Királycsinálót játszik a CNN, páros lábbal beleálltak a magyarországi kampányba, a DK viszont még nekik is kínos
A független és objektív médiumokról valahogy mindig kiderül, hogy balosak. Persze a CNN kapcsán szó sincs meglepetésről, hiszen nem most kezdték a jobboldali politikai erők üldözését, az azonban újdonság, hogy egyre nyíltabban foglalnak állást immáron a magyar belpolitika kapcsán is. Az amerikai választásokon– legalábbis a demokrata oldalon– királycsinálóként működő médium most hazánkba helyezte át műveleti területét, és beszállt Karácsony Gergely, valamint az ellenzéki összefogás imidzsének építésébe. A "demokrácia-export" tehát újra él, a cikk alapján az Egyesült Államokban már tudhatnak valamit, hiszen legfrissebb összefoglaló anyagában már az ellenzék "vezetőjeként" hivatkoznak a főpolgármesterre. A DK viszont még a külföldi tartótiszteknek is kínos odahaza, őket inkább kihagyták az egyesült ellenzék felsorolásából.Kocsmai előállítás és náci jelképek? – Kifakadt egy helyi lakos Mirkóczki embereinek állítólagos balhéiról, a polgármester elvette a szót és berekesztette az ülést (Videó)
Tanulságos videó került szerkesztőségünk kezébe, amely azt bizonyítja, hogy botrányos jelenetek zajlottak le az egri képviselőtestület legutóbbi ülésén. A tanácskozás végén a lakossági kérdések következtével egy helyi lakos kapott szót, aki nem kímélte Mirkóczkit és csapatát. A szépasszonyvölgyi lakos szerint Mirkóczkinak meg kellene fontolnia, hogy valóban megfelelő ember-e Eger vezetésére, emellett pedig a városvezetés más tagjaival szemben is komoly aggályokat vetett fel a felszólaló. A polgármester által nemrég saját unokatestvére helyére kinevezett szocialista, Farkas Attila kapcsán például arról beszélt, hogy már alpolgármesteri minőségében állították elő egy helyi kocsmában a rendőrök, egy másik Mirkóczi-patronált politikus pedig "náci jelképeket" tart az udvarában. Mirkóczki stábja természetesen azonnal elvette a szót a helyi lakostól, és berekesztette az ülést.Niedermüllerék átláthatatlan szerződésével veheti át a bulinegyed királya a Klauzál téri piacot
A korrupció csak azt zavarja, aki kimarad belőle, ahogy Niedermüllert is csak addig érdekelte a „bulinegyed” elleni keresztes háború, amíg szavazatokat remélt attól. Aztán egy huszárvágással szerződést kötött a Klauzál téri vásárcsarnok átalakítására és üzemeltetésére, amelyek híres belvárosi szórakozóhelyek – Instant-Fogas – üzemeltetőinek érdekeltségébe tartoznak. Bár a csarnok használatba adása nem új ötlet, azt az előző fideszes városvezetés is felvetette, a DK-s polgármester egészen elképesztő új feltételekkel kötötte meg az üzletet, amelynek részletei közé számos homályos, illetve egyértelműen a kerület számára hátrányos feltétel került be. A mutyigyanús ügy még az ellenzéki oldalon is borította az együttműködést: az erzsébetvárosi Momentum fellázadt Niedermüller ellen, a kisebbségben lévő Fidesz-frakció pedig kivonult az ülésteremből, amikor a polgármester átverte a javaslatot a testületen. Mindeközben a DK kerületi helytartója hallgat, a Pesti Riporter kérdései elől elmenekült, míg az önkormányzat alkalmazottai fizikailag igyekeztek ellehetetleníteni stábunk munkavégzését.Baranyi megint hazudott? – Szembesítette állításaival Ferencváros polgármesterét Kubatov
Ismét a Fradi költségvetésének megkurtításán munkálkodik Baranyi Krisztina, Ferencváros polgármestere, aki az utóbbi lassan két évben folyamatosan dolgozott a nemzetközi hírű kerületi klub forrásainak elapasztásával. Persze mindezt úgy teszi, hogy igyekszik végig áldozati pózban tetszelegni a közösségi médiában. Kubatov Gábor, az egyesület elnöke ezért pontokba szedve, tételesen cáfolta Baranyi Krisztina Fradival szembeni vádaskodásait és csúsztatásait egy Facebook-posztban.Déri Stefi is csatlakozott a Megafonhoz
Sokan és sokszor akartak már lebeszélni arról, hogy véleményt nyilvánítsak a Facebookon, mert úgyis jönnek a balliberális huhogók, hogy elvegyék az ember kedvét – írta közösségi oldalán Déri Stefi, aki ezzel indokolta csatlakozását a Megafon Központhoz, ahol ezentúl az online tartalomgyártásban próbálhatja ki magát a Hír TV ismert műsorvezetője. Déri videójában kifejtette, kiemelten fontosnak tartja, hogy az online térben is jelen legyenek a keresztény-konzervatív hangok, mivel jelenleg inkább a liberális ideológiák képviselői tekintik saját játszóterüknek a közösségi oldalakat.A görög tengerpart csicskaság, irány a budapesti “rizort” - Itt van Dezse Balázs legújabb vlogja!
