Orosz rakétatámadásokat is ránk akar kenni az ukrán propaganda
Nem hagyják abba. Kijev mindent megtesz, hogy belekeverjen minket ebbe az elvesztett háborúba és most éppen ott járnak, hogy olyan álhíreket terjesztenek, mi szerint egyenesen mi koordináljuk az orosz rakétatámadásokat. Kijev hisztirohamot kapott, mert nem terjeszthetik nálunk a hazugságaikat
Az ukránok úgy döntöttek, hogy csak az beszélhet róluk, aki azt mondja, amit ők. Ennek fényében be is tiltották a magyar sajtó értelmesebb részének elérését, azátn, amikor a cenzúrára megérkezett a mi válaszunk is, akkor Kijev egy hangos hisztirohammal összeomlott. Válaszolt a kormány az ukrán cenzúrára
Ukrajna folyamatosan támadja Magyarországot. Fegyverrel is, tekintve, hogy a Barátság-kőolajvezeték már állandó célpontjuk lett, de információs hadviselést is folytatnak ellenünk, ezért cenzúrázták azokat a magyar portálokat (köztük minket is), akik megírják a valóságot a kijevi tündérkertről. Erre válaszolt most arányosan a magyar kormány.
Bütyök bejelentette, hogy nem indul a választáson
Elnézést kell kérnünk a kattintásvadász címért, de ha Magyar Péterék így folytatják, a végén még igazunk lesz. Bütyök ugyanis bejelentette, hogy nem jelenti be a jelöltjeit, hogy "megvédje őket". Azaz, nincsenek jelöltjei, csak fél bevallani. Hadházy megint aranybudit keres Hatvanpusztán (Galéria)
Hadházy Ákos már pár hónapja úgy rá van kattanva Hatvanpusztára, hogy komolyan aggódni kezdtünk, milyen gyógyszerekhez férhet hozzá állatorvosi praxisából adódóan. Soviniszták mellé álltak a magyarokkal szemben a Tisza politikusai
Nem véletlenül hívjuk a baloldali politikusokat magyarországi ellenzéknek, nem pedig magyar ellenzéknek. Magyar ember ugyanis nem áll másik nemzet mellé a sajátjával szemben, ők viszont azon soviniszták mellett kardoskodnak, akik a határon túli magyarok jogait veszik el. Párkapcsolati tanácsok hülye horvátoknak
Diszklémer: nem állítjuk, hogy minden horvát hülye. Kizárólag a politikusaik, és a következő sorokban nekik adunk párkapcsolati tanácsokat, hogy ne járjanak úgy, mint Borat Pamela Andersonnal.
Ukrán Gleiwitz – Avagy tényleg megdrónoztuk Kárpátalját?
Mivel nem jött be az USA ellenünk hergelése, rendkívül megfontolt szomszédaink úgy döntöttek, hogy egyenesben nekünk esnek, mint kozák az anyjának. Az ukrán Gleiwitz pedig egy drónnal indult, amire alapozva már el is tervezték a kétfrontos háborút. Ilaria Salis és a végső megoldás
Elpusztítandó másodrendű állampolgárok vagyunk a globális baloldal szemében. Orosz drón mentett meg egy férfit a kényszersorozástól
Néha nem várt helyről érkezik az életmentő segítség. Levegőt! – A tüntetés, amit majdnem elfelejtettünk
Mivel e sorok írója a mai napon nem közlekedett Budapesten, és sehol nem korlátozták közlekedésében, így majdnem elfelejtette, hogy ma tüntetés van a Hősök terén. A rendkívül kreatív módon Levegőt! névre elkeresztelt megmozdulás minket valahogy nem nagyon mozgatott meg. Proletárforradalomra szólítja a munkásosztályt a Mérce
Az ember szinte mindenre fel van készülve, ha kommunistákkal foglalkozik, de az még minket is meglepett, hogy a Mércén megjelent a Szikra Mozgalom baloldali bírálata. Igen, a neokommunista portálon felszólították Jámborékat a proletárforradalomra. Ursula vesztett, ez abból is látszik, hogy a románok átálltak
Mivel a szomszédaink, így ismerjük őket, tehát tudjuk jól, hogyha a románok oldalt váltanak, az azt jelenti, hogy új szövetségesük már bizonyosan győzelmet arat. Nem azért, mert ekkora segítséget jelentenek, hanem mert kiszagolják, mi lesz számukra előnyös. Megpróbáljuk elmagyarázni lassan, hogy mi az a demokrácia
De annyira lassan és tagoltan próbáljuk, hogy még a neomarxisa újságírók is megértsék. Tudjuk, hogy szinte lehetetlen a küldetés, de mi megpróbáljuk. FBI vs. trollok – Most megint higgyük el, hogy magányos merénylő volt?
Pénteken bejelentették, hogy elfogták Charlie Kirk gyilkosát. Egy magányos merénylőt, akinek nem voltak társai, nem voltak megbízói és önmagát adta fel. Az FBI, mint tudjuk sosem hazudik, és az amerikai szervek teljesen megbízhatóak. Vigyázat, önálló vélemény következik. A 4chan megtalálhatta Charlie Kirk gyilkosát
Mivel az amerikai hatóságokról a Trump elleni merényletek óta tudjuk, hogy nagyrészt a demokratákhoz vannak bekötve, nem csoda, hogy az internet népe kezébe vette a nyomozást Charlie Kirk meggyilkolása kapcsán. A 4chan egyik alfórumán a jelek szerint sikerült is beazonosítani az elkövetőt. Erőszakhoz való jog? – A BLM szerint csak idő és hely kell a gyilkossághoz
A társadalom robbanásig feszült és közben az álcivil szervezetek, és mozgalmak közben azt hangoztatják, hogy nekik joguk van az erőszakhoz. SZBU-s halálkommandót küldene a jobboldaliakra a Reddit
Furán építik ezek a szeretetországot. A fotelforradalmárok jelenleg ott tartanak, hogy ha összejönne nekik a kormányváltás, akkor gyorsan kinyírnának mindenkit, aki nem Magyar Péterre szavazott a demokrácia és a jogállam jegyében. Ehhez pedig kik lennének alkalmasabbak, mint az SZBU bérgyilkosai?