kereszténygyűlölet
Az Ügy: vallásgyalázás, abortusz – „A falnál vagyunk, nem tudunk már hátrébb lépni” – Videóval frissítve
Precedensértékű határozatok születtek az Alkotmánybíróságon: a taláros testület két vallásgyalázási perben és egy, az abortusz témáját érintő eljárásról is tárgyalt. Úgy gondoljuk, mindegyik téma igencsak aktuális, hiszen az elmúlt időszakban egyre több keresztény gyalázó kijelentéssel találkozhattunk, Békés Gáspár esete pedig arra hívta fel a figyelmet, hogy összefogással, a nyilvánosság erejével még a balliberális keményvonalas gittegylet is meghátrálásra kényszerült és elhatárolódott Karácsony Gergelyék környezetvédelmi szakértőjének véleményétől. Láng Zsolt, Vejkey Imre, Azbej Tristan politikusként emelték fel hangjukat, de felekezettől függetlenül több közösség is kifejezte, hogy az ilyen és ehhez hasonló kijelentéseket nem tartják megengedhetőnek. Gyarmati Rita pszichológussal pedig arra kerestük a választ, hogy mi állhat annak hátterében, hogy vannak emberek, akik azért gyűlölnek számukra idegen embereket, gyalázzák meg őket, mert másként gondolkodnak. Balsai István jogászt az alkotmánybírósági határozatok jelentőségéről kérdeztük, aki arról is beszélt, milyen szempontok szerint kellene értékelni a Népszava vallásgyalázó karikatúrája miatt indított pert. Az Ügy című műsorban arra is kerestük a választ, vajon mi lehet a magyarok számára az az út, ami gátat vethet a káros, romboló ideológiák terjedésének. Ajánljuk még
Szivárványos madáremberek, és “büszke” céltalan nullák akarják megmondani, hogyan éljünk, vagy inkább dögöljünk-e meg egy háborúban
Valójában az a lényeg, hogy megmutatták magukat teljes valóságukban, a természetes közegükben azok, akik meg akarják mondani a gyerekes, családos, dolgozó, adófizető, a nemzetért aggódó többségnek, hogy hogyan kellene élnie, miben kellene hinnie és mit kellene tolerálnia. És akkor utolsó beszédében kazánb@szóknak nevezte párttársait Annalena Baerbock
Nem ez volt az első nyelvbotlása a leköszönő német külügyminiszternek. Belső lázadás Ukrajnában, begőzölt Zelenszkij
Az ukrán kormány folyamatosan botrányokba keveredik, lassan minden miniszterről kiderül, hogy sáros. Patyomkin Petike