Elindult a Pesti TV "Budapest vlogja"! A Budapest patriot Youtube-csatornán Dezse Balázzsal járhatjuk körbe a várost, hogy kiderüljön, milyen jó dolgok vannak itt és hogyan lehetne még jobb hely a nemzet fővárosa. A debütáló részben büszkén lobog egy lepukkant épület homlokzatán Józsefváros lyukas zászlaja, miközben alatta hajléktalanok alszanak a kapualjban. Nagyjából ez jellemzi Budapesten a Teleki teret és környékét, ahol lényegesre nem, viszont minden feleslegesre bátran költ az önkormányzat. Ennek járt utána a Budapest patriot stábja, döbbenetüket nem tudták elrejteni a srácok. Elérhető már a következő rész is, ahol Balázs az alsó rakpartból a főpolgármesteri látomások nyomán kialakított Budapest "rizortot" teszteli le és igen meglepő dolgokra lel a forró aszfalton.Orbán Viktor: A szülő joga a gyermek neveléséről dönteni – Ma elérjük az 5,5 millió beoltottat
Az elmúlt 24 órában ismét nem volt koronavírus-járványban elhunyt – árulta el Orbán Viktor a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában. A miniszterelnök kifejtette: a mai napon minden bizonnyal elérjük az 5,5 millió oltottat, amely újabb enyhítéseket jelent. A kormányfő szólt arról is, hogy a beoltottak esetében is előfordulhat megbetegedés a negyedik hullámban, de a súlyos lefolyástól megvéd az oltás. Orbán Viktor elmondta, hogy egyelőre nem oltanak harmadszorra, mivel álláspontja szerint mindenkinek az egyéni felelőssége, hogy beoltatja-e magát, és ennek megfelelően viselnie kell döntése a következményeit. A kormányfő szerint egyelőre nem lehet tudni, hogy a harmadik oltásnak milyen hatása lenne. Az újraindulásról szólva a miniszterelnök kifejtette: nem olyan egyszerű az újraindulási folyamat, mint azt gondolnánk, ezért direkt intézkedésekre van szükség, amelyek közül többet már meg is hozott a kabinet. Orbán Viktor bejelentette, hogy októbertől kiviteli korlátozást rendeltek el az építőipari termékekre. Mindezzel párhuzamosan egy állami elővásárlási jogot is bevezetnek. Az építőipari cégeket, amelyek extra hasznot húznak az állami lakás- és felújítási támogatásokból, 90 százalékos különadó terheli. A kormányfő szót ejtett arról is: nyugaton úgy döntöttek, hogy NGO-k neveljék a gyerekeket, míg nálunk nem ez a döntés született. Hozzátette: a törvény sem szól a 18 éven felüliekről, hanem csak a gyerekekről. Zárásképp Orbán Viktor szót ejtett a migrációról is: vélekedése szerint, ha Afganisztánban összeomlás lesz, akkor nagyon jelentős migrációs hullám jöhet hazánk irányába is. Ezért álláspontja szerint Magyarországnak is érdemes részt vennie az afgán stabilizációban.Semmibe veszi a bíróság jogerős ítéletét az ellenzék leggerincesebb miniszterelnök- jelöltje? Még mindig nem fizetett jóvátételt jogsértéséért Karácsony Gergely
