majtényi lászló
4,8 millió forintos kártérítésre ítélték a PestiSrácok.hu-t, mert következtetéseket vontunk le Majtényi állambiztonsági aktáiból
Eddigi történetünket tekintve rekordösszegű kártérítést rótt ki a PestiSrácok.hu-ra a Fővárosi Törvényszék sokat kritizált bírája, Bérczes Renáta a Majtényi László maoista, szélsőbaloldali múltját és állambiztonsági aktáit taglaló cikksorozatunk miatt. A nem jogerős, elképesztő indokolással ellátott döntés szerint 4,8 millió forintot és a perköltséget kell megfizetnünk a baloldal 2017-es államfőjelöltjének, a magyarországi Soros-hálózat egyik vezéralakjának, azaz Majtényi Lászlónak és feleségének, mert Mező Gábor A hálózat című rovatában olyan következtetéseket vont le a kommunista titkosszolgálat irataiból, amiket nem kellett volna. Ugyanez a bíró – számos vitatott ítélete mellett – egy ízben megállapította, hogy Majtényi harcostársának, a „fütyülős” Juhász Péternek joga van Rogán Antalt bűnözőnek nevezni, akkor is, ha ezt semmiféle bizonyíték nem támasztja alá. Nekünk tehát következtetnünk sem szabad, a liberálisok ellenben kedvükre hazudozhatnak is. Soros ügynöke szerint a népakarattal szembeni kormánydöntés is erkölcsös
Iszonytatóan hosszú interjút közölt az ATV.hu Majtényi Lászlóval; a baloldal korábbi államfőjelöltje nem biztos, hogy ennyire érdekes, de mi elolvastuk, hogy Önöknek már ne kelljen. Ha valakinek esetleg kétsége lett volna afelől, hogy Soros György kedvenc tengerjogásza maga a két lábon járó morál, ezek után már biztosan nincs. A Sorost feszegető kérdéseket a füle mellett elengedő, folyamatosan a saját erkölcsi magaslatait hangoztató jogász reménysugarakat lát az ellenzéki oldalon, ugyanakkor ki van akadva azon, hogy a kormánypárti parlamenti többség megszavazza a kormánypárti törvényjavaslatokat. Legerősebb állítása mégis az, amikor a francia forradalommal példálózva érzékelteti, hogy a haladó értelmiség morális „igazságait” simán rá lehet erőltetni az azokkal ellentétes népakaratra. Karácsony elvtársat már meg se akarják gyilkolni? Süsü volt a MÚOSZ-szeánsz igazi csillaga!
Segítség, elnyomnak! – ha hihetünk a Népszava cikkének, a tervek ellenére Karácsony Gergely nem beszélt azon a MÚOSZ-szeánszon, ahol – új idők! – már a nemzeti (!) közszolgálatról vitatkoztak. Csütörtökön megírtuk, hogy a vitaindító beszédet a tervek szerint az az Enyedi Nagy tartotta (tartotta volna?), aki a diktatúrában a KISZ agitprop osztályát vezette, majd Krassóról beszélt az állambiztonságnak, nevezetesen arról, hogy szerinte a rendszerváltás egyik emblematikus figurája izgatást követett el. A belsős vitát megtartották, valaki arról beszélt, hogy az MTV a Süsü, a sárkány óta nem tudott olyan értéket létrehozni, amire büszke lehetne. Ezzel azért sikerült harminc év minden tévés szakemberébe belerúgniuk. Karácsony mellett szónokol Enyedi Nagy, aki 1983-ban Krassóról beszélt az állambiztonságnak, és a KISZ agitprop osztályvezetője volt
Nagy nap lesz csütörtökön a MÚOSZ-ban, hiszen a kádári hírszerzés egyik egykori fedőszerve rendezvényt tart. A vitaindítót Enyedi Nagy Mihály, a Belpolitikai Szakosztály elnöke tartja, aki a rendszerváltás előtt a KISZ KB tagja és agitprop osztályvezető (!) volt, az állambiztonságnak bizalmasan beszélt Krassó Györgyről, amiből jelentést készítettek. Krassó a diktatúra egyik kiemelt célpontja volt, akkoriban éppen egy izgatási üggyel próbálták ellehetetleníteni. Enyedi Nagy - mint joghallgató - azt mondta, Krassó izgatást követett el. A jogász-újságíró a rendszerváltás után a médiahajóval vált ismertté, majd 2006-ban már a Gyurcsány-kormány tanácsadója volt. Csütörtökön egyébként nem csak ő fog beszélni, hiszen a politikus Karácsony Gergely a sajtószabadságról szónokol, de mások mellett szerepet kap az egykor a maoistákhoz sorolt Majtényi László is. Ajánljuk még
Szivárványos madáremberek, és “büszke” céltalan nullák akarják megmondani, hogyan éljünk, vagy inkább dögöljünk-e meg egy háborúban
Valójában az a lényeg, hogy megmutatták magukat teljes valóságukban, a természetes közegükben azok, akik meg akarják mondani a gyerekes, családos, dolgozó, adófizető, a nemzetért aggódó többségnek, hogy hogyan kellene élnie, miben kellene hinnie és mit kellene tolerálnia. Patyomkin Petike
Erdélyről mindig és mindig
Közlemény-kutatás
Reflexió a baloldali közvélemény-kutató cégek mérési eredményeire. Ezek azok a cégek, amelyek nyilvánvalóan téves eredményeikkel ráveszik Karácsony Gergelyt, hogy felszólítsa a szavazatok összesítése előtt a köztársasági elnököt, hogy az ne merészeljen mást kormányalakítással megbízni.