte a 27,77 dollárt. A globális érdekcsoportok, akik Trump hatalomra kerülése óta igyekszenek megfojtani az elnök gazdaságpolitikáját, most meghátrálásra kényszerültek. Orbán Viktor magyar miniszterelnök ezért feltehetően jókedvű amerikai elnökkel fog találkozni a Fehér Házban május 13-án. „Nagy-Britannia” éppen megszűnik, sajnos a világpolitikai szerepvállalásával együtt
David Cameron zseniális ötlete, a teljesen fölösleges Brexit-népszavazás nemcsak az EU válságának kiteljesedését gyorsította fel, hanem a brit pártrendszer erózióját, és jól láthatóan az Egyesült Királyság szétesési folyamatát is. Patthelyzet alakult ki Venezuelában, a kulcs a hadsereg kezében van
Hatalmas a káosz Venezuelában, és nagyon úgy fest, hogy csak hosszú évek múlva kezd majd el csillapodni. Juan Guaidó, a venezuelai parlament elnöke – aki nem mellesleg januárban ideiglenes elnökké kiáltotta ki magát – leszögezte: véletlenül sem akar konfrontációt, vagyis, hogy emberek, barátok és családok essenek egymásnak nyíltan az utcákon. A héten azonban Guaidó ismét kísérletet lett a jelenlegi államfő eltávolítására. Ha pedig tovább húzódik a válsághelyzet, az könnyen fordulhat át nemzetközi konfliktussá, az amerikai külügyminiszter ugyanis azt pedzegette: nincs kizárva, hogy országa katonákat küldjön Venezuelába a mielőbbi krízishelyzet kezelése érdekében. "Mindannyian veszélyben vagyunk" - Török-magyar együttműködés a terrorizmus ellen
Törökország külügyminiszterével, Mevlüt Cavusogluval tárgyalt Szijjártó Péter pénteken Budapesten. A magyar külügyminiszter kifejtette: hazánk stratégiai szövetségesként és barátként tekint Törökországra, és nagyra becsüli azt a szerepet, amelyet az ország betölt az európai biztonság garantálásában. A török politikus elmondta: Magyarország fontos szövetséges, jó barát és partner, a politikai kapcsolatok nagyszerűek, a gazdasági együttműködés is jó, de ezt fejleszteni akarják, a kereskedelmi forgalmat növelni kell. Természetesen szóba került a Török Áramlat 2, amely fontos szerepet játszhat a jövőben hazánk nemzetbiztonságának garantálásában. A találkozóval kapcsolatos sajtótájékoztató előtt együttműködési megállapodást írtak alá a Külügyi és Külgazdasági Intézet és a török külügyminisztérium Stratégiai Kutatóközpontja között. Merkel antiszemitázza, Timmermans bigottozza Orbánt Salvini miatt
"Orbán és Salvini drámai szerelmi jelenete olyan, mintha a családok érdekeit tartanák szem előtt, de valójában ez az egész a diszkrimináción alapul" – mondta Frans Timmermans a két politikus találkozójáról. Markus Söder bajor miniszterelnök szerint pedig azok után, hogy a Fidesz tagságát felfüggesztették a Néppártban, mindenképp baljós jelnek kell tekinteni az olasz belügyminiszter budapesti látogatását. Jászberényi Sándor: "Akinek egy rezsim amerikai támogatással és legitimációval halálra kínozza az apját, az ideális terrorista alapanyag"
"Napok óta sokkos állapotban vagyok a Sri Lankán történtek miatt. (...) Elszomorít, hogy beteljesülni látszik, amit az elmúlt hetekben szinte mindenki szajkózott nekem Szíriában és Irakban, miszerint az Iszlám Állam bár területileg megsemmisült, az ideológiája sértetlen maradt. Azon tűnődtem, hogy vajon felelős-e minden muszlim, beleértve engem is ezért a bűnért. Vajon az Iszlámban tényleg kódolva van az erőszak, az, hogy pusztítsd el azt, aki nem abban hisz, mint te? Hogy hadat kell viselned mindenki ellen, akinek a kormányzata az ellenséged?" - többek között ezt írta múlt héten Facebook-oldalára Jászberényi Sándor Kairóban élő, muszlim vallású író, költő, újságíró, haditudósító. A válaszok engem is érdekeltek; bár nem vagyok külpolos, viszont Jászberényi munkáját egy ideje figyelemmel kisérem. Még az EP-választás előtt akar Orbánnal találkozni Trump
Donald Trump amerikai elnök munkalátogatásra hívta meg Orbán Viktor miniszterelnököt Washingtonba. A találkozóra május 13-án kora délután kerül sor Washingtonban, a tárgyalás szűk körben zajlik majd. Érdemes észrevenni, hogy a találkozó időpontja két héttel az EP-választás előtt van, ami jelentheti azt is akár, hogy az amerikai elnöknek ajánlata van Orbán Viktor számára. Majdnem biztos, hogy a magyar haderő fegyverzetfejlesztése is szóba kerül, hiszen Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter és John Sullivan amerikai külügyminiszter-helyettes nemrég aláírta a Magyarország és az Egyesült Államok katonai együttműködését szabályozó Védelmi Együttműködési Megállapodást. Régi mese új kiadásban: Amerika az amerikaiaké!