Arról már korábban beszámoltunk, hogy nagyot koppant Karácsony Gergely, hiszen pert veszített Tiborcz Istvánnal szemben. A bíróság szerint ugyanis a főpolgármester jogsértést követett el, amikor választási kampányában Tiborcz István nevének jogosulatlan felhasználásával, a „Tiborcz-adó” kifejezést használta. Akkor a bíróság jogerős, másodfokú ítéletében nyilvános helyreigazításra kötelezte Gál J. Zoltánt Karácsony Gergelyt, valamint 500 ezer forint megfizetését is előírták a főpolgármesternek. Erre 15 napja lett volna Karácsonynak, ő azonban felelős, szabálykövető vezetőként nem tett eleget ennek, helyette a Kúriánál hüppögte el bánatát a gonosz magyar bíróságról. Csakhogy főszabály szerint ez nem mentesíti a főpolgármestert a büntetés megfizetése alól, így igen erősen valószínű, hogy a rendkívül gerinces miniszterelnök jelölt-jelölt mulasztást követett el, amelynek súlyos jogi következményei lehetnek.Huth Gergely a Politikai Hobbistában: A jobboldali újságírás egy identitás, egy érték, amit meg kell őrizni (Videó!)
A Villányi Károllyal közösen március 15-én elnyert Jótollú magyar újságíró díjat szerdán átvevő Huth Gergely volt a Politikai Hobbista keddi adásának vendége, aki a konzervatív újságírás az első Orbán-kormány alatti kibontakozásáról és a balliberális médiatúlsúly elleni küzdelemről beszélt a Pesti TV stúdiójában. A PS főszerkesztője, a csatorna programigazgatója szót ejtett az általa elnyert elismerésről, de kifejtette azt is, hogy vállveregetésben, öntömjénezésben nem tudjuk felvenni a versenyt a baloldallal. Ugyanakkor – tette hozzá – a legnagyobb újságíródíj a nézők és az olvasók szeretete, figyelme és ez élteti a szakmát már a rendszerváltoztatás óta. A PestiSrácok.hu főszerkesztője beszélt az online jelenlét szükségességéről, és a hagyományos platformok létjogosultságáról is.Újbuda kiáll a meleglobbi mellett – írták László Imréék, aztán szembejött a valóság
Újbuda is kiáll az elfogadás mellett – ezzel a felkiáltással tett közzé szivárványos fotómontázst a DK-s vezetésű kerület hivatalos Facebook-oldala. Européer ellenzékünk megkapta a külföldi ukázt, ennek megfelelve pedig cselekvésbe is lendültek Újbuda vitéz liberálisai, és kitűzték a szivárványos zászlót a városháza elé. A kerületi lakosok azonban nem voltak ennyire lelkesek, a népharag pedig hamar szembejött László Imréékkel a Facebookon.Ingatlanmutyi Zuglóban? - Félmilliós tiszteletdíj mellé jelképes összegért kaphat önkormányzati lakást a momentumos képviselő
Fegyveres támadót fogott el a TEK és a rendőrség Terézvárosban (Videó!)
