Miért szavaznak a "prolik" a Fideszre?
Régóta evidens, hogy az egyszerű emberek, kétkezi munkások, a nemcsak iskolázatlan, de hagyományokkal, „józan paraszt ésszel” sem rendelkező tömegek (ún. lumpenprolik) a baloldalra szavaznak; az általuk dominált városokban, illetve budapesti kerületekben a jobboldalnak esélye sincs. Ezzel szemben a budai, „úri” kerületek megingathatatlan konzervatív bástyák. Mostanság mintha azonban változna ez a minta. Vagy ez csak a felszín, és valamilyen mélyebb átalakulásról lehet szó?
Vége van-e a szabadságnak és a demokráciának? Mit tehetünk, hogy ne legyen?
Nagy és súlyos szavak, még így, kérdő mondatban is. Főleg a konkrét kérdéssel a végén. Mert, hogy van-e nekünk magyaroknak, de általában a hétköznapi embereknek bármi esélye harcolni a világot uraló, egyre hataloméhesebb és gátlástalanabb, az „emberijogizmus” jelszavai alatt a tényleges emberi jogokat, a valódi demokratikus értékeket nagy ívben leszaró elitekkel szemben? Szeretném remélni, hogy igen. És mindenképp muszáj küzdeni.
Donáth Anna megkezdte az uszítást
Valamiért alapvetően férfiak számára tartogatjuk az olyan kifejezéseket, mint szardarab, vagy féreg; esetleg a kettő kombinációja, a szarféreg. De jogos: a feminizmus harmadik hulláma már arról szól, hogy a nemek közötti különbségek, sőt, maguk a nemek is társadalmi konstrukciók, így aztán semmi sem indokolja, hogy bármiben is diszkrimináljuk a nőket. Egész nyugodtan nevezhetünk egy nőt is szarféregnek – ha egyszer az.
Elpusztul-e a nyugati civilizáció? Avagy: miért kajálják be ennyien a bullshitet?
Ha egy földönkívüli civilizáció megfigyelné most a Földet (haha, tényleg azt hisszük, hogy ez feltételes mód?), és később szeretné azt a lehető legkevesebb ellenállásba ütközve elfoglalni, akkor a kis zöld lények most elégedetten nyalogatják villás nyelvükkel a szemöldöküket. A világ gazdagabb, katonailag erősebb fele megbolondult, és napról napra az öntökönszúrás újabb és újabb, korábban elképzelhetetlennek gondolt formáit valósítja meg.
Gyászol a nemzet
Ma elsősorban hősökről írok. Hősökről, akik a június elejei szomorú évfordulóról annak megfelelő pátosszal, a tragédiát mélyen átérezve emlékeznek meg. S erről a zsigerekig ható, maradandó fájdalomról nem is lehet máshogy megemlékezni, mint átérzéssel, pátosszal. Trianon? Ugyan, dehogy… A 100 évvel ezelőtti nemzetcsonkítás eltörpül az igazi tragédiához képest: 2 éve szűnt meg a Heti Válasz…
Komcsik a Fideszben?
Nem fogok újdonságot mondani: a politikában régóta bevett gyakorlat az ún. narratívaépítés. Vagyis, amikor egy adott politikai erő az általa vallott elveket, törekvéseket, és még inkább, a számára politikailag hasznos, vagy annak vélt üzeneteket igyekszik minél szélesebb társadalmi körben elterjeszteni. Elérni, hogy azok beépüljenek a közvélekedésbe, áthassák az emberek mindennapi, tudatos és tudat alatti gondolatait.