Úgy tűnik, hogy meghiúsult a puccskísérlet Venezuelában, és a 200 000 fős hadsereg nagyobb része hű maradt a jelenleg regnáló szocialista Maduro elnökhöz. Vélhetően azonban az ellenzéki Juan Guaidó nem adja fel, és újabb kísérleteket fog tenni a hatalom megragadására, amely törekvéseiben bizton számíthat az USA által vezetett koalíció támogatására. Eközben Maduro élvezi Oroszország, Kína, Irán és Törökország bizalmát. A nagyhatalmak egymásnak feszültek a venezuelai játszmában, amelynek tétje az, hogy Latin-Amerika továbbra is teljes mértékben az USA fennhatósága alá tartozzék-e, vagy az oroszok és a kínaiak megvethetik-e ott a lábukat. A „disznófejű nagyúr” brüsszeli csápjai
Ezeknek a pénzembereknek egyetlen célja a világuralom megszerzése kifizethetetlen adósságok létrehozatala által – így fakadt ki egykor a híres autógyáros, Henry Ford, látva a Wall Street kapzsi bankárainak pénzügyi manővereit. Napjainkban az Európai Unióban beteljesülni látszik a Rothschild-dinasztia álma, miszerint nem a kisembereket kell uzsorakamatokkal kiszipolyozni, hanem uralkodók hitelezőjévé kell válni, és akkor majd azok fogják a kisemberekből kisajtolni a pénzt. Mecsetben imádkozott a Srí Lanka-i terrorista, mielőtt öngyilkos merényletet hajtott végre (Videó!)
Újabb felvételek láttak napvilágot, amelyeken az a 34 éves muszlim terrorista imádkozik, aki pár órával később a Zion templomban öngyilkos merényletet hajtott végre Srí Lankán. A szervezett terrortámadásban összesen több, mint 250 ember vesztette életét - ebből a Zion templomban 28-an -, és több, mint 70-en súlyos sérüléseket szenvedtek. Vegán kosztot kapott a svéd kétéves kisgyermek, alig tudták megmenteni az életét
Bíróság elé kell állnia egy svéd párnak, akik a vegán étrend kedvéért majdnem halálra éheztették a két éves gyereküket. A párt súlyos testi sértéssel gyanúsítják, plusz az apának van némi kábítószerügye is, mert ismert tény, hogy a drogok nem tartalmaznak húst, vagy tejterméket, vagyis nem esnek a szigorúan megtiltott dolgok közé. A vád: gondatlanságból elkövetett súlyos testi sértés. Az esetről a svéd SVT számolt be. A bevándorlásellenes VOX szabhatja meg a spanyol politika új irányát
A szocialista párt megnyerte az előrehozott parlamenti választásokat Spanyolországban. Az eredményt már ünnepelte is a liberális baloldal Frans Timmermans-szal az élen, de talán korai még az örömködés, hiszen egyrészt továbbra sem dőlt el, milyen összetételű kormány alakulhat, másrészt pedig a VOX parlamentbe jutásával az is kiderült, hogy továbbra is erősödnek Európában az euroszkeptikus, bevándorlásellenes pártok, amelyek szinte a nulláról építették fel magukat az elmúlt években. Kiszelly Zoltán politológus szerint a bevándorlást ellenző VOX maga előtt hajtja a mainstream pártokat, és még a szocialisták is arra kényszerülnek, hogy tovább szigorítsanak a bevándorlási szabályokon. Ajánljuk még
Trump: ez nem az én háborúm, hanem Joe Bidené
Jelzésértékű volt, hogy az elnök csak Zelenszkijt fogadta személyesen, a többi európai vezetőt, mint Merzet, Macront, Melonit, Starmert és a finn elnököt Stubbot már nem. Amerikai béketerv, orosz nyugalom és német őrület - GEOrgPOLITIKA
Churchill a tárgyalás helyett a háborút választotta, ez pedig Oroszország ellen nem lenne túl elmés megoldás. A német történelem ezt egyszer már ékesen bizonyította. Orbán Viktor: Ukrajna elvesztette a háborút
Az orosz-ukrán háború kapcsán úgy beszélnek, mintha ez egy nyitottvégű háborús helyzet lenne, de nem az. Miért éppen Alaszka?
Kaja Kallas hétfőre online-meetingre hívta az Unió külügyminiszereit, mivel szerinte Ukrajna és az Unió nélkül nem születhet megállapodás.