Egyelőre ismeretlen okokból a TEK egységei, valamint számos rendőr jelent meg a Szondi utca és Bajnok utca sarkán. Operatőr kollégánk a helyszínen tartózkodott, és megrendítő felvételeken örökítette meg az eseményeket. Az általa rögzített videón látható, hogy az egyik lakásban egy kisebb robbanás történt (a videón 06.20-tól). A hatóságok közlése szerint a robbanást egy hanggránát okozta. A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) közleménye szerint a hatóságok azért vonultak ki, mert egy férfi tett bejelentést; elmondása szerint szomszédja fegyvert fogott rá.Kocsis: Gyurcsány Ferenc az egyik legnagyobb veszély, ami fenyegeti Magyarországot
A járvány és a bevándorlás mellett a legnagyobb veszély, ami fenyegeti az országot, az, ha Gyurcsány újra a hatalom közelébe kerül – fogalmazott Kocsis Máté, a kormánypártok frakcióvezetőinek közös sajtótájékoztatóján. A frakcióvezetők ismertették, hogy a fenti kihívások megoldására kell koncentrálni a következő években, a Fidesz–KDNP szövetség pedig egyértelműen a népvándorlás problémáját és a járványhelyzet utáni újraindítást tekinti elsődleges kérdésnek. Gyurcsány Ferenc szerepvállalásával kapcsolatban a PestiSrácok.hu kérdésére válaszolva a Fidesz frakcióvezetője elmondta: lenne igény egy Gyurcsány elleni "operatív törzsre", a vezetésére pedig számos alkalmas jelentkező lenne. Kocsis Máté hozzátette azt is: elképzelhetetlennek tartja, hogy egy Gyurcsány vezette ellenzék 2022-ben többséget szerezzen. A pedofilellenes törvény kapcsán kifejtette: nagyon szomorú, hogyha valaki úgy gondolja, hogy bármilyen szexuális irányultságnak helye van a gyermekek hálószobájában. Vadai Ágnes a pedofiltörvényhez kapcsolódó módosító indítványát tőrőlmetszett náci javaslatnak nevezte, hiszen csak a hitleri Németországban létezett olyan törvény, mint amire a DK-s képviselő javaslatot tett. Szintén portálunk kérdése kapcsán szóba került a Fudan-ügy is, amelyről Kocsis Máté elmondta: csak akkor érdemes vitát folytatni róla, ha vannak konkrét tervek, ezek azonban már csak a következő ciklusban jelenhetnek meg. Ekkor lehet vita kérdése, hogy lesz-e népszavazás, vagy sem.Tordai Bence és a pornó, Varju László és az MSZMP, továbbá a bránert lóbáló transzik - Így tüntettek a pedofiltörvény ellen! (videó)
Tordai Bence, a P képviselője is válaszolt Szalai Szilárdnak a ma elfogadott gyermekvédelmi törvény ellen szervezett hétfő esti tüntetésen, amit élőben közvetítettünk. Szerinte propagandaszöveg összekeverni a gyermekeket fenyegető pedofíliát és pornográfiát az LMBTQ-ismeretterjesztéssel, amihez joga van a tanulóknak. Varju László DK-s képviselőtől pedig azt próbáltuk megtudni: nem disszonáns-e úgymond emberi jogokért harcolni, amikor a DK és annak gazdateste, az MSZP sosem tagadta meg az MSZMP-t, azaz a kommunista diktatúra állampárját, amely semmilyen emberi jogot nem tartott tiszteletben, ám a beszélgetés végül egy megfeneklett szemantikai vitába torkollott. Beszélgettünk tüntetőkkel is, többek között arról, hogy szerintük rendben van-e, ha kilógó nemi szervű transzvesztiták okosítanak óvodásokat, hiszen a jelenség Amerikában és Nagy-Britanniában már mindennapos. Az egyik tüntető szerint ha véletlenül buggyan ki a nemi szerv, azt nem lehet felróni...Kövesse élőben Ambrózyval, Varga Ádámmal és Szalai Szilárddal, hogy miként tüntet a pedofilok megregulázása ellen a Soros-hálózat és a baloldal (Élő közvetítés 18 órától!)