Csurka István igazsága – és tévedése
„A Pistának sok mindenben igaza van” – mondta egyszer Antall József, amire sem hívei, sem bírálói nem szívesen emlékeznek ma már. Csurka határozottabb fellépést szeretett volna nemcsak a baloldallal, de általában azokkal szemben, akiket ma politikai establishmentnek, globalista hatalmi elitnek nevezünk. Antall hívei, egykori közvetlen munkatársai közül sokan nem szívesen látják be, hogy maga a miniszterelnök nagyon is tisztában volt azon erők gonosz és veszélyes mivoltával, akikkel szemben ők ma jobb esetben naivan, a fejüket homokba dugóan megengedőek, rosszabb esetben kifejezetten a kegyeikre, vállveregetéseikre hajaznak. Gyűlölői pedig abban a hamis önigazolásban hergelik magukat és egymást, hogy ő is a „háttérhatalom” embere volt. (Valójában épp az ellenkezője: az ő személye akadályozta meg, hogy Magyarországon ellenállás nélkül mentsék át minden hatalmukat a posztkommunisták, váltsanak át komcsiból liberális bőrbe a „gyíkemberek”.)
„Mostantól nem szabad gorillának hívni!” – avagy a rendszerváltozás Jeszenszkyéknél
Az eredeti terv az volt, hogy készítek apámmal egy interjút az Antall-kormány megalakulásának 30. évfordulója alkalmából (ami ma van). Zabálni fogják barátok és ellenségek egyaránt, jó nagy meglepetés lesz, gondoltuk a szerkesztővel, pedig – vigyázat, spoiler és egyben egy rossz hír az oldalamra rendszeresen kommentelgető Facebook-huszároknak – igenis szóba állunk egymással. De rájöttem, hogy létezhet egy még ennél is izgalmasabb verzió is: vegyük be a női princípiumot – vagyis anyukámat. Nemcsak azért, mert a néhai miniszterelnök unokahúgaként, majd pedig a külügyminiszter feleségeként maga is közelről élte át a rendszerváltást, hanem mert ő emlékszik az igazán fontos, a szélesebb tömegek számára érdekes mozzanatokra is: például hogyan kell kiszállni szoknyában a limuzinból, kellő határozottsággal, mégis kecsesen, hogy még véletlenül se villanjanak ki a sonkák...
Olvashat-e Orbán Nemzeti Sportot, avagy csúcsformában az indexes Orosz Anna
Fantasztikus dolgokat olvashattunk a múlt héten az Indexen, és az egyik Index-újságíró Facebook-oldalán is. Biztos a többién is, de bevallom, ez is véletlenül jött szembe, nem követem őket. Pedig lehet, hogy kár: tényleg szó szerint fantasztikus, azaz a valósággal köszönőviszonyban sem lévő dolgokkal találkozhatunk náluk. És?? Majd akkor szóljak, ha az indexesek egyszer a valóságot írják a szokásos faszság helyett – vághatja rá joggal az olvasó. De itt most annyira ostoba, ordító baromságokkal, még a szokásosnál is izzadságszagúbb erőlködésekkel találkoztam, hogy az elkövető vezércikket érdemel.
A Hadházy-saga II. rész: Balfácán vagy "Kula Bá"?
Bevallom, eredetileg „balfasz vagy szarkupac” lett volna, de még mielőtt az aktuális napi szerkesztőt zavart fejvakargatásra késztetném, hogy vajon a címben szerepelhetnek-e ezek a szavak, gondoltam, megkímélem a dilemmától. Meg hát így viszont rögtön két kiváló filmtörténeti alkotásra is sikerült referálni a címadással…
Hadházy Ákos: kretén vagy aljas?
Kétségkívül könnyű, kézenfekvő lenne a fenti talányra a bináris megoldás (ti. hogy mindkettő), de azért nézzük meg kicsivel alaposabban, és hátha a végére el is tudjuk dönteni, hogy igazából melyik a kettő közül. A lúdoktor ügyes-bajos dolgait már oly sokszor láttuk-hallottuk, hogy tényleg unalmas, nem is lenne itt semmi látnivaló. A pókember-performansz, majd a földön fekve villantott pókhas vagy a kanapén fekve villantott lukas zokni, a hét pofával üvöltött mészároslőrincezések között űzött méregdrága hobbi (kisrepülőzés), a megmagyarázhatatlan (valójában, dehogy megmagyarázhatatlan, nagyon is megmagyarázható) arcrángások, és a kissé Pierre Richard-os („Balfácán”), egyszerre forradalmári és áldozati szerep.
