Még idén jelentős támogatást kap a felsőoktatás
Az egyetemek még az idén jelentős, több száz milliárdos részét megkapják a korábban számukra ígért ezerkétszázmilliárd forintnak, a működési forrásaikat pedig már a következő évtől csaknem kilencven százalékkal növeli a kormányzat – mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter pénteken, Tihanyban, a Tranzit Közéleti Évadnyitó és Gondolatexpó elnevezésű közösségi találkozón. Gulyás Gergely az online közvetített beszélgetésen kijelentette: a kormány minden korábbi állítását betartja a felsőoktatás többletforrásait érintően, azzal pedig szerinte jobban járnak az egyetemek, hogy ezt nem uniós forrásból kapják, mert annak bonyolultabb lenne az elszámolása. Kijelentette azt is: az egyetemek továbbra is köztulajdonban vannak, csak közcélt szolgálhatnak.Szijjártó: a beruházások húzzák a növekedést
Beruházásokra van szükség ahhoz, hogy év végére létrejöjjön az 5,5 százalékos gazdasági növekedés Magyarországon; a kormány napi szinten azon dolgozik, hogy ezt a célt elérje – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Tihanyban zajló Tranzit című közéleti évadnyitó rendezvényen, pénteken.Varga Judit: a brüsszeli intézmények konfliktusai miatt ma kilátástalannak tűnik az EU jövője
Érdekes, hogy miközben Európa jövőjéről kellene konstruktív és építő párbeszédet folytatni, pont az uniós intézmények azok, amelyeknek a konfliktusai miatt ma kilátástalannak tűnik az EU jövője – írta közösségi oldalán Varga Judit igazságügyi miniszter.Végrehajtást indított a NAV a Hundubbal szemben
Végrehajtási eljárást indított a Nemzeti Adó- és Vámhivatal a „magyar Facebookkal” szemben. A Hundub Kft-t „áfa-bevallást be nem nyújtó adózóként” tartják számon – írja az mfor.hu.Orbán Viktor táviratban fejezte ki részvétét a kabuli merénylet miatt
A kabuli repülőtéren történt terrortámadás kapcsán Orbán Viktor miniszterelnök a magyar emberek nevében részvétét fejezte ki az áldozatok családjainak, és mielőbbi gyógyulást kívánt a sebesülteknek abban a táviratban, amit pénteken küldött az Egyesült Államok elnöke számára – tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.Cristiano Ronaldo visszatér a Manchester Unitedhez
A Manchester United bejelentette Cristiano Ronaldo leigazolását. A portugál Európa-bajnok tizenkét év után tér vissza korábbi csapatához.Kocsis Máté: brutálisan erős migrációs hullámot hozhat a következő év
Felerősödhet a migrációs hullám az afganisztáni helyzet miatt – mondta a Fidesz parlamenti frakcióvezetője a Tranzit Közéleti Évadnyitó és Gondolatexpón pénteken, Tihanyban.Jobboldali politikusok reagáltak Gyurcsány fenyegetésére
Lapunk is beszámolt Gyurcsány Ferenc legutóbbi fenyegetőzéséről, amikor is egy interjúban a soron következő választásokat követő utcai harcokról beszélt. A baloldal vezéréről 2006 óta tudjuk, hogy nem áll tőle távol az erőszak bevetése, ha hatalma megtartásáról van szó. A Magyar Nemzet megkeresésére Hollik István és Gaudi-Nagy Tamás reagált a DK elnökének kijelentéseire.Szijjártó: jó együttműködésre van szükség az EU és Svájc között
Nagyon fontos a jó együttműködés az Európai Unió és Svájc között, így rendkívül káros, hogy az Európai Bizottság ezt több területen is akadályozni kezdte – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken, miután svájci kollégáját, Ignazio Cassist fogadta Budapesten.Biden elszólta magát: élő adásban mondta ki, hogy utasításokat követ (Videó!)
Kínos jelenetre került sor az amerikai elnök csütörtöki sajtótájékoztatóján, Joe Biden ugyanis elszólta magát és kimondta a nyilvánvalót: utasításokat követ. Joggal merülhet viszont fel a kérdés, mégis ki rángatja dróton az Egyesült Államok elnökét.Várpalotán épül a legújabb fegyvergyár
Várpalotára telepíti aknavetőgyárát a Hirtenberger Defence Systems. Az osztrák cég százhatvan éve foglalkozik tüzérségi eszközök, valamint lőszerek fejlesztésével és gyártásával; az általa alkalmazott technológia élen jár a nemzetközi piacon.Kubatov Gábor: bajnoknak lenni felelősség
Szeptembertől újjászületik a Ferencváros labdarúgóinak pályán kívüli uniformisa, az új kollekció a zöld-fehér klub és a Retro Jeans brandjét egyesíti. Az új mezt pénteken mutatták be a Groupama Arénában. A sajtótájékoztatón Kubatov Gábor az Európa-liga-sorsolásról is elmondta véleményét.Benyújtották a Fudan Hungary Egyetemért Alapítvány bejegyzési kérelmét
A kormány a hazai felsőoktatás versenyképességének erősítése, a magyar fiatalok korszerű képzése érdekében Budapestre hozná a világ 31. legjobb egyetemét. Az Országgyűlés döntésének megfelelően közérdekű vagyonkezelő alapítványt hoznak létre a világszínvonalú, kutatás-orientált egyetem létesítésének támogatására – közölte pénteken az Innovációs és Technológiai Minisztérium.Elítélték Heinz-Christian Strachét
Ítélet született Heinz-Christian Strache ügyében. A volt osztrák alkancellárt egy vesztegetési ügy miatt tizenöt hónap felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte a bíróság.Káoszba süllyedt Kunhalmiék Fudan-ügyben tartott sajtótájékoztatója (Videó!)
Teljes káoszba süllyedt Kunhalmi Ágnesék Fudan-ügyben tartott sajtótájékoztatója. Az MSZP társelnöke bele-belegabalyodott a mondandójába, Jámbor András szerint pedig semmi értelme a 2023-as népszavazásnak, mert azt most kéne megtartani.Öt egyetemmel kötött együttműködési megállapodást a Mészáros Csoport
Öt egyetemmel kötött együttműködési megállapodást a Mészáros Csoport – jelentették be a Mészáros Alapítvány ötödik, Egerszalókon megrendezett éves konferenciáján pénteken.Nemi erőszakkal vádolják a Manchester City francia világbajnokát
Négy rendbeli nemi erőszakkal és egy szexuális zaklatással vádolják Benjamin Mendyt (b), a Manchester City francia világbajnok labdarúgóját.Ajánljuk még

