"A tanulók részére a szexuális kultúráról, a nemi életről, a nemi irányultságról, valamint a szexuális fejlődésről szóló foglalkozás megtartása során különösen figyelemmel kell lenni az Alaptörvény XVI. cikk (1) bekezdésében foglaltakra. E foglalkozások nem irányulhatnak a születési nemnek megfelelő önazonosságtól való eltérés, a nem megváltoztatása, valamint a homoszexualitás népszerűsítésére" - a pedofilellenes törvénycsomag ezen sorára hivatkozva követelik ma este hat órától Soros György hálózatához tartozó civil szervezetek és a baloldal pártjai a Kossuth téren, hogy a kormány vonja vissza a teljes csomagot. Az Amnesty International, a Labrisz Leszbikus Egyesület, a TASZ és más ismert lobbiszervezetek, továbbá a Facebookról jól ismert "#acsaladazcsalad" szivárványmozgalom elindítói ugyanakkor kikötötték: a baloldali pártok csak úgy jöhetnek el a Kossuth téri tüntetésre, hogy előtte nyilvánosan megígérik: kedden leszavazzák a pedofiltörvényt a Parlamentben. Ebből is kiderül, hogy nem csupán az LMBTQ-szervezetek iskolai propagandaelőadásai védelmében tüntetnek, hanem a pedofilok védelmében is. A tüntetés jelmondata is az "elfogadást" hirdeti. A Pesti Riporter stábja is a meleg-, valamint a pedofil jogok mellett tüntető tömeggel tart, ahonnan a Pesti TV Facebook-oldalán és itt élő közvetítéssel jelentkezik este hat órától Szalai Szilárd, Ambrózy Áron és Varga Ádám. Szilárd este hétkor a Pesti riporter adásába is bejelentkezik, Áron és Ádám pedig az este kilenckor kezdődő Politikai Hobbistában tárgyalják majd ki élőben friss élményeiket a Pesti TV-n. A műsorban Jeszenszky Zsolt vendége Dúró Dóra, a Mi Hazánk Mozgalom elnökhelyettese lesz. (Az élő adás a cikk alján tekinthető meg.)Jakab ezúttal a parlamentben parizerezett, egy szokásos nap az Országházban
A házelnök napirendi javaslata alapján az ülés hétfőn tizenhárom órakor napirend előtti felszólalásokkal kezdődött, amelyet az interpellációk és az azonnali kérdések követtek egy-egy órában, majd kérdések hangoztak el további harminc percben. Az ülésen terítékre kerül az LMBTQ-törvény is, amely ellen a baloldal tüntetést szervezett késő délután a Kossuth térre, hogy ezzel gyakoroljanak nyomást a javaslatról vitázó képviselőkre. Szabó Tímea napirend előtti felszólalásában ismét a Fudan Egyetem ügyével nyitotta meg az ellenzéki hiszti-cunamit egy rendkívül reprezentatív "felmérést" citálva, amelyet a Párbeszéd rendelt meg, és amelyben "meglepő módon" azt az eredményt mutatja, amely a mikropárt álláspontját tükrözi. Válaszában Dömötör Csaba formájában érkezett ezúttal szembe az igazság a kommunizmust kiáltó kommunistákkal, aki elmondta: egyelőre semmilyen döntés nem született a Fudan-ügyben, főleg nem a hitelfelvétel kérdésében. Ferenc testvér bibliai és Márai idézetekkel készült, Dömötör Csaba azonban frappánsan tette helyre a DK szektavezérét. Tóth Bertalan szóvicceit csillogtatta meg az ülésen kifejtve, "fosztagatóból osztogató üzemmódba kapcsolt a Fidesz".Guller Zoltán a Pesti Riporternek: ez elsősorban a belföldi turizmus éve lesz (Videó!)
Minden baloldali álhír ellenére még mindig nem lopták el a Balatont, sőt, a szakértők is rekordévre számítanak a magyar tengernél. Bár az idei még elsősorban a belföldi turizmus éve lesz, Guller Zoltán, az MTÜ vezérigazgatója a Fonyódi Polgári Egyesület szervezésében tartott, balatoni fejlesztésekről szóló konferenciát követően a Pesti Riporternek elmondta: Magyarország a nyár második felében már a külföldiek fogadására is készen fog állni. A déli part egyik turisztikai központját, Siófokot is magába foglaló Somogy megyei 4. választókerület országgyűlési képviselője, Witzmann Mihály a Balaton ellopásáról szóló baloldali álhíreket cáfolta a konferencián, kifejtve: soha nem látott fejlesztési pénz ömlik a magyar tengerhez, a szabadstrandok pedig még mindig "kétharmados többségben" vannak a Balatonnál. Neszményi Zsolt, a Somogy Megyei Kormányhivatal vezetője pedig bizakodásának adott hangot annak kapcsán, hogy az idei szezon rekordév lehet.Ajánljuk még

