Fú, nagyon adom Varga Juditot...
Jó-jó, de mi ebben az újdonság? – teheti fel bárki a jogos kérdést, hiszen okos, tehetséges, csinos... a dekázós videó óta pedig a Keménymagban nagyjából hetente versenyzünk, hogy melyikünk pisil több benzint, amikor meglátja. És mindehhez közvetlen és jó fej is... De mégis, tök komolyan, milyen az ún. „emberarcú politikus”?
És mi van, ha...
Figyelmeztetést kaptunk. Tulajdonképpen semmi újat nem hozott, amit eddig ne tudtunk volna (csak bíztunk benne, hogy örökre kitart a szerencsénk), és most arcunkba vágta az élet. Kezdünk vele valamit?
Pöcegödör-újságírás és legalja-politika, avagy: kicsit még listázunk tovább
Múlt heti írásomban felsoroltam kilenc olyan, közelmúltbeli esetet, ahol a koronavírus kapcsán valaki olyat mondott vagy tett, ami túlmegy a politikai szembenállásból eredő adok-kapokon. Igyekeztem rangsorolni is ezeket, a felelőtlenségtől kezdve a tudatos aljasságon át egészen a fékevesztett, közveszélyes gyűlöletig. Részben olvasói javaslatok, részben újabb események, megnyilvánulások alapján – sajnos – ez a lista simán folytatható…
(Már megint) listázunk
A hivatásos rettegők és demokráciaféltők egyik kedvenc fejlövése a listázás. Visítanak, sivalkodnak, prüszkölnek amikor konkrétan név szerint felsorolásra kerülnek olyan személyek, akiknek valamilyen szempontból súlyosan vaj van a füle mögött. Ez természetesen csak akkor problémás, ha a Soros György szervezeti hálójába tartozó, általa fizetett, a demokratikusan választott magyar kormányt napi 24 órában megdönteni kívánó aktivisták vannak terítéken. Vagy, amikor a Magyar Tudományos Akadémia által fizetett olyan „kutatókra” derül fény, akik hosszú évek óta semmilyen érdemi munkát nem végeztek, de megírtak 1-1 megfelelő tanulmányt a genderjogokról, a feminizmusról, a szexmunkásokról, vagy épp a „roma LMBTQ első szikrái”-ról.
Jeszy: Hogy engedheti Isten, hogy ez történjen?
Imádom, amikor ateisták oktatnak ki minket kereszténységből. Amikor elmagyarázzák, hogy a krisztusi szeretet nevében kötelező odatartani a másik orcánkat, vagy, hogy oltalmat kell nyújtanunk az elesetteknek – akik épp leigázni próbálnak minket. Az ateisták pápábbak a pápánál – aki persze óriási „bezzeg”, amikor a szomáliaiak lábát mossa, de nagy a csend, amikor az abortusz ellen szólal meg. Ja, és persze, Krisztus szülei is migránsok voltak…Folyton hangoztatott, de csak látszólagos racionalitásuk valójában abból fakad, hogy kizárólag saját fogalmaikkal, dogmáikkal közelítenek meg rajtuk messze túlmutató kérdéseket, majd ez alapján jelentik ki valamire, hogy hülyeség. Mint, amikor Józsi bácsi följön vidékről, elviszik az állatkertbe, ahol életében először lát zsiráfot, és közli, hogy „márpedig ilyen állat nincs”. Vagy, amikor valaki a foci szabályai alapján próbálná megérteni az amerikai futballt, megállapítva, hogy annak semmi értelme, mert szinte soha nem is rúgják lábbal a labdát (ami eleve tojás alakú, micsoda baromság), csak dobják meg futnak vele.
A járvány vámszedői
Ajánljuk még