vi. fülöp spanyol király
Ursula és Friedrich együtt tettek hitet Európa teljes elhülyítése mellett
Európa királynője kapta az idén a Nemzetközi Nagy Károly-díjat, az elismerést odaítélő alapítvány tudatta, hogy a választás idén azért esett az Európai Bizottság elnökére, mert meghatározó szerepet játszott az uniós tagállamok egységének megőrzésében, a koronavírus-járvány kezelésében, az Oroszországgal szembeni közös kiállásban, valamint a zöld átállás, a Green Deal előmozdításában. Mivel ezt valószínűleg komoly ábrázattal adták elő, adódik a következtetés, hogy az alapítványban kizárólag kretének ülnek, figyelemre méltó ugyanakkor, hogy a díjazott, a német kancellár és a spanyol király még náluk is nagyobb baromságokat hordott össze, emelve ezzel az ünnepélyes pillanatok fényét. Ajánljuk még
Szivárványos madáremberek, és “büszke” céltalan nullák akarják megmondani, hogyan éljünk, vagy inkább dögöljünk-e meg egy háborúban
Valójában az a lényeg, hogy megmutatták magukat teljes valóságukban, a természetes közegükben azok, akik meg akarják mondani a gyerekes, családos, dolgozó, adófizető, a nemzetért aggódó többségnek, hogy hogyan kellene élnie, miben kellene hinnie és mit kellene tolerálnia. Patyomkin Petike
Erdélyről mindig és mindig
Közlemény-kutatás
Reflexió a baloldali közvélemény-kutató cégek mérési eredményeire. Ezek azok a cégek, amelyek nyilvánvalóan téves eredményeikkel ráveszik Karácsony Gergelyt, hogy felszólítsa a szavazatok összesítése előtt a köztársasági elnököt, hogy az ne merészeljen mást kormányalakítással megbízni.